Wikipédia

„SMS Cöln (1909)” változatai közötti eltérés

Újabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
SMS Cöln - Helgoland 105
Címke: HTML-sortörés
(Nincs különbség)

A lap 2019. augusztus 28., 23:36-kori változata

Az SMS Cöln[m 1] a Német Császári Haditengerészet egyik Kolberg-osztályú könnyűcirkálója volt az első világháborúban. Leberecht Maaß ellentengernagy zászlóshajójaként vett részt és süllyedt el az 1914. augusztus 28-ai helgolandi csatában.

SMS Cöln
Hajótípuskönnyűcirkáló (Kleiner Kreuzer - kiscirkáló)
NévadóKöln városa
TulajdonosA Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
HajóosztályKolberg-osztály
Pályafutása
ÉpítőGermaniawerft, Kiel
Ára8 356 000 aranymárka
Építés kezdete1908
Vízre bocsátás1909. június 5.
Szolgálatba állítás1911. június 16.
Szolgálat vége1914. augusztus 28.
Sorsaelsüllyedt a helgolandi csatában
Általános jellemzők
Vízkiszorítás4362 t (konstrukciós), 4864 t (max.)
Hossz130,5 m (teljes)
130,0 m (vízvonalon)
Szélesség14 m
Merülés5,73 m (max.)
Hajtómű15 gőzkazán, 2 Germania-gőzturbina – 4 db háromszárnyú hajócsavar (2 db ∅ 2,55 m, 2 db ∅ 1,78 m)
Üzemanyagszén
Teljesítmény19 000 le (14 000 kW) (névleges)
29 036 le (21 356 kW) (maximális)
Sebesség26,8 csomó (50 km/h)
Hatótávolság6500 km 14 csomós sebesség mellett
Fegyverzet12 db Sk 10,5 cm L/45 löveg (1800 lövedék)
4 db Sk 5,2 cm L/55 löveg (2000)
2 db 45 cm-es torpedóvető cső
Páncélzatfedélzet: 20-80 mm
lejáratok: 100 mm
parancsnoki torony: 20-100 mm
lövegpajzsok: 50 mm
Legénység376-383 fő (köztük 18 tiszt)
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Cöln témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Műszaki leírás

A Cöln teljes hossza 130,5 m, legnagyobb szélessége 14 m és legnagyobb merülése 5,73 m, vízkiszorítása 4864 t volt teljes terhelés mellett. Eredetileg a zürichi Escher Wyss & Cie. által gyártott két Zoelly gőzturbinával tervezték felszerelni.[1] A meghajtásának terveit azonban felülvizsgálták és végül a Germaniawerft által gyártott két gőzturbina alkalmazása mellett döntöttek, melyek négy hajócsavart hajtottak meg. A turbinákat tizenöt széntüzelésű kazán látta el gőzzel. A tervezett teljesítményük 19 000 le volt, de a próbajáratok során 29 036 le elérésére voltak képesek, amivel a cirkáló 26,8 csomós csúcssebességre volt képes. 960 tonna szenet tudott magával szállítani, ami révén a hatótávolsága 3500 tengeri mérföld (6500 km) volt 14 csomós sebesség mellett.[2] Alapszemélyzetét 18 tiszt és 349 főnyi legénység adta.[3]

A hajót 12 darab különálló 10,5 cm-es SK L/45[m 2] gyorstüzelő ágyúval szerelték fel. Kettő egymás mellett volt elhelyezve a hajó elején, nyolc volt elhelyezve a hajó közepén (négy-négy mindkét oldalon) és kettő egymás mellett a hajó hátsó részén. Ezen ágyúk lőtávolsága 12 700 m volt és 1800 lövedéket tudtak elhelyezni a lőszerraktárakban számukra, így minden ágyúra 150 jutott. Légvédelmi tüzérséget négy darab 5,2 cm-es SK L/55 gyorstüzelő ágyú alkotta, melyekhez 2000 darab lőszer állt raktáron. A fegyverzetéhez tartozott még két 45 cm-es torpedóvető cső is, továbbá alkalmas volt 100 darab akna szállítására. A hajó fedélzetének páncélvastagsága a legvastagabb részen 80 mm-es volt. A parancsnoki torony páncélja 100 mm-es vastagságú volt, a lövegpajzsoké 50 mm.[3]

Szolgálata

A hajót Ersatz Schwalbe átmeneti névvel rendelték meg és 1908. május 25-én fektették le a gerincét a Germaniawerft kieli hajógyárában. A vízrebocsátására 1909. június 5-én került sor és keresztelését Max Wallraf, Köln polgármestere végezte. A próbajáratok során a Zoelly turbinákat gyenge minőségűnek találták és ezért a Germaniawerft által gyártottakkal cserélték ki őket. Ez a csere jelentősen késleltette elkészültét.[1] A Nyílt-tengeri Flotta állományában 1911. június 16-án vették fel,[4] A próbajáratait a Vilmos császár részére rendezett flottaparádé szakította meg szeptember 5-én. Október 10-én a II. felderítőcsoporthoz került,[1] mely egység az I. felderítőcsoport csatacirkálóit kísérte.[5] Egyéni, rajkötelékben illetve flottakötelékben végrehajtott hadgyakorlatokon és cirkálóutakon vett részt a következő két év során. Ezek alatt rendkívüli esemény nem történt vele.[1] Hans Zenker fregattkapitány volt a parancsnoka 1911 októbere és 1913 szeptembere között.[6] Parancsnoka a világháború idején Hans Meidinger fregattkapitány volt.

Augusztus 28-tól szeptember 21-ig Franz Hipper ellentengernagynak, a felderítőerők parancsnokhelyettesének a zászlóshajója volt arra az időre, míg az eredeti zászlóshajóját, a von der Tannt el kellett hagynia. Hipper rövid időre távozott és már szeptember 26-án visszatért. A következő év egészén a Cöln maradt a zászlóshajója. Az 1913 szeptemberében sorra kerülő őszi flottagyakorlatok alatt megpróbálta értesíteni az L 1 léghajót a romló időjárási körülményekről, de a rádiójeleit a léghajón nem fogták és emiatt a légi jármű lezuhant Helgoland szigetének közelében.

A hadgyakorlat kiértékelése után Hipper bevonta a tengernagyi lobogóját és helyére Leberecht Maaß ellentengernagy került a II. felderítőcsoport élén.[1] Az 1914-es év a szokásos gyakorlatozásokkal kezdődött, de ahogy a június 28-ai szarajevói merénylet után nőni kezdett a feszültség, a július végére tervezett flottagyakorlatok megtartását elvetették. A háború közeledése miatt július 30-át követően a Cölnt a Német-öbölben állomásoztatták a tengeri hajóforgalom figyelemmel tartására.[7]

Az első világháború kitörésével 1914 augusztusában több más cirkálóval azt a feladatot kapta, hogy járőrözést végezzen a Helgolandi-öbölben. A cirkálókat a rombolóflottillákhoz osztották be és éjszakai őrjáratozásokat végeztek az Északi-tengeren.[8] Augusztus 1. és 7. között a cirkáló a Schillig-révnél horgonyzott, majd a Weser torkolatához hajózott, ahol csatlakozott hozzá a Hamburg könnyűcirkáló és a IV. rombolóflottilla.[9] A járőrözések részeként augusztus 15-én a Stuttgarttal és az I. és II. rombolóflottillákkal előretörést hajtott végre az Északi-tengeren, mely eseménytelenül ért véget.[8]

Helgolandi csata

 Bővebben: Helgolandi csata (1914)

Ezzel egyidőben brit tengeralattjárók kezdtek felderítésbe a német járőrözési vonalak mentén. Augusztus 23-án több brit parancsnok javaslatot tett a német járőrvonalak elleni, a harwichi különítmény (Harwich Force) Reginald Tyrwhitt commodore vezette könnyűcirkálóival és rombolóival való rajtaütésre. E hajókat David Beatty altengernagy csatacirkálói és az őket kísérő könnyebb egységek biztosították. A tervet elfogadták és végrehajtását augusztus 28-ra tűzték ki.[10] A hadműveletre kijelölt brit erők közül elsőként a tengeralattjárók kezdték meg augusztus 26-án estétől a felvonulást. A felszíni hajók zöme másnap kora reggel hajózott ki a tengerre. Az utólagosan a harwichiaknak erősítésként szánt 7. cirkálóraj a nap egy későbbi időpontjában indult útnak.[11]

 
A Cöln partra sodort csónakja
 
Emléktábla Kölnben

Augusztus 28-án reggel a Cöln Wilhelmshavenben vételezett szenet. Testvérhajója, a Mainz az Ems torkolatánál, az Ariadne a Weser bejáratánál horgonyzott. E három cirkáló a járőrvonalakon lévő Stettin és a Frauenlob könnyűcirkálók, valamint a Hela aviso-hajó támogatására volt kijelölve ezen a reggelen.[12] 07:57-kor a Harwich Force összetalálkozott a külső járőrvonalon haladó német rombolókkal, melyek visszavonultak a könnyűcirkálók védelme alá. A kibontakozó összecsapásban a Stettin került elsőként szembe a brit haderővel, majd hamar csatlakozott hozzá a Frauenlob.[13] Az eseményekről értesülve Hipper utasította Maaßt, hogy a cirkálóival induljon a támadás alatt lévő hajók támogatására.

A Cöln 09:30-kor indult útnak testvérhajójának,[14] a Mainznak a megsegítésére.[15] 13:25 körül összetalálkozott a súlyosan sérült Arethusa könnyűcirkálóval és több ellenséges rombolóval, melyekre tüzet nyitott. Hamarosan azonban feltűntek a színen Beatty csatacirkálói és emiatt a német cirkáló 13:37-kor 180 fokos fordulatot véve igyekezett kitérni előlük, viszonozva közben a tüzüket. A brit hajók balra kanyarodtak, hogy közelebb kerüljenek a Cölnhöz. A német cirkáló ennek megfelelően módosította a menetirányát a gyors elmenekülés érdekében. Számos találat érte és az egyik végzett magával Leberecht Maaß ellentengernaggyal. 13:56-kor egy másik német cirkáló, az Ariadne is a helyszínre érkezett. Ez elvonta a brit hajók figyelmét és ez lehetővé tette a Cöln számára az északi irányba való elszakadást. Negyed óra múlva azonban visszafordult délkeleti irányba, hogy visszatérjen a kikötőbe.[16]

Az irányváltás révén ismét visszakerült a csatacirkálók ágyúinak hatótávolságába. A brit hajók azonnal tüzet nyitottak rá és számos találatot értek el rajta. A Cöln elkeseredetten harcolt a túlerővel szemben, de az erős tűzben hamarosan égő ronccsá vált, ami miatt végül kiadták a parancsot a hajó elhagyására és a legénység gyülekezni kezdett a fedélzeten.[17] Míg a műszakiak élesítették a robbanótölteteket a cirkáló belsejében, a fent lévők felkészültek a hajó elhagyására. 14:25-kor a Cöln átfordult és elsüllyedt. A túlélők azt várták, hogy a britek kimentik őket, de ehelyett azok továbbhaladtak. Habár több hajó is elhaladt a túlélők közelében még ezen a napon, a sűrű köd miatt nem észlelték őket. A területet három nap múlva átkutató német hajók már csak egy életben lévő hajótöröttet találtak, Adolf Neumann fűtőt.[18] A hajó elsüllyedését a fedélzeten lévő 509 főből mintegy 200 ember élte túl, de a többiek időközben a vízben életüket veszítették.[19]

A hajóroncsot 1979 augusztusában eltávolították elsüllyedésének helyéről, hogy ne jelentsen akkora veszélyt a hajóforgalom számára. Néhány részét kiemelték a vízből és ezek jelenleg a Cuxhaveni Hajóroncs Múzeumban vannak kiállítva.[20]

Emlékezete

A Cöln egyik sérült kutterét Norderney szigetén sodorta partra a tenger. A csónakot Köln városának adományozták és 1915-ben annak elülső részét az Eigelstein városrész várkapujában (Eigelsteintorburg) állították ki, 1926 pedig óta annak egyik boltívében látható.

2014 júliusában a Köln fregatt fedélzetéről koszorút helyeztek el a város után elnevezett névrokon könnyűcirkáló 100 évvel korábbi elsüllyedésének helyszínén.[18]

Megjegyzések

  1. ↑ A hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója.
  2. ↑ A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/40 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 40-szer olyan hosszú, mint a cső átmérője.

Jegyzetek

  1. ↑ a b c d e Hildebrand, Röhr and Steinmetz, p. 180
  2. ↑ Gröner, p. 106
  3. ↑ a b Gröner, 105. o.
  4. ↑ Gröner 106–107. o.
  5. ↑ Scheer 14. o.
  6. ↑ Hildebrand, Röhr and Steinmetz 179–181. o.
  7. ↑ Hildebrand, Röhr and Steinmetz 180–181. o.
  8. ↑ a b Scheer 42. o.
  9. ↑ Hildebrand, Röhr and Steinmetz 181. o.
  10. ↑ Halpern 30–31. o.
  11. ↑ Staff 5. o.
  12. ↑ Staff 4–5. o.
  13. ↑ Staff 6–8. o.
  14. ↑ Staff 13. o.
  15. ↑ Staff 13. o.
  16. ↑ Staff 19–20. o.
  17. ↑ Staff 20. o.
  18. ↑ a b JEK: 100 Jahre im Gedächtnis. MarineForum 9-2014, 53. o.
  19. ↑ Staff 21. o.
  20. ↑ Gröner 107. o.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Cöln (1909) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Cöln (1909) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=SMS_Cöln_(1909)&oldid=21644961”