„Germánok” változatai közötti eltérés

'''Germánok'''nak nevezik azt a nyelvi közösséget, melynek tagjai a [[I. e. 1. század|Kr. e. 1.]] és [[3. század|Kr. u. 3. század]] között [[Skandinávia]] déli területeiről kiindulva benépesítették és uralmuk alá hajtották [[Közép-Európa|Közép-]] és [[Kelet-Európa]] vidékeit. Germánok alatt csupán nyelvi közösség értendő, nem egy egységes népcsoport. A germán nyelveket beszélő népek különböző népcsoportokat alkottak, akik gyakran egymás ellen is hadat viseltek. Hóman Bálint munkája szerint e germán népcsoportok azáltal ágaztak el és váltak külön, hogy más-más kultúrkörök hatásai alá kerültek, amikor állattenyésztő vándorlásaik során más népcsoportokkal kerültek kapcsolatba. Ezek a találkozások az indogermán nyelv változásait is magukkal hozták, amikor a germán néptörzsek a helyben talált földművelő jellegű népek csoporjaitcsoportjait magukba olvasztották. Ezáltal az északeurópaiészak-európai [[bronzkor]] végén, Kr. e. 750 és 500 között a germánok nyelvében egy sajátos hangzóeltolódás következett be. Az így kialakult új nép saját új kultúra hordozója lett, de önálló népnévvel nem rendelkezett. A népet alkotó és elszigetelten élő törzsek más-más nevet viseltek. [[Publius Cornelius Tacitus|Tacitus]] alapján a Rajnát keletről átlépő, a keltákkal súlyos harcokat folytató vezető törzset hívhatták „germani”-nak, amely után a keltáktól eredően minden törzs általános megnevezése a germán lett.

[[I. e. 1200]] körül a germánok a mai [[Németország]] középső részén éltek, ekkor – a [[tengeri népek]] vándorlásaival egyidőben, talán hasonló klimatikus okok miatt – kezdtek északra nyomulni, [[Skandinávia]] felé, amit a régészek a ''hosszúszakállúak'' ([[longobárdok]]) népének előrenyomulása mögött sejtenek. Északon azután rátelepedtek egy még nem azonosított arktikus népre, s itt, [[Dánia]], Dél-[[Svédország]] és Dél-[[Norvégia]] területén alakultak a többi indoeurópaitól markánsan elkülönülő germán csoporttá.

A gótok voltak kezdetben a legnépesebb germán népcsoport. Skandinávia déli területeiről egészen a Weichsel folyóig nyomultak. Keleti terjeszkedésük fő színtere a délorosz sztyeppevidék lett, ahol iráni és mediterrán népcsoportok hatásai formálták kultúrájukat. Ezen a hatalmas területen rövid időre sikerült egybeolvasztaniuk a keleti, iráni eredetű szarmata, roxolan, alán, jazyg népcsoportokat, valamint a Fekete-tenger eredetileg hellenizált, északi vidékeinek görög kultúráját más, már korábban ideérkező germán rajokkal. Ezen a területen indul meg a kereszténység felvétele. 325-ben a niceai zsinaton egy püspök mint a gót egyház feje vesz részt.