„Argumentum ad hominem” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→Források: jegyzetek |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
6. sor:
A gyalázkodó vagy sértegető típusú érv (más néven ''argumentum ad personam)'' azt jelenti, hogy egy személy tulajdonságainak vagy cselekedeteinek hibái miatt nem fogadjuk el, amit mond, függetlenül állításainak tartalmától.
Példa:
:''„János téved, mikor azt állítja, hogy Isten nem létezik, ''mert'' ő egy elítélt bűnöző.”''
13. sor:
Amikor azt állítjuk, hogy a vitapartner körülményeiből adódóan képvisel egy bizonyos fajta álláspontot, és emiatt nem fogadjuk el az általa mondottakat.
Példa:
:''„A dohányipar képviselői tévednek, mikor azt állítják, hogy a dohányipar bevételei az egészségügyre is fordíthatóak, ''mivel'' csak saját milliárdos pénzügyi befektetéseiket védelmezik.”''
=== „Tu quoque” ===
A „te is” ''(„tu quoque”)'' érvelés azt jelenti, hogy egy állítást érvénytelennek tekintünk, mert inkonzisztens megfogalmazója korábbi állításaival vagy cselekedeteivel. Ha A személy állítását B személy azzal a ténnyel vitatja, hogy A személy is hasonlóképpen cselekedett a múltban, azzal B személy t''u quoque'' érvelési hibát követ el.
Példák:
:''„Éveken keresztül temérdek húst ettél, ne kezdd el nekem a vegán propagandád!”''
:''„Nem vádolhatsz engem rágalmazással, ''mivel'' magad is követtél el rágalmazást.”''
=== Pejoratív kapcsolat ===
Érvénytelen érveléstechnikának számít, ha egy személy állításaival szemben azzal érvelnek, hogy más, negatívan megítélt személy is hasonló nézeteket vall, vagy vallott.
Példa:
34 ⟶ 32 sor:
== Helyes alkalmazása ==
Az érvelés során nem minden, másik személyét érintő kritika számít érvelési hibának. Vannak olyan esetek, amikor a kommunikátor személye, és tulajdonságai relevánsak lehetnek az illető mondandója szempontjából. Ha például egy politikus hazugsága lelepleződik, akkor a politikus őszintétlenségre való hajlama
== Kritikája ==
[[Doug Walton]] kanadai akadémikus és író szerint az ''ad hominem'' érvelés nem mindig hibás, és bizonyos esetekben az egyén magatartásának, karakterének, érdekeltségeinek, stb. megkérdőjelezése a vita szempontjából jogos és releváns lehet,
Egy másik kritika [[Charles Taylor]] filozófus nevéhez köthető, aki úgy gondolja, az ''ad hominem'' érvelés kulcsfontosságú lehet bizonyos erkölcsi kérdések megértésében, az egyének és az erkölcs (vagy erkölcsi állítások) közötti kapcsolat természete miatt, és szembeállítja ezt az érvelésfajtát a [[filozófiai naturalizmus]] apodiktikus érvelésével (ami önevidens, egyértelmű tényeken alapul).<ref>Taylor, Charles (1995). "Explanation and Practical Reason". ''Philosophical Arguments''. Harvard University Press. pp. 34–60. {{ISBN|9780674664760}}</ref>
| |||