„Első bécsi döntés” változatai közötti eltérés

Az '''első bécsi döntés''' a szlovák és a magyar felekfél által felkért két döntőbíró, [[Joachim von Ribbentrop|Ribbentrop]] német és [[Galeazzo Ciano|Ciano gróf]] olasz külügyminiszter 1938. november 2-án meghozott döntése volt., Aamelyet döntést Bécsben[[Bécs]]ben, a [[Belvedere kastély|Felső-Belvedere kastélyban]] hirdették ki. Az etnikai revíziót megvalósítva {{szám|11927|km²}} (az utólagos kiigazításokkal {{szám|12012|km²}})<ref>{{cite web |url=http://www.mult-kor.hu/20081102_hetven_eve_szuletett_az_elso_becsi_dontes |title=Döntőbíróság húzta meg az első bécsi döntés határait |publisher=Múlt-kor |date=2008-11-02 |accessdate=2012-08-01}}</ref> [[trianoni békeszerződés|Trianonban]] elcsatolt területet juttatott vissza Magyarországnak[[Magyarország]]nak, 869 ezer fős lakossággal, akik közül 752 ezer fő (86,5%) volt magyar és 117 ezer más nemzetiségű. A döntésnek köszönhetően újra magyar lett [[Kassa]], [[Rozsnyó]], [[Ungvár]], [[Munkács]], [[Beregszász]], [[Rimaszombat]], [[Érsekújvár]], [[Komárom (Szlovákia)|Komárom]], [[Léva]], [[Losonc]] és [[LosoncFülek]] városa. A magyar honvédség november 5. és 10. között vonult be a csehszlovák hadsereg által kiürített területre, ahol mindenütt örömmel fogadták őket. Az új határokon túl {{szám|67000}} magyar maradt.<ref name="szentkorona">{{cite web |url=http://szentkoronaradio.com/belfold/2010_11_02_72-eve-irtak-ala-az-i-becsi-dontest |title=72 éve írták alá az I. Bécsi döntést |publisher=Szent Korona Rádió |date=2010-11-02 |accessdate=2012-08-01 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20120622030639/http://szentkoronaradio.com/belfold/2010_11_02_72-eve-irtak-ala-az-i-becsi-dontest# |archivedate=2012-06-22 }}</ref> November 13-án hirdették ki az 1938. évi XXXIV. törvénycikket a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítéséről.<ref>{{cite web |url=http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/kulpol/imredykorm.html |title=Az Imrédy-kormány külpolitikája |accessdate=2012-08-01}}</ref>

Az első bécsi döntés közvetlen előzménye az [[Anschluss]]ot követő német politika volt, aminek célja [[Csehszlovákia]] felbomlasztása volt. [[Adolf Hitler|Hitler]] 1938 augusztusában felajánlotta a teljes északi revíziót [[Horthy Miklós (kormányzó)|Horthynak]] abban az esetben, ha Magyarország háborút provokál a csehszlovákokkal, ám ő ezt elutasította. [[Franciaország]] és [[Egyesült Királyság|Nagy-Britannia]] azzal kívánta elkerülni Csehszlovákia teljes feldarabolását, hogy elfogadták a nemzeti alapú határrevíziókat. Szeptember 29-én a négy nagyhatalom aláírta a [[müncheni egyezmény]]t, amely a [[Szudétavidék]] német laktanémetlakta területeit a [[Harmadik Birodalom]]nak juttatta, [[Galeazzo Ciano]] gróf ([[Benito Mussolini]] később kivégzett veje) javaslatára az a kitétel is bekerült, hogy Csehszlovákia a területi viták békés rendezése érdekében kezdjen tárgyalásokat a magyarokkal és a lengyelekkel is. A [[Kánya Kálmán]] és [[Jozef Tiso]] (Tisza József) közötti (magyar nyelven folyt!) tárgyalások azonban eredménytelenek maradtak, mivel Tiso a magyarlakta városokat nem akarta visszaadni, csak a falvakat. A felek végülezért október végén kértek nemzetközi döntőbíráskodást, amiben Nagy-Britannia és Franciaország nem kívántak részt venni, így a döntést végül Németország és Olaszország hozta meg.<ref>{{cite web |url=http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1938_november_2_az_elso_becsi_dontes/ |title=1938. november 2. | Az első bécsi döntés |author=Tarján Tamás |publisher=Rubicon |accessdate=2012-08-01}}</ref><ref>{{cite web |url=http://adatbank.transindex.ro/regio/kisebbsegkutatas/pdf/II_fej_12_Szarka.pdf |title=A magyar revíziós politika eredményei és dilemmái |author=Szarka László |publisher=Kisebbségkutatás |accessdate=2014-05-20}}</ref>

Mivel a két nagyhatalom döntését nem előzte meg írásbeli kompromisszummegegyezés az érintettek között, gyakran nem választottbíráskodásnak, hanem politikai arbitrázsnak tekintik azt, hiszen a felek között még a jogvita terjedelmében sem volt egyetértés. Míg Szlovákiaa szlovák fasiszta bábállam területe egészére, addig Magyarország csak arra a területre értette, amelyet a szlovákok nem ismertek el jogos követelésként a komáromi tárgyalásokon. Sajátosság még, hogy a döntéshez nem kapcsolódik indokolás, erre az eljárásra ''(ex aequo et bono)'' azonban hiányzott a kifejezett felhatalmazás a két vitában lévő államtól. A [[második világháború]] után megkötött [[párizsi békeszerződések|párizsi béke]] a [[második bécsi döntés]]sel együtt érvénytelennek nyilvánította, a visszacsatolt területek pedig újra Csehszlovákiához kerültek.<ref name="Kovács505">Kovács Péter: ''Nemzetközi közjog'', Osiris Kiadó, Budapest, 2011, {{ISBN|9789632762104}}; 505. o.</ref>

A [[magyar irredentizmus|magyar külpolitika]] már a [[trianoni békeszerződés]] megkötését követően hozzálátott a későbbi revízió előkészítéséhez, amely sikerének biztosításához több feltételt határoztakhatározott meg. Ezek közül az első a [[nagyhatalomantant|nagyhatalmak]] támogatása volt, ugyanis az 1920 tavaszán tartott francia–magyar titkos tárgyalások egyértelművé tették, hogy a térségben a politikai viszonyokat a nagyhatalmakazok határozzák meg. Ehhez társult az a felismerés, hogy a revízió nem lehet sikeres és maradandó, ha azt a nagyhatalmak nem támogatják vagy nem fogadják el. A katonai megoldással szemben a magyar vezetőségvezetés mindig a békés, diplomáciai megoldást szorgalmazta. [[Bethlen István (politikus)|Bethlen István]] elsődlegesen [[Olaszország]] szerepét tartotta fontosnak, de a többi [[antant]] nagyhatalommal is igyekezett elfogadtatni a revízió lehetőségét. [[Kánya Kálmán]] külügyminisztersége idején Nagy-Britannia és Franciaország jóindulatú semlegességét igyekezett megnyerni az ügyben, a [[kisantant]]hoz fűződő szövetségesi viszonyuk ellenére.<ref name="szarka">{{cite web |url=http://www.nogradhistoria.eu/data/files/186782796.pdf |author=Szarka László |title=Németország szerepe az első bécsi döntés előkészítésében |accessdate=2012-08-01}}</ref>

[[Fájl:Bundesarchiv Bild 183-2005-1017-526, Berlin, Reichskanzlei.jpg|bélyegkép|jobbra|170px|A magyar küldöttség 1938. augusztus 22. és 28. között járt Németországban, Hitler meghívására]]

A nagyhatalmak támogatása közül [[Németország]]ét tartotta a legfontosabbnak a magyar külpolitika, ugyanis [[Európa|Európában]] csak ők rendelkeztek hasonló revíziós igénnyel. Már a [[weimari köztársaság]] is érdekelt volt a [[versailles-i békeszerződés]] rendszerének lassú lebontásában, ez Hitler hatalomra jutásával pedig egyre jobban erősödött. Az [[1930-as évek]] közepétől a [[németek]] nagy hangsúlyt helyeztek a külföldön élő [[németek]]nemzettársaik helyzetének javítására, és 1937-ben [[Darányi Kálmán (miniszterelnök)|Darányi KálmánKálmánnal]]nal is közölték elégedetlenségüket, ami végül a [[Volksbund]] magyarországi létrejöttéhez vezetett. A Csehszlovákiában való közös fellépésükről 1938. február 10–12-én Budapesten tárgyalt a [[Szudétanémet Párt]] és az [[Egyesült Magyar Párt]] több vezetője.<ref name="szarka" />

1938-ban Németországa [[Harmadik Birodalom]] négyféle megoldást látott Szlovákia ügyében: 1. önálló Szlovákia, 2. autonóm Szlovákia csehszlovák államszövetségben, 3. Magyarországhoz csatolás, 4. autonóm Szlovákia Lengyelországon belül. Az első esetbenesetet a németek csak akkor látták volna életképesnek, ha az gazdaságilag Németországhoz kapcsolódik, a második Csehország megszállásával megszűnne, a harmadik lehetőséget csupán a magyarok érdekének tekintették, míg a negyediket akkor tartották megoldhatónak, ha Lengyelország cserébe bizonyos területeket átad a németeknek.<ref>[[Janek István]]: Az első bécsi döntés, 16–17. o.</ref>

Az [[Anschluss]]t követően Németország új célpontja Csehszlovákia lett, amelyet katonai vagy diplomáciai eszközökkel kívántak felbomlasztani. Magyarország már 1937-től igyekezett egy esetleges katonai akcióban a neki szánt szerepet megtudakolni, azonban a németek elzárkóztak a katonai együttműködéstől. A németek 1938 tavaszán a [[Zöld terv]] végrehajtását látszottak preferálni, ám több szempont, így az agresszornak szánt Magyarország meghátrálása miatt erről később letettek. Az augusztus 22-én kezdődött [[kiel]]i tárgyalások is egyértelművé tették, hogy Magyarország katonailag nem áll készen a neki szánt szerep betöltésére, és több szempont miatt a [[Felvidék]] teljes revíziója sem reális elképzelés. A német diplomáciában ezalatt egyre inkább előtérbe került a magyar etnikai revízió alternatívája a teljes revízióval szemben. A magyar kormányzat is ezt tartotta reális megoldásnak, ám elvek szintjén sosem szakadt el a teljes revízió gondolatától sem.<ref name="szarka" />

A magyar vezetés, bár tisztában volt azzal, hogy milyen súlyos kül- és geopolitikai következményei lehetnek a revíziónak, a [[csehszlovák válság]] idején mégsem kívánt kimaradni a felkínált lehetőségből. Magyarországnak ekkor kezdettől fogva alapvető érdeke volt, hogy a magyar kisebbség megoldásában ugyanazon alapelvek érvényesüljenek, mint a [[szudétanémetek]] esetében. A magyar kormány 1938 májusáig napirenden tartotta a teljes Felvidék visszacsatolását jelentő elképzelést. Később ez úgy módosult, hogy a magyarlakta területek visszacsatolása mellett a szlovákok és ruszinok körében [[népszavazás]] tartását szorgalmazták, abban reménykedvea reményben, hogy nagyobb részük Magyarországgal közösen képzeli el a jövőtjövőjét.<ref name="szarka" />

A németek agresszív külpolitikája nyomán Magyarország és Lengyelország is aktivizálódott Csehszlovákia ellen. A németek többször igyekeztek rávenni a magyarokat az erélyesebb fellépésre.<ref name="szarka" /> Az 1938. szeptember 29-én megkötött [[müncheni egyezmény]] a [[Szudétavidék]]et Németországnak juttatta és [[Szlovákia]] számára autonómiát tett lehetővé. A magyar és lengyel fél reméltékremélte, hogy az egyezmény az ő ügyükben is döntést hoz, azonban az csak egyik függelékében emlékezett meg a kérdésről, olasz kérésre. A további csehszlovákiai kisebbségek ügyében, a Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia közötti kétoldalú tárgyalásos rendezést hangsúlyozták.<ref name="szentkorona" /> A függelék ezen kívül kimondta, hogy „A négy hatalom kormányfői kijelentik, hogy a csehszlovákiai lengyel és magyar kisebbségek kérdése, amennyiben azt a következő három hónapon belül az érdekelt kormányok közötti megegyezés útján nem rendezik, a négy hatalom itt jelenlevő kormányfői újabb összejövetelének tárgya lesz.”<ref name="popély">{{cite web |url=http://www.nogradhistoria.eu/data/files/186782808.pdf |title=A komáromi tárgyalások (1938. október 9-13.) |author=Popély Gyula |accessdate=2012-08-01}}</ref> Magyarország és Csehszlovákia között "csupán" 3 határincidens történt közvetlenül a bécsi döntést megelőzően (ok­tó­ber 5. [[Kacagópuszta]], ok­tó­ber 7. [[Párkány (település)|Pár­kány]], ok­tó­ber 13. [[Perbenyik]]).<ref>Simon Attila 2006: [http://forumszemle.eu/2006/06/28/simon-attila-sippal-dobbal-nagybogovel-avagy-kiserlet-a-felvidek-visszafoglalasara-1938-oktober-5-en/ Síppal, dobbal, nagybőgővel – avagy kísérlet a „Felvidék visszafoglalására” 1938. október 5-én. Fórum Társadalomtudományi Szemle]; [[B. Stenge Csaba]] 2017: Súlyos határincidensek Csehszlovákia és Magyarország között 1938. október-decemberében I. Seregszemle XV/2, 128-145.</ref>

A magyar külügy, a diplomáciai szabályok betartásával megkezdte a tárgyalások előkészítését a müncheni szerződés jegyzékében foglaltak teljesítésére. A kétoldalú tárgyalások 1938. október 9-én kezdődtek meg [[Komárom (Szlovákia)|Komáromban]]. A csehszlovák delegációt – amely kizárólag szlovákokból állt – [[Jozef Tiso]], az autonóm Szlovákia két nappal korábban kinevezett miniszterelnöke vezette, a magyar delegációt pedig [[Kánya Kálmán]] külügyminiszter. Rajta kívül a magyar delegációban volt még [[Teleki Pál (politikus)|Teleki Pál]] vallás- és közoktatásügyi miniszter is. A helyszín a szlovák delegáció számára nagyon hátrányosnak bizonyult, ugyanis a helyi magyar lakosság a visszatérés mellett volt, a magyar küldöttséget virágesővel fogadta, a templomok tornyaira [[Magyarország zászlaja|magyar zászlókat]] tűztek ki, és a tárgyalásokra behallatszott az utcán énekelt [[Magyarország himnusza|magyar himnusz]].<ref name="popély" /> A magyar delegáció a Zsófia hajóval érkezett és egyben szállása is az volt, míg a szlovák küldöttséget a város egyik szállodájában szállásolták el. A tárgyalások helyszínéül a csehszlovák hadsereg által őrzött megyeháza szolgált. Tárgyalási nyelvként a [[francia nyelv|franciában]] állapodtak meg, azonban mivel a küldöttek mindegyike beszélt [[magyar nyelv|magyarul]], így végül azt használták, a jegyzőkönyveket pedig francia, szlovák és magyar nyelven vezették.<ref>{{Opcit|n=Janek István|o=18}}</ref>

A csehszlovák delegáció felkészületlensége és a szakértők hiánya miatt a magyar fél volt az állandó kezdeményező, ám Tisóék minden megoldást visszautasítottak. Október 9-én, miután Kánya közölte a magyar fél álláspontját és [[memorandum]]ot adott át, a csehszlovák delegáció kérte a tárgyalások elnapolását ennek tanulmányozására hivatkozva. A magyar követelés az 1910-es népszámlálás szerint magyarlakta területekre terjedt ki, összesen {{szám|12940}} &nbsp;km²-re, {{szám|1030794}} lakossal, a többi területen -– az összes követelés 14 &nbsp;153 &nbsp;km²-re terjedt ki -– pedig népszavazást kívántak tartani. A tárgyalást másnap délután folytatták, a csehszlovák küldöttség válaszában minden követelést elutasított, majd vita alakult ki a felek között a népszavazásról és az 1910-es népszámlálás hitelességéről. A tárgyalásokat ismét felfüggesztették másnap reggelig, amikor a szakértők tanácskoztak az 1910-es népszámlálásról, ám az álláspontok nem közeledtek. Délután a delegációk tárgyaltak ismét és Tiso kérte az újabb elnapolást, egy ellenjavaslat kidolgozására. Kánya ezt visszautasította, és rámutatott a csehszlovák delegáció felkészületlenségére, időhúzó taktikájára és a megfelelő szakértők hiányára.<ref name="popély" />

Október 12-én délben folytatódtak ismét a tárgyalások. A csehszlovák javaslat nem érintette a területi kérdéseket, csupán autonómia megadását helyezte kilátásba [[Kárpátalja|Kárpátaljának]] és a magyar többségű területeknek. Kánya külügyminiszter Tiso javaslatát egyszerűen rossz viccnek nevezte, majd emlékeztette a csehszlovák küldöttséget, hogy a prágai kormányzatnak még a tárgyalások előtt a tudomására hozták, hogy területi koncessziókról kívánnak tárgyalni, amihez az hozzájárult. Az újabb javaslat már a [[Csallóköz]]t Magyarországnak adta volna, azzal a feltétellel, hogy Komárom szabad kikötő lesz. Ez összesen 1838&nbsp;km² kiterjedésű területet jelentett, {{szám|105418}} lakossal. Mivel ez még az 1930-as csehszlovák népszámlálás szerint is csak a magyar többségű területek töredéke volt, a magyar delegáció elutasította az ajánlatot. Tiso felvetette, hogy emellett lakosságcserét is végrehajtanának, a magyar küldöttség ezzel a gondolattal azonban a tárgyalás végéig nem foglalkozott. A magyarok által felvetett népszavazástól pedig a csehszlovák küldöttség zárkózott el.<ref name="popély" />

A magyar küldöttség ezután újabb javaslat beadására szólította fel Tisót, ám erre már csak másnap reggel kerülhetett sor. Az új javaslatban a Csallóköz mellett néhány más, határ menti terület is visszacsatolásra került volna, összesen 5405&nbsp;km² {{szám|345000}} lakossal. A magyar küldöttség ezt sem fogadta el tárgyalási alapnak, és ezúttal ők kérték a tárgyalás elnapolását 18 óráig. A megbeszélthez képest egy órával később kezdődő tárgyalás mindössze tíz percig tartott: Kánya egy nyilatkozatot olvasott fel, amiben a csehszlovák küldöttség kevés hajlandósága miatt értelmetlennek és magyar részről befejezettnek nyilvánította a tárgyalások folytatásáttárgyalásokat. Tiso ezt tudomásul vette, így a komáromi tárgyalások 1938. október 13-án este 19:.10-kor órakor véget értek. A tárgyalások megszakadását a szlovákok örömmel fogadták, a lapok arról cikkeztek, hogy Szlovákia erős barátja – aki alatt Hitlert értették – majd megvédi őket a magyar követelésektől, illetve bizakodva várták a nemzetközi döntőbíráskodást, Németország támogatásában reménykedve.<ref name="popély" />

A komáromi tárgyalások sikertelensége miatt még aznap, október 13-án éjszaka összeült a magyar minisztertanács, és határozott afelől, hogy Magyarország a müncheni egyezményt aláíró négy nagyhatalomhoz fordul a területi vita megoldásáért, [[Darányi Kálmán (miniszterelnök)|Darányi Kálmánt]] Berlinbe, [[Csáky István (politikus)|Csáky IstvánIstvánt]]t pedig Rómába küldve a két [[tengelyhatalmak|tengelyhatalom]] bizalmának elnyerésére. Másnap a szlovák kormány is ülésezett és egy szakértői anyag összeállításáról döntött. Darányi ugyanezen a napon érkezett [[Obersalzberg]]be, ahol közölte Hitlerrel a kétoldalú tárgyalások sikertelenségét és a támogatását kérte a szlovákokkal szemben, cserébe az [[Antikomintern paktum]]hoz való csatlakozást és tízéves időtartamú gazdasági szerződés megkötését ajánlva. Hitler ezek mellé a [[Nemzetek Szövetsége|NépszövetségNépszövetségből]]ből való kilépést követelte még., Hitlermajd dühroham közepette távozott a tárgyalásról, [[Joachim von Ribbentrop]] külügyminiszterre hagyva annak folytatását. Darányi ezt követően [[Imrédy Béla]] miniszterelnökkel tárgyalt, aki úgy módosította a magyar igényéket, hogy [[Pozsony]] és [[Nyitra]] visszaadását már nem kérte, de Kassa, Ungvár és Munkács még szerepelt (ún. Darányi-vonal). Ribbentrop aznap fogadta [[František Chvalkovský|Chvalkovský]] csehszlovák külügyminisztert, és ismertette vele saját megosztási tervét: Ungvár és Munkács továbbra is csehszlovák területen marad, Kassát pedig esetleg menthetőnek nyilvánította (Ribbentrop-vonal).<ref>{{Opcit|n=Gulyás László|o=22–25}}</ref>

Chvalkovský azt kérte, hogy fogadják a szlovák küldöttséget is, amit október 16-án a német fél elfogadott, azzal a feltétellel, hogy a Ribbentrop-vonalat hajlandóak elfogadni tárgyalási feltételként. Tiso 19-én találkozott Hitlerrel, és igyekezett az etnikai arányokat a szlovákok számára kedvezőbben feltüntetni. Október 20-án [[Otto von Erdmannsdorff|Erdmannsdorff]] budapesti német nagykövet átnyújtotta a Ribbentrop-vonalat Kánya Kálmánnak, aki tiltakozott az ellen, hogy Kassa, Ungvár és Munkács csehszlovák maradjon. Darányi és Ribbentrop 23-án és 25-én levelet váltottak, amiből kiderült, hogy máshogy emlékeztek kettejük megbeszélésére. Eközben október 14-én Csáky Rómában Mussolinivel és Ciano gróffal tárgyalt, akik támogatásukról biztosították Magyarországot. A négyhatalmi konferenciát illetően eltérés volt a két tengelyhatalom között: az olaszok támogatták, míg a németek ellenezték az ötletet. [[Sztójay Döme]] berlini magyar nagykövet október 21-én küldött feljegyzést a német külügyminisztériumba, olasz–német közös döntőbíróságot ajánlva. Október 22-én Csehszlovákia megtette a harmadik csehszlovák ajánlatot: 740 ezer lakosú {{szám|11305}} &nbsp;km²-t felajánlva.<ref>{{Opcit|n=Gulyás László|o=25–27}}</ref>

Kánya eközben [[Villani Frigyes]] római követen keresztül kereste fel Cianót, és kérte, hogy győzze meg német társát a döntőbíráskodásról. Németország ezt az ötletet sem támogatta, Ribbentrop Cianóval folytatott telefonbeszélgetése szerint azért, mert félő volt, hogy mindkét fél elégedetlensége miatt fegyveres erő alkalmazása válik szükségessé, amit a németek nem szándékoztak megtenni. Nagy-Britannia eközben jelezte, hogy nem ragaszkodik a négyhatalmi konferenciához, [[Barcza György]] londoni magyar nagykövet szerint azért, mert [[Neville Chamberlain]] nem kívánt újra találkozni Hitlerrel, annak újabb hatalmi lépésétől félve. Az angol álláspont miatt [[Franciaország]] is az értekezlet összehívása ellen volt. Október 28-án Ribbentrop Rómába utazott, ahol Ciano meggyőzte a döntőbíráskodásban való részvételről és elérte, hogy engedjen Kassa, Ungvár és Munkács kérdésében a magyarok javára. Magyarország 29-én, Csehszlovákia 30-án jelezte, hogy elfogadja a döntőbíráskodás döntését, a német és olasz kormány a döntés meghozását november 2-ára tűzte ki.<ref>{{Opcit|n=Gulyás László|o=27}}</ref>

[[Fájl:Kassa, 1938. november 10-11.jpg|bélyegkép|250px|Bevonulás [[Kassa|Kassára]]]]

November 2-án a Belvedere palotában került sor a döntésre. A tárgyalást Ribbentrop nyitotta meg. és beszédébenBeszédében hangsúlyozta, hogy a döntést mindkét fél előzetesen elfogadta. Ezt Ciano üdvözlő beszéde követte, majd Kánya Kálmán fejthette ki a magyar álláspontot. Őt Teleki Pál követte, aki a néprajzi elven alapuló határmódosítást hangsúlyozta. Chvalkovský átadta a szót Krno nagykövetnek, aki a csehszlovák államnak a kérdés megoldására tett erőfeszítéseit emelte ki, majd a felek között vita alakult ki, amiben az autonóm szlovák kormány és [[Avgusztin Volosin]] kárpátaljai miniszterelnök nem kaptak szót. Ribbentrop azonban megígérte, hogy az ebéd során nem hivatalos megbeszélést folytat velük. Az ebédet követően a német és olasz külügyminiszter egy külön szobába vonultak, hogy megállapodjanak a végleges határvonalban. A német külügyminiszter itt is inkább a szlovákokat támogatta, de olasz társa végül rábeszélte arra, hogy Munkács a magyaroké legyen. Ezt követően záróülésre került sor, ahol kihirdették az új határt és átadták az ezt rögzítő térképet a küldöttségeknek. A döntés a Darányi-vonalat követte, míg Nyitránál Ciano javaslatára kettévágták az etnikailag kevert területet.<ref>{{Opcit|n=Gulyás László|o=28–30}}</ref>

A döntés eredményeképpen {{szám|11927}} &nbsp;km² terület tért vissza Magyarországhoz, 869 ezer fős lakossággal, akik közül 752 ezer fő (86,5%) volt magyar és 117 ezer más nemzetiségű (szlovák, német, rutén). 320 ezer magyar maradt a csehszlovák határ túloldalán.<ref name="Gulyás">{{Opcit|n=Gulyás László|o=30–31}}</ref> A döntés hírére euforikus hangulat uralkodott el Magyarországon: a vonattal hazatérő magyar delegációt [[Hegyeshalom]] után minden állomáson ujjongó tömeg fogadta,<ref name="Janeki" /> [[Budapest]]en az utcán ünnepeltek, hálatüntetésekre került sor a német, olasz és lengyel nagykövetségek előtt. [[Esterházy János (politikus)|Esterházy János]], bár a döntés kihirdetésekor sírt örömében, nem volt elégedett azzal, és később azt javasolta, a szlovákok bizalmának visszaszerzése érdekében 1000&nbsp;km² szlovák többségű területről mondjon le Magyarország [[Nagysurány]] és [[Tótmegyer]] között, ám ezt elutasították.<ref>{{Opcit|n=Janek István|o=19–20}}</ref>

Mivel az új határt egy 1:{{szám|750000}} méretarányú térképen rajzolták meg, így a határvonal 750 méter széles lett volna és sok települést kettészelt vagy nem lehetett megállapítani a pontos hovatartozását. Ezért november végén határmegállapító bizottság jött létre, mely 1939 tavaszáig működött. Szlovák részről dr. [[Štefan Janšák|Jansák]], magyar részről [[Teleki Pál (politikus)|Teleki Pál]] vezette a nemzeti küldöttséget. Mindkét fél igyekezett lobbizni, hogy a vitatott települések hozzá kérjék csatlakozásukat. A szlovák delegáció meglepetésére több szlovák település is a Magyarországhoz tartozást kérte, ami nagy felháborodáshoz vezetett. Ismert [[Kavocsán]] esete, ahol a bizottság tagjai a községi bírót kérdezték meg, hova kíván tartozni. Ő azt felelte: „Do Košice” ({{magyarul|Kassához}}). A falu a Kassán eladott élelmiszerből élt, és több más szlovák településhez hasonlóan a gazdasági megfontolásokat fontosabbnak tartották a politikaiaknál. Teleki felajánlotta a községek cseréjét, szlovák többségűeket magyar többségűekre, még ha utóbbiak kisebb területűek is. A határok megállapítása után végül {{szám|12012}} &nbsp;km² terület került Magyarországhoz.<ref>{{Opcit|n=Mihályi Balázs|c=Kassa visszatérése szlovák szemmel|o=48}}</ref>

[[Fájl:Streda_nad_Bodrogom_8th_november_1938.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Magyar katonák vonulnak [[Bodrogszerdahely]] egyik utcáján, [[1938]]. [[november 8.|november 8-án]]]]

[[Fájl:Nové_Zámky_-_8th_november_1938.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|A magyar katonák fogadtatása [[Érsekújvár]] főterén, 1938. november 8-án]]

A felvidéki bevonulás volt a [[Magyar Királyi Honvédség|honvédség]] első jelentős hadmozdulata [[1919]] óta. A bevonulásban négy megerősített vegyesdandár vett részt, habár október 13-án az egész honvédséget mozgósították. Az „Ipoly” rendelet alapján november 3-án délután 113 órától kellett a dandároknak felzárkózniuk a határra és 5–10. között kellett a döntés értelmében átadott területeket megszállni. A [[Csallóköz]]t a 2., az [[Ipoly]] vidékét az 1., [[Rozsnyó]]t és [[Kassa|Kassát]] a 7., [[Ungvár]]t és [[Munkács]]ot a 6. vegyesdandárnak kellett elfoglalnia. Az ünnepélyes fogadtatást a rendező tisztek és az adott település elöljárósága közösen készítették elő, mindenütt előre meghatározott módon. Az első település, ahová a magyar csapatok 5-én bevonultak, [[Medve (település)|Medve]] volt,<ref>{{Cite web |url=http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=3043 |title=Magyar Világhíradó (1938): Magyar csapatok bevonulása Felvidékre |accessdate=2012-08-06 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20130308084833/http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=3043 |archivedate=2013-03-08 }}</ref> míg a nagyobb településeket 10-én érték el.<ref name="Babucs">Babucs Zoltán: ''„Megértük a feltámadás napját!” – A Magyar Királyi Honvédség bevonulása a Felvidékre'', 34–41. o.</ref> [[Horthy Miklós (kormányzó)|Horthy Miklós]] kormányzó 6-án [[Komárom (Szlovákia)|Komáromba]], 11-én Kassára vonult be fehér lovon.<ref>{{Opcit|n=Janek István|o=20}}</ref> A kassai bevonuláson részt vett a revíziót régebb óta támogató angol nemes, [[Harold Harmsworth]], Rothermere lordja, aki [[London]]ból utazott ide, hogy szemtanúja legyen az eseménynek. A bevonulás alkalmából beszédet mondott többek között [[Esterházy János (politikus)|Esterházy János]] gróf is. Ezt követően Horthy megkoszorúzta [[II. Rákóczi Ferenc]] sírját.<ref>Horthy Miklós: ''Emlékirataim'', Európa Könyvkiadó, 2011, {{ISSN |0209-5165}}, 229. o.</ref>

Az első bécsi döntés teljesen elmérgesítette a magyar–szlovák viszonyt. Szlovákia legértékesebb mezőgazdasági területeit vesztette el, ez pedig ellátási és gazdasági problémákat okozott. [[Jozef Tiso|Tiso]], aki a döntés után a lemondását is fontolgatta, igyekezett a felelősséget az előző csehszlovák kormányra hárítani, illetve a [[Slovák]] című lapban kifejtette, hogy a tengelyhatalmak úgy bántak Szlovákiával, mint a csehekkel Münchenbena [[müncheni egyezmény]]ben. A szlovák politika a [[második világháború]] végéig napirenden tartotta a döntéssel elkerült területek visszaszerzését, és ez [[irredentizmus]] kialakulásához vezetett. A propaganda ezen területek visszaszerzésének szükségességét és a magyar uralom alá került szlovákok szenvedéseit hangoztatta. A szlovákok a Szent István-i eszmével a [[Nagymorávia|Nagymorva Birodalmat]] állították szembe, amely a bécsi döntéssel elvesztett területek és [[Morvaország]] Szlovákiához csatolását jelentette, az így létrejövő államból pedig minden kisebbség kitelepítését tervezték.<ref name="Janek">{{Opcit|n=Janek István|o=20–22}}</ref> [[Ferdinand Čatloš]] szlovák vezérkari főnök még 1944-ben is a területek visszaszerzését remélte, ha a szlovák haderő átáll a [[Munkás-paraszt Vörös Hadsereg|Vörös HadseregHadsereghez]]hez.<ref name="Janeki" />

[[Fájl:Magyar Karácsonyi Ének 1938.jpg|bélyegkép|jobbra|Magyar Karácsonyi Ének, 1938]]

[[Fájl:Jókai Mór szobra (Berecz Gyula, 1937.) a Duna Menti Múzeum (Kultúrpalota) előtt. Fortepan 55802.jpg|bélyegkép|jobbra|Komárom, Jókai -szobor]]

A döntés nyomán nagy népmozgás indult meg és míg a szlovákok északra, addig az ottani magyarok az újonnan visszacsatolt területekre költöztek. [[Jozef Tiso|Tiso]] mindent megtett annak érdekében, hogy megnyugtassa az elcsatolt részen élő szlovákokat, és megakadályozza az értelmiség és különösen a tanárok tömeges menekülését.<ref name="Janek" /> Ebben az időszakban állandó volt az elvándorlás, különösen a [[zsidók]] és [[csehek]] részéről és a döntés után a magyarok közül is sokan költöztek el. [[Pozsony]] lakossága tíz évvel korábbi szintre csökkent vissza 150 ezer főről 123 ezerre.<ref>{{Opcit|n=[[Simon Attila (történész)|Simon Attila]]|c=Küzdelem a városért|o=97}}</ref> Az [[Szlovák Köztársaság (1939–1945)|első szlovák köztársaság]] 1939. március 14-i kikiáltását követően 70–100 ezer magyar élt az állam területén, akiket [[Esterházy János (politikus)|Esterházy János]] vezetett az [[Egyesült Magyar Párt]] vezetőjeként és a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként. Az új állam és Magyarország között annak első napjaiban kitört a [[magyar–szlovák kis háború|kis háború]], amelynek során a magyar erők újabb területeket szálltak meg az [[Ung (folyó)|Ung]] völgyében. A magyar vezetés úgy érvelt, hogy a Cseh-Szlovák Köztársaság megszűnésével a bécsi döntés is érvényét veszítette, így Magyarország jogot nyert [[Kárpátalja]] megszerzésérevisszaszerzésére.<ref name="Janek" />

{{Jegyzetekjegyzetek}}

* [[Gulyás László]]: Egy titkos küldetés története – Az első bécsi döntés és közvetlen előzményei. In: ''Nagy Magyarország'', IV. évfolyam 1. szám, 2012. tavasz, ISSN 2060-985X

* [[Ravasz István]]: ''A Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban 1914–1945'' (Puedlo Kiadó, Debrecen, é. n.) {{ISBN|963-9477-42-7}}

* Katarína Ristveyová 2014: Migrácia Slovákov a Čechov z južného Slovenska po viedenskej arbitráži (s dôrazom na región Žitného ostrova). In: Michal Šmigeľ - Pavol Tišliar a kol.: Migračné procesy Slovenska (1918-1948)., Banská Bystrica.Besztercebánya

== Kapcsolódó szócikkek ==