Főmenü megnyitása

Doggerbanki csata (1915)

A doggerbanki csata (angol: Battle of Dogger Bank; német: Gefecht auf der Doggerbank) egy 1915. január 24-én lezajlott tengeri ütközet volt a Dogger-pad (Doggerbank) közelében az első világháború során brit és német csatacirkáló-kötelékek között.

Doggerbanki csata
a Blücher oldalára dőlve süllyed
a Blücher oldalára dőlve süllyed

Konfliktus Első világháború
Időpont 1915. január 24.
Helyszín Dogger-pad, Északi-tenger
Eredmény Brit győzelem
Szemben álló felek
Flag of the United Kingdom (3-5).svg Egyesült Királyság
Naval Ensign of the United Kingdom.svg Royal Navy
Flag of the German Empire.svg Német Birodalom
War Ensign of Germany (1903–1919).svg Kaiserliche Marine
Parancsnokok
Naval Ensign of the United Kingdom.svg David BeattyWar Ensign of Germany (1903–1919).svg Franz von Hipper
Szemben álló erők
5 csatacirkáló
7 könnyűcirkáló
35 romboló
3 Csatacirkáló
1 páncélos cirkáló
4 könnyűcirkáló
18 romboló
1 léghajó
Veszteségek
1 sérült csatacirkáló
1 sérült romboló
15 halott
32 sebesült
1 páncélos cirkáló
1 sérült csatacirkáló
954 halott
35 sebesült
234 fogságba esett (ebből 45 sebesülten)
Térkép
Doggerbanki csata (Európa)
Doggerbanki csata
Doggerbanki csata
Pozíció Európa térképén
é. sz. 54° 43′ 26″, k. h. 2° 46′ 08″Koordináták: é. sz. 54° 43′ 26″, k. h. 2° 46′ 08″
A Wikimédia Commons tartalmaz Doggerbanki csata témájú médiaállományokat.

A brit hírszerzés tudomást szerzett a németek Dogger-pad irányába tervezett előretöréséről és a brit flotta nagy része kihajózott az elfogásukra. Az előőrsöt képező két brit csatacirkálóraj meglepte a kisebb német köteléket, mely megpróbált elmenekülni a túlerő elől. A több órán át tartó üldözés során beérték a németeket és tűz alá vették őket. Előbb a német formáció végén haladó lassabb Blücher páncélos cirkálót rongálták meg súlyosan a britek, majd a németek a britek zászlóshajóját, a Lion csatacirkálót bénították meg. Az elégtelen jeltovábbítás miatt a többi brit hadihajó felhagyott az üldözéssel és mind a már leszakadt Blücher ellen fordult, így a többi német hajó elszakadhatott az ellenségtől.

A britek nem veszítettek el egyetlen hajót sem és az emberveszteségük is csekély volt. A mozgásképtelen Liont sikeresen hazavontatták, de hónapokba telt a javítása és a Tigert is jelentős károk érték. A németek a Blücher páncélos cirkálót elveszítették, míg a Seydlitz súlyosabb, a Derfflinger kisebb károkat szenvedett. A Blücher legénységének többsége életét veszítette, a túlélők hadifogságba kerültek. Ez alapján az ütközetet brit győzelemként tartják számon, bár a harc során kimondottan gyenge teljesítményt nyújtottak a hajóik és emiatt nem sikerült feltartóztatniuk és megsemmisíteniük a német köteléket.

ElőzményekSzerkesztés

Brit hírszerzés szerepeSzerkesztés

A német haditengerészet kódkönyvét (Signalbuch der Kaiserlichen Marine) az 1914. augusztus 26-án a Finn-öbölben zátonyra futott Magdeburg könnyűcirkálóról szerezték meg az antanthatalmak. A német-ausztrál Hobart gőzöst Melbourne közelében augusztus 11-én foglalták le annak kereskedelmi hajózásban és a német hadiflottánál is használatos kódkönyveivel (Handelsverkehrsbuch) együtt. A könyv másolatát a leggyorsabb gőzössel Angliába küldték, ahova október végén érkezett meg.[1] Az 1914. október 17-én vívott texeli ütközet során a német rombolók parancsnoka a süllyedő S119 jelű rombolóról (torpedónaszádról) az összes titkos iratot egy ólomnehezékkel ellátott ládában a tengerbe hajította. November 30-án egy brit halászhajó hálójába akadt a láda és eljuttatták azt a brit hírszerzéshez. A ládában a német flottaparancsnokok által használt adatforgalmi kódkönyv (Verkehrsbuch) egy másolatát is megtalálták.[2]

A brit admiralitás hírszerzési osztályának vezetője, Henry Oliver ellentengernagy létrehozott egy kódfejtő szervezetet (Room 40), ahol ezeket a kódkönyveket felhasználva a német üzenetek megfejtésén dolgoztak akadémiai kriptográfusok alkalmazásával. Segítségükkel a britek időben értesültek a készülődő német támadásokról és fel tudtak készülni rájuk a doggerbanki csata előtt is.

A brit hírszerzés e széles körben ismert eredményeinek forrására azonban rácáfol az a német hadbírósági eljárás, mely megállapította, hogy a Magdeburg fedélzetén az összes rejtjelkulcsot megsemmisítették, így új információra a zsákmányul ejtett iratokból az antant-hatalmak nem tehettek szert. A rejtjelkulcsok elvesztése után biztonsági elővigyázatosságból lecserélték azokat és ezt a háború folyamán rendszeresen változtatták ezt követően is. A hivatalos német álláspont szerint kizárt, hogy a zsákmányul ejtett kódkönyvek alapján szerezték volna a britek az értesüléseiket a német flotta hadmozdulatainak részleteiről.

Scarborough-i rajtaütésSzerkesztés

Az 1914 augusztusi első helgolandi csata után a német Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) hónapokig nem vállalkozott jelentősebb hadműveletre az Északi-tengeren. Friedrich von Ingenohl tengernagy a Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütést Franz von Hipper tengernagy I. felderítőcsoportjának (Aufklärungsgruppe I) három csatacirkálójával és egy nagy páncélos cirkálójával hajtatta végre, melyeket könnyűcirkálók és rombolók kísértek. A rajtaütésben számos civil is életét veszítette és sokan megsebesültek, ami nagy felháborodást keltett Nagy-Britanniában és a haditengerészetet is kritikák érték, amiért nem tudta megakadályozni a támadást. A brit hajók kihajóztak bár, de nem a támadás megakadályozására, hanem a német hajók hazatérésének megakadályozására. A kedvezőtlen időjárás és a kommunikációs zavarok miatt nem sikerült megtalálniuk a német köteléket.[3][4] A németek hajtották végre az első sikeres rajtaütést Britanniában 1667 óta saját veszteség nélkül. Ingenohlnak - aki a főerőkkel a távolból biztosította a küldetést - azonban felrótták, hogy elmulasztott súlyos vereséget mérni a brit flotta egy közelben tartózkodó kisebb részére.[5]

Német tervekSzerkesztés

 
német csatacirkálók útban a Doggerbank felé: előtérben a Derfflinger, középen a Moltke, elől pedig a Seydlitz halad

Hipper úgy vélte, hogy a britek a rajtaütésről előre értesültek a Német-öböl és a Dogger-pad közelében a német flotta mozgását megfigyelő brit és holland halászhajók figyelmeztetései révén. Szerinte a Németország és Anglia közt félúton fekvő Dogger-pad (Doggerbank) körzetéből leadott jelentés még időben elérhetett a brit csatacirkálókhoz ahhoz, hogy elérhessék a támadókat – legalábbis hazaútjuk során biztosan, ezért a hajóinak parancsba adta, hogy minden halászhajót kísérjenek Cuxhavenbe ellenőrzésre. A kelet-angliai rajtaütés sikerén felbuzdulva Hipper a Dogger-pad felett tevékenykedő brit halászflotta ellen tervezett támadást a következő hónapra. Ezzel a homokpad feletti vizek brit halászhajóktól valamint gyanús semleges hajóktól való megtisztítását szerette volna elérni és megtámadott volna minden kisebb brit hadihajót a körzetben, miközben a Hochseeflotte távolról biztosította volna.[6] A hadművelet korlátolt jellege miatt nem számított a császár által tiltott akciónak. Január 10-től egy valamivel agresszívebb stratégiát engedélyeztek, de a Hochseeflotte épségére ügyelni kellett, hogy az megmaradhasson továbbra is elrettentő erőnek.

Január 19-én Beatty köteléke felderítést végzett a Német-öbölben és eközben észlelte egy német repülőgép a brit csatacirkálókat. Mivel ezekben a napokban a 3. csatahajóraj (Schlachschiffgeschwader III), a legütőképesebb német kötelék a Balti-tengeren gyakorlatozott és több hajón is karbantartást végeztek, a készenlét átmeneti gyengeségének leplezésére Ingenohl tengernagy a csatacirkálókkal a Dogger-pad irányába hajtatott végre előretörést. Ingenohl eleinte vonakodott megtámadni ezeket a felderítő kötelékeket, mivel az I. felderítőcsoporthoz tartozó Von der Tannon karbantartási munkálatokat végeztek és emiatt szárazdokkban állt, ezért az alakulatot nem lehetett teljes létszámban bevetni. A II. felderítőcsoport hasonló okok miatt volt kénytelen nélkülözni a Straßburg könnyűcirkálót. A Hochseeflotte vezérkari főnöke, Richard Eckermann ellentengernagy azonban ragaszkodott a hadművelet végrehajtásához, így Ingenohl Hipper csatacirkálóit a Dogger-padhoz irányította.[7]

Brit tervekSzerkesztés

A Jade folyón német hajókról leadott rádiójeleket 1915. január 15-én vették a britek is és a hírszerzés kódfejtő részlegének (Room 40) jelentése nyomán riadóztatták a flottát a Dogger-pad körzetében készülő német hadművelet miatt. A brit admiralitás összeállított egy tervet, ami alapján jelentős túlerővel tudnának szembeszállni a németekkel. A két flotta találkozását január 24-én 08:00-ra (GMT 07:00) tervezték 30 tmf-del (56 km) északra a Dogger-padtól és 180 tmf-del (330 km) nyugatra Helgolandtól.[8]

A Rosythban állomásozó 1. csatacirkálóraj (1st Battlecruiser Squadron) kötelékébe a Lion (Beatty zászlóshajója), a Tiger, a Princess Royal csatacirkálók tartoztak, míg az Archibald Moore ellentengernagy vezette 2. csatacirkálóraj a New Zealand és az Indomitable csatacirkálókkal rendelkezett. A Harwichban állomásozó könnyű erők (Harwich Force) közül Reginald Tyrwhitt sorhajókapitány (commodore) vezetésével 3 könnyűcirkáló és 35 romboló futott ki, hogy január 24-én 08:00-kor (07:00 GMT) csatlakozzon a csatacirkálókhoz. A keleti part és a csatacirkálók távolból való biztosítására a 3. cirkálórajt és Edward Eden Bradford vezette 3. csatahajóraj (3rd Battle Squadron) hét régi csatahajóját (pre-dreadnoughtját) küldték ki Rosythból az Északi-tenger azon részére, ahonnan elvághatta a német flotta útját, amennyiben az északi irányban haladt volna.

A brit főerőket képező Grand Fleet január 23-án 22:00-kor (GMT 21:00) hagyta el a Scapa Flow-ban lévő bázisát 19 csatahajóval a sorai között, hogy az Északi-tenger déli részét átfésülje, de csak január 24-e délutánra ért volna a Dogger-padhoz.[8] Röviddel a német kötelék kihajózása után a William Goodenough sorhajókapitány (commodore) vezette 1. könnyűcirkálóraj (1st Light Cruiser Squadron) kíséretében Beatty csatacirkálói is kihajóztak Rosythból délnek tartva. Január 24-én 08:05-kor tiszta időben, jó látási viszonyok között a német kötelék kísérő erőivel találkoztak a Doggerbanknál.[9]

A csataSzerkesztés

A flották találkozásaSzerkesztés

 
a csata vázlata

Hipper január 23-án sötétedés után hajózott ki a kötelékével Wilhelmshavenből. Zászlóshajója, a Seydlitz haladt az élen, mögötte a Moltke, a Derfflinger végül a Blücher haladt. A Blüchert a csatacirkálókhoz hasonlóan a németek akkoriban “nagycirkálóként” (Großer Kreuzer) jelölték, bár azoknál minden szempontból gyengébb volt és a sebessége is elmaradt azokétól. A csatacirkálókat a II. felderítőcsoport könnyűcirkálói, a Graudenz, a Rostock, a Stralsund és a Kolberg valamint az V. rombolóflottilla illetve a 15. és 18. romboló-félflottilla összesen 19 rombolója kísérte. A Graudenz és a Stralsund a kötelék előtt, míg a Rostock és a Kolberg annak jobb illetve bal oldalán haladt. Minden könnyűcirkáló mellé egy romboló-félflottilla volt rendelve.[7]

Már csaknem elérték a tervezett előretörés végpontját ahonnan visszafordultak volna, mikor a Kolberg 08:14-kor észlelte az Aurorát és a harwichiak több rombolóját. Az Aurora a Kolberget és a kísérő rombolóit brit hajóknak vélte és morze-jelekkel jelzett neki. A Kolberg ekkor tüzet nyitott a brit cirkálóra három találatot elérve. Az Aurora viszonozta a tüzet és két találatot ért el. Hipper azonnal a torkolattüzek irányába fordult a kötelékével, ám ekkor a Stralsund észlelt nagy füstöt északnyugati irányban, melyet Hipper irányába tartó nagy brit hadihajóknak tulajdonították.[10]

Az üldözésSzerkesztés

Hipper a Stralsund jelentése után (08:35-kor) déli irányt vett fel, de mivel először azt hitte egy csatahajóraj közeledik, csak mérsékelt (20 csomós) sebességgel haladt. 08:00 és 09:00 között a Stralsund és a Kolberg folyamatosan jelentette a felbukkanó ellenséges hajókat. A kötelék növelte a sebességet, de az 23 csomóra volt korlátozva, mivel a régebbi Blücher a gyenge minőségű szén miatt csak ekkora sebességet tudott elérni a 25,4 csomós rendes csúcssebessége helyett és a rombolók, melyeket védelmezniük kellett olykor még ezt a sebességet sem tudták elérni.

09:20-kor a Meteor és három másik romboló torpedótámadást próbált intézni a Blücher ellen, de az 09:25-kor tüzet nyitott rájuk, így azok megszakították a támadást. Az üldöző brit csatacirkálók 27 csomós sebességgel közeledve hamar beérték a német hajókat és azokat jobbról előzve azzal fenyegettek, hogy elvágják a Német-öbölbe vezető visszavonulási útvonalukat. Ez viszont azzal járt, hogy a kísérő rombolók nem tudták tartani velük a lépést, így a csatacirkálók fedezet nélkül maradtak. Az Északi-tengeren szokatlanul jó látási viszonyok mellett 09:52-kor a Lion 18.000 méter távolságból lövéseket adott le a Blücherre, de a rövidre sikerült sortűz lövedékei két km-re csapódtak be tőle, de hamarosan a sortüzek már villába fogták.[11] 10:05-kor Beatty általános tűzparancsot adott ki a csatacirkálóinak, Hipper ezt 10:09-kor tette meg. Röviddel Beatty parancsa után a Queen Mary és a Tiger is tüzet nyitott a Blücherre, 10.35-kor már a New Zealand is elérte ágyúival. A páncélos cirkálót 10:09-kor érte az első találat, két perccel később a német hajók közül a legnagyobb lőtávolságú ágyúkkal rendelkező Derfflinger tüzet nyitott a Lionra, majd a többi csatacirkáló eleinte főként a brit zászlóshajóra koncentrálva bekapcsolódott küzdelembe. Ahogy a többi brit csatacirkáló sorban a lőtávolságukon belülre ért, a német hajók Hipper parancsa (“Feuerverteilung von links”) értelmében megosztották egymás közt a célpontokat.

A Lion 10:12-kor érte el az első találatát a Blücheren, de két perccel később már a többi német hajót is elérhette, így áthelyezte a tüzét a Moltkéra, miközben a Tiger és a Princess Royal még a Blüchert lőtte. Hamarosan az összes német csatacirkáló bekapcsolódott az ütközetbe: a Blücher 10:18-kor, a Seydlitz 10:19-kor, a Moltke 10:20-kor nyitott tüzet. A kedvezőtlen szélirány miatt a füst a németeket jobban hátráltatta, mint az angolokat. Sokszor csak az élen haladó Liont tudták kivenni, vagy még azt sem.

A német rombolók ekkor Hipper csatacirkálóitól jobbra, Beatty egységei előtt haladtak, míg a brit rombolók már leszakadtak az élen haladó csatacirkálóktól. Beatty a német rombolók manőverezéséből arra következtetett, hogy azok torpedótámadást akarnak végrehajtani a hajói ellen, ezért 10:20-kor utasította Tyrwhittet, hogy a rombolóival teljes gőzzel álljon az élre. Azonban még a négy különösen gyors M osztályú rombolónak sem sikerült ezt végrehajtani, ezért Beatty két pontos fordulót rendelt el jobbra a hajóinak. A britek időközben felhagytak a Blücher csekély eredményeket hozó összpontosított támadásával és ők is megosztották egymás között a célpontokat. Így a New Zealand a Blüchert, a Princess Royal a Derfflingert, a Lion pedig a Seydlitzet támadta. Az Indomitable túl messze volt még ekkor a küzdelemtől, de a Tiger kapitánya úgy számolt, hogy ez az egység is részt vesz a küzdelemben, így ő is az élen haladó Seydlitzet lőheti. Ennek következtében a Moltke ellenfél nélkül maradt és sokáig zavartalanul tüzelhetett. A Tiger tüzérsége nem volt hatékony, mivel a Lion által leadott lövések becsapódásait a sajátjainak vélte – holott valójában a lövedékei 2700 méterrel a célpont mögött csapódtak a vízbe.[12]

A Liont még 10:21-kor érte az első lövedék, majd 10:28-kor találat érte a vízvonalon, mely a hajó oldalán rést ütve elárasztotta az egyik szénraktárát vízzel.[13] Nagyjából ekkor a Blücher egyik 21 cm-es lövedéke eltalálta az elülső lövegtornyát. A lövedék nem tudta átütni a torony páncélzatát, de a becsapódás keltette rázkódás hatására a bal oldali ágyú átmenetileg használhatatlanná vált.[14]

10:43-kor a Lion által kilőtt egyik 343 mm-es lövedék a Seydlitz hátulsó (“D” jelű) lövegtornyának barbettáját találta el két páncéllemez találkozásánál és a robbanás begyújtotta az előkészített kivetőtölteteket. (A páncélzat belső feléről a becsapódás következtében leszakadó fémdarabok keltették a tüzet.) A menekülő legénység által nyitva hagyott ajtókon keresztül a lángok gyorsan átterjedtek a szomszédos helyiségekre, lángra lobbantva a “C” lövegtorony előkészített kivetőtölteteit is, kiiktatva így a két hátsó lövegtornyot és 165 ember halálát okozva.[15][16] Hatalmas, kék színű láng tört elő a hajó hátsó részéből, mely az árbóccsúcs magasságáig csapott fel. A hajó tüzértisztjének, Richard Foerster korvettkapitánynak a lélekjelenléte mentette meg a csatacirkálót a pusztulástól, aki azonnal elrendelte a hátsó lövegtornyok lőszerraktárainak elárasztását, megakadályozva így a tűz behatolását oda.[17] Wilhelm Heidkamp pumpamester (Pumpenmeister) puszta kézzel nyitotta meg a lőszerraktárak elárasztásához a vörösen izzó szelepeket. Ennek során maradandó sérüléseket szerzett a kezén és a tüdeje is súlyosan károsodott, ami 1931-ben bekövetkezett korai halálához vezetett.

Az elszenvedett találat után Foerster a megmaradt lövegtornyokat tömören gyors tüzelésre utasította (Schnell, gut.), mivel a parancsnoki hídon már azt hitték a hajónak már csak percei vannak hátra és fel fog robbanni. Ilyen körülmények között a legénység evakuációjára gondolni sem lehetett, ezért amíg lehetett igyekeztek támogatni a többi egységet a harcban. A gyorsított tempó során a Seydlitz 10 másodpercenként adott le félsortüzeket az ellenségre és rövid időn belül a három találatot is elért a Lionon. Röviddel később a Tigeren hatalmas tűz keletkezett és az ágyúi is elhallgattak. Ekkor a növekvő távolság miatt a harc némileg alábbhagyott, viszont Goodenough négy baloldalról közelítő, 14 km-re lévő könnyűcirkálóját kellett meghátrálásra kényszeríteni, ami pár sortűz leadása után meg is történt.

A brit hajókat nem érték jelentős károk 11:18-ig, amikor a Derfflinger több 30,5 cm-es lövedéke eltalálta a hatásosabb tüzelés érdekében távolságot csökkenteni igyekvő Liont. A becsapódás ereje olyan nagy erejű volt, hogy először azt gondolták torpedó találta el a hajót. Az egyik lövedék a hajó övpáncélzatán hatolt át és a baloldali elülső szénraktárakat elöntötte a résen át betóduló víz. A másik lövedék a páncélzaton áthatolva a torpedókamrában kötött ki és rövid idő alatt a szomszédos termeket is elárasztotta a víz. A betörő tengervíz megrongálta a hajtóműveket és a hajó sebessége visszaesett. Beatty közelebb szeretett volna férkőzni a német csatavonalhoz, de mivel – tévesen – azt feltételezte, hogy az előtte haladó német rombolók fedélzetén vízi aknák találhatók, nem mert azok nyomvonalán áthaladni. Ezért inkább a német köteléket jobbról előzve próbálta annak visszavonulási útvonalát elvágni.

11:41-kor a Lion a Seydlitzhez hasonlóan épp csak elkerült egy katasztrófát, mikor az elülső lövegtornyát találat érte és kisebb tűz keletkezett, de a lángokat hamar sikerült megfékezni, még mielőtt robbanást idézhettek volna elő a lőszerraktárban.[18]

A Blücher elvesztéseSzerkesztés

11:30-kor a Blücheren a Princess Royal ért el egy találatot, ami begyújtott negyven kivetőtöltetet és megrongálta a kazánokat. Az összes vezetési és tüzérségi parancstovábbító rendszer egyszerre omlott össze, a hármas kazánteremben a szilánkok átszakították a fő gőzvezetékeket. Emiatt a Blücher sebessége 17 csomóra esett vissza és egyre inkább lemaradt a köteléktől.[9] Beatty ekkor a leglassabb hajóját, az Indomitable-t rendelte a Blücher elsüllyesztésére.[19] Ő maga ismét megpróbált közelebb kerülni a Seydlitzhez, de a heves német tűz miatt ki kellett térnie. A Liont 11:35 és 11:50 között hat találat érte a Seydlitzről és a Moltkéról. Újabb szénraktárakat öntött el a víz, a páncélzaton áthatoló egyik lövedék az elülső lövegtornyok lőszerraktárának közelében robbant, de a keletkező tüzet azok időben történő elárasztásával sikerült megfékezni. A 11:50-kor becsapódó lövedék az övpáncélzatot a gépházak magasságában újfent átütve olyan mértékben rongálta meg a bal oldali hajtóművet, hogy az üzemképtelenné vált és így a hajó csak 15 csomóval volt képes haladni. Ugyanekkor egy rövidzárlat következtében a teljes hajó áramellátása megszűnt. A betóduló vízmennyiség miatt a hajó balra dőlése 10 fokra nőtt, így a Lionnak ki kellett válnia a kötelékből.

11:54-kor a britek számára még úgy tűnt, hogy elpusztíthatják a német hajórajt, de ekkor tengeralattjáró-támadásról érkező jelentések miatt Beatty 8 pontos (90 fokos) bal oldali fordulót rendelt el. (Lehetséges, hogy az észlelt periszkóp valójában a V 5 jelű romboló (torpedónaszád) által 15 perccel korábban kilőtt és felszínre bukkant torpedója volt.) Mivel a kitérő manőver következtében túl messzire kerültek volna a németektől, Beatty 12:02-kor északkeleti irány felvételére utasította a kötelékét ("Course NE"), 45 fokosra módosítva ezáltal a fordulót. Ehhez hozzátette még azt is, hogy támadják az ellenséges kötelék végén haladó hajókat ("Engage the enemy′s rear"). Ezzel azt akarta a sérült 'zászlóshajóját hátrahagyó többi csatacirkáló számára tisztázni, hogy az üldözést folytatni kell. Mivel a Lion áramfejlesztői megrongálódtak, Beatty csak zászlók segítségével tudott parancsokat adni. A két egyszerre kiadott parancsot azonban egyetlen árbócra húzták fel, ami miatt a Beatty-t helyettesítő Gordon Moore ellentengernagy a New Zealand fedélzetén azt egyetlen parancsként értelmezte, azaz az északkeleti irányban található, hátulsó német hajót (a Blüchert) vette célba. A brit csatacirkálók az üldözéssel felhagyva mind a sérült páncélos cirkálóra támadtak – amiben a könnyűcirkálók és rombolók nagy része is követte őket. Beatty a nyilvánvaló félreértést a Horatio Nelson Trafalgarnál kiadott ismert “támadd a legközelebbi ellenséget” ("Engage the enemy more closely") paranccsal igyekezett tisztázni, de ilyen utasítás nem szerepelt a kódolt jelzések között, ezért azt betűnként kellett volna kiírni. Beatty az ehhez legjobban hasonlító “maradj közelebb az ellenséghez” ("Keep nearer to the enemy") parancsot adta ki. Mire azonban ezt felhúzták, Moore hajói már túl messzire voltak ahhoz, hogy ki tudják venni a jelzéseket.[20]

Hipper a Lion röviddel 12:00 előtti kiválását a naplójában így kommentálta:

Mivel a “Blücher” már korábban erősen megsérült és az ellenség magatartása elszenvedett sérülésekre engedett következtetni, úgy döntöttem, hogy azonnal támadást intézek és a rombolókat indítom ellenük. 11:58-kor, a korábban felvett délkeleti irányt délire változtattam, ebbe az irányba fordultunk. A rombolók 12:00-kor kapták a parancsot a támadásra.

Ugyanebben a percben Beatty a feltételezett tengeralattjáró-támadás elkerülése végett 8 pontos fordulót rendelt el balra, ezzel ha akaratlanul is, de sikeresen megakadályozta a torpedótámadást. A torpedók sebessége ugyanis csak alig 40 csomó (70 km/h) és a hatótávolságuk is erősen korlátozott volt, ezért a távolodó hajókat nem érhették el velük. 12:07-kor Hippernek vissza kellett rendelnie őket. A csatacirkálókkal azonban követte az ellenség manővereit, segíteni akarván a bajba került Blücheren. Ekkor kapta a hírt, miszerint a Seydlitz két hátsó lövegtornyát már nem lehet helyrehozni és a másik három lövegtornyának is csak 200 lőszere maradt, valamint hogy a hajótestbe 600 tonna víz tört be. Hipper a hadinaplójába ezt illetően a következőket írta:

A “Blücher” harcban való további támogatása a felderítőcsoportot az angol csatacirkálók és a mögöttük gyanított csatahajóraj közé vitte volna. Emellett az élen haladó hajókat az északi irányú forduló kifejezetten rossz pozícióba helyezte volna az ellenséges rombolókkal szemben. (…) Az a lehetőség is mérlegelésre került, hogy egy romboló-félflottillát küldjünk a “Blücher” megsegítésére. Az ötlet azonban elvetésre került, mivel ha sikerült is volna a nagy ellenséges hajókat átmenetileg eltérítenie a “Blücher”től, az ellenséges könnyűcirkálók és rombolók hamar leküzdötték volna anélkül, hogy a “Blücher”nek valóban hathatós segítséget nyújthatott volna.

A német hajó az ellenséges össztűzben is folytatta a harcot, de az őt főként a leszakadása után érő legalább 70 lövedék romhalmazzá változtatta és a végén már csak a hátsó lövegtorony egyik 21 cm-es ágyúja volt harcképes. Miután az Arethusa könnyűcirkáló két torpedója eltalálta, a Blücher átfordult, majd pár perc után 13:13-kor elsüllyedt (északi szélesség 54 25', keleti hosszúság 5 25'). A hajóval 792 tengerész veszett oda.[21][22] A túlélők kimentésére a helyszínre érkező rombolók ellen az L-5 jelű léghajó támadást intézett kisméretű bombákkal, a süllyedő Blüchert ugyanis brit hajónak vélték a magasból. Kárt nem okoztak, de a rombolók visszavonultak a további légitámadások elkerülése végett, hátrahagyva számos még a vízben lévő túlélőt.[23]

A Blücher utolsó perceiről az egyik brit szemtanú az Arethusa fedélzetéről a következőket jegyezte fel:

“A hajót lehetetlen volt elhibázni. Egy második torpedó is eltalálta a ″Blüchert″ pont középen. A legénység derekasan tartotta magát az utolsó pillanatig. Láttuk a személyzetet a fedélzeten felsorakozni és tisztelegni. Megkapó látvány volt. Akiben csak egy kevés kis érzés is volt, csodálatot váltott ki ez a hidegvérűség. Mikor a második és egyben utolsó torpedónkat is kilőttük, tudtuk, hogy hamar itt lesz a vég és 200 méterre megközelítettük a ″Blüchert″. A legénység feszes vigyázzban veszítette volna életét, ha nem adtunk volna le figyelmeztető hangjelzéseket szirénával. Az egyik tiszt németül átkiáltva megkérdezte, hogy mi történik. A németek megértették és meglengették a sapkájukat, hurrát kiáltottak és leugrottak a vízbe. Nem haboztunk, hanem azonnal deszkákat dobáltunk le a fedélzetről, melyekbe kapaszkodhattak, míg a csónakjaink kihalászták őket. Időközben a torpedónk is célba talált és a hajó a hullámok alá merült. A ″Blücher″ parancsnoka, Erdmann sorhajókapitány pár nappal később tüdőgyulladásban elhunyt. Edinburgh-ban katonai tiszteletadás mellett temették el.”[24]

A kötelékek hazatéréseSzerkesztés

Beatty időközben a Attack rombolóra szállt át és a csatacirkálói után eredt. Meglepődve tapasztalta, hogy azokkal már 10 perc után összetalálkozott. A Princess Royalra átszállva azonnal a németek üldözésére akart indulni, de be kellett látnia, hogy már túl nagy előnyre tettek szert és nem tudják őket már utolérni, ezért a korábbi zászlóshajója felé vette az irányt. A Lion 10 csomós sebességgel haladt az 560 km-es út hazavezető út elején az Indomitable kíséretében. Beatty egy rombolóflottillát tervezett mellé rendelni, míg a többi rombolót a Német-öböl felé küldte volna, hogy éjszakai támadást intézzenek a német hajók ellen, de a megrongálódott Lion nagyobb problémát okozott. Hazaúton a hajó hajtóműveinek kazánjaiba került sósvíz miatt a sebessége 8 csomóra esett vissza. Az Indomitable vontába vette, mely művelet két óra hosszáig eltartott és ez idő alatt a két csatacirkáló fokozottan ki volt téve a tengeralattjárók támadásának. 18:00-kor sikerült elindulniuk és a 10 csomós sebességet is elérték. A Grand Fleet beérkeztével a biztosító erőkhöz újabb 13 könnyűcirkáló és 67 romboló csatlakozott. Az admiralitástól érkezett üzenet szerint a németek éjszaka torpedótámadást terveztek végrehajtani, de a felderítőcsoportok rombolóinak ehhez túl kevés üzemanyaga volt, a Hochseeflotte rombolói pedig túl messzire voltak, így végül feladták ezt a tervet.[25]

A Lion és az Indomitable sebessége az este folyamán 7 csomóra csökkent, mikor a Lionnál újabb hajtóműproblémák adódtak és hajnalban még mindig 160 km-re voltak a Firth of Forth-tól. A rombolókat felkészítették a tengeralattjárók elleni harcra és a biztosításuk mellett január 25-én éjfélkor, másfél napos vontatás után elérték a Forth torkolatát. A szintén Firth of Forthba tartó Britannia régi csatahajó (a 3. csatahajórajból) zátonyra futott és súlyos sérüléseket szerzett. A Meteort a Humber torkolatába vontatták be.[26] A Liont négy hónapon át javították, mivel Fisher tengernagy úgy rendelkezett, hogy a sérüléseit a Tyne-on hozzák rendbe anélkül, hogy ehhez szárazdokkba vontatnák, ami nagyon bonyolulttá és időigényessé tette a javítást.[27] A Blüchert leszámítva a német hajók mind hazatértek. A Derfflingert február 17-re helyrehozták, de a Seydlitz szárazdokkba kényszerült és csak április 1-re javították ki.[28][29]

VeszteségekSzerkesztés

Először a németek azt gondolták, hogy a Tiger fedélzetén kitört nagy tűz következtében a hajó elsüllyedt, de úgy vélték más hajóban komoly kárt nem sikerült tenniük. Ezt hivatalosan le is közölték. A háború után nyilvánosságra hozott térképek elemzéséből sikerült megállapítani, hogy a Moltke és a Tiger közt hajózó, a Blücher által megrongált Meteor romboló füstjét vélték a csatacirkáló sérülésének, mivel az alacsony felépítésű rombolót magát a nagy távolságból nem lehetett kivenni. Az angolok a Blüchert és a Kolberget jelentették elsüllyesztettnek valamint a Derfflingert megrongáltnak, mivel tévesen azonosították a Seydlitzet. A Kolberget a csatacirkálók nagy távolságból leadott lövései következtében vélték elsüllyesztettnek.

Valójában a csatában csak a Blücher veszett oda. A német oldalon a Seydlitz szenvedett súlyosabb, a Derfflinger és a Kolberg könnyebb sérüléseket. A britek zászlóshajója, a Lion valamint a Meteor szerzett súlyos sérüléseket. Ez a két egység önerőből nem, csak vontatással tudott hazatérni. A Tiger és az Arethusa is több találatot kapott, de sérüléseik nem voltak súlyosak. A németek így a Tigerben okozott kárt túl-, míg a Lionban okozottat alulbecsülték.

A történész Julian Corbett 1929-ben 1026 főben adta meg a Blücher legénységét és 792 elesettről, 45 sebesültről és 189 kimentett és hadifogságba esett tengerészről tett említést. A Seydlitzen 159 fő veszítette életét és 33 fő sebesült meg, míg a Kolberg 3 halottat és 2 sebesültet veszített.[29] 1965-ben Marder a német áldozatok és hadifoglyok számát 1000 felettire, míg az angolok veszteségét kevesebb, mint 50 halottra és sebesültre tette.[30] Massie 2003-ban 951 német halottról és 78 sebesültről tesz említést. A Seydlitzen 153 fő veszett oda és 33 sebesült meg a két hátsó torony kiégésekor. A britek a Blücher legénységéből 189 ép és 45 sérült tengerészt mentettek ki. A britek vesztesége 15 halott és 80 sebesült volt. A Lion fedélzetén 1 ember veszítette életét és 11 megsebesült, többségük az “A” jelű torony folyosóját ért találatkor. A Tiger legénységéből 10 fő esett el és 11 sebesült meg, a Meteoréból 4 fő halt meg és 2 sebesült meg.[31]

ElemzésSzerkesztés

A Seydlitzet ért károk rámutattak a lőszerraktárak védelmének hiányosságaira és a kivetőtöltetek kezelésének veszélyeire. Ezen hibák egy részét orvosolták a Hochseeflotténál még a skagerraki csata előtt.[32] A németek úgy vélték, hogy a brit erők hajnal előtti felbukkanása nem lehetett a véletlen műve és azt feltételezték, hogy a Jade-öböl közelében egy kém lehet a felelős ezért, nem pedig a kódjaikat törték fel.[33] A csata utáni napokban derült ki a németek számára, hogy a harc kimenetele nem nekik kedvezett. II. Vilmos parancsba adta, hogy a felszíni hajók épségét nem szabad kockáztatni.

Beatty, aki elveszítette az irányítást a hajói felett a csata során úgy vélte, hogy egy elsöprő győzelmet mulasztottak el. A brit admiralitás később ugyanerre a következtetésre jutott.[34] A szakmai körökben sok bírálat érte a brit flotta teljesítményét a számos kommunikációs hiba és a katasztrofális tüzérségi teljesítmény miatt. Winston Churchillnek azonban sikerült megakadályoznia egy átfogó vizsgálat indítását az ügyben és a csatát így makulátlan győzelemként tálalták a brit sajtónak valamint a világ közvéleményének.

A skagerraki csata később megmutatta, hogy a brit csatacirkálók lőszerkészletei még mindig sérülékenyek a nagy ívben becsapódó lövedékekkel szemben. Ha Moore három gyors csatacirkálója továbbra is üldözte volna a német csatacirkálókat a lassabb Indomitable-t hátrahagyva Beatty parancsa szerint, akkor a három német csatacirkálóval szemben hátrányba kerülhettek volna és valószínűbb, hogy vereséget szenvednek. A Blücher elsüllyesztésekor nagy mennyiségű találatnak is ellenállt. A másik három német hajó nála nagyobb, gyorsabb, újabb, nagyobb tűzerejű és sokkal erősebb páncélzatú volt. Közülük csak a Seydlitzet érték komolyabb sérülések egy szerencsésnek mondható találatnak köszönhetően. A Blücher hajtóművét megrongáló végzetes találatig a németek 3:1 arányban értek el több találatot a briteknél, holott később kezdtek el tüzelni és a látási viszonyok sem nekik kedveztek. Nehéztüzérségük 22 találatot ért el, 16-ot a Lionon és 6-ot a Tigeren, míg őket csak 7 brit lövedék érte.[34]

KövetkezményekSzerkesztés

Bár a csata jelentősége magában nem volt nagy, a brit morálra átmenetileg pozitív hatással volt. A németek levonták a csata tapasztalatait, a britek nem. Ingenohlt menesztették és a helyére Hugo von Pohl tengernagyot nevezték ki.

Brit oldalon Moore ellentengernagyot csendben leváltották és a Kanári-szigetekre helyezték át a 9. cirkálóraj parancsnokának. Beatty zászlóshajójának kapitánya, Ralph Seymour, aki felelős volt azért, hogy Beatty két külön parancsát egy árbócra húzták fel és így a félreértéseket okozta, a helyén maradt. A rádiójelek segítségével az admiralitás központilag irányíthatta a hajókat, korlátozva a helyszínen lévő tisztek kezdeményezési lehetőségeit. A hajók közötti kommunikációt továbbra is zászlójelzésekkel oldották meg, de nem vizsgálták felül a kódkönyv tartalmát.[35] A Lionról leadott jelzések a skagerraki csata első óráiban szintén súlyos következményekkel jártak a britekre nézve. A doggerbanki csatához hasonlóan ott sem tudták kellőképpen megosztani egymás között a célpontokat.[36]

A sikeresnek elkönyvelt ütközet után a brit hadvezetés nem tartotta szükségesnek nagyobb számú katonaság állomásoztatását Angliában egy esetleges német partraszállás elhárítására. Az így felszabaduló erők egy részét a kontinensen vetették be és négy nappal a csata után döntés született a Dardanellák elleni hadműveletek megindításáról.

Tüzérségi adatokSzerkesztés

Táblázat (csak a nagyobb egységeket tartalmazza)[37]
Hajó Kilőtt lövedék Elért találatok Elszenvedett találatok Emberveszteség
Lion 243 × 343 mm Blücher 1
Derfflinger 1
Seydlitz 2
16 × 280 mm és 305 mm
1 × 210 mm
1 halott
20 sebesült
Tiger 355 × 343 mm Blücher ?
Derfflinger 1
Seydlitz 1
6 × 280 mm és 305 mm
1 × 210 mm
10 halott
11 sebesült
Princess Royal 271 × 343 mm Blücher ?
Derfflinger 1
0 0
New Zealand 147 × 305 mm Blücher ? 0 0
Indomitable 134 × 305 mm Blücher 8 1 × 210 mm 0
Seydlitz 390 × 280 mm Lion és Tiger 8, 3 × 343 mm
(1 Tiger, 2 Lion)
159 halott
33 sebesült
Moltke 276 × 305 mm Lion és Tiger 8 0 0
Derfflinger 310 × 305 mm Lion, Tiger, és
Princess Royal 5 vagy 6
3 × 343 mm
(1-1 Lion
Tiger és Princess Royal)
0
Blücher ismeretlen Lion 1
Tiger 1
Indomitable 1
kb. 70
7 torpedó[38]
792 halott
234 hadifogoly
45 sebesült

CsatarendSzerkesztés

Royal Navy

Kaiserliche Marine

JegyzetekSzerkesztés

  1. Beesley 3-4 o.
  2. Beesley 6-7. o.
  3. Campbell 1998, 5. o.
  4. Massie 2003, 319-328. o.
  5. Strachan 2003, 430. o.
  6. Massie 2003, 375. o.
  7. a b Tarrant, 36. o.
  8. a b Marder 1965, 157. o.
  9. a b Campbell 1998, 6. fejezet
  10. Tarrant, 38. o.
  11. Massie 2003, 388-389. o.
  12. Massie 2003, 392. o.
  13. Tarrant, 39. o.
  14. Goldrick, 263. o.
  15. Massie 2003, 393-394. o.
  16. Campbell 1998, 373-374. o.
  17. Massie 2003, 394. o.
  18. Massie 2003, 396-397. o.
  19. Corbett 2009, 94. o.
  20. Massie 2003, 398. o.
  21. Scheer 1920, 85. o.
  22. Campbell 1998, 8. fejezet
  23. Massie 2003, 407. o.
  24. SMS Blücher auf Deutsche Schutzgebiete. [2016. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 8.)
  25. Massie 2003, 410-411. o.
  26. Massie 2003, 412. o.
  27. Goldrick 1984, 296. o.
  28. Massie 2003, 404., 410-413. o.
  29. a b Corbett 2009, 102. o.
  30. Marder 1965, 166. o.
  31. Massie 2003, 413. o.
  32. Campbell 1998, 374. o.
  33. Massie 2003, 423-424. o.
  34. a b Roskill 1980, 118-119. o.
  35. Strachan 2003, 434-435. o.
  36. Massie 2003, 413-415. o.
  37. Roskill 1980, 118–119. o.
  38. Roskill 1980, 119. o.
  39. Campbell 1998, 6. o.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Dogger Bank (1915) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

IrodalomSzerkesztés

Ajánlott olvasmányokSzerkesztés

  • Bennett, Geoffrey. Naval Battles of the First World War. London: Batsford (1968). OCLC 464091851 
  • Gordon, Andrew. The Rules of the Game: Jutland and British Naval Command. London: John Murray (2000). ISBN 0-7195-5542-6 
  • Der Krieg in der Nordsee, Der Krieg zur See, 1914–1918, herausgegeben vom Marine-Archiv [The War at Sea, Published by the Marine Archive] (German nyelven). Berlin: Mittler & Sohn (1920. október 14.). OCLC 715186632 

További információkSzerkesztés