„Izlandi honfoglalás” változatai közötti eltérés

Az Izlandra érkezők gyorsan kialakították a földfoglalás szabályait. A hagyomány szerint egy férfi annyi földre jelenthette be igényét, amennyit egymástól látótávolságra lévő tábortüzekkel körbe tudott keríteni egy nap alatt. A nőkre más szabályok vonatkoztak, nekik egy üszőt kellett körbevezetniük napkeltétől napnyugtáig azon a területen, amit magukénak kívántak.{{refhely|Jón|18. o.|azonos=J18}} A lakosság gyorsan szaporodott, és mai becslések úgy tartják, hogy 930-ra mintegy {{szám|60000}} lakosa lett a szigetnek.{{refhely|azonos=J18}} A gyakorlatban azonban a földek megszerzése általában nem ilyen ideális formában történt. A legnagyobb birtokokat a legnagyobb kísérettel, azaz katonai és gazdasági erővel rendelkező törzsfők szerezték meg, és ők osztották azt tovább rokonaik, barátaik, követőik, híveik között. A legtöbb körzetben belőlük illetve leszármazottaikból lettek a helyi főnökök, akik neve [[izlandi nyelv]]en ''[[goði]]'', többesszámban ''goðar''. Ez a szó eredetileg a pogány vallás papját jelentette az [[óészaki nyelv]]ben, de a vallási és a világi hatalom egy kézben összpontosult, a törzsfők képviselték mind a kettőt, és nevükként a goði rögződött. Ők tartották fenn körzetükben, kíséretük révén, a rendet, ők döntöttek a vitás jogi kérdésekben, és emellett ők szervezték az ősi vallás ünnepeit is.{{refhely|Izland '86|38. o.}}

930 körül a jól hasznosítható földterületek már kiosztásra kerültek, a kolonizáció lassan véget ért, bár a bevándorlás nem szűnt meg azonnal. A még érkező telepesek vásárlás, esetleg harc vagy ajándékozás útján jutottak földhöz, utóbbi esetben nyilván vállalva bizonyos hűséget az ajándékozó törzsfő iránt, akiknek a hatalma tovább növekedett. Megszilárdult a kezükben a közhatalom gyakorlása, rendszeressé váltak a helyi körzetekben az összejöveteleik, a ''þingek'' (thingek). Ezek a gyűlések döntöttek a vitás jogi kérdésekben, hozták meg a követendő szabályokat. Állandó fegyveres testület nem volt, a gazdáknak elsősorban maguknak kellett megvédeniük érdekeiket, illetve szükség esetén a törzsfők és a közösség támogatását keresték. Jellemző szabály volt, hogy emberölés esetén az elkövetőnek a legközelebbi tanyán be kellett jelentenie, hogy mi történt, csak így mentesülhetett az orgyilkosság vádja alól. Ezután egy e célra létrehozott bíróság ítélkezett arról, hogy tette jogszerű volt-e vagy pedig gyilkosságnak számít. Bejelentés nélkül mindenképpen büntetendőnek számított.{{refhely|Bernáth|200. o.}}

{{jegyzetek}}

*{{hely|Bernáth}}{{cite book |last= |first= |others= ford., bevezető, jegyzetek: [[Bernáth István]] |title=Három izlandi történet (Hrafnkells saga, Gísla saga, Bandamanna saga) |publisher= Szépirodalmi |year= 1973 |id= |edition=}}