„Kőmíves Imre” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
személy infobox
a →‎Életútja: Fehér>Fejér
4. sor:
==Életútja==
 
Apja Kőmives János, szintén színész volt, [[FehérFejér Károly (színművész)|Fehér Károly]] társulatánál, Pápán, 1835-ben, de csak két évig, azután tanító lett. Édesanyja Szűts Mária. Fiuk [[Lepsény]]ben járta elemi iskoláit, kollégiumi tanulmányait Pápán végezte, Eötvös Károllyal. Már ekkor írt költeményeket [[Boross Mihály (író, 1815–1899)|Boross Mihály]] ''Kalauz és Napkelet'' című lapjába. 1857 pünkösd másnapján színésszé lett, [[Szuper Károly]]nál Pápán és elkerült az ország majdnem minden számottevő városába; játszott komikus és énekesszerepeket (mint a Zsidó honvéd, Fodrák Miska (Csizmadia mint kísértet), Pajkos diákokban, Frici a Vén bakancsosban, Gáspár apó, Zajtai Istvás stb.). Egy időben Csobánszky néven is színészkedett.
 
1869-ben színtársulatot alakított, rögtön kettőt egyszerre, az egyikkel [[Kecskemét]]en, a másikkal [[Nagyvárad]]on működött. Ugyanezen év július 24-én a pesti Városligetben is tartott előadásokat Pest városligeti magyar színkör cím alatt. 1870-ben [[Debrecen]]ben volt szerződésben, ez év július havában a Budai Színkör tagja, 1872-ben Szegeden játszott, Mannsbergernél. 1873-ban Miklóssynál Pesten, az István téri színházban; a színház leégése után Bajára került Szuper Károlyhoz, majd ismét Miklóssyhoz [[Pécs]]re. Nála színészkedett egy időben [[Petőfi Zoltán]] is. 1882. április 15-én ülte meg működése 25 éves jubileumát, [[Hódmezővásárhely]]en, a ''Vén bakancsos''ban. 1908-ig szerepelt színpadon. Öngyilkosságot követett el.