„Zala vármegye” változatai közötti eltérés

Az 1848-as Szabadságharcszabadságharc alatt a vármegye alispánja, a liberális érzelmű, [[Csillagh Lajos (alispán)|csáfordi Csillagh Lajos]] ([[1789]]–[[1860]]) volt. Az ő fia, [[Csillagh László (alispán)|csáfordi Csillagh László]] ([[1824]]–[[1876]]), fiatal korában lépett a nemzetőrségbe és a harcok alatt a 47. honvédzászlóalj századosa, majd a kiegyezés környékén a vármegye alispánja lett. A Szabadságharcban nemes [[Csertán Sándor]] ([[1809]]–[[1864]]) igen jelentős szerepet játszott. Jellasics kitörésekor néhány nappal után Zalaegerszegen szervezte a nemzetőrséget, majd [[1848]]. [[október 8.|október 8-án]] Kossuth Lajos, Zala megye kormánybiztosává nevezte ki Csertán Sándort. A szabadságharc kitörésekor az önkéntes nemzetőrséghez csatlakozott a megyei liberális ifúság, és a 47. honvédzászlóalj alakult meg; tagjai hertelendi és vindornyalaki [[Hertelendy Kálmán]], [[Csillagh László (alispán)|csáfordi Csillagh László]], és [[Püspöky Grácián]] ([[1817]]-[[1861]]) honvédek. A Zala megyei lebesbényi Püspöky Grácián honvéd hadnagy, [[1849]]-ben tűzte ki elsőként a [[Buda ostroma (1849)|visszafoglalt budai várra]] a győztes honvédek zászlaját.{{refhely|azonos=N32}} Hentzi lövegeitől leégett már a pesti Duna-sor harminckét új háza, a Redut<ref>Redute – a [[Pesti Vigadó]] régi épülete.</ref> az [[Angol Királynő Szálló]], a Lipót-templom, a mázsaház és a Diána-fürdő. Végre május 20-ának éjjelén megkezdte Görgey a döntő támadást, mégpedig több ponton: így a Teleki-háznál, a fehérvári és bécsi kapunál és a Nádor-kertben. Hajnal volt, amikor Inkey, a 47. zászlóalj őrnagya, elsőnek hágott föl a bástyafalra. Nemsokára egészen a magyarok kezében volt a Vár, és minden oldalról vörös zsinóros, barna atillás honvédek nyomultak elő. A 47. zászlóalj kapitánya, [[Hertelendy Kálmán]] lőtte meg [[Heinrich Hentzi]]t, és a zászlóalj egyik honvédje, lebesbényi Püspöky Gracián tűzte ki az első nemzeti zászlót, amiért jutalmul 1000 pengő forintot kapott.

[[1849]]. [[október 24.|október 24-én]]-án, amikor megjelent Haynau rendelete az új közigazgatási beosztásról az országot katonai kerületekre osztották; ezeken belül polgári kerületeket hoztak létre - ahová 3-4 megye tartozott élén kerületi főbiztos állt főispáni rangban. Zala vármegye a fehérvári kerület alá került, melynek a kerületi főispán jobaházi [[Dőry Gábor]] lett. A megyék élére pedig császári-királyi biztost neveztek ki, Zala élére nagymádi és várbogyai [[Bogyay Lajos]] került mint Zala vármegye megyefőnöke. A Muraközt végleg elcsatolták a megyétől, [[Horvátország]] része lett.<ref>A szabadságharc emlékei Zalában 1848-1849. (Zalaegerszeg, 1999)Vajda Lászlóné: 1848–49 zalai kronológiája</ref> Ezt az [[1850]] és [[1861]] közötti időszakot "''provizórium''"-nak nevezik, és mivel az addigi vármegye igazságügyi és közigazgatási rendszere, valamint tisztségviselői (főispán, első- és másodalispán, főjegyző stb) nem voltak érvényben, úgy tartják, hogy a magyar alkotmányosság sem volt meg. [[1861]]-ben végleg helyreállt az alkotmányosság a királyságban; [[1860]]. [[november 26.]]-a és [[1861]]. [[március 24.]] között gróf [[Batthyány Imre]] szolgált főispánfőispánként, azonban a helyzet csak [[1861]] végén rendeződött: Zala vármegyében az új főispán nemes [[Novák Ferenc (zalai főispán)|Novák Ferenc]], akit [[1861]]. [[december 13.]]|december 13-án]] neveztenevezett ki az uralkodó. [[1861]]. [[február 7.]]|február 7-én]] pedig újra majdnemcsaknem 12 év után újra a vármegye közgyűlése választotta meg az első és a másodalispánját: az első alispán [[Koppány Ferenc]] lett, aki az 1848-as szabadságharc alatt a vármegye főadószedője volt;

a másodalispánja zalabéri Horváth Vilmos lett. Az uralkodó [[1861]]. [[január 28.]]|január 28-án]] végül engedélyezte Muraköz visszacsatolását, a szomszédos megyéhez került hat község visszatérése érdekében pedig már korábban megkezdődtek a tárgyalások. Ezzel a vármegyei autonómián akkoriban esett legfontosabb sérelem megszűnt.

A forradalom és szabadságharc bukása ellenére a jobbágyfelszabadítást nem lehetett visszavonni. A birtokos parasztság megszabadult a földesúri terhektől, és ez elősegítette a fejlődést. Megindult a gépek alkalmazása, különösen a cséplőgépé. Nagykanizsa és környéke különösen erőteljesen fejlődött. Ha bár 1854-túl Deák Ferenc már nem lakott Zalában, hanem Pesten, barátai mégmindigmég mindig támogatták, és politikai eszméit próbálták érvényesiteniérvényesíteni. A [[Deák-párt]] egyik országgyűlési képviselője, lovászi és szentmargitai [[Sümeghy Ferenc]], Deák jó barátja volt. [[Glavina Lajos]], a későbbi zalai főispán pedig a zalai Deák-párt elnöke volt; Bocsári [[Svastits Benő]], zalai főispán szintén nagy követője és tisztelője volt Deáknak. Már az 1860-as években elérte a várost a [[Déli Vasút]]nak az [[Adriai-tenger|Adria]] felé vezető vonala, majd ezt itt keresztezte a [[Sopron]]–[[Pécs]] vasútvonal. Ez az egész megye fejlődésére jótékony hatással volt. A lakosság száma is jelentősen megnövekedett, az 1869. évi {{szám|333000}}-ről a századfordulóra {{szám|465000}}-re nőtt.{{refhely|Németh|33. o.}}

[[Festetics Mária]] grófnő, [[söjtör]]i földbirtokosnő, királyné udvarhölgy, [[1871]] decemberétől a [[Wittelsbach Erzsébet magyar királyné|Erzsébet királyné]]t hűségesen szolgálta. Deák Ferenc és Andrássy Gyula gróf kezdeményezésére beállt szolgálni a királynét. A tekintélyes zalai főnemes kisasszonyról azt írták a sajtóban, hogy: "''Alig hogy Festetics grófnő elfoglalta helyét a bécsi Burgban és a budai várpalotában, ő lett nemcsak az „egyik" udvarhölgy, de jóformán az egyedüli. Osztrák kollégája inkább csak hivatalosan működött és reprezentált, ő ellenben úgyszólván reggeltől estig a királynéval töltötte egész idejét Valami rendkívüli kedvesség fölött rendelkezett. Meg tudta nyerni — ha akarta — a legfanyarabb embert is. Mindenről volt egy jó megjegyzése vagy egy bájos szava. Az embereket hamar megismerte, észrevette jó tulajdonságaikat, de a rosszakat is, s alkalomadtanalkalomadtán nem fukarkodott egy-egy élces kifejezéssel sem. Fel tudott vidítani egész társaságot, akár egy XIV. Lajos korabeli márkinő. Mindig élvezet volt vele tölteni az időt. Erzsébet királynő csakhamar annyira megszerette, hogy csak rövid órákig tudott el lenni nélküle. Napjának legnagyobb részét vele töltötte, nem ment ki sétára, látogatóba, színházba hogy kedves udvarhölgyét ne vitte volna magával S ha egyedül voltak, soha se beszéltek másként, mint magyarul. Ezt annyira megszokták, hogy — mint Festetics grófnő beszélte — ő mindig felneszelt, ha a királyné idegenek társaságában néha más nyelven szólott hozzá. Első pillanatban ilyenkor észre sem vette, hogy hozzá beszél.''<ref>Pesti Hírlap, 1923. április (45. évfolyam, 74-97. szám)1923-04-19 / 88. szám</ref> Az 1896-os [[millennium]]i ünnepségek során végig a királyné kíséretében volt. A 32 külföldi útjára kísérte el a királynét Festetics Mária grófnő és a személyes biztonságát személyesen igen nagy ügyeségelügyeséggel intézte.