„Nero római császár” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Inritter (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
a Kurzív tartalmú zárójelek korr., ld.: WP:BÜ
120. sor:
Erre a népszerűségre apellálva legalább három ál-Nero lépett fel az elkövetkező években: egy mindjárt Galba idején, a másik [[Titus római csszár|Titus]] alatt, a harmadik – és a [[párthusok]]tól kapott támogatás miatt legveszélyesebb – pedig [[Domitianus római császár|Domitianus]] korában.
 
Ettől eltekintve a köztudatban Nero emléke – amit a senatus hivatalosan is elátkozott ''([[damnatio memoriae]])'' – kegyetlen zsarnokként maradt fenn. Ezt a képet közvetíti az utókor felé a korabeli források többsége. A [[Iulius–Claudius-dinasztia]] utolsó uralkodója megítélésén a [[kereszténység]] diadala is sokat rontott: nem véletlen, hogy egyes apokrif iratokban volt vagy eljövendő [[Antikrisztus]]ként ábrázolják. Személyisége számos későbbi alkotót ihletett meg: szerepel a ''[[Legenda aurea]]'' történeteiben, illetve [[Geoffrey Chaucer]] és [[Giovanni Boccaccio]] is írt róla, a modernebb időkben pedig többek között [[Kosztolányi Dezső]], aki egy egész [[regény]]t szentelt neki (''([[Nero, a véres költő]])''). [[Henryk Sienkiewicz]] a keresztényüldözés kapcsán ír a császár koráról ''[[Quo vadis (regény)|Quo vadis?]]'' című, több ízben megfilmesített regényében. [[Hubay Miklós]] ''Nero játszik'' című drámájában elevenítette föl alakját.
 
Suetonius és Tacitus fellépéséig azonban saját kortársai nem nagyon tudtak Nero ilyen rossz megítéléséről. Sőt határozottan állítható, hogy kortársai között népszerű volt (leszámítva a senatori rendet), halála után elterjedt, hogy valójában nem is halt meg, és a birodalom különböző pontjain még sokáig feltűntek magukat Nerónak kiadó szélhámosok.<ref>Krawczuk: ''Római császárok'', 85. old.</ref>