„Tamilakam” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Cséra Királyság: elgépelés, helyesírás |
|||
144. sor:
I.sz. 1. században Ilangovadikal herceg (dzsaina szerzetes, Cséra-dinasztia) megírja a Silappathikaramot, mely a tamil zene és tánc összefoglalását tartalmazza.<ref>{{opcit|n=Népzenetár |c=Hindu időtáblázat |k= |f= |o=}}</ref>
A korszakra jellemző a szakrális női templomi tánc. Innen ered a ''dászíáttam'' elnevezés, melyből a dászí szó a ''dévadászít'', az isten szolgálónőjét jelzi. A táncosnő a templomban élt és tevékenyen részt vett annak mindennapi életében, szertartásaiban, ünnepeiben. Táncolt és énekelt az istenszobor előtt, jelenléte jótékonyan hatott az egész közösség életére. A dévadászí rendszer a 12-13.században élte fénykorát, ekkor a gazdag, dél-indiai városok templomai sok táncost és zenészt tudtak eltartani. Ezek a templomok - mai kifejezéssel élve - a kor művészeti központjai voltak. Dél-Indiában földműveskultúra lévén a termékenységkultusz, a nők mint szakrális lények tisztelete rendkívül erősen élt, és bizonyos fokig él a mai napig.
A korszak szobrászművészetének legismertebb műve is jelzi a tánc fontosságát Tamilakamban, egyben az indiai kultúrában is. A Natarádzsa, a korai bronzszobor a táncoló Sívát ábrázolja. Síva táncával elpusztítja a világegyetemet, megteremtve ezzel az új teremtés lehetőségét. A leírásokban Síva 108 tánca szerepel, melyek között békések és haragvóak egyaránt vannak.<ref>{{opcit|n=Renner Zsuzsanna |c=A Csóla-kor bronzszobrászata |k= |f= |o=}}</ref>
|