Az SMS Stettin[m 1] a Német Császári Haditengerészet egyik Königsberg-osztályú könnyűcirkálója volt, egyben a második olyan hajója, amelyik turbinameghajtást kapott. Habár az osztály utolsó vízre bocsátotott egysége volt,[1] még a Nürnberg és a Stuttgart nevű testvérhajói előtt elkészült. E két egységhez hasonlóan a hátsó kéményét hátrébb helyezték el („detassálták”), szemben az osztály névadó egységével, a Königsberggel, ahol a három kémény még egyenlő távközökkel kapott helyet.

SMS Stettin
SMS Stettin 1912 LOC hec 01151.jpg
Hajótípus könnyűcirkáló (kiscirkáló – Kleiner Kreuzer)
Névadó Stettin városa
Tulajdonos A Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
Hajóosztály Königsberg-osztály (Nürnberg-osztály)
Pályafutása
Építő AG Vulcan, Stettin
Ára 6.398.000 aranymárka
Építés kezdete 1906.
Vízre bocsátás 1907. március 7.
Szolgálatba állítás 1907. október 29.
Szolgálat vége 1919. november 5.
Sorsa hadizsákmányként 1920-ban Nagy-Britannia kapja meg, 1921 és 1923 között lebontották
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 3480 t (konstrukciós)
3822 t (teljes terheléssel)
Hossz 117,4 m (teljes)
116,8 m (vízvonalon)
Szélesség 13,3 m
Merülés 5,17 m (max.)
Hajtómű 11 Marine-gőzkazán, 2 db Parsons-gőzturbina – 4 db négyszárnyú hajócsavar (⌀ 1,9 m)
Teljesítmény 21 670 le (15 938 kW)
Sebesség 25,2 csomó (47 km/h)
Hatótávolság 5750 tmf (10 650 km) 12 csomós sebesség mellett
Fegyverzet 10 db Sk 10,5 cm L/40 löveg (1500 lövedék)
8 db Sk 5,2 cm L/55 löveg (4000)
2 db 45 cm-es torpedóvető cső (5 torpedó)
Páncélzat fedélzet: 20-80 mm
lejáratok: 100 mm
parancsnoki torony: 20-100 mm
lövegpajzsok: 50 mm

Legénység 322 fő (köztük 14 tiszt)
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Stettin témájú médiaállományokat.

A Stettin 1907 végén állt szolgálatba a Nyílttengeri Flotta kötelékében és 1912-ben a Moltke csatacirkáló és a Bremen könnyűcirkálóval kötelékben látogatást tett az Egyesült Államokba. Az első világháború kitörése után a felderítő erőkhöz osztották be és a konfliktus első három évében intenzíven alkalmazták, így részt vett a helgolandi és a skagerraki csatákban több más az Északi- és a Balti-tengeren végrehajtott hadművelet mellett. 1917-ben kivonták az aktív szolgálatból és ezt követően a háború végéig kiképzőhajóként szolgált. A háború után hadizsákmányként Nagy-Britannia kapta meg. 1921 és 1923 között Koppenhágában lebontották.

KonstrukciójaSzerkesztés

 
A Königsberg-osztály egyszerű metszetrajza

A Königsberg-osztály egységeit úgy tervezték meg, hogy a honi vizeken a flotta felderítőiként és a gyarmatokon külhoni szolgálatban is alkalmazhatóak legyenek. Ezt a megoldást a költségvetési megszorítások szülték, mivel a szűkös anyagi keret nem tette lehetővé, hogy a két külön feladatra jobban specializált hajókat építsenek meg.[2] A Königsberg-osztály az előző Bremen-osztály továbbfejlesztése volt. Az osztály négy hajóját egységes tervek alapján szándékozták megépíteni, de az első hajó építésének megkezdése után a tervezési részleg az orosz–japán háború tapasztalatait felhasználva módosításokat hajtott végre, így megváltoztatták a belső elrendezést és növelték a hajók hosszúságát.[3]

A Stettin "Ersatz Wacht" átmeneti névvel került megrendelésre és a névadó városában az AG Vulcan hajógyárban láttak hozzá az építéséhez 1906-ban. Az elkészült hajótestet 1907. március 7-én bocsátották vízre. Felszerelése után 1907. október 29-én került a Nyílttengeri Flotta állományába.[4]

A Stettin teljes hossza 115,3 m, szélessége 13,2 m, legnagyobb merülése 5,29 m volt, amivel a vízkiszorítása 3822 t volt teljes terhelés mellett. Négy hajócsavarjának meghajtásáról egy pár Parsons-gőzturbina gondoskodott, amiket 11 darab széntüzelésű, vízcsöves Marine-gőzkazán látott el gőzzel. Tervezett csúcssebessége 24 csomó, a hatótávolsága mintegy 5750 t tengeri mérföld volt 12 csomós utazósebességgel. Fedélzetén 14 tiszt és 308 sorállományú teljesített szolgálatot.[5]

A cirkáló fő fegyverzetét 10 darab 10,5 cm űrméretű, 40 kaliberhosszúságú gyorstüzelőágyú (10,5 cm SK L/40)[m 2] alkotta, melyeket önálló lövegtalpakon helyeztek el a hajó két oldalán. Az ágyúk maximális emelhetősége 30 fok volt, ami 12 700 m legnagyobb lőtávolságot tett lehetővé.[6] A lőszerkészletük 1500 lövedékből állt, így 150 juthatott minden lövegre. A fegyverzetéhez tartozott még nyolc darab 5,2 cm űrméretű, 55-ös kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú is, melyekhez 4000 lövedéket szállított magával. Két oldalra néző torpedóvető csöve volt beépítve a vízvonal alatt, melyekhez öt torpedóval rendelkezett. A hajó fedélzetének közepén 80 mm vastagságú páncélzattal rendelkezett, a parancsnoki torony oldalait 100 mm vastag páncéllemezek védték.[5]

SzolgálataSzerkesztés

BékeidőkSzerkesztés

A próbajáratok végeztével a Stettin 1908. január 20-án került a felderítőhajók kötelékébe, ahol a Frauenlob könnyűcirkálót váltotta. 1908. június 17. és augusztus 8. között a Stettin a Hohenzollern császári jachtot kísérte a regattákon, majd a Norvégiába és Stockholmba tett látogatásokra. 1910 április-májusában a Földközi-tengeren is a császári jachtot kísérte, mivel a feladatra eredetileg kijelölt Hamburg könnyűcirkálót Anatólia déli partjaihoz irányították át a helyi keresztények védelmezése céljából. A Stettin a Hamburg támogatására rendelt Lübeckkel együtt április 19-én hagyta el Kielt és a kísérői feladatát május 1-én Korfu szigeténél vette át. A küldetés teljesítése után május 15-én Póla kikötőjében menesztették és ezután május 26-ra tért vissza Kielbe. 1910. július 7. és 30. között ismét a császári jachtot kísérte a Nyílttengeri Flotta Norvégiába tett nyári útja során.

 
A Stettin (középen) a Bremen és a Moltke társaságában Hampton Roadsban

1912. május 11. és június 29. között a Moltke csatacirkálóval közösen egy észak-amerikai úton volt. Kielből kiindulva Ponta Delgada érintésével érkeztek Cape Henry-hez, ahol a Bremen állomáshajó csatlakozott hozzájuk. A három hajó együtt futott be Hampton Roads-ba május 30-án, ahol az amerikai Atlanti Flotta üdvözölte őket Taft elnök jelenlétében, aki a Mayflower nevű elnöki jachtjáról köszöntötte a német hajókat. Június 8-9-én a Hubert von Rebeur-Paschwitz ellentengernagy vezette hajóraj New Yorkba hajózott. A Stettin a Moltke társaságában június 13-án innen indult vissza Németországba, ahova Vigo érintésével június 29-én érkezett meg.

Az amerikai út után szokványos flottaszolgálat következett. 1914 elején a legénységét létszámát lecsökkentették, a távozók az újonnan elkészült Rostock könnyűcirkálóra kerültek. 1914 júliusára a legénységét ismét feltöltötték és a Helgoland szigetén támaszponttal rendelkező II. tengeralattjáró-flottilla (II. Unterseebootflottille) vezérhajója lett.

Háborús szerepléseSzerkesztés

Északi-tengeri bevetésekSzerkesztés

Az első világháború kezdetén, 1914 augusztusában a Stettin az Északi-tengeren teljesített szolgálatot a Nyílttengeri Flotta kötelékében. Augusztus 6-án a Hamburg könnyűcirkálóval közösen kísért ki egy tengeralattjáró-flottillát a tengerre abban a reményben, hogy a brit flottát kifutásra késztetve annak hajóit a tengeralattjárók elé csalja. A kiküldött erők augusztus 11-én tértek vissza a támaszpontjaikra, ellenséggel a bevetés során nem találkoztak.[7]

Helgolandi csataSzerkesztés

Két héttel később, augusztus 28-án a Stettin részt vett a helgolandi csatában. A csata reggelén a Frauenlob és a Hela könnyűcirkálókkal látta el a járőröző rombolóflottillák védelmét Helgolandtól északkeletre horgonyozva, a két másik könnyűcirkáló között helyezkedve. Az itteni német tengerészeti erők Franz Hipper ellentengernagynak a parancsnoksága alá tartoztak, aki a Nyílttengeri Flotta felderítő erőinek volt a parancsnoka.[8]

 
A csata első részét mutató térképvázlat, benne a Stettin brit rombolók elleni fellépésével

Mikor a britek megtámadták a német rombolókat, Hipper azonnal a segítségükre küldte a Stettint és a Frauenlobot, valamint több más könnyűcirkálót is, melyek távolabbra helyezkedtek a német partoknál. A Stettin 08:32-kor indult útnak, majd huszonhat perc múlva összefutott az észak-északnyugati irányból közeledő brit rombolókkal és tüzet nyitott rájuk 8500 m távolságból. A fellépése a briteket az üldözés felhagyására késztette és nyugatnak tértek ki előle. Eközben az őrszemei észleltek egy brit cirkálót a távolban, mely azonban nem avatkozott be a küzdelembe. 09:10-re a britek a lőtávolságán kívülre kerültek, a Stettin pedig visszamaradt mögöttük, hogy felfűthesse az összes kazánját. A csata ezen részében egy találatot szenvedett el, mely a jobb oldali negyedik lövegénél érte, végezve két fővel és súlyosan megsebesítve egy harmadikat. A közbeavatkozásának köszönhetően a V 1 és az S 13 jelű rombolók meg tudtak menekülni.[9] 10:00-ra az összes kazánját teljesen felfűtötte, így már elérhette a legnagyobb sebességét és ezután visszatért a csatába. 10:06-kor nyolc brit rombolóval futott össze és azonnal támadást indított ellenük 10:08-kor tüzet nyitva. A németek számos elért találatot figyeltek meg a brit formáció hajóin, melyek ezután szétszóródva kezdetek el menekülni. 10:13-ra a látótávolság csökkent és a Stettin szem elől vesztette a menekülő briteket, így felhagyott az üldözésükkel. A Stettint több találat érte ebben az összecsapásban, és bár ezek nem okoztak benne jelentős károkat, legénységéből újabb két fő esett el és négyen megsebesültek. 13:40-kor észlelte az Ariadne könnyűcirkálót, melyet épp ekkor vett tűz alá több brit csatacirkáló. A Stettinről látták a nagy űrméretű ágyúk torkolattüzeinek villanását a nagy ködben, melyekkel miután mozgásképtelenné tették az Ariadnét, a Stettint vették tűz alá 14:05-kor. A nagy ködnek köszönhetően azonban el tudott menekülni, miután a rá kilőtt tíz sortűzből egyik sem találta el. 14:20-kor találkozott össze a Danzig könnyűcirkálóval. A von der Tann és a Moltke csatacirkálók 15:25-re érkeztek be, de eddigre a britek már megszakították a támadásukat és visszavonulóban voltak. Hipper tengernagy a Seydlitz csatacirkálóval nem sokkal lemaradva érkezett mögöttük és a könnyűcirkálóknak a csatacirkálóihoz való csatlakozásra adott parancsot. Nyugati irányba tett rövid felderítő hadmozdulatot követően a német erők visszafordultak és 21:30 körül érkeztek meg Wilhelmshavenbe.[10]

December 15-én az I. felderítőcsoport csatacirkálói Hipper vezetésével rajtaütésszerű támadást hajtottak végre Scarborough, Hartlepool és Whitby kelet-angliai városok ellen. A Nyílttengeri Flotta főerői a lövetést végrehajtó erőket biztosítva távolabb helyezkedett az angol partoktól. A Stettin két rombolóflottillával egyetemben ennek a formációnak a végét biztosította.[11] Az este folyamán a német csatahajóflotta soraiban 12 dreadnought és 8 pre-dreadnought mintájú csatahajóval 10 tmf távolságon belülre került egy 6 csatahajóból álló brit csatahajórajhoz. A kíséretükhöz tartozó rombolók közötti éjszakai összecsapások alapján Friedrich von Ingenohl tengernagy úgy vélte, hogy a brit főerőkkel került szembe. Vilmos császár utasításai úgy szóltak, hogy ne tegye ki szükségtelen kockázatnak a flottát, és erre hivatkozva megszakította a harcot.[12]

Hadműveletek a Balti-tengerenSzerkesztés

1915. május 7-én a Stettin alakulata, a IV. felderítőcsoport (további egységei: Stuttgart, München, Danzig) 21 romboló kíséretében áthajózott a Balti-tengerre, ahol egy Libau elleni hadműveletben kellett részt vegyenek. A hadműveletet Hopman ellentengernagy, a balti-tengeri német flotta felderítőerőinek parancsnoka vezette. A IV. felderítőcsoport feladata a műveletek északi irányból való fedezése volt, hogy az orosz haditengerészet ne tudhasson észrevétlenül kifutni a Finn-öbölből mialatt páncélos cirkálók és egyéb hadihajók tűz alá vették Libau kikötőjét. Az oroszok négy cirkálót, az Admiral Makarovot, a Bajant, az Oleget, és a Bogatyrt küldték a német hadművelet megzavarására. Az orosz kötelék tüzet nyitott a Münchenre, de miután sem az oroszok, sem a németek nem voltak tisztában a másik erejével, mindkét fél igyekezett kiválni a harcból és annak így hamar vége szakadt. A kikötő lövetése után nem sokkal Libau az előrenyomuló német hadsereg kezére került, a Stettint pedig a IV. felderítőcsoport többi egységével együtt visszairányították az Északi-tengerre a Nyílttengeri Flottához.[13]

A skagerraki csataSzerkesztés

 
A csata főbb nappali hadmozdulatait ábrázoló térképek

1916 májusában a német flotta parancsnoka, Reinhard Scheer tengernagy egy nagy hadműveletet tervezett végrehajtani azzal a céllal, hogy a brit flotta egy kisebb csoportját előcsalogassa és a visszavonulási útvonalát elvágva megsemmisítse. Ez a hadművelet vezetett az 1916. május 31.–június 1-én megvívott skagerraki csatához, a háború legnagyobb tengeri ütközetéhez.[14] A csata során a Stettin a IV. felderítőcsoport parancsnokának, Ludwig von Reuter sorhajókapitánynak a zászlóshajója volt.[15] Az alakulat feladata a főerőket képező csatahajóflotta előtt haladva annak biztosítása volt. A britek és a németek elővédjét is egyaránt képező csatacirkálórajok összecsapásának helyszínéhez közeledve a Stettin az élen haladó német csatahajó, a König előtt haladt, a csoportjának többi könnyűcirkálója pedig az esetleges tengeralattjárótámadások kivédésére bontakozott szét. A IV. felderítőcsoport a csata első felében nem vett részt a súlyosabb harcokban, de a 21:30 körül összetalálkozott a Falmouth könnyűcirkálóval. A Stettin és a München lőni kezdték a brit hajót, de a rossz látási viszonyok miatt hamar be kellett szüntetniük a tüzelést. Reuter ezt követően a hajóival 90 fokos kanyarodást végrehajtva távolodott el az ellenségtől.[16]

A visszavonulás közben éjjel 23:30-kor a Moltke és a Seydlitz csatacirkálók túl közel haladtak el a Stettin előtt, ami miatt lassítani kényszerült. A IV. felderítőcsoport többi egysége nem észlelte a sebesség csökkentését, ami miatt az alakzatuk felbomlott. Röviddel ezután a britek 2. könnyűcirkálóraja összefutott a Stettin rajával, melyhez a Hamburg, az Elbing és a Rostock is csatlakozott. Heves tűzharc bontakozott ki, melynek elején a Stettin két találatot kapott és tűz ütött ki a fedélzetén. Az egyik repeszdarab kilyukasztotta a szirénájának gőzvezetékét, a kiáramló gőz pedig korlátozta a kilátást és megakadályozta abban, hogy torpedókat lőjön ki. A harcban a Southamptont körülbelül 18 darab 10,5 cm-es űrméretű lövedék találta el, melyek közül többet a Stettinről lőttek ki. Eközben a Frauenlob kigyulladt és elsüllyedt. A süllyedő társukat kikerülni igyekvő német könnyűcirkálók formációja ekkor ismét felbomlott és csak a München maradt a Stettinnel. A két cirkáló ezután tévesen brit hajókként azonosította G 11, V 1 és V 3 jelű rombolókat 23:55-kor és tüzet nyitottak rájuk.[17]

Június 1-én hajnali 04:00 órára a német flottának sikerült elkerülnie a brit flottát és elérte a dán partoknál lévő Horns Rev világítótornyának térségét, majd innen visszatért a bázisaira.[18] A csatában a Stettin két találatot kapott, 8 halottat és 28 sebesültet veszített. A 10,5 cm-es lövegeivel 81 lövedéket lőtt ki.[19]

A skagerraki csatában szerzett sérüléseit Wilhelmshavenben és Hamburgban javították ki. Ezután 1917 közepéig az Északi-tengeren maradt, ahol több aknatelepítési akcióban vett részt. 1917 júliusában kivonták a IV. felderítőcsoportból és novemberig tengeralattjárók célhajójaként használták a Balti-tengeren.[20] 1917 decemberétől hosszabb időt töltött egy wilhelmshaveni hajógyárban, majd 1918 februárjától ismét célhajóként alkalmazták a Balti-tengeren. Azokat a terveket, hogy testvérhajójához, a Stuttgarthoz hasonlóan repülőgép-anyahajóvá alakítsák át, 1918 októberében feladták, mivel a Reichsmarineamt konstrukciós részlege ehelyett úgy döntött, hogy az 1914-ben a Blohm & Voss által Hamburgban építeni kezdett és 1915. április 15-én vízre bocsátott, ám azóta félkész állapotban veszteglő, olasz megrendelésre épített Ausonia személyszállítót építteti át anyahajóvá és állítja szolgálatba Flugzeugdampfer I megjelöléssel.

A háború utánSzerkesztés

A Stettint a fegyverszünetet követően 1918. december 19-20-án kivonták a szolgálatból és 1919. november 5-én törölték a flotta hajóinak névsorából. A versailles-i békeszerződés 185. cikkelye a Stettint is az antanthatalmaknak átadandó hadihajók között említette[21] és 1920. szeptember 15-én "T" jelzéssel hadizsákmányként átadták Nagy-Britanniának. A britek lebontásra eladták egy koppenhágai hajóbontónak, ahol 1921 és 1923 között lebontották.[22]

ParancsnokaiSzerkesztés

1907. október – 1908. január Georg Schur fregattkapitány
1908. január 20. – 1908. szeptember 30. Friedrich Boedicker fregattkapitány
1908. október – 1909. szeptember Curt von Rössing fregattkapitány / sorhajókapitány
1909. október – 1910. szeptember Wilhelm Höpfner fregattkapitány
1910. szeptember – 1911. szeptember Johannes Hartog fregattkapitány / sorhajókapitány
1911. október – 1913. október Wilhelm von Krosigk fregattkapitány / sorhajókapitány
1913. október – 1914. február Thilo von Trotha korvettkapitány / fregattkapitány
1914. február-április Herbert Hinrichs sorhajóhadnagy (csökkentett legénységgel)
1914. április-június Rudolf v. d. Hagen sorhajóhadnagy (csökkentett legénységgel)
1914. július – 1916. március Karl August Nerger korvettkapitány
1916. március-november Friedrich Rebensburg fregattkapitány
1916. november – 1918. április Hermann Bendemann fregattkapitány
1918. április-július Max Gréus sorhajóhadnagy (in Vertretung)
1918. július-december Eduard Bartels fregattkapitány

JegyzetekSzerkesztés

  1. A szakirodalom a Königsberget gyakran részben egyedi építésű hajónak tekinti, míg a három további hajót Nürnberg-osztályként határozza meg. Gröner és Koop/Schmolke a négy hajót Königsberg-osztályként adja meg, míg a brit Jane’s flottazsebkönyv 1914-es kiadása Stettin-osztályként említi őket.
  2. Campbell & Sieche, 142, 157. o.
  3. Nottelmann, 110–114. o.
  4. Gröner, 104–105. o.
  5. a b Gröner, 104. o.
  6. Campbell & Sieche, 140, 157. o.
  7. Scheer, 34–35. o.
  8. Staff 2011, 4–5. o.
  9. Staff 2011, 5–7. o.
  10. Staff 2011, 10–11, 21–22, 26. o.
  11. Scheer, 68–69. o.
  12. Tarrant, 31–33. o.
  13. Halpern, 191–193. o.
  14. Tarrant, 61. o.
  15. Scheer, 138. o.
  16. Campbell, 35, 251–252. o.
  17. Campbell, 276, 280–284, 390. o.
  18. Tarrant, 246–247. o.
  19. Campbell, 341, 360. o.
  20. Campbell & Sieche, 157. o.
  21. Treaty of Versailles Section II: Naval Clauses, Article 185
  22. Gröner, 105. o.

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója.
  2. A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/40 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 40-szer olyan hosszú, mint a cső átmérője.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Stettin című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Stettin (1906) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

IrodalomSzerkesztés

További olvasmányokSzerkesztés

  • Spoils of War: The Fate of Enemy Fleets after the Two World Wars. Barnsley: Seaforth Publishing (2020). ISBN 978-1-5267-4198-1 

LinkekSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Stettin témájú médiaállományokat.