„Jacopone da Todi” változatai közötti eltérés

Eleinte ügyvédségre adta magát, de amikor fiatal nejét egy összeomló emelvény maga alá temette, szakított addigi életmódjával; minden vagyonát a szegényeknek, minden idejét a vezeklésnek szánta.<br>
Hihetetlen módon kezdte magát sanyargatni: arra vágyott, hogy az embernekemberek minél inkább megvessék, utálják, kinevessék; örült, ha bolondnak tartották, és amiket tett, valóban igazolni látszott e hitet. Több verse van, melyeket mintha delíriumban írtakírta volna.<br>
A [[középkor]]i miszticizmus nem nyilatkozik nála mindig ilyen féktelen és művészietlen formában, nem mindig egy beteg fantázia vad kitöréseinek benyomását teszikteszi, mint nála.<br> Jacopone da Todi csatlakozott azokhoz a bíbornokokhoz, akik a pápával hadakoztak, de foglyul esett és [[VIII. Bonifác pápa|VIII. Bonifác]] láncra verette és, egy földalatti börtönbe csukhatta, ahol a szerencsétlennek öt évig kellett sínylődnie. Csak Bonifác utódja, [[XI. Benedek pápa|XI. Benedek]] adta vissza szabadságát 1303-ban.<br>
Erős költői tehetsége vitathatatlan, de e tehetsége csak versei egyes soraiban villámlik fel; egyenletes, művészi értékű költeményt alig írt. Sokáig túlbecsülték, neki tulajdonítva számos oly művet is, melyekről később kiderült, hogy a XV. századból valók, s melyek alapján némelyek, pl. Frédéric Ozanam, [[Dante Alighieri|Dante]] előfutárának is megtették. Jacopone da Todit kiváló latin költőnek is hirdették, neki tulajdonítva a Stabat Mater-t is, melyet azonban illetékes bírák szintén másnak, [[III. Ince pápa|III. Incének]] tulajdonítanak.<br>
Irodalomtörténeti szempontból legérdekesebbek laudái, melyekben néhol már bizonyos cselekvénycselekmény is folyik, föltüntetvefölmutatva azt az átmeneti stádiumotátmenetet, melyben a párbeszédes dicsének lassan-lassan színdarabbá változottváltozik.<ref>V. ö. D'Ancona, J. da T., a Studi sulla Lett. Ital. de primi secoli című kötetben.</ref>