„Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Élete: Belső hivatkozások hozzáadása/eltávolítása
38. sor:
15 évesen egy kerületi [[bolsevik]] szervezetben beírták a párttagok közé. Egy évig volt a szervezet tagja. A rendőrség többször letartóztatta, az 1909. év második felét a [[Butirki]]-börtön magánzárkájában tölti, ahol mint önéletrajzában írta, „háromévi elmélet és gyakorlat után rávetettem magam a szépirodalomra”. Szabadulásakor úgy vélte, hogy az illegalitásban nem tanulhat tovább, ezért kilépett a pártból.
 
A következő évben bejutott a moszkvai képzőművészeti intézet festészeti szakára, ahol költői tehetségét diáktársa, [[David Davidovics Burljuk|Burljuk]] fedezte fel, aki lelkes híve volt az akadémikus ízléssel szembeforduló kubo-futurista mozgalomnak.Első versei 1912-ben jelentek meg, ugyanabban az esztendőben két társával közösen ''Poscsocsina obscsesztvennomu vkuszu'' (Pofon ütjükPofonütjük a közízlést) című kiáltványt és versgyűjteményt tettek közzé. Majakovszkij lelkes agitátora lett a futurista mozgalomnak, verseiben és cikkeiben a polgári erkölcsöt és az irodalmi élet tekintélyét támadta. Társaival bejárta Oroszország városait, viharos hangulatú előadóesteken szavalták a kiadók által visszautasított verseiket. Két évig folytatta tanulmányait. A főiskoláról azonban elbocsátották a futurizmus követőit, így Majakovszkijnak is távoznia kellett.
 
Ezután először plakátkészítőként és karikaturistaként dolgozott, majd irodalommal kezdett el foglalkozni. Bohém fellépéssel kezdte irodalmi pályafutását, a [[ROSZTA]] kirakataiban jelentek megbotránkoztató plakátjai, melyeknek célja a polgárpukkasztás, és meghökkentés volt, csakúgy mint [[bökvers]]einek.