„Narrátor” változatai közötti eltérés

* A [[Fikciós irodalom|fikciós]] [[irodalom|irodalmi]] művekben a narrátor (vagy '''mesélő''', elbeszélő) az a személy (általában, a szereplőkhöz hasonlóan, maga is kitalált vagy konstruált), aki a történetet elmondja, elmeséli. Az ''Idegen szavak és kifejezések szótára'' szerint ''narrátor'' (lat.): „1. elbeszélő, a történet elmondója; 2. (szính., film) a drámai cselekményen kívül álló szereplő, aki a szerző szócsöveként elmondja a színpadi cselekmény megértéséhez szükséges, de nem ábrázolt eseményeket, gyakran az előadást kísérő megjegyzéseivel a nézők érzelmi magatartását is befolyásolja.” <ref>Bakos Ferenc: ''Idegen szavak és kifejezések szótára''. Akadémiai Kiadó, Bp., 1983. ISBN 963-05-3178-X .</ref> A narrátorok több típusba sorolhatóak.

A narráció másik korai formája a [[népmese|népmesében]] érhető tetten. Ezek a műfajok az élőbeszédre és hangos előadásra épültek. Nemcsak a fél-[[mítosz|mitikus]] eseményeket elbeszélő antik eposzokból ismert, hogy a történet túlnyomó részében személytelennek látszó narrátor „kiszól” a történetből pl. az [[invokáció]] során („Férfiúról szólj nékem, Múzsa, ki sokfelé bolyongott ...”), hasonló példa előfordul egy ősi afrikai teremtés-mesében is („Ezt az apám mesélte el nekem, ő meg az apjától hallotta; réges-régtől fogva, a világ kezdetétől száll így ez a történet.” <ref>[http://smaragdtea.gportal.hu/gindex.php?pg=12920156&nid=2265088]</ref>), de a népmesék is tartalmaznak az elbeszélő jelleg mellett formulává megkövesedett értelmező jellegű részeket is („Régen volt, talán igaz sem volt.”; „Aki nem hiszi, járjon utána” stb.).

A ''korlátozott'' vagy (egyenesen) ''megbízhatatlan narrátor'' <ref>Jakob Lothe: ''[https://books.google.hu/books?id=v4q1Y5-ANKAC&printsec=frontcover&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q&f=false Narrative in Fiction and Film]''. Google könyvekbeli elektronikus könyv. Hiv. beill. 2010. október 31.</ref> olyan személy, aki úgy meséli el a történetet hogy nem ismer minden tényt, vagy nem mond el mindent, amit tud. Így a narrátor állíthatja, hogy valami igaz, miközben az olvasó – aki a mesélőnél tájékozottabb – tudja, hogy az igazság ettől eltér. Erre példa a ''[[Zabhegyező]]'' vagy ''[[A nagy Gatsby (regény)|A nagy Gatsby]]''.

A narráció paradoxszá, lehetetlenné válásának egyik kézenfekvő módja a mű által elbeszélt fiktív valóságok (több is lehet belőlük) és/vagy a benne számon tartott realitás összekeveredése lehet. Ez a keveredés tudatos módon már a [[Cervantes]] által írt [[Don Quijote]]-ban is megjelenik, tehát nem feltétlenül posztmodern jelenségről van szó. „Cervantes iróniája groteszk és kétértelmű játékot űz Don Quijote könyvember-voltával. Don Quijote nemcsak könyvember, hanem egyúttal könyvalak is, regényt él, és egyúttal tudja magáról, hogy regényhős. A második rész legszebb kalandjainak az az előfeltevésük, hogy a bennük szereplő emberek olvasták már a regény első részét. A herceg vendégszeretetete már a népszerű regényhősnek szól. [...] A manchai hidalgó még szomorú halálát is annak köszönheti, hogy regényalak: meg kell halnia a II. rész végén, nehogy illetéktelen kezek megint tovább írhassák kalandjait.” <ref>[[Szerb Antal]]: ''A világirodalom története''. V. kiadás (1987), Magvető Kiadó, Budapest; 324. o.</ref>