Főmenü megnyitása

Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés

A Scarborough, Hartlepool és Whitby kelet-angliai városok katonai jelentőségű célpontjai ellen 1916. december 16-án hajtott végre támadást a Császári Haditengerészet. A támadás nagy közfelháborodást keltett Nagy-Britanniában, egyfelől a német haditengerészet ellen a civil célpontok szándékosnak vélt támadása miatt, másrészt a brit haditengerészet ellen, amiért nem volt képes megakadályozni a támadást. Ez volt az első alkalom a 17. századi angol-holland háborúk óta, hogy angol katonák veszítették életüket hazai földön ellenséges harctevékenység következtében.

Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés
SMS Von der Tann
SMS Von der Tann

Konfliktus Első világháború
Időpont 1914. december 15. - december 16.
Helyszín Anglia keleti partja (Yorkshire)
Eredmény teljesített német küldetés (vitatott)
Szemben álló felek
Flag of the United Kingdom (3-5).svg Egyesült Királyság
Naval Ensign of the United Kingdom.svg Royal Navy
Flag of the German Empire.svg Német Birodalom
War Ensign of Germany (1903–1919).svg Kaiserliche Marine
Parancsnokok
Naval Ensign of the United Kingdom.svg John Jellicoe
Naval Ensign of the United Kingdom.svg David Beatty
Naval Ensign of the United Kingdom.svg George Warrender
War Ensign of Germany (1903–1919).svg Friedrich von Ingenohl
War Ensign of Germany (1903–1919).svg Franz Hipper
Szemben álló erők
6 Csatahajó
4 csatacirkáló
4 páncélos cirkáló
4 könnyűcirkáló
7 romboló
2 tengeralattjáró
4 csatacirkáló
1 páncélos cirkáló
4 könnyűcirkáló
18 romboló

Hochseeflotte
Veszteségek
1 sérült cirkáló
3 sérült romboló

16 halott
21 sebesült
A rajtaütésben életét veszítette 119-121 fő
571 megsebesült
2 sérült csatacirkáló
1 sérült páncélos cirkáló
9 halott
12 sebesült
Térkép
Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés (Európa)
Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés
Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés
Pozíció Európa térképén
é. sz. 56°, k. h. 3°Koordináták: é. sz. 56°, k. h. 3°

ElőzményekSzerkesztés

Az első világháború elején a Német Császári Haditengerészet igyekezett a túlerőben lévő brit flotta (Royal Navy) kisebb kötelékeit kicsalogatni a kikötőkből és lest állítva nekik megsemmisíteni őket, hogy így egyenlítsék ki az erőviszonyokat, ami után már a főerők összecsapását is vállalták volna. Nem sokkal korábban a yarmouthi rajtaütés során csekély eredményeket értek bár el, de a hadművelet megmutatta az angol partok elleni gyors támadásokban rejlő lehetőségeket. Franz Hipper tengernagy, a német csatacirkálók parancsnoka november 16-án meggyőzte feljebbvalóját, Friedrich von Ingenohl tengernagyot, hogy a császárnál kérjen engedélyt egy rajtaütés végrehajtására. Az U-27 jelű tengeralattjárót küldték ki Scarborough és Hartlepool hivatalosan is erődített városként (fortified town)[1] számon tartott települések partvédelmének felderítésére. A tengeralattjáró csekély szárazföldi védelmet talált és a part 19 km-es körzetében (10 tmf; 12 mf) nem észlelt aknákat, ellenben folyamatos volt a hajóforgalom. Úgy számoltak, hogy az itteni támadás elhárítására elsőként bevethető két brit csatacirkáló (Invincible, Inflexible) Dél-Amerikába való áthelyezése révén kedvező alkalom kínálkozott egy rajtaütés végrehajtásához.[2]

Hipper köteléke a Seydlitz, a Von der Tann, a Moltke és a Derfflinger csatacirkálókból, a tőlük valamivel kisebb Blücher páncélos cirkálóból (korabeli német megnevezése mindegyiknek Großer Kreuzer), a Straßburg, Graudenz, Kolberg és Stralsund könnyűcirkálókból valamint 18 rombolóból állt. Ingenohl a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) nagyobbik részével, összesen 85 hajóval 150 mérfölddel lemaradva követte őket és a Dogger-padtól keletre foglalt állást. Itt várta az alkalmat a közbeavatkozásra, ha Hipper erőit támadás érné, de a császár parancsainak megfelelően még biztonságos közelségben voltak a német partokhoz.[3]

Brit hírszerzés értesüléseiSzerkesztés

A német flotta kerülte a főerők összecsapását jelentős számbeli hátránya miatt, de ezekben a hónapokban a különbség kisebb volt, mint bármikor a háború folyamán. Nagy-Britannia a háború későbbi szakaszában több hajót épített, mint Németország és ezzel tovább javított a helyzetén. Főleg a nagyobb ütközetek során döntőnek tekintett dreadnought-típusú csatahajókból építettek többet. Ráadásul 1915 elejére az orosz Balti flottának is átadták a Gangut-osztály négy dreadnought-típusú csatahajóját, ami tovább növelte az antant erejét a kapitális hadihajók terén. A brit flotta rendszeres őrjáratokat küldött ki az Északi-tengerre, míg a németek többnyire a kikötőkben maradtak. A német flotta így meg tudta választani az időpontot, amikor támadásba lendült, míg a brit flotta egy része mindig a kikötőben horgonyzott a készletek feltöltése, javítások elvégzése stb. végett. A háború elején néhány hónap eltelte után több brit hajót is vissza kellett hívni a főerőket képező Grand Fleet kötelékéből. Három csatacirkálót is Dél-Amerikába küldtek, a vadonatúj Audacious csatahajó elsüllyedt miután aknára futott, a Thunderer csatahajón pedig javításokat végeztek.[4] A németek a hadművelet során a három König-osztályú csatahajót voltak kénytelenek nélkülözni.

A briteknek nagy előnye volt, hogy a német haditengerészeti rádióforgalom három fő kódkönyvének másolata a tulajdonukba jutott elsüllyesztett vagy elfogott hadihajókról. (A zátonyra futott Magdeburg cirkáló kódkönyveit orosz búvárok hozták felszínre a Balti-tengeren.) Ennek segítségével a brit kódfejtők pár óra alatt meg tudták fejteni az üzenetek tartalmát. December 14-én este információt szereztek arról, hogy a német csatacirkálók rövidesen kifutnak az angol partok elleni rajtaütésre, arról azonban nem volt információjuk, hogy az egész Hochseeflotte részt fog venni az akcióban.[5]

John Jellicoe tengernagy, a Scapa Flow-ban állomásozó Grand Fleet parancsnoka utasítást kapott, hogy a David Beatty altengernagy vezette 1. csatacirkálórajt (Lion, Queen Mary, Tiger, New Zealand) és a Sir George Warrender altengernagy vezette 2. csatahajórajt (King George V, Ajax, Centurion, Orion, Monarch, Conqueror) valamint a William Goodenough sorhajókapitány vezette 1. könnyűcirkálórajt (Southampton, Birmingham, Falmouth, Nottingham) indítsa útra a támadás elhárítására.[6]

Tyrwhitt sorhajókapitány Harwichban állomásozó egysége két könnyűcirkálóval (Aurora, Undaunted) és 42 rombolóval futott ki. Keyes sorhajókapitány nyolc tengeralattjáró és két parancsnoki romboló (Lurcher, Firedrake) Terschelling szigetéhez való kiküldésére kapott utasítást, hogy itt fogják el a német hajókat, amennyiben a La Manche irányába fordulnának. Jellicoe bár elégségesnek tartotta ezt az erőt Hipper egységei ellen, mégis tiltakozott erői ilyenforma megosztása ellen, mivel a Hochseeflottéval szemben nem vehette volna fel a harcot. A William Pakenham ellentengernagy vezette 3. cirkálóraj négy páncélos cirkálóját (Devonshire, Antrim, Argyll, Roxburgh) is kiküldték a támogatásukra. Jellicoe a Dogger-padtól 40 km-rel (25 mf, 22tmf) délkeletre gyülekeztette a flottát. Az volt a szándéka, hogy hagyja a németeket megkezdeni a rajtaütést és hazatérőben lecsap rájuk.[6]

A rajtaütésSzerkesztés

 
a yarmouthi (november 3.) és a scarborough-i rajtaütések (december 16.) útvonala

Hipper tengernagy december 15-én 03:00-kor (GMT 02:00) hagyta el kötelékével a Jade folyó torkolatában lévő haditengerészeti támaszpontot. A rá következő éjjel az S33 jelű romboló (torpedónaszád) elszakadt a köteléktől és rádión kért útbaigazítást. Ezzel azt veszélyeztette, hogy elárulja a német hajók jelenlétét és ezért csendre utasították. Az eltévedt hajó hazaindult, de útközben négy brit rombolót pillantott meg és jelentette őket rádión. Hipper is fogott brit rádiójeleket, ami aggodalmat keltett benne afelől, hogy az angolok megsejthettek valamit a készülő támadásról. Úgy gondolta, a nap közben látott halászhajók jelenthették a közeledtüket. A romló időjárás is problémákat okozott. December 16-án 07:35-kor (GMT 06:35) a rombolókat és a három könnyűcirkálót hazaküldték a számukra túl erős hullámverés miatt. A Kolberg a kötelékkel maradt, mivel 100 telepítendő akna volt a fedélzetén.[7]

Miután az aknamezők között az angol partokhoz értek, a maradék egységek két részre oszlottak. A Seydlitz, a Blücher és a Moltke Hartlepool felé vette az irányt, míg a Derfflinger, a Von der Tann és a Kolberg Scarborough-t közelítette meg. 08:15-kor (KEI 09:15) a Kolberg Flamborough Headnél a parttól 16 km-re, arra merőlegesen hozzálátott az aknák telepítéséhez.

ScarboroughSzerkesztés

 
A “Scarborough Rock” rajta az erőddel 2012-ben

Az Arthur Tapken ellentengernagy vezette délre haladó hajók egy mérföldre megközelítették a partvonalat és egy szintén délre tartó kivilágított vonattal párhuzamosan haladva azzal egyidejűleg érkeztek Scarborough elé. A terv szerint 09:00-kor (08:00 GMT) elhagyták a Scarborough Rockot (a város felett emelkedő magaslatot jelölték így a németek) és a két csatacirkáló hozzálátott a város lövetéséhez. A fedélzetükről láthatóak voltak az erőd előtt elhelyezett szögesdrótok valamint a szikla tetején álló barakkok. A németek kizárólag a kis és közepes kaliberű ágyúkat használták, a nehéztüzérséget a parancsok értelmében csak ellenséges elhárítótűz leküzdésére vethették be. A Derfflinger első 2500 méterről leadott sortüze a sziklákat találta el, a második a sziklák felett átrepülve a katonai létesítmény közepén csapódott be. A laktanya épületét két találat érte, melyek közül az egyik telibe találta a rádióadót megsemmisítve azt.[8] A fegyvermester közelben lévő házát egy lövedék rombolta le. Ezzel egyidőben a Von der Tann 15 cm-es gránátjai a 150 méter magas Mount Oliver tetején csapódtak be és magas fekete füstoszlopok emelkedtek a magasba. A térképek szerint itt vízművek voltak, de mivel nem voltak láthatóak a tenger felől a Von der Tann tüzérei közvetett irányzással céloztak.

 
a Grand Hotel számos találatot kapott

09:10-kor a Von der Tann vezetésével a két hajó az újabb tűzcsapáshoz visszafordult északnak. A Von der Tann célpontja ezúttal a Mount Oliver mögött 550 m-re lévő gázművek voltak, de egy erdős rész miatt nem lehetett azt látni, ezért 4500 méterről ismét közvetett célzással nyitott tüzet. A becsapódások egy részét meg lehetett figyelni a hegygerinc lábánál. A kis kaliberű ágyúk célpontja a vasútállomás volt, amit a rövid távolság ellenére szintén nem lehetett kivenni a várost ellepő köd miatt. Így más látható objektumok alapján határozták meg annak helyzetét és ez alapján 3800-4200 méter távolságból 18 percen át tartották tűz alatt. Az elülső árboc megfigyelője számos közvetlen találatot jelentett, de a vasútállomást magát valójában nem érte találat. A Grand Hotel mellett volt a parti őrség állomása és ezt a Scarborough Rockon található jelzőállomással valamint a sziklákon lévő létesítményekkel együtt a Derfflinger hatékonyan vette tűz alá. Egy rövidre sikerült sortűz a kikötőben lévő halászhajók közé csapódott. A két csatacirkáló 09:23-kor (08:23 GMT)) szüntette be a támadást, melynek során 333 darab 15 cm-es és 443 darab 8,8 cm-es lövedéket lőttek ki. Meglepetésükre ellenséges tűz nem érte őket, holott feltételezésük szerint több partvédelmi ágyúval rendelkezett a város South-Steal ütege, melyet korábban a brit partok legnagyszerűbb partvédelmi ütegeként is emlegettek és amit a háború kitörése óta német feltételezések szerint még meg is erősíthettek. Ezeket a lövegeket azonban nem sokkal a háború kitörése előtt leszerelték a talapzatukról és elszállították.[9]

A támadásban számos egyéb épület is megsérült, a Grand Hotelt több mint 30 találat érte, megrongálódott még másik hét hotel valamint három templom is. Az angol jelentések szerint a bombázás hatása leírhatatlan volt. Az emberek otthagyták hajóikat, kimenekültek a házaikból és megrohamozták a vasútállomást, hogy a vonattal tudjanak olyan gyorsan elmenekülni, amennyire csak lehet. A támadásban nyolc (egyes források szerint 18-19) ember veszítette életét és sokan megsebesültek.

Míg a bombázás tartott, a Kolberg hozzálátott az aknazár telepítéséhez. 09:14 és 09:41 között 3,6 tengeri mérfölddel Scarborough-tól délre a partra merőlegesen sikeresen telepítette a 100 aknát, kiegészítve így az angolok által telepített Humbernál lévő aknamezőt. Az itteni bombázás végeztével a két csatacirkáló 23 csomós sebességre gyorsítva a közeli Whitby felé hajózott tovább.

WhitbySzerkesztés

A csatacirkálók röviddel 10:00 (09:00 GMT) után elérték Whitbyt és a Von der Tann közepes tüzérsége a célpontul kijelölt parti őrség állomáshelyét 10:06-ra megsemmisítette. Ezt követően a könnyű tüzérsége a nyugati móló mögötti jelzőállomást vette célba 3800-4400 méter távolságból és hamarosan a Derfflinger is csatlakozott ebben hozzá. Az itteni becsapódásokat nem tudták megfigyelni. 10:13-kor a németek felhagytak a támadással és északi irányba indultak. Whitby-nél 106 darab 15 cm-es és 82 darab 8,8 cm-es lövedéket lőtt ki a két csatacirkáló. A támadás során véletlen a Whitby apátság épületét és több más épületet is találat ért a városban, életét veszítette három (más adatok szerint hét) fő és négyen megsebesültek.[10]

HartlepoolSzerkesztés

 
Hartlepool egy 1859-es térképen a már ekkor is meglévő számtalan dokkal. Északi részen látható a Cemetery (temető) és a The Heugh, ahol az ütegek közül kettőt elhelyeztek.

Hartlepool jelentősebb célpont volt, mint az üdülőhelyként ismert Scarborough. Kiterjedt dokkjai, gyárai voltak és három tengerre néző 6 hüvelykes (152 mm-es) Mk VII tengerészeti ágyúval rendelkezett, ebből kettő a Heugh Battery, egy pedig a Lighthouse Battery ütegállásban volt elhelyezve. A Heugh ütegnek volt még három 76 mm-es ágyúja valamint a Cemetery ütegnek két 120 mm-es ágyúja. Az ágyúk mellé 11 tiszt és 155 helyi lakos volt beosztva a Durham Royal Garrison Artillery-ből.[11] 05:30-kor (04:30 GMT) értesítették őket a lehetséges támadásról és éles lőszert helyeztek készenlétbe. 08:46-kor (07:46 GMT) értesültek a nagy hajók közelben való észleléséről. A tengeren lévő járőregységeket nem figyelmeztették és a rossz időjárási körülmények miatt csak négy romboló volt kint a tengeren, míg két könnyűcirkáló és egy tengeralattjáró – melyek más körülmények közt szintén kint lettek volna – Hartlepool kikötőjében horgonyoztak. A Doon, a Test, a Wavenay és a Moy rombolók a partok mentén járőröztek mikor 08:45-kor (07:45 GMT) a Doon három nagy közeledő hajót észlelt röviddel azelőtt, hogy azok tüzet nyitottak rájuk 5000 (Seydlitz) és 7000 méter (Moltke) távolságból. Mivel lőtávolon kívül voltak tőlük, hárman irányt váltottak, de a Doon 4600 méterre megközelítette őket és kilőtt egy torpedót majd ő is visszavonult.[12] A torpedó nem talált célt. A hét perces összecsapás során három brit rombolót értek repeszek általi sérülések. A Doon fedélzetén hárman életüket veszítették és hatan megsebesültek. A Seydlitz 100, a Moltke 54 darab 15 cm-es lövedéket lőtt ki a rombolókra, utóbbi 38 darab 28 cm-es gránátot is. Hipper könnyen megsemmisíthette volna a nagy hullámok miatt lassú haladásra képes négy rombolót, de úgy gondolta már így is elég nagy késésben vannak a tervekhez képest ezért nem vette üldözőbe őket, hanem 09:23-kor a kijelölt tüzelési pozíciókba rendelte az egységeit.

A Seydlitz a Cemetery üteget és a közelében lévő kábelgyárat, a Moltke a világítótorony melletti üteget (Lighthouse Battery) és a Heugh üteget valamint a parti őrség Town Moor-i állomását vette célba. A Blücher a kikötőtől északra lévő két gyárat, a Middleton dokkot, a központi dokk épületét és a gázműveket vette tűz alá délkeleti irányból. A páncélos cirkáló is csak a kis és közepes kaliberű tüzérségével tüzelt a célpontjaira, míg a nehéztüzérségét kisebb kivetőtöltetekkel megtöltve az esetlegesen felbukkanó tengeralattjárók ellen tervezték alkalmazni. A nehéztüzérséget csak akkor vethették be, ha a partvédelem ágyúi tüzet nyitnak rájuk. A lövedékeket olyan közelről lőtték ki, hogy a gyújtószerkezet nem tudott működésbe lépni, így sokuk becsapódáskor fel sem robbant vagy gellert kapva a város irányába haladt tovább mivel horizontálisan érkeztek, nem pedig felülről becsapódva.

Amint a Blücher 5-6000 méter távolságból tüzet nyitott a kijelölt célpontjaira heves tűz fogadta az ütegek részéről (a Lighthouse üteg felől). Az angolok tüze azonban pontatlan volt, ezért a Blücher előbb nem reagált rá, mivel a másik két hadihajó feladata volt a kiiktatásuk. Nemsokára azonban találatot értek el a Blücheren és a cirkáló a világítótorony mögé manőverezett, hogy így kerülje el az újabb találatokat. Az első egy 152 mm-es gránát becsapódása volt közvetlenül a parancsnoki híd alatt, ami a jobb oldali harmadik és negyedik 8,8 cm-es ágyúkat tette harcképtelenné. A kezelőszemélyzetükből kilencen elestek, ketten súlyosan megsebesültek, de az előkészített lőszerrekeszeket nem robbantotta fel. A második találat az egyik 21 cm-es lövegtornyot érte, tönkretéve annak távmérő berendezéseit és irányzékát, a lövegtorony maga azonban használható maradt. A harmadik találat a hajó övpáncélját érte ugyanezen lövegtorony alatt, de kárt nem tudott okozni. A negyedik az elülső árboc megfigyelőállásának tetejét érte és leszakította a kötélzet egy részét valamint megrongálta a jelzőberendezéseket. A legénységet azonban ezek a károk sem hátráltatták, a parancstovábbítás ugyanolyan gyorsasággal haladt, mint a békeidőbeli gyakorlatok során. Így a találatok nem befolyásolták a tüzérségének hatékonyságát.

Időközben a Seydlitz és a Moltke északkeleti irányba manőverezett és az ütegekkel vette fel a harcot. A Cemetery üteg sortüzei többnyire rövidre sikerültek 100-200 méterrel, de amikor 09:37-kor (08:37 GMT) a hajók megfordultak és visszafelé hajóztak a Heugh üteg három találatot is elért a Seydlitzen. Az első a hajó elejét érte több szellőző nyílást és raktárhelyiséget megrongálva, a keletkezett résen pedig jelentős mennyiségű víz is betört, de ezt hamar sikerült faanyag segítségével betömni. A második találat az elülső kéményt rongálta meg két méterrel a fedélzet felett egy 4-5 négyzetméter nagyságú lyukat ütve rajta. A harmadik találat a hátsó felépítménynél érte megrongálva a szellőztetőrendszert és egy embert könnyebben megsebesítve.

A Moltkét egy találat érte a hajó elején és több kabint tönkretett. Levetzow sorhajókapitány, a hajó parancsnoka azonnal tűzparancsot adott a nehéztüzérségnek, mivel a nagy lövedékek becsapódásait jobban ki lehetett venni. Hamar több találatot is elértek az angol erődítésen és azok lövegei hamarosan beszüntették a tüzelést. A Lighthouse és a Heugh ütegállásban elhelyezett 152 mm-es ágyúkat a mögöttük lévő házak közé becsapódó német gránátok keltette porfelhők nem zavarták a tüzelésben és csak az ütegállás betonkaréja gátolta meg őket a további tüzelésben, mely korlátozta a lövegek mozgathatóságának szögét. A fő telefonos összeköttetést már az elsőként becsapódó német lövedék megszakította és az általa keltett vibráció a távmérőt is használhatatlanná tette, ezért a kezelőszemélyzet maga becsülte meg a távolságokat és eszerint tüzelt. Az üteg összesen 123 lövést adott le. A löveg kezelőszemélyzete és a védelmükkel megbízott gyalogsági egység (18th Durham Light Infantry) 7 halottat és 14 sebesültet veszített, bár az ágyúkat nem érte közvetlen találat. A brit üteg parancsnokának később nem volt kétsége afelől, ha a németek késleltetett gyújtású lövedékeket használtak volna, akkor lényegesen nagyobb károkat okozhattak volna a partmenti védművekben.

A kikötő belső részén a németek a Patrol és Forward könnyűcirkálókat és a C9 jelű tengeralattjárót vették célba. A cirkálók az alacsony vízállás miatt a kikötőben maradtak és csak akkor készültek elhagyni azt, mikor az első német lövedékek becsapódtak. A kifutásuk tovább késett, mert a németek folyamatos tűz alatt tartották a kikötő bejáratát. A Forwardot követő Patrol két találatot is kapott a Blüchertől és a nagy vízbetörés miatt a kapitányának partra kellett futtatnia, hogy így kerülje el az elsüllyedést. A hajó legénységéből négy fő elesett és heten megsebesültek, míg a mögötte haladó C9 alámerülni kényszerült és eközben a homokpadnak is nekiütközött a sekély (5,5 m mély) vízben. A Patrollal minden bizonnyal végeztek volna a németek, de hirtelen abbahagyták a tüzelést és keleti irányban távoztak. Az angol magyarázat szerint ez a C9 felbukkanása miatt volt, mely egység 10:00-kor a Heugh ütegtől négy tmf-re kelet-északkeleti irányban volt már.

A németek 09:46-kor hagytak fel a célpontok támadásával. Az akció mindössze 16 percig tartott, de ennek során 1150 különböző kaliberű lövedéket lőttek ki az ütegekre és a többi katonai jelentőségű célpontra. Három gáztározó felrobbant, egy víztorony megsemmisült és a gázművek gépháza részben romba dőlt. A kikötőben egy fatelep és egy magtár az értékes nyersanyagaikkal lángba borultak. A Richardson, Westgard, Ropner an Co. hajógyárak különösen megsínylették a támadást, mint ahogyan a middeltoni Irwing hajógyártó társaság is. Adminisztrációs épületek, daruk és összeszerelő műhelyek hasonló mértékű sérüléseket szenvedtek el és részben elemésztette őket a tűz. Két épülőfélben lévő hajót is találat ért, mint ahogy a kikötőben horgonyzó négy gőzöst is.

Találatok érték a vasút épületeit és megrongálódtak a sínek is. Összesen 300 épületet értek kisebb-nagyobb károk, köztük hét templomot is. Sok német lövedék nem robbant fel, mivel a németeknek nem voltak szárazföldi célok támadására alkalmas lövedékeik. Az ilyen jellegű gyakorlatok is meglehetősen ritkák voltak.

A bombázás hatása pontosan megfigyelhető volt a német cirkálókról. Fekete füst szállt fel a város fölé amint elindultak keletnek a találkozási hely irányába. Sajnálatos módon a polgári lakosság nagy veszteségeket szenvedett. 86 fő életét veszítette és 424-en megsebesültek, de ez az emberveszteség a brit kormányzat azon téves feltevésének volt az oka, miszerint az angol partok immunisak a német támadásokkal szemben és ezért a partvédelmi ütegeket sűrűn lakott területekre telepítették.[13] A fegyveres erők 7 halott katonát és 14 sebesültet veszítettek. A német hadihajók 1150 lövedéket lőttek ki, de a célt tévesztett lövedékek hét templomot és 300 lakóházat is eltaláltak. A rajtaütésben kilenc német tengerész is életét veszítette, tizenkettő pedig megsebesült. 09:46-kor (08:46 GMT) a német hajók távoztak.

Találkozás a HochseeflottévalSzerkesztés

 
a flották helyzete 1916. december 16-án Scheer tengernagy ábrázolásában

George Warrender csatahajói és cirkálói december 15-én 06:30-kor (05:30 GMT) hagyták el Scapa Flow-t. A rossz időjárás miatt nem vihetett magával rombolókat, de Beatty hozott magával hetet, mikor csatacirkálórajával 06:00-kor elindult Cromarty-ból. A két kötelék 11:00-kor egyesült Moray Firthnél. Warrender, mint rangidős tengernagy rendelkezett a flotta felett, mely a Dogger-padnál kijelölt elfogási pont felé vette az irányt.

December 16-án 06:15-kor (05:15 GMT) a Lynx romboló egy ellenséges hadihajót észlelt (a V155-t). A Beatty kötelékéhez tartozó hét romboló üldözőbe vette a német rombolót. A menekülő német hajó pontos tüzével több üldözőjét is súlyosan megrongálta. Több találat elszenvedése után először a Lynx szállt ki a küzdelemből, miután a V155 egyik lövedéke a kormánylapátját érte, majd az Ambuscade az őt ért egyik lövedék által ütött résen betóduló víz miatt volt kénytelen kiválni a harcból. A Hardy súlyos sérüléseket szerzett a harcba bekapcsolódó Hamburg cirkáló tüzében, legénységéből két fő elesett, tizenöten megsebesültek és ki is gyulladt, de még sikerült kilőnie egy torpedót. A Hamburgon a britek is elértek két gránáttalálatot. A torpedótámadás híre eljutott Ingenohl tengernagyhoz, akinek az előretolt rombolói vettek részt a harcban. Néhány óra után a harc véget ért a sötétség miatt, de másnap reggel 06:03-kor a még harcképes négy brit romboló közül a Shark ismét harcérintkezésbe került öt német rombolóval. A négy brit romboló támadást intézett ellenük, mire a németek visszavonultak jelentve az ellenséges erőt a tengernagynak.

Ingenohl úgy vélte, már így is túllépte a császár parancsában meghatározott mozgásterét, miszerint utasítása nélkül a főerőkkel nem léphet harcérintkezésbe az ellenséggel. Tekintettel az utasításokra, melyek szerint nem kockáztathatja a flottát, valamint attól tartva, hogy a közeledő Grand Fleet előörseivel keveredett harcba, 05:30-kor (KEI 07:30) visszafordult a honi kikötők felé. Amennyiben folytatta volna az útját hamarosan a négy brit csatacirkálóval és a hat brit csatahajóval került volna szembe a jelentősen nagyobb erőt képviselő flottájával, melyben 22 (köztük 14 dreadnought ill. 8 pre-dreadnought) csatahajó is volt. Ez volt az a lehetőség, melyre az erők kiegyenlítésére építő német stratégia annyira várt. A tíz nagy brit egységnek a német túlerő jelentős veszteségeket okozhatott volna, amivel kiegyenlíthette volna az erőviszonyokat. Winston Churchill később védelmébe vette a kialakult helyzetet, mondván, hogy a brit hajók nagyobb sebességük révén egyszerűen elszakadhattak volna az ellenségtől a szorult helyzetben.[14] Mások, köztük Jellicoe azon a véleményen voltak, hogy egy Beatty-hez hasonló tengernagy ragaszkodott volna az ellenséggel való harcba bocsátkozáshoz ha már egyszer összetalálkozott vele. Tirpitz tengernagy pár héttel később, mikor már tudott volt, hogy egy kisebb erővel volt dolguk, megjegyezte: “Ingenohl Németország sorsát tartotta a kezében.”[15]

06:50-kor a Shark és a többi romboló ismét észleltek egy német hajót, a rombolók kíséretében haladó Roont. Jones kapitány 07:25-kor jelezte őket és Warrender valamint a Beatty rajában hajózó New Zealand is vette az adást, de az információt nem továbbították Beatty-nek. 07:40-kor Jones közel próbált kerülni a Roonhoz, hogy torpedókat lőhessen ki rá, de ekkor észrevett két másik cirkálót is és teljes gőzzel visszavonulót fújt. A német hajók megpróbálták üldözőbe venni őket, de nem voltak ehhez elég gyorsak és hamarosan visszatértek a flotta többi egységéhez. Warrender a Shark által megadott pozíció irányába fordult és Beatty-től is ezt várta el. 07:36-kor meg akart győződni arról, hogy Beatty is irányt váltott, de választ nem kapott. 07:55-kor sikerült vele kapcsolatba lépnie és Beatty megkésve a legközelebbre lévő egységét, a New Zealandet küldte ki az ellenség elfogására, melyet három könnyűcirkáló követett egymástól 3,2 km (1,7 tmf; 2 mf) távolságra, hogy így a lehető legnagyobb eséllyel vehessék észre a németeket. Őket követte a többi csatacirkáló. 08:42-kor Warrender és Beatty is vette a Patrol üzenetét miszerint két csatacirkáló támadja Scarborough-nál. A Roon üldözését – mellyel összefuthattak volna a német főerőkkel - feladták, és a brit hajóraj északnak fordult, hogy elfoghassák Hippert.

Hipper hazatéréseSzerkesztés

December 16-án 09:46-kor Hipper hajói újra egyesültek és teljes sebességgel haza indultak. A rombolói 80 km-rel (43 tmf; 50 mf) előtte haladtak lassú tempóban a rossz idő miatt. Hipper ekkor tudta meg, hogy a Hochseeflotte már korábban visszafordult, így nem számíthat támogatásra.

A britek Jellicoe Scapa Flow-ban állomásozó Grand Fleetjét támogatásul hívták, Tyrwhitt rombolóflottilláját pedig Warrenderhez rendelték, de a rossz idő megakadályozta abban, hogy csatlakozhasson hozzá, így csak a négy könnyűcirkálójával folytatta az üldözést. Keyes tengeralattjáróit a Helgolandi-öbölbe rendelték, hogy a Németországba visszatérő hajókat támadják meg. Warrender és Beatty erői külön maradtak, előbb azért, mert a Dogger-pad feletti sekély vizeket más irányban kerülték ki, majd pedig azért, hogy a Yorkshire partjai előtt telepített aknamezőket kikerülni igyekvő Hipper visszavonulásának több lehetséges útvonalát is elvághassák. Beatty könnyűcirkálói az aknamezőkön átvezető csatornákba is behajóztak az ellenség után kutatva.[16]

11:25-kor a Southampton menetirányában ellenséges hajókat észlelt. A javulni kezdő látási viszonyok ekkor ismét romlani kezdtek. A Southampton azt jelentette, hogy egy rombolók kíséretében haladó német cirkálóval került harcérintkezésbe, mire a Birmingham a segítségére sietett. Goodenough újabb két cirkálót pillantott meg (a Graudenzet és a Straßburgot), de az észlelésüket nem jelentette. A két másik brit könnyűcirkáló is a Southampton segítségére sietett, de Beatty, akit nem értesítettek a nagyobb erő jelenlétéről, kettőjüket visszarendelte a formáció élére. A fényjelzések zavarossága miatt az első cirkáló félreértelmezte azt és továbbította a másikaknak. Így mind a négy brit cirkáló a harcérintkezést megszakítva visszatért Beatty-hez.[17] Ha látta volna Beatty a német hajókat valószínűleg az összes hajójával rájuk vetette volna magát, ahelyett, hogy két cirkálót visszahívott volna a csatacirkálói biztosítására. A nagyobb kötelék jelenléte azt suggalta, hogy nagy német hajók követhetik őket. A német hajókat a britek szem elől veszítették, de az aknamező másik vége felé tartottak, ahol Warrender várakozott.[18]

12:15-kor a német cirkálók és rombolók az aknamezőt elhagyták annak déli szélénél és ekkor maguk előtt csatahajókat pillantottak meg. A Stralsund azt a fényjelzést adta le, amit nem sokkal korábban a Southampton adott le neki mikor összetalálkoztak és ezzel nyertek egy kis időt. Az eső miatti gyenge látási viszonyok következtében nem látta az összes brit csatahajó a németeket. Az Orion kapitánya, Frederic Charles Dreyer a Stralsundra irányíttatta az ágyúit és engedélyt kért a felettesétől, Sir Robert Arbuthnot ellentengernagytól a tűz megnyitására. Arbuthnot ehhez nem kívánt hozzájárulni, míg Warrender engedélyt nem ad rá. Warrender is látta a német hajókat és az üldözésükre utasította Pakenhamet. Az ő négy páncélos cirkálója azonban túl lassú volt ehhez és a németeket rövidesen ismét elnyelte a köd.[18]

Beatty értesült arról, hogy Warrender észlelte a német hajókat és feltételezte, hogy a könnyebb egységeket a csatacirkálók követik majd. Ezért az aknamező északi kijáratát elhagyva keleti majd déli irányt vett fel, hogy a hajóival elkaphassa a német csatacirkálókat, amennyiben azok nagyobb sebességük révén a lassabb brit csatahajók előtt elhaladva ki tudnának csúszni a harapófogóból. Hipper eredetileg a csatacirkálóival be akarta érni a könnyűcirkálókat és támogatni akarta őket, de miután azok jelentették neki az aknamező déli részén lévő csatahajókat és azt, hogy sikerült elszakadniuk tőlük, Hipper úgy döntött északnak fordul, így elkerülte őket. Miután nem jelentek meg a német csatacirkálók az ő irányában, Warrender északnak fordult, de ott sem talált rájuk. A rajtaütés során megsérült Kolberg lemaradt a többi német egységtől és még látta is Warrender hajókéményeinek füstjét, de őt azok nem észlelték. Végül Hipper összes hajója megmenekült.[19]

A brit admiralitás elfogta a visszatérő Hochseeflotte Helgolandnál leadott rádióüzenetét és figyelmeztette a brit hajókat a német flotta kifutásáról, ekkor ugyanis még nem tudták, hogy az már visszatérőben volt. Jellicoe a Grand Fleettel december 17-én tovább kereste a Hochseeflottét, de az akkor már a biztonságos honi kikötőkben horgonyzott.

Keyes tengeralattjáróit kiküldték a visszatérő német hajók felkutatására. Ők sem jártak sikerrel, bár az E11 kilőtt egy torpedót a Posenre Helgolandtól északra, de nem találta el a célt. Az admiralitás utasította Keyest, hogy két rombolójával próbáljon meg torpedótámadást intézni Hipper 02:00 hazatérő hajói ellen. Keyes maga is gondolt erre, de a parancs megkésve és már túl későn jutott el hozzá.[20]

KövetkezményekSzerkesztés

 
a plakát a civil veszteségeket taglalja és a hadseregbe való belépésre szólít fel

A német hadihajók Old Hartlepoolt, West Hartlepoolt, Scarborough-t és Whitby-t ért bombázása során több mint ezer lövedéket lőttek ki, melyek a katonai célpontokon kívül 137 ember életét oltották ki és 592-t megsebesítettek, megrongáltak 300 házat, hét templomot és öt hotelt. A támadás nagy hatással volt a brit közvéleményre. Az embereket felháborította a polgári lakosság elleni német támadás és a Royal Navy-t kemény bírálatok érték, amiért nem tudta megakadályozni azt.

A kudarc okait keresve először Goodenough sorhajókapitányt érte kritika, amiért Beatty könnyűcirkálói feladták a harcot, de ez nem fért össze a korábbi teljesítményével. Végül a zavaros jelzés-leadást tették meg a fiaskó okozójának, melyért Ralph Seymour korvettkapitány (lieutenant commander) felelt. Seymour azonban továbbra is Beatty zászlóshajójának parancsnoka (flag officer) maradt és hasonló teljesítményt nyújtott a doggerbanki és a skagerraki (jütlandi) csatákban is. A parancsnokok számára új utasítást adtak ki, mely szerint minden olyan parancsot kétszer is ellenőrizni kellett, mely egy nyerhetőnek ítélt összecsapás során elszakadásra adott utasítást.[21]

Mindkét fél szerencsésen úszott meg meleg helyzeteket. A Hochseeflotte elszalasztotta a lehetőséget a kisebb brit hajórajokkal való ütközetet a Dogger-padnál. A britek üldözése pedig kis híján a Hochseeflotte karjai közé vezette őket, mikor az már visszafordult Wilhelmsaven irányába, de szerencséjükre ők is még idejében visszafordultak. Hipper a britek mindkét lesben rá vadászó hajóraját szerencsésen elkerülte. Jellicoe később úgy döntött, hogy a teljes Grand Fleetet be kell vonni a hasonló hadműveletekbe, de a csatacirkálókat Rosythban állomásoztatta, hogy közelebb lehessenek a támadás helyszíneihez. A császár megrótta a tengernagyait, amiért a flottája nem volt képes kihasználni a kínálkozó lehetőséget, de a flotta alkalmazhatóságára vonatkozó parancsokat, melyek Ingenohl döntéseit a hadművelet során meghatározták, nem változtatta meg.[22]

 
a háborúban brit földön elesett első katona halálának helyét ma egy emlékmű jelöli a Heugh üteg mellett

A támadást követő “Remember Scarborough” propaganda-hadjárat során a plakátok az üdülőváros elleni támadás megbosszulásával toborozták a brit férfiakat a seregbe és ennek hetekig erős hatása volt. A támadásra emlékező emléktárgyak, képeslapok, sőt még a Hartlepool, Whitby és Scarborough városnevekkel ellátott vaskeresztek készítésére egész kis iparág épült. A hartlepooli Wykham Street 2, ahol egy család négy tagja veszítette életét a megrongált világítótoronnyal a támadás egyik szimbóluma lett. A rajtaütés legfiatalabb áldozata egy 14 hónapos scarborough-i csecsemő volt, akire utalva Winston Churchill a németeket csecsemőgyilkosoknak (baby-killers of Scarborough) nevezte a város polgármesterének a támadás utáni napokban írott levelében,[23] ezzel is felkorbácsolva a németellenes érzelmeket – és tompítani igyekezve ezzel is a haditengerészetet érő bírálatokat. Már a támadást követő napokban nagy számban érkeztek a pusztításra kíváncsi turisták - mai szóval élve katasztrófaturisták - az érintett városokba.[24]

Bob Clarke scarborough-i archeológus 2010-ben magyarázatot talált arra, miért támadták meg a várost 1914-ben. Feljegyezte, hogy ebben az időben Scarborough-t a haditengerészetnél védett városként (defended town) tartották számon a vára miatt. Ezenkívül a városnak volt három rádióállomása is, melyek akkor a legmodernebb technikát képviselték a Királyi Haditengerészetnél. A lövedékek becsapódásainak mintázata azt mutatja, hogy a december 16-ai támadás fő célpontjai ezek voltak, nem pedig a város polgári lakossága, ahogy azt a brit propaganda állította és állítja azóta is.

Scheer a háború után írt könyvében Scarborough-t illetően a következőt jegyezte fel:

“Miután nem volt ellenállás feltételezhető, hogy a scarborough-i üteg nem volt időben ellátva legénységgel vagy evakuálta őket a helyőrség.”[25]

FordításSzerkesztés

IrodalomSzerkesztés

  • Reinhard Scheer: Deutschlands Hochseeflotte im ersten Weltkrieg – Persönliche Erinnerungen, 1919
  • Massie, Robert: Castles of Steel: Britain, Germany, and the Winning of the Great War at Sea London 2004, Jonathan Cape. ISBN 0-224-04092-8.
  • Battles: Raid on Scarborough, Hartlepool and Whitby, 1914. FirstWorldWar.net. (Hozzáférés: 2006. augusztus 18.)
  • Clarke, Bob. Remember Scarborough: A Result of the First Arms Race of the Twentieth Century. Stroud: Amberley Press (2010). ISBN 1-84868-111-9 
  • Marder, Arthur J.. The War Years to the eve of Jutland: 1914–1916, From the Dreadnought to Scapa Flow. London: Oxford University Press (1965). OCLC 865180297 
  • Litchfield, Norman E. H.. The Territorial Artillery 1908–1988 (Their Lineage, Uniforms and Badges). Nottingham: Sherwood Press (1992). ISBN 0-9508205-2-0 
  • Jann M. Witt – Robin McDermott: Scarborough Bombardment - Der Angriff der deutschen Hochseeflotte auf Scarborough, Whitby und Hartlepool am 16. Dezember 1914, Berlin 2016, ISBN 978-3944594507

LinkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Scheer 109. o.
  2. Massie 327-328. o.
  3. Massie 328. o.
  4. Massie 331-332. o.
  5. Churchill 505. o.
  6. a b Massie 333. o.
  7. Massie 329. o.
  8. Clarke 1. fejezet
  9. Clarke 6. fejezet
  10. Massie 319-321. o.
  11. Litchfield, Appendix 1.
  12. Massie 322-323. o.
  13. The Thrust of the German High Sea Fleet Against Hartlepool, Whitby and Scarborough on 15th and 16th December, 1914., Krieg zur See
  14. Churchill 516. o.
  15. von Tirpitz, Alfred. My Memoirs (2 vols). New York: Dodd, Mead, 285. o. (1919) 
  16. Massie 345. o.
  17. Churchill 518. o.
  18. a b Massie 348. o.
  19. Massie 349-351. o.
  20. Massie 354. o.
  21. Massie 356. o.
  22. Massie 357-360. o.
  23. Churchills letter to Scarborough
  24. Greig Watson: World War One: German ships took war to England's doorstep (BBC)
  25. Scheer 113. o.