Az SMS Elbing a Kaiserliche Marine egyik könnyűcirkálója volt az első világháborúban. Eredetileg a cári haditengerészet rendelte meg Admiral Nevelszkoj néven a danzigi Schichau-Werkétől, de az első világháború 1914 augusztusi kitörésekor az épülő hajót lefoglalták és az év novemberében Elbing néven bocsátották vízre. Egyetlen testvérhajója a Pillau volt. 1915 szeptemberében a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) kötelékébe került.

SMS Elbing
nincs kép
nincs kép
Hajótípus könnyűcirkáló
Névadó Elbing városa
Tulajdonos A Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
Hajóosztály Pillau-osztály
Pályafutása
Építő Schichau Werke, Danzig
Építés kezdete 1913.
Vízre bocsátás 1914. november 21.
Szolgálatba állítás 1915. szeptember 4.
Sorsa legénysége elsüllyesztette a skagerraki csata során, miután a Posen csatahajóval összeütközött és mozgásképtelenné vált
(1916. június 1.)
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 4390 t,[1] 5252 t (teljes terheléssel)
Hossz 135,3 m (teljes)
134,3 m (vízvonalon)
Szélesség 13,6 m
Merülés 5,98 m (max.)
Hajtómű 12 gőzkazán, 2 gőzturbina – 2 db háromszárnyú hajócsavar (∅ 3,5 m)
Üzemanyag 620 t szén, 580 t olaj
Teljesítmény 30 000 le (22.065 kW)
Sebesség 27,5 csomó (51 km/h)
Hatótávolság 8000 km 12 csomós sebesség mellett
Fegyverzet 8 db 15 cm-es löveg (L/45) (1024 lövedék)
2 db 8,8 cm-es löveg (L/45)
2 db 50 cm-es torpedóvető cső
120 akna
Páncélzat fedélzet: 20-80 mm
parancsnoki torony: 50-75 mm
lövegpajzsok: 50 mm

Legénység 421 sorállományú, 21 tiszt

Mindössze két hadműveletben vett részt a háború során. Az első a Yarmouth és Lowestoft elleni rajtaütés volt 1916 áprilisában, ahol rövid tűzharcot vívott a brit könnyű egységekkel (a Harwich Force-szal). Egy hónappal később részt vett a skagerraki csatában, ahol az első találatot jegyezhette. A zavaros éjszakai harcokból erősen kivette részét, majd röviddel éjfél után a Posen csatahajó véletlenül belerohant, nagy lyukat ütve a hajótesten. A betörő víz üzemképtelenné tette a hajtóműveket és a generátorokat. A mozgásképtelenné vált cirkálót a hajón maradt legénysége süllyesztette el brit rombolók felbukkanásakor.

TervezéseSzerkesztés

Az Elbinget az Orosz Cári Haditengerészet rendelte meg Admiral Nevelszkoj néven a danzigi Schichau-Werke hajógyártól. Gerincét 1913-ban fektették le, de 1914. augusztus 5-én lefoglalták és az Elbing nevet adták neki. 1914. november 24-én bocsátották vízre és 1915. szeptember 4-én került a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) állományába.[2] A hajó teljes hossza 135,3 m, szélessége 13,6 m, merülése elől 5,98 m volt. Vízkiszorítása 5252 t volt teljes terhelés mellett.[1] Két Marine gőzturbináját hat széntüzelésű és négy olajtüzelésű Yarrow-gőzkazán látta el gőzzel, aminek révén 30.000 lóerő leadására voltak képesek. A turbinák két 3,5 m átmérőjű hajócsavart hajtottak meg és ezekkel 27,5 csomós maximális sebességet értek el. Üzemanyagkészletét 620 t szén és 580 t olaj alkotta. Hatótávolsága 12 csomós sebesség mellett kb. 8000 km (4300 tengeri mérföld) volt. Az Elbing személyzetét 21 tiszt és 421 sorállományú katona adta, melyhez háborús körülmények között továbbiak jöttek.[2] Az orosz megrendelésben a fő fegyverzet 13 cm-es ágyúkból állt volna, de ezek helyett nyolc 15 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyút kapott, melyeket körbeforgatható lövegtalpakon helyeztek el. A lövegek közül kettő a hajó elején egymás mellett, kettő-kettő a hajó két oldalán középen, a felépítmények két oldalán, kettő pedig egymás mellett a hajó hátsó részén lett elhelyezve. A fegyverzetéhez tartozott még négy 5,2 cm-es, 55 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú, de ezeket később két 8,8 cm-es, 45 kaliberhosszúságú légvédelmi ágyúra cserélték. A két 50 cm-es torpedóvető csöve a fedélzeten kapott helyet. A cirkáló alkalmas volt 120 akna szállítására és telepítésére. A parancsnoki tornyának páncélzata oldalt 75 mm, teteje 80 mm vastag volt. A fedélzetet a legjobban védett részeken 80 mm vastagságú páncélzat borította.[3]

SzolgálataSzerkesztés

Yarmouth és Lowestoft elleni rajtaütésSzerkesztés

Átadását követően az Elbing a II. felderítőcsoporthoz (Aufklärungsgruppe II) került, mely egység rendszerint az I. felderítőcsoport csatacirkálóival tevékenykedett együtt. Első harci bevetése a Yarmouth és Lowestoft elleni rajtaütés volt 1916. április 24-25-én. Lowestoft megközelítésekor az Elbing és a Rostock 04:50-kor észlelte a Harwich Force délről közelítő kötelékét (3 cirkálót és 18 rombolót). A támadást vezető Friedrich Boedicker ellentengernagy előbb a célpontok lövetésének folytatására adott utasítást, míg az Elbingnek és a másik öt könnyűcirkálónak a harwichiakkal kellett megküzdeniük. 05:30 körül a német és brit könnyű erők főként nagy távolságból egymásra tüzelve harcba bocsátkoztak egymással. A csatacirkálók 05:47-kor érkeztek a helyszínre, mire a britek nagy sebességgel visszavonultak. A térségben tevékenykedő ellenséges tengeralattjárókról érkező üzenet után Boedicker megszakította az összecsapást, hajói eddig egy könnyűcirkálót és egy rombolót rongáltak meg.[4]

Skagerraki csataSzerkesztés

1916 májusában Reinhard Scheer tengernagy, a Hochseeflotte parancsnoka ismét megpróbálta a Grand Fleet egy kisebb részét harcra kényszeríteni és a teljes flottája elé csalogatva megsemmisíteni. Az Elbing a II. felderítőcsoportnál maradt, mely az újabb akció során ismét az I. felderítőcsoportot támogatta. A felderítőcsoportok Franz Hipper altengernagy vezetésével május 31-én 02:00-kor hagyták el a Jade-öblöt és a Skagerrak felé vették az útjukat. A flotta zöme a csatahajókkal másfél órával később követte őket.

15:00-kor az Elbingről észlelték az N. J. Fjord dán gőzöst és két rombolót küldtek az ellenőrzésére. Két brit könnyűcirkáló, a Galatea és a Phaeton is hasonló szándékkal közelített a semleges gőzös felé. A német rombolókat észlelve 15:30 előtt tüzet nyitottak.[5] Az Elbing a rombolók támogatására indult és 15:32-kor tüzet nyitott a támadókra és már az első sortüzével találatot ért el a Galateán, de a lövedék nem robbant fel.[6] A britek északi irányba tértek ki az 1. csatacirkálórajuk (1st Battlecruiser Squadron) irányába, miközben az Elbing továbbra is tűz alatt tartotta őket nagy távolságból. A harcban támogatta a Frankfurt és testvérhajója, a Pillau is, de 16:17-kor be kellett szüntetniük a tüzelést, mivel a britek lőtávolságukon kívülre kerültek.[7]

Körülbelül negyed órával később a három cirkáló tüzet nyitott az Engadine repülőgép-anyahajóról indított hidroplánra, de találatot nem tudtak elérni rajta. A repülőgépnek hajtóműproblémák miatt azonban meg kellett szakítania bevetését és leszállva jelentette a német erők jelenlétét, mely információ nem jutott már el a csatacirkálókat vezető David Beatty tengernagyhoz. A három cirkáló visszatért a német formáció élén elfoglalt helyére.[8]

18:30 körül az Elbing és a II. felderítőcsoport többi tagja összefutott a Chester könnyűcirkálóval és számos találatot értek el rajta. Ahogy az egymással harcoló cirkálókötelékek elszakadtak egymástól, Horace Hood ellentengernagy három csatacirkálója célba vette a németeket. Zászlóshajója, az Invincible találatot ért el a Wiesbadenen és a géptermében felrobbanó lövedék mozgásképtelenné tette a hajót.[9] Az Elbing és a Frankfurt kilőtt egy-egy torpedót a csatacirkálókra, de egyik sem talált. Az Elbinget rövid ideig tűz alá vették a csatacirkálók nagy távolságból, kárt nem okoztak benne.[10] 20:15 körül az Elbing bal oldali hajtóműve a kazán kondenzátorán keletkezett lyuk miatt kiesett és ez a sebességét 20 csomóra korlátozta a következő négy órában.[11]

A II. felderítőcsoport a Seydlitz és a Moltke csatacirkálókkal azt a feladatot kapta, hogy az éjszaka idejére a német csatavonal előtt vegyen fel pozíciót. A még mindig kazánproblémákkal küzdő Elbing nem tudott lépést tartani a többiekkel és így a IV. felderítőcsoporthoz sorolt be. 23:15-kor az Elbing és a Hamburg észlelte a Castor cirkálót és több rombolót. A britek azonosító fényjelzéseit használva 1000 méterre megközelítették őket, majd fényszóróikkal megvilágították őket és tüzet nyitottak. A Castort hét találat érte és lángba borult, ami után a britek kiváltak a küzdelemből. Eközben több torpedót is kilőttek az Elbingre és a Hamburgra. Az egyik torpedó az Elbing alatt haladt el, anélkül, hogy felrobbant volna. Míg ez az összetűzés tartott, a britek 2. könnyűcirkálóraja a helyszínre érkezve harcba bocsátkozott a németek IV. felderítőcsoportjával. Az Elbinget egy találat érte, mely tönkretette a rádiószobáját és végzett 4 fővel és megsebesített további 12-t.[12]

Röviddel éjfél után a német flotta a brit csatavonal végén elhelyezett rombolókötelékek útját keresztezte. Az Elbing ekkor a németek vonalának bal oldalán haladt a Hamburggal és a Rostockkal. A Westfalen csatahajó nyitott elsőként tüzet, röviddel rá pedig az Elbing és a két másik cirkáló, valamint a Nassau és Rheinland csatahajók.[13] A brit rombolók torpedókat lőttek ki, melyek a német cirkálókat jobb oldalra való kitérésre kényszerítették, aminek révén pont a csatahajók elé kerültek. Az Elbing a Nassau és a Posen közé próbált bemanőverezni, de a Posenről csak akkor vették észre ezt a manővert, mikor már túl késő volt ahhoz, hogy elkerüljék az ütközést. Bár a Posen erősen kitért jobbra, így is nekiütközött az Elbing jobb oldali tatrészének.[14] A cirkálón a vízvonal alatt keletkezett egy rés, mely előbb a jobb oldali géptermet árasztotta el vízzel és 18 fokos dőlést idézett elő. A dőlés miatt a víz a bal oldali gépterembe is bejutott, ami után a generátorok is leálltak. Ahogy a víz elöntötte ezt a géptermet is, a dőlés szöge csökkent. A mozgásképtelenné vált hajót nem fenyegette az elsüllyedés veszélye.[15]

02:00-kor a S 53 jelű romboló átvette a legénység 477 tagját.[16] A hajó parancsnoka, a tisztek és a legénység egy kisebb csoportja a hajón maradt és összeeszkábáltak egy vitorlát, aminek segítségével közelebb próbáltak jutni a partokhoz, de 03:00-kor brit rombolókat pillantottak meg déli irányban és ezért kiadták a parancsot a hajó elsüllyesztésére és élesítették a robbanótölteteket,[17] majd a hajó kutterébe szállva visszaindultak a támaszpontjukra. Út közben kimentették a Tipperary hajóorvosát. 07:00-kor találkoztak egy holland halászhajóval, mely felvette és Hollandiába vitte őket.[16]

A csata során az Elbing 230 darab 15 cm-es gránátot és egy darab torpedót lőtt ki és számos találatot ért el.[18] Legénységéből 4 fő veszítette életét és 12 fő szenvedett sebesüléseket.[19]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Gröner, p. 111
  2. a b Gröner, 110–111. o.
  3. Gröner, 110. o.
  4. Tarrant, 53-54. o.
  5. Tarrant, 72–73. o.
  6. Tarrant, 74. o.
  7. Tarrant, 75. o.
  8. Tarrant, 80. o.
  9. Tarrant, 127–128. o.
  10. Campbell, 112–113. o.
  11. Campbell, 201. o.
  12. Tarrant, 211–214. o.
  13. Tarrant, 218. o.
  14. Tarrant, 220. o.
  15. Campbell, 392. o.
  16. a b Tarrant, 250. o.
  17. Campbell, 295. o.
  18. Tarrant, 292. o.
  19. Tarrant, 298. o.

IrodalomSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Elbing című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • Campbell, John. Jutland: An Analysis of the Fighting. London: Conway Maritime Press (1998). ISBN 1-55821-759-2 
  • Conway's All the World's Fighting Ships: 1906–1922. Annapolis, MD: Naval Institute Press (1984). ISBN 0-87021-907-3 
  • Gröner, Erich. German Warships: 1815–1945. Annapolis, MD: Naval Institute Press (1990). ISBN 0-87021-790-9 
  • Tarrant, V. E.. Jutland: The German Perspective. London, UK: Cassell Military Paperbacks (1995). ISBN 0-304-35848-7