„Pál István (pásztor)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Egyértelműsítő lapra történő hivatkozás |
|||
26. sor:
Kilenc gyerek közül elsőként született idősebb Pál István gulyás és Ciglan Erzsébet bánki kanászlány gyermekeként. Pál István családja kizárólag pásztorősöket tart számon. Apja is „tudós pásztor” volt - állat, ember gyógyításához, rontás elhárításához egyaránt értett. Édesanyja munkaközben is dalolt, édespaja , nagyapja furulyázott, flótázott, dudált. Ahogy járni tudott, kísérte apját két öccsével együtt a legelőre, így szinte észrevétlenül tanulták meg a pásztorság folytatásához szükségeseket. A gyerekek a régi zenei örökséget is átvették - lánytestvérei közül többen is kitűnő énekesek lettek. István a három fiú közül egyedül, átvette a [[Hatlyukú furulya|furulyás]], [[Oldalfúvós furulya|flótás]], [[Magyar duda|dudás]] örökséget is. Ciglan Jánostól, édesanyja nagybátyjától a furulya- és flótakészítést, valamint a faragást is megtanulta. Édesapjára úgy emlékszik vissza, mint a legnagyobb zenészre, aki mindent tudott, "a Miatyánktól s Hiszekegyig, mindent". Ő volt a példakép.
Rendkívüli zenei érdeklődése 6-7 éves korában nyilvánult meg először,
Ötévi iskolába járás után Pál Istvánt már cselédkanásznak adták [[Bánk (település)|Bánk]]ra. Tizenöt évesen átmenetileg komenciós kocsisnak állt Alsópeténybe, [[1935]] [[augusztus 20.|augusztus 20-án]] apja egyik jó barátja, [[Koós József]] elvitte magával a nógrádi várba, ahol is énekével, dudálásával óriási sikert aratott ([[Koós József kitűnő dudás-furulyás [[Pásztor
Az Első Honvédhadsereg tüzéreként eljut a Donyecig. 1945-ben a Csepel Szigeten feloszlik az alakulata, és kalandos úton hazatér. Tulajdonképpen végigharcolja a háborút, ott van a legnagyobb pokol kellős közepén, és még csak meg sem sebesül.
34. sor:
A háború után apja tanácsára elszegődött Szécsénkére falusi gulyásnak, majd apja nyomdokain Nógrádsápra, kanásznak. Az 50-es évek derekán már nehezen viselte a család a falusi kanászkodást, mert a [[Termelőszövetkezet|téeszesítés]] és a [[Mangalica|mangalicák]] hússertésre való lecserélése miatt rohamosan kezdett bealkonyodni a falusi kanászkodásnak. Ezt megérezve, felesége unszolására [[1957]]-ben híres juhászoktól megkezdte a juhászat tanulását. Hatalmas tudásra tett szert a juhászat terén, majd átment a [[borsosberény]]i Állami Gazdasághoz, ahol 18 évet töltött el, falkás juhászként. Innen ment nyugdíjba [[1979]]-ben. Tudását megbecsülték, és anyagilag is gyarapodott a család. [[Tereske|Tereskén]] házat vettek és oda is költöztek.
„''Ha még egyszer születnék, akkor is csak juhász lennék.''” - mondja életének erre a szakaszára emlékezve. A juhászat nyugodtabb időszakaiban kezdte el a Ciglan János "nagyapától" még fiatalkorában megtanult furulyakészítést is. Remélte, hogy fiai folytatják majd a juhászatot, így a családi pásztorhagyomány megőrződik. Ugyanolyan fontosnak érezte, hogy legyen utódja, mint saját apja, aki annak idején benne látta meg a hagyomány folytatóját. Az idősebbik fia nem vállalta a pásztorságot, kisebbik gyermekénél látta a hajlandóságot. Kisebb fiával bojtárkodott együtt, majd önálló falkás juhásznak is beállt.
A békésnek ígérkező öregkort súlyos tragédiák sorozata rázta meg. [[1983]]-ban meghalt felesége. [[1991]]-ben, 50 évesen meghalt az idősebbik fia, István. Ekkor „''kihaltak a szívéből a nóták''”. Fiatalabb fiában maradt minden reménye, aki fiatalkorában végig vele bojtárkodott. Kazettára is mondta a juhászat összes fortélyát, hogy fia, ha majd visszatér a pásztorsághoz, tanulhasson belőle. Ez a reménye is megcsalta: kisebbik fia, János, 48 éves korában tüdőrákban meghalt.
| |||