„Galerius római császár” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
28. sor:
 
== Élete, uralkodása ==
[[Dacia Aureliana]] fővárosa, [[Szófia|Serdica]] közelében született. Eredetileg apja foglalkozását követve pásztor volt, innen kapta az Armentarius vezetéknevet (a [[latin nyelv|latin]] ''armentum'' szóból). [[Lucius Domitius Aurelianus római császár|Aurelianus]] és [[Marcus Aurelius Probus római császár|Probus]] parancsnoksága alatt szolgált katonaként, majd [[293]]-ban a [[tetrarchia]] létrehozásakor [[I. Constantius római császár|Constantius Chlorus]] és ő kapták a ceasari rangot. Ekkor vette el [[Caius Aurelius Valerius Diocletianus római császár|Diocletianus]] lányát, Valeriát feleségül (akit később Galeria Valeriaként emlegetnek a források), és ugyanakkor megkapta az Illyricum provincia feletti uralmat.
 
[[296]]-ban a perzsa háború kezdetekor a [[Duna]] mellől az [[Eufrátesz]]hez vezényelték át. Első hadjárata megsemmisítő vereséggel végződött [[Rakka|Callinicum]] mellett, és ez a vereség Mezopotámia elvesztését jelentte a birodalom számára. Azonban [[297]]-ben átkelt az [[Armenia Magna|armeniai]] hegyeken és döntő győzelmet ért el [[I. Narsak szászánida király|Narses]] felett, rengeteg hadizsákmányt szerezve, beleértve Narses háremét is. Kihasználva a helyzeti előnyét bevette [[Ktezifon]] (Ctesiphon) városát és [[298]]-ban Narses békét kért. Mezopotámia újra római fennhatóság alá került és a birodalom még további területeket is szerzett a [[Tigris (folyó)|Tigris]] keleti partján. Ez volt a [[Római Birodalom]] valaha elért legnagyobb kiterjedése keleten.
 
[[Dioclenianus római császár|Diocletianus]] uralkodása alatt a keresztények sokáig békében élhettek a birodalomban. A keresztényüldözések a [[303]]. [[február 24.|február 24-én]] kiadott ediktummal kezdődtek, amit a keresztények Galerius megnövekedett befolyásának tulajdonítottak. A keresztény gyülekezetek házait lerombolták, mert a titkos gyűlésekben zendülés veszélyét látták.
[[Fájl:Thessaloniki-Arch of Galerius (detail).jpg|thumb|250px|left|Galerius diadalívének egy részlete [[Szaloniki]]ben]]
 
[[305]]-ben Diocletianus és [[Maximianus római császár|Maximianus]] lemondásával Galerius és Constantius megkapták az augustus címet, azaz ők lettek a Római Birodalom császárai. Galeriusnak ezen felül sikerült elérnie, hogy a ceasar címet [[Flavius Valerius Severus római császár|Flavius Valerius Severus]], illetve [[CaiusMaximinus Valerius MaximinusDaia római császár|Maximinus Daia]] kapják meg. Severus hűséges hívének számított, Maximinus pedig az unokaöccse volt. Galerius tehát joggal remélhette, hogy Constantius halála után ő lehet a Római Birodalom legbefolyásosabb személyisége. Az a tény is segíteni látszott ezt az elképzelést, hogy Constantius fia, [[I. Constantinus római császár|Constantinus]] Galerius udvarában volt vendégként.
 
Azonban a tervei meghiúsultak, amikor Constantinust Eboracumban apja váratlan halála után csapatai azonnal [[augustus (cím)|augustusszá]] kiáltották ki, illetve amikor ennek hírére Maximianus fia, Maxentius is augustusnak deklarálta magát Italiában.
 
Miután [[307]] sikertelenül próbálta meg Italiát visszafoglalni, barátját, [[Licinius (római császár)|Liciniust]] választotta meg augustusszá, és saját ambícióiról lemondva visszavonult Felix Romuliana városába (a mai [[Gamzigrad]] mellett, [[Szerbia|Szerbiában]]), amit ő építtetett anyja, Romula tiszteletére, és hátralevő éveit annak szentelte, "hogy a kedvteléseinek éljen és hogy a köz hasznára legyen".
 
Galerius ragaszkodott ahhoz, hogy kiadják az utolsó ediktumot, ami a keresztények üldözését még egyszer elrendelte [[303]]. [[február 24.|február 24-én]], és az elnyomás politikáját fenn is tartotta egészen a vallásokkal szembeni általános toleranciát meghirdető, [[311]] áprilisában [[Nicomedia|Nicomediában]] kiadott ediktum megjelenéséig, ami azonban már akkor jelent meg, amikor ő már a betegsége végső stádiumában volt. Az ediktumot nemcsak a saját nevében adta ki, hanem egyben Licinius és Constantinus nevében is, ezért elképzelhető, hogy ennek kiadásában már az ő befolyásuk játszott szerepet. Ez az ediktum jelentette a hivatalos keresztényüldözés végét a birodalomban.