Wikipédia

„Szerik” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a →‎Történetük: 1 link korr.
a Kurzív tartalmú zárójelek korr., ld.: WP:BÜ
59. sor:
|}
</center>
Ezek a törzsek kisebb klánokra (''(ihiziitim)''){{refhely|azonos=R8}} voltak osztva, de sem a klánoknak, sem a törzseknek nem volt vezetője, csak háborúk vagy ínségek idején nevezték ki a csoport legrátermettebb emberét egyfajta törzsfőnökké. A klánok anyajogú módon szerveződtek, mivel a nők kitüntetett szerepet játszottak az élelmiszer-gyűjtögetésben, ezért gazdasági jelentőségük is nagy volt.<ref name="cdi"/>
 
A spanyolok közül [[Andrés Pérez de Ribas]] atya volt az első, aki leírást adott a szerikről, ő ''heri'' néven említette őket.{{refhely|Rentería 2007|5.}} Földjük a gyarmatosítók számára értéktelen volt, és magukat a szeriket sem találták alkalmasnak rabszolgamunkára, ezért viszonylagos békét hagytak nekik. Ennek köszönhető, hogy a szeri kultúra jobban és ősibb formájában maradt fenn, mint más mexikói indián népeké. A jezsuiták próbálkoztak ugyan hittérítéssel és azzal is, hogy megtanítsák őket a földművelésre, de mindkét kísérletük eredménytelen maradt. Ahogy azonban teltek az évszázadok, az egyre jobban terjeszkedő spanyolok, majd a [[mexikói függetlenségi háború|függetlenség]] kivívása után a mexikóiak egyre jobban szorították vissza őket a legnehezebb életkörülményeket biztosító vidékekre, és arra kényszerítették őket, hogy számukra előnytelen kereskedelmi ügyleteket bonyolítsanak le. A 19. század közepére az új technológiáknak köszönhetően már a sivatagos területek is hasznosíthatóakká váltak a mezőgazdaság számára, ezért ekkor már a környék urai harcolni kezdtek a szerik földjéért is. Ők, megtizedelődve, a Tiburón-szigetre szorultak vissza, ahol alig volt víz és vadászható állat. A 20. században visszatértek a szárazföldre, és többnyire halkereskedelemből kezdtek megélni. Az 1929-ben kezdődő [[nagy gazdasági világválság]] során az elszegényedett mexikóiak tömegesen költöztek be a közeli városokba, ezáltal jelentősen megnőtt a marhahúsnál olcsóbb tengeri termékek iránti kereslet, ez pedig a szeriknek kedvezett.<ref name="cdi"/>
73. sor:
===Kézművesség===
[[Kép:Seri carving Aurora Astorga.JPG|jobbra|bélyegkép|Fókát ábrázoló fafaragás]]
A szerik megélhetését a halászat mellett a kézművesség biztosítja. Háromféle kézművesterméket állítanak elő: kosarakhoz hasonló tárolóedényeket fonnak, nyakláncokat készítenek, az ''[[Olneya tesota]]'' nevű kemény fából pedig dísztárgyakat, főként állatokat ábrázoló [[Sonorai fafaragó kézművesség|szobrocskákat faragnak]].<ref>{{hiv-web |url=http://www.mexicodesconocido.com.mx/la-artesania-de-palo-fierro-sonora.html |cím=La artesanía de Palo fierro (Sonora) |kiadó=México Desconocido |szerző=Ángel Mendoza Cruz |nyelv=spanyol |elérés=2015-07-22}}</ref> A kosarak (''(coriták)'') elkészítése igen munkaigényes, egy kisebb (20&nbsp;cm&nbsp;×&nbsp;20&nbsp;cm-es) darab is egy hónapig készül, a nagyobbak (például a másfél méter átmérőjűek) akár évekbe is telhetnek. Nem véletlen, hogy egy nagy corita elkészültekor ünnepséget is tartanak, és az sem, hogy ezen termékek ára igen magas; emiatt jórészt külföldi turisták veszik meg őket. A csigákból, kagylókból, kígyó- és halcsontokból, magokból és újabban gyöngyökből is készülő, olcsóbb nyakláncokat már jóval nagyobb számban készítik és adják el belföldön is.<ref name="cdi"/>
 
===Vallás===
87. sor:
A szerik régen majdnem minden nap festették arcukat, ma már szinte csak ünnepeik alkalmával él ez a hagyomány. A nemzedékről nemzedékre továbbadott jelképrendszer nem csak díszítő célokat szolgál, hanem szakrális jelentősége, sőt, társadalmi szerepe is van, mivel minden ábra egyedi jelentéssel bír. Más-más elemeket használnak a felnőttek, a serdülők és a gyerekek, valamint különbség van a nők és férfiak arcfestései között is. A díszítésbe azonban mindenki beleviszi saját ízlését is, és az is egyénenként változó, hogy ki mekkora gondot fordít rá: a fiatal lányok többnyire jobban odafigyelnek a részletekre, az idősebbek már kevésbé érzik fontosnak, hogy szépek legyenek, ezért sokszor kevesebb műgonddal díszítik arcukat.<ref name="isc"/>
 
A 20. század közepéig hatféle színt használtak: zöldet, sárgát, feketét, pirosat, kéket és fehéret, ma már csak az utóbbi hármat. A zöld és a sárga hitük szerint a balszerencse ellen védett, a fekete a napon való leégés ellen, a piros a vért, a kék a tengert, a fehér pedig a jószerencsét szimbolizálja. Régen színanyagaikat a természetből (ásványokból és növényekből) nyerték: a pirosat például a ''xpahooj'' nevű kő összeőrlésével, majd vízzel való keverésével állították elő, a fehéret mészkőből (''(antiipxp)''), a kéket a ''[[Guaiacum coulteri]]'' nevű, a [[királydinnye-virágúak]]hoz tartozó növényből, a sárgát pedig a tengerparton vagy a sivatagban gyűjtött üvegtufából, a [[pumicit]]ből. 1935–1940 körül rájöttek, hogy ha még cukorral is elkeverik a festékeket, akkor az jobban tapad a bőrükre és az izzadságtól sem kenődik el. Az 1970-es évek óta a kéket [[indigó (kémia)|indigó]]ból készítik, a piros díszeket ajakrúzzsal festik, sőt, a 21. században már vízfestékeket is használnak.<ref name="isc"/>
 
Ábráik fő tengelye vízszintesen halad az arcon: a két járomcsontot köti össze a szemek alatt az orrnyereg közepén áthaladva. Az arcokon a tengely alatt függőleges vagy ferde vonaldíszekből álló képekkel egészíthetik ki a mintát. A festéket emberi hajból készült ecsettel viszik fel az arcra; egy díszítés elkészítése legalább fél óráig szokott tartani. Mind a férfiak, mind a nők arcát csak nők festhetik.<ref name="isc"/>
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerik”