Főmenü megnyitása

Az SMS Derfflinger a Német Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) közvetlenül az első világháború előtt elkészült csatacirkálója és egy három egységből álló hajóosztály névadója volt. Testvérhajói a Lützow és a Hindenburg voltak. A Derfflinger-osztály egységei a korábbi német csatacirkálók nagyobb és továbbfejlesztett változatai voltak a tűzerő, a páncélvédettség és a hatótávolság tekintetében. A hajót a harmincéves háború egyik brandenburgi tábornagya, Georg von Derfflinger után nevezték el.

SMS Derfflinger
SMS Derfflinger
SMS Derfflinger
Hajótípus csatacirkáló, (Großer Kreuzer / Schlachtkreuzer)
Névadó Georg von Derfflinger brandenburgi tábornagy
Tulajdonos A Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
Hajóosztály Derfflinger-osztály
Pályafutása
Építő Blohm & Voss, Hamburg
Ára 56.000.000 Márka
Megrendelés 1910. március 21.
Építés kezdete 1912. március 30.
Vízre bocsátás 1913. július 17.
Szolgálatba állítás 1914. szeptember 1.
Szolgálat vége 1919. június 21.
Sorsa Scapa Flow-ban önelsüllyesztést hajtott végre
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 26 600 t; max.: 31 200 t
Hossz 210,4 m teljes
210,0 m vízvonalon
Szélesség 29 m
Merülés 9,2 m
Maximális merülési mélység 9,56 m
Hajtómű 18 gőzkazán, 2 gőzturbina – 4 db háromszárnyú hajócsavar (∅ 3,9 m)
Üzemanyag szén
Teljesítmény 75 585 LE (56 364 kW)
Sebesség 26,5 csomó (49,1 km/h)
Hatótávolság 10 400 km 12 csomós sebesség mellett
Fegyverzet

8 db 30,5 cm-es löveg (L/50) (720 lövedék)
12 db 15 cm-es löveg (L/45) (1920 lövedék)
4 db 8,8 cm-es löveg (L/45) (3400 lövedék)
8 db 8,8 cm-es légvédelmi löveg (L/45) (össz. 3000 lövedék)

4 db 50 cm-es torpedóvető cső (12 torpedó)
Páncélzat vízvonal: 30-300 mm
fedélzet: 30-80 mm
lövegtornyok: 110-270 mm
kazamaták: 150 mm
parancsnoki híd: 130-300 mm
hátsó híd: 50-200 mm
citadella: 270 mm
lövegpajzsok: 70 mm
válaszfalak: 45 mm

Legénység 1112 fő (ebből 44 tiszt)
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Derfflinger témájú médiaállományokat.

A Derfflinger a világháború nagy részében az I. felderítőcsoport (Aufklärungsgruppe I) tagjaként szolgált és számos hadműveletben vett részt, így az angol partok elleni rajtaütésekben valamint a doggerbanki és a skagerraki (jütlandi) csatákban, mely utóbbiban a makacs ellenállása miatt a britek a “vaskutya” (“Iron Dog”) nevet akasztották rá. A Derfflinger a skagerraki csatában két brit csatacirkáló elsüllyesztésében is közreműködött: a Seydlitz-cel a Queen Mary-t, míg testvérhajójával, a Lützow-val az Invincible-t küldték a tenger fenekére. A Derfflingert a háború után a Hochseeflotte nagy részével együtt Scapa Flow-ban internálták az 1918 novemberi fegyverszünet után. A Ludwig von Reuter tengernagy parancsnoksága alatti internált hajókat 1919. június 21-én a saját legénysége süllyesztette el, megakadályozván, hogy azok a britek kezére kerülhessenek. A Derfflinger 14:45-kor (KEI) süllyedt el.

ÉpítéseSzerkesztés

A Blohm & Voss által épített Derfflinger gerincét 1912-ben fektették le a Hamburgban. A vízrebocsátására eredetileg 1913. június 14-én került volna sor, de a fabakok, melyeken a hajó nyugodott, beragadtak és a hajótest csak 30-40 cm-t mozdult meg. A július 12-ei második próbálkozás már sikerrel járt. Hajógyári munkásokból álló legénységgel a cirkáló a Skagerrakon és a Kattegaton át Kielbe hajózott. Október végén a Derfflingert az I. felderítőcsoporthoz (Aufklärungsgruppe I) osztották be, de a próbajáratai során megsérült gőzturbinái miatt november 16-ig nem tudott csatlakozni az egységéhez.[1]

A hajó vízkiszorítása 26 600 tonna volt, teljes hosszúsága 210,4 m.[2] A hajó személyzete 1068 főnyi legénységből és 44 tisztből állt.[3] A Derfflingert 14 szénnel üzemelt kazánnal és két magas- és alacsony nyomású turbinával szerelték fel, melyek négy hajócsavart hajtottak meg.[4] A hajó csúcssebessége 26,5 csomó volt és 10 400 km-t (5600 tmf) tudott megtenni 14 csomós sebesség mellett.[5] 1915 augusztus elején egy darut szereltek a hajó közepére és Hansa-Brandenburg W vízirepülőgépek indítását tesztelték rajta.[6]

A nyolc 30,5 cm-es (L/50) ágyúval felszerelt Derfflinger-osztály a legnagyobb és legerősebb német csatacirkálók voltak.[7] Fegyverzetüket 12 darab 15 cm-es ágyú egészítette ki, melyeket külön kazamatákban helyeztek el. Ezek közül a Derfflingerről négyet eltávolítottak 1916-ban. A hajóra négy 8,8 cm-es légvédelmi ágyút szereltek a hajó közepére. Négy 50 cm-es víz alatti torpedóvetőcsővel is rendelkezett, melyek közül egy-egy volt a hajó orrában, tatjában illetve a hajó két oldalán.[8]

SzolgálatSzerkesztés

Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütésSzerkesztés

A Derfflinger első harci bevetése az Anglia keleti partján lévő Scarborough, Hartlepool és Whitby városok elleni támadás volt. Korábban a felderítőcsoport (Aufklärungsgruppe I) csatacirkálói már végrehajtottak egy támadást Yarmouth ellen 1914 végén és Friedrich von Ingenohl, a Hochseeflotte parancsnoka egy újabb rajtaütés végrehajtása mellett döntött. A hadművelet célja a brit flotta főerejének, a Grand Fleet egy részének nyílt tengerre való kicsalogatása volt, ahol azt megsemmisíthette volna a német főerőkkel.[9] December 15-én 03:20-kor Franz von Hipper ellentengernagy, zászlóshajójának, a Seydlitznak a fedélzetén elhagyta a Jade torkolatát, a flotta Wilhelmshavennél lévő haditengerészeti bázisát. A Seydlitzet a Derfflinger követte, mögötte a Moltke, a Von der Tann csatacirkálók, végül a Blücher páncélos cirkáló (német korabeli megjelölése mindegyiknek Großer Kreuzer) haladt. A köteléket a Kolberg, a Straßburg, a Stralsund és a Graudenz könnyűcirkálók valamint két rombolóflottila kísérte.[10] A hajók északnak tartottak, elhaladva a Helgoland sziget mellett, míg el nem érték a Horns Rev világítótornyát, ahonnan nyugatnak fordultak Scarborough irányába. Hipper kifutása után 12 órával a Hochseeflotte is kifutott, hogy távolról nyújtson számukra fedezetet. Ingenohl flottájában 14 modern csatahajó (dreadnought) és 8 régi csatahajó (pre-dreadnought) volt, melyeket két páncélos cirkáló, hét könnyűcirkáló és 54 romboló kísért.[11]

Pár hónappal korábban, 1914. augusztus 26-án a német Magdeburg könnyűcirkáló zátonyra futott a Finn-öbölben, a hajó maradványai pedig az oroszok kezére kerültek és a közelében megtalálták a tengerbe dobott kódkönyveket. Az oroszok a kódkönyvek másolatait átadták a Brit Királyi Haditengerészetnek, melynek titkosítással foglalkozó osztálya – az ún. Room 40 – ezt követően hozzáláthatott a német rádiójelek megfejtéséhez és december 14-én elfogták a Scarborough elleni tervezett rajtaütés rádióüzeneteit.[12] Azonban a terv pontos részletei ismeretlenek maradtak előttük és a britek úgy vélték, hogy a korábbi hadművelethez (Yarmouthi rajtaütés) hasonlóan a Hochseeflotte zöme nem vesz részt az akcióban. David Beatty altengernagy Rosythban állomásozó négy csatacirkálójának támogatására a 3. cirkálórajt (3rd Cruiser Squadron) és a 2. csatahajóraj (2nd Battle Squadron) hat csatahajóját küldték ki a Grand Fleettől, hogy Hipper csatacirkálóit elkapják.[13]

December 15-e éjjelén a Hipper egységeit távolról biztosító Hochseeflotte brit rombolókkal találkozott össze. Az éjszakai torpedótámadástól tartó Friedrich von Ingenohl tengernagy elrndelte hajóinak a visszavonulást.[14] Hippert nem értesítették a visszavonulásról, ezért folytatta a küldetését. A brit partokat elérve csatacirkálói két csoportra oszlottak. A Derfflinger és a Von der Tann Scarborough támadására indult déli irányba, míg a Seydlitz, a Moltke valamint a Blücher északnak tartott Hartlepool és Whitby felé.[15] 09:45.kor a két csoport ismét egyesült és együtt távoztak keleti irányba.[16]

 
a német és brit kötelékek helyzete december 16. reggelén

Ekkor Beatty csatacirkálói Hipper visszavonulási útvonalán helyezkedtek el, míg a többi kötelék úton volt, hogy teljesen bekerítse őket. 12:25-kor a felderítőcsoport (Aufklärungsgruppe I) könnyűcirkálói Hipper nagyobb egységeit keresve a brit kötelékek között haladtak át.[17] A 2. könnyűcirkálóraj egyik egysége észlelte a Stralsundot és ezt jelezte Beatty-nek. 12:30-kor Beatty az adott irányba fordult a csatacirkálóival, mivel feltételezte, hogy a német könnyűcirkálók a csatacirkálók elővédjét képezik, azok azonban 50 km-re voltak ekkor tőlük.[18] A Beatty egységeit biztosító 2. könnyűcirkálórajt a német hajók üldözésére küldték, de egy félreértelmezett fényjelzés miatt mind visszatértek a csatacirkálók biztosítására. Ez a kommunikációs zavar lehetővé tette a német könnyűcirkálóknak a menekülést és figyelmeztették Hippert a brit csatacirkálók helyzetéről, így azok a brit erőket északnyugati irányban kikerülve tértek haza.[19]

Mind a két félnek volt rá lehetősége arra, hogy jelentős győzelmet arathasson a másik felett, így utólag mindkét fél csalódottan értékelte az eseményeket. Ingenohl hírnevének sokat ártott a bátortalansága. A Moltke parancsnoka dühös volt, amiért megfogalmazása szerint Ingenohl “megijedt tizenegy [valójában hét] elintézhető brit rombolótól” és hozzátette, hogy “a jelenlegi vezetéssel nem fogunk elérni semmit”.[20] A hivatalos német történelemírás felrója Ingenohlnak, hogy a rendelkezésére álló könnyű erőket nem küldte az ellenséges erők felderítésére: “Olyan döntést hozott, mely nem csak komolyan veszélyeztette az angol partokhoz küldött erőit, de megfosztotta a Német Flottát egy jelzés értékű biztos győzelemtől.[21]

Doggerbanki csataSzerkesztés

1915 januárjában a németek tudomást szereztek arról, hogy a britek felderítő hadműveletet hajtanak végre a Dogger-pad (Doggerbank) térségében. Ingenohl eleinte vonakodott ezen erők megtámadására kihajózni, mivel az I. felderítőcsoportnak nélkülöznie kellett az esedékes karbantartások miatt szárazdokkba került Von der Tannt. Richard Eckermann ellentengernagy, a Hochseeflotte vezérkari főnöke azonban ragaszkodott a hadművelet végrehajtásához, így Ingenohl kiküldte Hipper csatacirkálóit a Dogger-padhoz.[22] A január 23-ai kihajózáskor a Seydlitz haladt az élen, mögötte a Moltke, a Derfflinger végül a Blücher haladt. A csatacirkálókat a Graudenz, a Rostock, a Stralsund és a Kolberg könnyűcirkálók valamint a II. és V. rombolóflottilla és XVIII. romboló-félflottilla 19 rombolója kísérte. A Graudenz és a Stralsund a kötelék előtt, míg a Rostock és a Kolberg attól jobbra illetve balra haladt. Minden könnyűcirkáló mellé egy romboló-félflottilla volt rendelve.[23]

A német rádiójeleket azonban a briteknek ismét sikerült elfogniuk és ez ismét jelentős szerepet játszott. Bár a németek pontos terve nem volt számukra ismert, azt meg tudták fejteni, hogy Hipper a Dogger-pad környékén tervez végrehajtani hadműveletet.[24] Ellenük Beatty 1. csatacirkálóraját, Archibald Moore ellentengernagy 2. csatacirkálóraját, William Goodeneough sorhajókapitány 2. könnyűcirkálóraját illetve a hozzájuk 08:00-kor a Dogger-padtól 30 km-re északra csatlakozó Reginald Tyrwhitt sorhajókapitány Harwichből érkező rombolóit (Harwich Force) küldték ki.

A Kolberg 08:14-kor észlelte a Aurorát és a harwichiak több rombolóját. Az Aurora a fényszóróit a Kolbergre irányította, mire az tüzet nyitott a brit hajóra két találatot elérve. Az Aurora viszonozta a tüzet és szintén két találatot ért el. Hipper azonnal az torkolattüzek irányába fordult a kötelékével, ám ekkor a Stralsund észlelt nagy füstöt északnyugati irányban, amit Hipper irányába tartó nagy brit hadihajóknak tulajdonítottak.[25]

Hipper ezért déli irányban igyekezett elmenekülni előlük, de a sebessége 23 csomóra volt korlátozva, mivel a régebbi építésű Blüchernek ekkora volt csak a csúcssebessége. Az üldöző brit csatacirkálók 27 csomós sebességgel közeledtek, így hamar beérték a német hajókat. 09:52-kor a Lion 18.000 méter távolságból lövéseket adott le a Blücherre, röviddel rá a Queen Mary és a Tiger is tüzet nyitott. A Blüchert 10:09-kor érte az első találat, majd két perccel később főleg a Lionra koncentrálva a német hajók viszonozták a tüzet. 10:28-kor a Liont találat érte a vízvonalon, mely a hajó oldalán rést ütve elárasztotta az egyik szénraktárát vízzel. 10:30-kor a britek csatavonalában negyedik New Zealand lőtávolon belülre ért a Blücherhez és tüzet nyitott rá. 10:35-re a távolság 16.000 méterre csökkent, így az összes német csatacirkáló a britek lőtávolságán belülre került. Beatty a csatacirkálóit a sorban megegyező ellenfelükkel való harc felvételére utasította. A Tiger kapitánya a fedélzeten kialakult kommunikációs zavar miatt úgy gondolta, hogy a Seydlitzet kell célba vennie és emiatt a Moltkéra nem jutott ellenfél, így az zavartalanul tüzelhetett.[26] Ez idő alatt a Derfflingert egy találat érte, de csak kis károkat okozott. A hajótest páncélzatának két lemeze benyomódott és a néhány szénraktárt elárasztott a betörő víz.[27]

 
a Blücher süllyedése

10:40-kor a Lion egyik 343 mm-es lövedéke eltalálta a Seydlitzet tönkre téve annak két hátsó lövegtornyát. A találat következtében 159 ember veszítette életét és kis híján a hajó pusztulását okozta.[28] A katasztrófát a másodtiszt fellépése előzte meg, aki azonnal elrendelte a két lőszerraktár elárasztását, így a lángra kapott kivetőtöltetek tüze nem hatolhatott már le oda. Ekkorra a német csatacirkálók már belőtték maguknak a Liont és egymás után értek el rajta találatokat. 11:01-kor a Seydlitz egyik 280 mm-es lövedéke találta el a Liont, üzemen kívül helyezve annak két generátorát, majd 11:18-kor a Derfflinger két 30,5 cm-es lövedéke találta el, melyek közül az egyik a vízvonalon érte átszakítva az oldalát. A keletkezett résen keresztül víz hatolt be a baloldali adagolótartályba (feed tank). Ez a találat gyakorlatilag megbénította a Liont, mely kénytelen volt leállítani a hajtóműveit a sós víz okozta szennyeződés miatt és így kivált a formációból.[29]

Ekkorra a Blücher már súlyos sérüléseket szenvedett az ellenséges nehéztüzérségtől. Az üldözést több tengeralattjárók észleléséről szóló jelentés is hátráltatta. Beatty rögtön kitérő manővert rendelt el, ami lehetővé tette a németeknek, hogy növeljék a távolságot az üldözőikkel szemben.[30] Ekkor a Lion hátulsó generátora tönkrement, ami miatt a sebessége 15 csomóra esett vissza. Beatty a többi csatacirkálónak parancsba adta, hogy a támadják az ellenség hátvédjét (Engage the enemy’s rear!), de a zavaros jeltovábbítás miatt azok a lassabb Blüchert vették mind tűz alá, így a Moltke, a Seydlitz és a Derfflinger el tudtak menekülni.[31] Mire Beatty a Princess Royalra átszállva ismét visszavette az irányítást a hajói felett a németek már túl messze jártak ahhoz, hogy beérhessék őket. 13:50-kor a britek beszüntették az üldözést.[32]

Yarmouth és Lowestoft elleni rajtaütésSzerkesztés

1916. április 24-25-én az I. felderítőcsoport újabb hadműveletet hajtott végre az angol partok ellen, ezúttal Yarmouth és Lowestoft városokat véve célba. Hipper betegsége miatt az I. felderítőcsoportot Friedrich Boedicker ellentengernagy vezette és a Seydlitzen húzta fel a tengernagyi zászlaját. A Derfflinger, az újonnan elkészült testvérhajója, a Lützow, a Moltke, a Seydlitz és a Von der Tann április 24-én 10:55-kor hagyta el a Jade torkolatát hat könnyűcirkáló valamint két rombolóflottilla kíséretében. A Hochseeflotte nagy egységei 13:40-kor indultak útnak, hogy távolról biztosítsák Boedicker kötelékét. A brit admiralitás ismét tudomást szerzett a német rajtaütésről a rádiókommunikáció megfigyelése révén és 15:50-kor a Grand Fleet is kihajózott.[33]

Boedicker hajói 14:00-re elérték Norderneyt, ahol a hajóival északnak fordult, hogy a Terschellingen lévő holland megfigyelőket kikerülje. 15:38-kor a Seydlitz aknára futott és a detonáció következtében 15 méteres rés keletkezett a hajótesten közvetlenül a jobb oldali torpedóvetőcsövek mögött. Tizenegy ember veszítette életét és 1400 tonna víz tört be a hajótestbe, 1,4 méterrel megnövelve a hajó orrészének merülését.[34] A Seydlitz a kísérő könnyűcirkálókkal 15 csomós sebességgel haladva visszafordult. A másik négy csatacirkáló az aknára futását követően azonnal délnek fordult Norderney irányába, hogy a további károkat elkerüljék. A Seydlitz 16:00-ra kikerült a közvetlen veszélyből és megállt, hogy Boedicker átszállhasson a Lützow fedélzetére a V28 romboló segítségével.[35]

Április 25-én 04:50-kor a német csatacirkálók Lowestoft felé közeledtek, mikor a formáció déli szárnyát biztosító Rostock és a Elbing könnyűcirkálók észlelték Tyrwhitt sorhajókapitány (commodore) harwichi különítményének könnyűcirkálóit és rombolóit. Boedicker nem zavartatta magát a brit hajók miatt és Lowestoftot vette célba az ágyúival. A német csatacirkálók elpusztítottak két partvédelmi üteget és a városban is okoztak károkat 200 házat megrongálva.[36]

05:20-kor a német portyázók északnak fordultak Yarmouth felé és 05:42-kor értek oda. A látási viszonyok annyira kedvezőtlenek voltak, hogy a német hajók csak egy sortüzet adott le, leszámítva a Derfflingert, mely egység 14 lövést adott le a fő tüzérségével. Ezt követően a német hajók délnek fordultak és 05:47-kor másodszor is találkoztak a harwichiakkal, melyek ekkor már harcban álltak a kísérő erők hat könnyűcirkálójával. Boedicker hajói 12.000 méter távolságból nyitottak tüzet. Tyrwhitt azonnal délnek fordulva menekült, de a Conquest cirkálót így is súlyos sérülések érték. A brit tengeralattjárókról és torpedótámadásokról érkező jelentések miatt Boedicker megszakította az üldözést és keletnek fordult a Hochseeflotte zöme irányába. Ekkor Scheer, akit értesítettek a Grand Fleet Scapa Flow-ból való kihajózásáról, visszavonult Németország felé.[37]

Skagerraki csataSzerkesztés

Nem sokkal a Lowestoft elleni rajtaütés után Reinhard Scheer altengernagy újabb északi-tengeri előretörés tervezéséhez látott. Erre eredetileg május közepén került volna sor, de az akna okozta sérülések javítása a Seydlitzen elhúzódott és ezzel együtt a hadművelet is, mivel Scheer egyik csatacirkálóját sem akarta nélkülözni egy nagyobb hadműveletnél. Május 28-án délre a Seydlitz javításai befejeződtek és visszatérhetett az I. felderítőcsoporthoz.[38]

 
a Derfflinger teljes sortüzet lő

A Derfflinger és az I. felderítőcsoport (Aufklärungsgruppe I) többi csatacirkálója a Jadén horgonyzott 1916. május 30-án éjjel. A következő nap hajnali 02:00-kor (KEI) a hajók lassan kihajóztak a Skagerrak irányába 16 csomos sebességgel. A Derfflinger az öt hajó közül a második volt a sorban a Lützow mögött és a Seydlitz előtt haladva. A Frankfurt (Friedrich Boedicker zászlóshajója), Wiesbaden, a Pillau és az Elbing könnyűcirkálókból álló II. felderítőcsoport (Aufklärungsgruppe II) és a II., VI. és IX. rombolóflottillák összesen 30 rombolója kísérte a csatacirkálókat.[39]

Másfél órával később a Reinhard Scheer vezette Hochseeflotte is elhagyta a Jadét. A flottája 16 csatahajót (dreadnoughtot) számlált. A dokkban javítás alatt álló König Albert és a még próbajáratait végző Bayern csatahajókat leszámítva az összes modern egység kihajózott a küldetésre. A Hochseeflottét a Stettin, a München, a Hamburg, a Frauenlob és a Stuttgart könnyűcirkálókból álló IV. felderítőcsoport, valamint a Rostock könnyűcirkáló vezette I., III., V. és VII. rombolóflottillák összesen 31 rombolója kísérte. A II. csatahajóraj (Schlachtgeschwader II) hat régi csatahajója (pre-dreadnoughtja) a 02:45-kor az Elba torkolatából indult útnak és 05:00-kor csatlakozott Scheer flottájához.[40]

A kísérő erők rövid összecsapása után, röviddel 16:00 óra előtt Hipper és Beatty főerői is összecsaptak. A csatacirkálók összecsapásakor már a németek adták le az első lövéseket kb. 14.000 méter távolságból.[41] A brit hajók célpontelosztásában fellépő zavar következtében a New Zealand és a Tiger is a Moltkét vette célba. A brit távolságmérők rosszul mérték fel a német hajók távolságát és emiatt az első sortüzek egy mérfölddel a német hajók mögött csapódtak be. A kommunikációs zavar miatt a Derfflingert az első tíz perc során nem támadta egyik brit hajó sem. Georg von Hase korvettkapitány később megjegyezte, hogy: “Valamilyen tévedésből kifolyólag minket nem támadtak. Felnevettem és teljes nyugalommal, mintha csak tüzérségi próbán lennénk lőni kezdtük az ellenséget egyre jobb eredménnyel.”[42] 17:03-kor - 15 perccel azután, hogy a Von der Tann tűz alá vette - a brit Indefatigable csatacirkáló felrobbant.[43] Röviddel ezután Beatty erőinek másik része, az 5. csatahajóraj (5th Battle Squadron) négy Queen-Elisabeth-osztályú csatahajója lőtávolságán belülre kerültek a német formáció végén haladó Von der Tannhoz és Moltkéhoz és tüzet nyitottak rájuk.[44]

 
a Queen Mary felrobbanása

Miután a Lützow súlyos károkat okozott a Lionnak és az kikerült a látóköréből, a Derfflinger 17:16-kor a tüzét a Queen Mary-re helyezte át. A Seydlitz szintén a Queen Mary-t támadta, így a brit csatacirkáló a két német egység összpontosított tüzébe került és azok gyors egymás utánban értek el találatokat rajta. A mögötte illetve előtte haladó New Zealand és Tiger csatacirkálók megfigyelői jelentése alapján a négy leadott sortűzben három találat érte egyszerre a Queen Mary-t. Két újabb találat következett, majd a hajó közepén hatalmas detonáció következett be. A lángoló hajóból hatalmas, fekete füstfelhő tört elő magasan fölé tornyosulva, majd a csatacirkáló kettétört.[45]

A német flotta élén haladó egységek 18:00 órára lőtávolon belülre kerültek a britekhez és lőpárbajba kezdtek a brit csatacirkálókkal valamint a Queen Elizabeth-osztályú csatahajókkal. 18:09 és 18:19 között a Barham vagy a Valiant csatahajó által kilőtt egyik 381 mm-es gránát találta el a Derfflingert.[46] 18:55-kor a Derfflingert egy újabb találat érte, mely lyukat ütött a hajó elején és ezen keresztül 300 tonna víz tört be.[47]

Röviddel 19:00 után a Wiesbadent a Invincible egyik gránátja mozgásképtelenné tette. A német csatacirkálók 16 pontos fordulót hajtottak végre északkeleti irányba és a Wiesbadenhez közeledtek nagy sebességgel. 19:15-kor észlelték a Defence páncélos cirkálót, mely a Wiesbadent vette célba. Hipper eleinte hezitált, mert azt gondolta, hogy a Rostock az, de 19:16-kor Harder sorhajókapitány, a Lützow kapitánya parancsot adott a hajó ágyúinak a tüzelésre. A többi német csatacirkáló és csatahajó is tüzet nyitott a Defence-re és több nehézgránát is eltalálta azt. Az egyik sortűz a hajó lőszerraktárát érte és a hatalmas robbanás elpusztította a cirkálót.[48]

19:24-re a brit 3. csatacirkálóraj hajói Beatty egységeihez csatlakoztak a német formáció előtt haladva. A britek észlelték a Lützow-t valamint a Derfflingert és tüzet nyitottak rájuk. Az Invincible nyolc perc leforgása alatt nyolc találatot ért el a Lützow-n. A Lützow és a Derfflinger is az Invincible-t vette tűz alá. A Derfflinger 19:31-kor leadott utolsó sortüze után röviddel az Invencible elülső lőszerraktára felrobbant és a brit csatacirkáló további robbanássorozatok közepette elsüllyedt.[49]

19:30-ig a brit csatacirkálókat üldöző Hochseeflotte nem találkozott össze a Grand Fleettel. Scheer már a visszafordulást fontolgatta még mielőtt a sötétség beálltával az ellenség rombolói torpedótámadásokat kísérelhetnének meg.[50] Addig azonban még nem hozta meg a döntését, mikor az élen haladó csatahajói merőlegesen belefutottak a Grand Fleet csatavonalába. Ez a fejlemény lehetetlenné tette Scheer számára a teljes visszavonulást, mivel ez a II. csatahajóraj (Schlachgeschwader II) régi csatahajóinak feláldozását jelentette volna, míg ha azok visszavonulását a modern csatahajóinak és csatacirkálóinak fedezete mellett oldotta volna meg, akkor a legerősebb egységeit tette volna ki a kedvezőbb pozícióban lévő britek tüzének.[51] Ehelyett Scheer a hajóinak egy 16 pontos (180 fokos) jobboldali fordulót rendelt el, ami által a pre-dreadnoughtok a német csatavonal viszonylag biztonságos oldalára kerültek.[52]

A Derfflinger és a többi csatacirkáló – a Lützow-t leszámítva – követte a manővert, így a König csatahajó mögé soroltak be.[53] Hipper csatacirkálói így egy lélegzetvételnyi szünethez jutottak, ugyanis a Grand Fleet parancsnoka John Jellicoe, mivel nem tudta a német flotta merre tart, annak feltételezett irányát keresztezni akarván keleti irányba fordult – holott valójában a németek ekkor nyugatra tartottak. Scheer hamarosan egy újabb 16 pontos fordulót hajtott végre, mivel úgy vélte a brit formáció végén hajózó egységekkel fog így összetalálkozni, azonban a brit csatavonal közepe felé tartott.[54] A német flotta ismét heves ellenséges tűzbe került és Scheer a Seydlitzet, a Derfflingert, a Von der Tannt és a Moltkét küldte neki teljes gőzzel a brit flottának, hogy így bontsa meg a formációjukat és nyerjen időt a főerők visszavonulásához.[55] 20:17-kor a német csatacirkálók 7.000 méterre megközelítették a Colossus csatahajót és Scheer utasítására a brit csatavonal élén haladó hajót vették mind tűz alá.[56] Három perccel később a német csatacirkálók visszavonultak egy rombolók által megkísérelt torpedótámadás fedezete mellett.[57]

A sötétség beállta lehetővé tette a Seydlitz és a többi német csatacirkáló számára, hogy eltakarítsák a fő tüzérséget akadályozó roncsokat, kioltsák a keletkezett tüzeket és helyrehozzák a tűzvezetési és jelzőrendszereket valamint felkészítsék a fényszórókat az éjszakai harcra.[58] Mire a német könnyűcirkálók röviddel 21:00 után ismét összetalálkoztak a britekkel, a Hochseeflotte már ismét jól szervezett formációban haladt. Beatty a csatacirkálóival nyugatra, a harc irányába fordult. 21:09-kor megpillantotta a német csatacirkálókat és 7.800 méterre megközelítette őket mielőtt 21:20-kor tüzet nyitott rájuk.[59] A kialakuló harcban a Derfflinger több találatot is kapott. 21:34-kor az utolsó még működőképes lövegtornyát is találat érte használhatatlanná téve azt.[60] A német hajók minden bevethető ágyúval viszonozták a tüzet és 21:32-kor a Lionon és a Princess Royalon is értek el találatokat.[61] A német csatacirkálók manőverei a britek 1. csatahajóraját nyugati irányba való fordulásra kényszerítették, hogy elkerüljék az ütközést. A németek II. csatahajórajának pre-dreadnoughtjai a csatacirkálók mögé kerültek és a britek nem tudták üldözőbe venni őket mikor azok délnek fordultak. Amint a brit csatacirkálók tüzet nyitottak a régi csatahajókra, a német hajók délnyugatnak fordultak, hogy teljes oldalazó tüzet lőhessenek rájuk. Ez az összecsapás csak pár percig tartott, majd Mauve tengernagy 8 pontos jobb oldali fordulót rendelt el a hajóinak. Meglepő módon a britek nem üldözték őket.[62]

 
a Derfflingersérülései a skagerraki csatában

03:55-kor, a csata végének közeledtével Hipper üzenetben értesítette Scheert a hajóit ért nagy károkról. Ekkorra már a Derfflinger és a Von der Tann is csak egy két-két harcképes ágyúval rendelkezett, a Moltkéba 1000 tonna víz tört be, a Seydlitz és a Lützow súlyosan megsérült – utóbbit később fel is kellett adni. Hipper jelentése szerint: “Az I. felderítőcsoport komoly összecsapásban nem képviselt már harci értéket, ezért a főparancsnok elrendelte visszatérését a kikötőbe, miközben a csatahajókkal a Horns Revnél várta a további fejleményeket.”[63]

A csata során a Derfflingert 17 nehéz- és 9 könnyű lövedék találta el. A sérüléseinek javítása egészen október 15-ig eltartott.[64] A Derfflinger 385 darab 30,5 cm-es, 235 darab 15 cm-es lövedéket valamint egy torpedót lőtt ki a csata során.[65] Legénységéből 157 fő veszítette életét, 26-an megsebesültek, mely veszteségek a legnagyobbak voltak azon hajók között, melyek nem süllyedtek el a csatában.[66] A csatában tanúsított rendíthetetlensége miatt a britek a “vaskutya” (“Iron Dog”) névvel illették.[67]

Későbbi hadműveletekSzerkesztés

A második helgolandi csata során a Derfflinger kihajózott a II. felderítőcsoport könnyűcirkálóinak támogatására, de amint a többi csatacirkálóval a közelbe érkeztek, a britek visszavonultak északi irányba.[68]

1917 végén a Hochseeflotte támadásokat hajtott végre a Norvégia és Nagy-Britannia között haladó konvojok ellen. 1917 októberében és decemberében két konvojt állítottak meg és semmisítettek meg német rombolók és cirkálók. A Grand Fleet élére kinevezett David Beatty ezért csatahajókat és csatacirkálókat rendelt a konvojok védelmére.[69] Scheer kinevezése óta erre várt, mert így lehetősége adódott a brit flotta egy kisebb részére lecsapni és megsemmisíteni azt. 1918 április 23-án 05:00-kor flottájával útnak indult az egyik erős kísérettel ellátott konvoj elfogására. A rádióforgalmat a minimális szintre csökkentették, hogy a britek előtt rejtve maradjon a hadművelet. Azonban 14:10-ig még mindig nem találták meg a keresett konvojt és ezért Scheer a Hochseeflottéval visszafordult.[70]

A Derfflinger részt vett volna az október 24-re tervezett hadműveletben, melynek során a Grand Fleettel kellett volna megütköznie a Hochseeflotténak. Scheer ekkor már mint főtengernagy (Großadmiral) a német vezetéssel azt tervezte, hogy a lehető legnagyobb veszteséget okozza a briteknek és így jobb tárgyalási pozíciót ér el Németország számára. A flotta hadműveletre való készülődése közben a tengerészek tömegesen dezertáltak a hajókról. Mikor a Von der Tann és a Derfflinger a Wilhelmshaven belső kikötőjéből kivezető zsilipeken haladt át, körülbelül 300 tengerész mászott le a hajó oldalán és tűnt el a parton.[71]

1918. október 24-én kiadták a parancsot a Wilhelmshavenből való elindulásra. A háborútól megfáradt tengerészek közül sokan úgy érezték, hogy a hadművelet hátráltatná a folyamatban lévő béketárgyalásokat, ezért október 29-én számos csatahajó legénysége fellázadt. A III. csatahajóraj három hajója megtagadta az indulást és szabotázsakciókat hajtottak végre a Thüringen és a Helgoland fedélzetén. A nyugtalanság Scheert és Hippert végül a hadművelet lefújására kényszerítette. A wilhelmshaveni zendülés átterjedt Kielre is és az ottani események az 1918-19-es németországi forradalmakhoz vezettek.[72]

Háború utánSzerkesztés

 
a Derfflinger a hullámok alá merül Scapa Flow-ban

Németország kapitulációját követően a szövetségesek a Hochseeflotte nagy részének Scapa Flow-ban való internálását követelték. A kijelölt egységek Ludwig von Reuter ellentengernagy vezetésével érkeztek meg ide. Az indulás előtt Adolf von Trotha tengernagy közölte Reuterrel, hogy a flottát semmilyen körülmények között nem adhatja a britek kezére.[73] Az Északi-tengeren a Hochseeflotte találkozott a brit Cardiff könnyűcirkálóval, mely a 370 hajóból álló antant flottához vezette őket és azok kíséretében hajóztak tovább Scapa Flow felé.[74] Miután a hajókat internálták, az ágyúik závárzatát kiszerelték és a legénységüket 200 főre csökkentették.[75]

A flotta fogságban maradt a versailles-i békeszerződésbe torkolló tárgyalások végeztéig. Reuter számára nyilvánvalóvá vált, hogy a britek június 21-én, a szerződés aláírásának határideje után meg akarják szállni a német hajókat. Mivel nem volt tudomása arról, hogy a határidőt június 23-ra módosították, a hajók elsüllyesztése mellett döntött. Június 21-én reggel a gyakorlatozni induló brit flotta elhagyta a kikötőt. A brit hajók többségének távollétében Reuter 11:20-kor elküldte a parancs végrehajtására felszólító parancsot a flotta egységeinek.[76] A Derfflinger 14:45-kor süllyedt el. 1939-ben kiemelték és felfordult állapotában horgonyozták le Risa sziget mellett és egészen 1946-ig itt maradt. Ezt követően a hajót 1948-ig lebontották a clyde-i haditengerészeti bázison. A hajó harangját 1965. augusztus 30-án visszaszolgáltatták a Bundesmarinének.[77] A harang a külső Hebridákhoz tartozó Eriskay szigeten lévő St Michael templom mellett van kiállítva.[78]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Staff, 39. o.
  2. Gröner, 56-57. o.
  3. Staff, 35. o.
  4. Staff, 37. o.
  5. Gröner, 56-57. o.
  6. Staff, 37. o.
  7. Gröner, 56-57. o.
  8. Staff, 36. o.
  9. Tarrant, 30. o.
  10. Tarrant, 31. o.
  11. Tarrant, 31. o.
  12. Tarrant, 31. o.
  13. Tarrant, 32. o.
  14. Tarrant, 32. o.
  15. Tarrant, 33. o.
  16. Scheer, 70. o.
  17. Tarrant, 34. o.
  18. Tarrant, 34. o.
  19. Tarrant, 34. o.
  20. Tarrant, 35. o.
  21. Tarrant, 35. o.
  22. Tarrant, 36. o.
  23. Tarrant, 36. o.
  24. Tarrant, 36. o.
  25. Tarrant, 38. o.
  26. Tarrant, 38-39. o.
  27. Tarrant, 43. o.
  28. Tarrant, 40. o.
  29. Tarrant, 40. o.
  30. Tarrant, 40-41. o.
  31. Tarrant, 41. o.
  32. Tarrant, 42. o.
  33. Tarrant, 52. o.
  34. Tarrant, 52. o.
  35. Tarrant, 53. o.
  36. Tarrant, 53. o.
  37. Tarrant, 54. o.
  38. Tarrant, 62. o.
  39. Tarrant, 62. o.
  40. Tarrant, 62. o.
  41. Bennett, 183. o.
  42. Tarrant, 90. o.
  43. Tarrant, 94. o.
  44. Tarrant, 96. o.
  45. Tarrant, 100-101. o.
  46. Tarrant, 118. o.
  47. Tarrant, 126. o.
  48. Tarrant, 140. o.
  49. Tarrant, 147-149. o.
  50. Tarrant, 150. o.
  51. Tarrant, 152. o.
  52. Tarrant, 152-153. o.
  53. Tarrant, 155-156. o.
  54. Tarrant, 165. o.
  55. Tarrant, 173. o.
  56. Tarrant, 179. o.
  57. Tarrant, 181. o.
  58. Tarrant, 188. o.
  59. Tarrant, 193. o.
  60. Tarrant, 195. o.
  61. Tarrant, 195. o.
  62. Tarrant, 195-196. o.
  63. Tarrant, 255. o.
  64. Tarrant, 277. o.
  65. Tarrant, 292. o.
  66. Tarrant, 255. o.
  67. Staff, 66. o.
  68. Staff, 40. o.
  69. Massie, 744. o.
  70. Massie, 748. o.
  71. Massie, 775. o.
  72. Massie, 281-282. o.
  73. Herwig, 256. o.
  74. Herwig, 254-255. o.
  75. Herwig, 255. o.
  76. Herwig, 256. o.
  77. Gröner, 57. o.
  78. http://www.britishlistedbuildings.co.uk/sc-18770-eriskay-st-michael-s-r-c-church-south-uis

IrodalomSzerkesztés

LinkekSzerkesztés

Ajánlott olvasmányokSzerkesztés

  • Hase, Georg von. Kiel and Jutland, Chambers, Arthur and Holt, Frederic Appleby (trans.), London: Skeffington & Son (1921). OCLC 1523613