Ludwig von Reuter

német tengerésztiszt

Hans Hermann Ludwig von Reuter[3] (Guben, 1869. február 9.Potsdam, 1943. december 18.) egy német tengerésztiszt volt, legmagasabb rangjában tengernagy. Nagyobb ismertségre a Scapa Flow-ban internált Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) főparancsnokaként, valamint a flotta általa elrendelt önelsüllyesztése révén tett szert.

Ludwig von Reuter
Született 1869. február 9.[1][2]
Flag of the German Empire.svg Guben
Porosz Királyság
Meghalt 1943. december 18. (74 évesen)[1][2]
Potsdam
Sírhely Bornstedti temető
Állampolgársága német
Nemzetisége Német
Fegyvernem War Ensign of Germany (1903–1919).svg Német Császári Haditengerészet
Rendfokozata tengernagy
Csatái Doggerbanki csata
Skagerraki csata
Második helgolandi csata
Kitüntetései
  • Vörös Sas-rend 2. osztály
  • Albert-rend
  • Katonai Szolgálatért érdemrend
  • Commander second class of the Albert Order
A Wikimédia Commons tartalmaz Ludwig von Reuter témájú médiaállományokat.

Származása és korai pályafutásaSzerkesztés

Ludwig von Reuter egy porosz tiszti családba született. Az apja ezredesi rangban szolgált és a porosz–francia háború során veszítette életét. 1885-ben lett kadét a Német Császári Haditengerészetnél (Kaiserliche Marine) az édesanyja sugallatára. 1888-ban szerzett alhadnagyi rangot (Unterleutnant zur See), majd 1910-ben sorhajókapitányi rangot (Kapitän zur See) és lett a Yorck páncélos cirkáló (nagycirkáló) parancsnoka.[4]

Az első világháborúbanSzerkesztés

Az első világháború kitörése után két hónappal lett a Derfflinger csatacirkáló (nagycirkáló) parancsnoka és vett részt új hajójával a doggerbanki csatában. 1915 szeptemberében a IV. felderítőcsoport (Aufklärungsgruppe IV) parancsnoka (Kommodore-ja) lett, mely egységhez a Stuttgart, a Hamburg, a München, a Stettin és a Frauenlob könnyűcirkálók tartoztak. Ezzel az egységgel vett részt a skagerraki csatában 1916. május 31.–június 1-én.

1916 szeptemberében vette át a II. felderítőcsoport feletti parancsnokságot, melyhez hat könnyűcirkáló tartozott. Zászlóshajója a Königsberg lett. 1916. november 25-én ellentengernaggyá (Konteradmiral) léptették elő. 1917. november 17-én a II. felderítőcsoport cirkálói aknamentesítési hadműveletben vettek részt a Helgolandi-öbölben a Kaiser és a Kaiserin csatahajók biztosítása mellett, mikor nehéz brit egységek próbáltak rajtuk ütni. E második helgolandi csatában sikeresen vonta vissza egységeit a túlerőben lévő ellenség támadása elől a két csatahajó oltalma alá.[4]

1918 januárjában von Reuter az I. felderítőcsoport helyettes parancsnoka lett és 1918 augusztusában Franz von Hipper tengernagyot váltotta ezen alakulat élén.

Az internálandó flotta élénSzerkesztés

Az 1918 novemberi fegyverszünetet követően von Reuter ellentengernagy kapta a feladatot, hogy a (Hochseeflotte) azon részeit, melyeket a fegyverszüneti egyezmény 23. paragrafusa értelmében a békeszerződés megkötéséig egy semleges kikötőben kellett internálni, a kijelölendő kikötőbe vezesse. A britek a pontban foglaltak ellenére a német köteléket a brit felségvizekre vezették, előbb a Firth of Forth-hoz, majd innen tovább a Scapa Flow-i flottatámaszpontjukra. Hipper tengernagy, a Hochseeflotte főparancsnoka nem kívánta személyesen az internálásba vezetni a flottát és ezzel a feladattal von Reutert bízta meg. Von Reuter előbb a Friedrich der Große csatahajón vonta fel a tengernagyi lobogóját, majd 1919 márciusában már Scapa Flow-ban a csatahajón tapasztalt nyugtalanság miatt az Emden könnyűcirkálót tette meg zászlóshajójának.

Az internált flotta elsüllyesztéseSzerkesztés

 
von Reuter tengernagyi lobogója, melyet állítólag a Hindenburgról menekítettek ki az elsüllyesztése után

Az internált német flottát a britek egyre inkább elzárták a külvilágtól és a végén már a ritkán járó postahajókon kívül csak több napos újságokból szerezhettek tudomást a külvilág történéseiről. Von Reuter ezen újságcikkekből tudta meg, hogy 1919. június 21-ét szabták meg a német kormányzat számára határidőnek a békeszerződés aláírására. Az már nem jutott tudomására, hogy ezt pár nappal korábban meghosszabbították. A cikkek alapján az is lehetségesnek tűnt, hogy Németország nem fogja aláírni a szerződést, ami a harcok kiújulását eredményezte volna. Abból a megfontolásból, hogy ebben az esetben az internált német hajók ne kerülhessenek a britek kezére és ne használhassák fel őket a Németország elleni hadműveletekben, von Reuter az érvényben lévőnek hitt határidő lejárta előtt, használhatatlanná kívánta tenni a hajóit.

A zászlóshajójának előzetesen egyeztetett „11-es paragrafus. Megerősíteni.” („Paragraph Elf. Bestätigen.“) zászlójelzésére a Scapa Flow-ban lévő 74 hadihajót legénységük a fenékszelepek megnyitásával megpróbálta elsüllyeszteni. A parancs eredete az egyetemi hallgatók sörfogyasztási kultúrájának szabályzatából ered, melyben a 11. paragrafus jelentése „Folytatódjék az ivászat!” („Es wird fortgesoffen!“) Az önelsüllyesztéshez már korábban megtették az előkészületeket, úgy, hogy a britek arról nem szereztek tudomást. Von Reuter parancsára néhány óra alatt 10 csatahajó, 5 csatacirkáló, 5 könnyűcirkáló és 32 romboló süllyedt el. A Baden csatahajó, az Emden, a Nürnberg és a Frankfurt könnyűcirkálók, a Bremse aknatelepítő cirkáló valamint 14 romboló elsüllyedését megakadályozta a sekély horgonyzóhelyük illetve néhányuk esetében a brit tengerészek fellépése, akik még idejében sekélyebb vizekre vontatták őket. Mindössze négy romboló maradt úszóképes állapotban.

A meglepett britek fegyver alkalmazásával igyekeztek a németeket kényszeríteni a hajóik elsüllyedésének megakadályozására és tüzet nyitottak rájuk. Az események során kilenc német tengerész veszítette életét, közöttük a Markgraf csatahajó parancsnoka, Walter Schuman korvettkapitány, akit még hajóján ért fejlövés, míg másokat a mentőcsónakokban lőttek agyon. Egy németet napokkal később lőtt agyon találomra egy brit tengerész. Ő számít hivatalosan az első világháború utolsó áldozatának.

Von Reuter és 1773 másik német tengerészt a britek ezt követően hadifoglyokként kezelték. Míg a hadifoglyok többségét hamarosan szabadon bocsátották, von Reutert egészen 1920 januárjáig fogva tartották. Kiszabadulása után Németországban von Reutert hősként fogadták, aki megmentette a német flotta becsületét.[5][6]

A háború utánSzerkesztés

Hazatérése után öt hónappal az erősen csökkentett állományú flotta nyugdíjazta az idős tengernagyot és ezután nem vett részt többé a közéletben. Potsdamba költözve államtanácsos lett és könyvet írt a flotta internálásának megpróbáltatásairól Scapa Flow – A német flotta sírhelye (Scapa Flow – Grab der deutschen Hochseeflotte) címmel, mely mű 1921-ben jelent meg Lipcsében. (A mű német nyelvű kiadása szabadon hozzáférhető az Archiv.org oldalon. Lásd lent.)

 
A tengernagy sírköve

1939. augusztus 27-én a tannenbergi csata 25. emléknapján von Reutert tiszteletbeli tengernaggyá léptették elő. 1943. december 18-án szívroham következtében hunyt el Potsdamban. A város Bornstedter Friedhof nevű temetőjében helyezték örök nyugalomra.

PublikációjaSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. Az uertseni kolostor templomkönyvének 1898. június 14-ei bejegyzése alapján, a Henriette vom Rumohrral kötött házassága alkalmából.
  4. a b Van der Vat, 1982, pp. 109–111.
  5. Van der Vat, 1982, 180–185. o.
  6. Van der Vat, 1982, 194–195. o.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Ludwig von Reuter című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Ludwig von Reuter című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

IrodalomSzerkesztés