„Második triumvirátus” változatai közötti eltérés

[[i. e. 44|Kr. e. 44]]-ben [[Caius Iulius Caesar|Julius Caesar]]t meggyilkolták a [[GnaeusCnaeus Pompeius Magnus]] egykori híveihez kötődő köztársaságpárti összeesküvők (vezetőik [[Caius Cassius Longinus (Kr. e. 44)|Cassius]] és [[Marcus JuniusIunius Brutus|Brutus]] voltak). A [[senatus]] azonban nem restaurálhatta a [[köztársaság]]ot anélkül, hogy a gyülekező hajdani [[veterán]]ok és a Caesar-pártiak ellenállásával megküzdött volna. Először a [[magister equitum]], [[Marcus Aemilius Lepidus (triumvir)|Marcus Aemilius Lepidus]] követelte a gyilkosok megbüntetését, azonban a kezdeményező szerep hamarosan átcsúszott az egyik [[consul]], [[Marcus Antonius]] kezébe. Ő hajlandó volt kiegyezni a köztársaságpártiakkal: a bűnösöket nem sújtották büntetéssel, és Caesar intézkedései érvényben maradtak.

Antonius visszatartotta a Caesar végrendeletében a [[plebs]] közötti kiosztásra kijelölt összegeket, amit a Caesar-párt új vezetője, az [[épeirosz]]i tanulmányútról hazatérő, alig 19 éves [[CaiusAugustus Octavianusrómai Caesar Augustuscsászár|Caius Octavius]], Caesar dédunokaöccse ügyesen kihasznált ellene. Végül mind Lepidus, mind Antonius jobbnak látta a kijelölt [[Római provinciák|provinciáikba]] távozni. A köztársaság ellenségének kikiáltott Antoniust azonban a [[Kr. e. 43]]-as [[mutinai háború]] során megakadályozták [[Gallia Cisalpina]] átvételében, így Lepidushoz kellett menekülnie. A senatus ekkor olyan túlzásokra ragadtatta magát köztársaságpárti irányba, amit a magának consulságot kikövetelő Octavianus nem tűrhetett, lévén Caesar-párti.

[[i. e. 43|Kr. e. 43]] novemberében aztán Lepidus, Antonius és Octavianus megegyezett, amit senatusi felhatalmazás is megpecsételt. Ez volt az első és egyetlen hivatalos [[triumvirátus]]. A határozat alapján „''tresviri rei publicae constituendae''” felosztotta egymás között a [[Római Birodalom|birodalom]] ellenőrzésük alatt álló nyugati felét (Lepidus [[Hispania|Hispaniát]] és [[Gallia Narbonensis]]t, Antonius [[Gallia Cisalpina|Gallia Cisalpinát]] és [[Gallia Transalpina|Transalpinát]], Octavianus pedig [[Italia (Római Birodalom)|Italiát]], a szigeteket és az [[afrika]]i tartományokat kapta meg) és 5-5 évre rendkívüli teljhatalmat kaptak. Ezt ők először [[prosctiptio|proscriptiók]] útján történő pénzszerzésre használták, amiből elég erőt gyűjtöttek a már majdnem két éve készülődő köztársaságiak ellen. [[i. e. 42|Kr. e. 42]]-ben legyőzték Brutusékat a [[philippi csata|philippi csatában]], majd a hadműveletekben részt vevő Octavianus és Antonius újraosztotta a birodalmat. A consulként Italiában maradó Lepidust megfosztották hatalmától arra hivatkozva, hogy összejátszott [[Sextus Pompeius]]szal, ám az ártatlanság vélelme miatt fenntartották számára az afrikai tartományokat. Már ekkor recsegni kezdett a triumvirátus: Lepidus alávetett szerepbe került, Antonius felesége, [[Fulvia Antonia]] és fivére, [[Lucius Antonius]] felkeltek Octavianus ellen (lásd: [[perusiai háború]]). Ekkor azonban még helyreállt a béke Antonius és Octavianus között.

A triumvirátus végét ezúttal is a leggyengébb tag kiesése okozta. [[i. e. 37|Kr. e. 37]]-ben a megújított triumvirátusban még szerepelt Lepidus, de már teljes mértékben hatalom nélkül. Afrikából kiindulva [[i. e. 36|Kr. e. 36]]-ban még megpróbálta átvenni a hatalmat Octavianus [[Szicília|Szicíliát]] meghódító katonasága felett, ám ehhez nem volt elég karizmatikus. Végül könyörögnie kellett ellenfele lábai előtt az életéért, amit az nagy kegyesen meghagyott, de Lepidus már névleges hatalmát is elvesztette. A triumvirátus felbomlott, és a [[principatus]] kialakulását követően soha többé nem jött létre új hármas szövetség.