Főmenü megnyitása

Zala vármegye (latinul: Comitatus Zaladiensis) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság nyugati részén.

Zala vármegye
Zala vármegye címere
Zala vármegye címere

Központ Zalaegerszeg, Zalavár
Népesség
Népesség 404 699 (1891)
Nemzetiségek 74% magyar
20% horvát
5% szlovén
1% német
Földrajzi adatok
Terület5 995  km2
Térkép
Zala vármegye térképe
Zala vármegye térképe
Zala vármegye domborzati térképe
Zala vármegye domborzati térképe
A Wikimédia Commons tartalmaz Zala vármegye témájú médiaállományokat.
Zala vármegye nemesi felkelőinek zászlaja a 17. századból, rekonstrukció

A mai Zala megye az egykori vármegye területének kevesebb mint kétharmadát foglalja magába, a többi Veszprém megyéhez, Horvátországhoz és Szlovéniához tartozik.

FöldrajzSzerkesztés

A vármegye domborzata vegyes, a síkságba ékelődnek dombok és keleten a Bakony déli lába is érintette a vármegye területét. Legfontosabb folyói a Zala és a Mura. Északról Vas és Veszprém vármegyék, keletről Veszprém és Somogy vármegyék, délről Horvát–Szlavónország, nyugatról pedig Ausztria határolta.

TörténelemSzerkesztés

A vármegye létrehozása, középkori fejlődéseSzerkesztés

A vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején a Balatonmagyaród és Kiskomárom között elterülő, ma már csak dűlőnévben megőrzött Kolon központtal, azaz Kolon vármegye néven, valószínűleg a Vérbulcsú nemzetség birtokaira alapozva.[1] Innen a várispán a 11. század végén, valószínűleg Szent László korában áthelyezte székhelyét Zalavárra, ahol I. István már korábban bencés apátságot alapított, és királyi udvarház is lehetett.[2] Ekkor a megye Zalavárról kapta az új nevét, Zala vármegye lett.[3]

Zala vármegye akkor a mai megyénél jóval nagyobb volt. Hozzá tartozott a Balaton-felvidék legnagyobb része, egészen Felsőörsig, nyugaton Lendva és környéke, délen a Muraköz, sőt a megyének a Dráván túl is voltak területei. Zalavár a megyének az északkeleti és délnyugati sarkától csaknem egyenlő távolságra volt.[2]

A megyei szervezet eltartását úgynevezett fél-szabad helyzetű várnépek szolgálták, akik között, a parasztok mellett más szolgálatokat nyújtó faluközösségek is voltak. Nevüket, foglalkozásukat ma is őrzi a helynevek egy része: Lövő, Szántó, Tárnok, Zalaudvarnok, Esztergály, Igrice, (a csak dűlőnévként fennmaradt) Csöszi (kikiáltó), Kürtös (puszta), Csatár (pajzsgyártó), Vörrű (vasverő, kovács).[2]

A megye nyugati része századokon át határvidék volt. A szomszédos államoktól széles, túlnyomórészt lakatlan, nehezen járható sáv, a gyepűelve választotta el az ország területét. Ezen belül húzódott maga a gyepű, melyet őrtelepek őrizték, s a különösen veszélyes pontok, átjárók mellett erődítések, kapuk is voltak. A határ védelmét megkönnyítette a korabeli terepviszonyok, az erdőségek, mocsarak. A gyepű azonban fokozatosan nyugatra tolódott, így a megye határvédelmi szerepe fokozatosan megszűnt.[2] I. László hódításai nyomán az országhatár a Muraköz nyugati részéhez került. Az őrök közösségei, falvai, azonban megmaradtak ezen a területen is. Kiváltságaik egy részét is megtartották. Egy 1334-ben kelt oklevél is említi a Kerka vidéki, hétkutasi, csesztregi őröket.[4]

Egyházi szempontból a megye az 1002-ben alapított veszprémi püspökséghez tartozott, majd déli részét az 1092-ben létrehozott zágrábihoz csatolták. Az első zalai templomok fából készülhettek, de a 12. században már téglából is épült körtemplom. 1019-ben Zalaváron, 1055-ben Tihanyban alapított a király templomot, monostort. 1138 körül a Gutkeled nemzetség Csatáron, 1150–1160 körül a Kadar nemzetség Nagykapornakon alapított bencés apátságot. IV. Béla magyar király gyermekkori játszótársa, a Türje nembeli Dénes Türjén premontrei prépostságot létesített.[4]

A 13. századra az egyházi és a világi nagybirtokok egyre inkább a királyi nagybirtokok rovására fejlődtek, és ez általában a szolgálók helyzetének romlásával járt.[4] Ebben a korban indult meg a köznemesség harca is jogaiért, ami az Aranybulla elfogadását eredményezte. A zalai nemesek nagy szerepet játszottak ebben a küzdelemben. 1232-ben a Zala folyó vidékén élő nemesek kérték a királytól, hogy maguk bíráskodhassanak. A király engedélye után össze is gyűltek Kehidán egy peres ügy eldöntésére. Kehida és a közeli Mándhida a század későbbi éveiben is többször volt a zalai nemesség gyűléshelye.[5]

A 13. század második felében egy sor késő román kori stílusú kegyúri alapítású falusi plébániatemplom épült a megyében a nemesi réteg erősödését jelezve. Ilyenek voltak a zalaszentmihályfai (bödei) pakodi, becsehely-polai, andráshidai, bagodi, boncodföldi, szompács-pusztai, zalaháshágyi, zalaszentgyörgyi, dobronhegyi, zalamindszenti, kehidai templomok és kápolnák. A kallósdi, búcsúszentlászlöi és egregyi templomok őrizték meg legjobban korabeli küllemüket.[5]

A zalai főnemesség is jelentős szerepet játszott az ország életében. Nagybirtokközpontok, várak épültek, nemzetségi monostorokat alapítottak. A 15. század volt a megye virágkora, ekkor épült a keszthelyi templom is.[5] Az önellátó falvak köréből felemelkedtek a mezővárosok, ahol jómódú telkes és bérlőparasztok, kézművesek, is éltek. A 14–15. századokban 34 mezőváros volt a megye területén, köztük Muraszemenye (első említése 1367-ben), Lenti (1381), Zalaszentgrót (1396), Bak (1400), Páka (1405), Kanizsa (1409), Keszthely, Zalaegerszeg (1421), Szepetnek (1435), Salomvár (1445), Nova (1446), Csapi (1459), Csesztreg (1469).[6]

A Hunyadi Mátyás uralkodása alatt tapasztalható általános fellendülés lehetővé tette a művészetpártolást, a nagyobb építkezéseket is. Csácsbozsokon, Egerváron valószínűleg Sziléziában tanult mesterek csúcsíves téglatemplomokat építettek. A korszak fontos művészeti központja volt Egervár, melynek ura Egervári László horvát bán, Mátyás király testőrkapitánya, Szilézia kormányzója volt. A Bonfini által „derék és páratlan eszű férfiúnak” nevezett főúr rövid időn belül hatalmas földbirtokokat szerzett és nagyszabású építkezéseket rendelt meg.[6]

Török háborúkSzerkesztés

 
Gróf Zrínyi Miklós (16201664) horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és politikus, hadtudós.

A törökök egy csapata már 1480-ban elérte a megye területét, de a vidék pusztulása csak a mohácsi csata után hat évvel kezdődött meg, a törökök Kőszeg elleni támadásával.[7] Ettől kezdve a hódoltság határa a megye területén hullámzott. A török kegyetlen pusztításával senkit nem kímélt; 1577-ben a török Söjtörre tört és háshágyi Háshágyi Imre zalai alispán kis erődítményét megtámadták. Ezt követően őt lefejezték és a várandos feleségét, osztopáni Perneszy Klárát és gyermekeit elhurcolták. 1596 és 1715 között mivel Somogy megyét a török elfoglalta, Zalával egyesítették; így a főispánok, alispánok és más hivatalnokok ezalatt az idő alatt „Zala és Somogy megye alispánja” stb volt. A végvárak láncolatába tartozott Zalában Kapornak, Türje, Keszthely és Zalavár is. Kanizsa a Dél-Dunántúl védelmének fontos vára lett. A Nádasdy Tamástól cserével szerzett, mocsár által is védett várat, a haditanács fontos erőddé építette ki. Az itt folyó harcok kiemelkedő hőse volt Thury György. A bevehetetlennek szánt várat azonban 1600-ban mégis elfoglalta a török. Így a 16. században a Dráva és a Balaton között már nem maradt komoly vár, csak kis végvárak, amiknek Lövőn, Salomváron, Zalaváron nyomuk sem maradt. Egerszegen a megyeház, Türjén szerzetesház épült a helyükre, Szentgróton a copf stílusú kastély. Zalabéren a volt nemesi temető sáncai, Kemenden a várdomb egyenetlen felszíne, Pölöskén, Szentgyörgyváron a rét kis dombjai, árkai jelzik a végvárak helyét.[8]

A katonai központ Zalaegerszeg lett, ezzel kezdett erősödni a város közigazgatási szerepe, bár a megyei közgyűléseket a biztonságosabb Körmenden és Sümegen tartották. Az akkor Zalához tartozó Csáktornyán élt és alkotott gróf Zrínyi Miklós (16201664), aki majd húsz évig Zala vármegye főispáni tisztét is betöltötte.

A törököket csak Buda felszabadulása után négy évvel, 1690-ben sikerült kiűzni Kanizsáról Batthyányi Ádám vezetésével. A várat a kuruc mozgalmaktól tartó I. Lipót lebontatta. Az 1715. évi LXXXVI. törvényczikk elrendelte Somogy és Zala vármegyék szétválasztását és ezzel mintegy szentesítette azt az állapotot, amely a kurucvilág óta tényleg fennállott. A törvények szentesítése után (1715. június 10.) gróf Nádasdy Tamás főispán tisztújító közgyűlésre hívta össze a rendeket.[9]

A nemes sidi Sidy család sarja, sidi Sidy Mihály, Zala megyei külön kiküldött követ, képviselte a vármegyét a 1705. szeptember 20-án a szécsényi országgyűlésen, ahol kiállították azt a szövetséglevelet, amely véget vetett a Rákóczi-szabadságharccal.[10]

Újkori fellendülésSzerkesztés

 
Gróf tolnai Festetics György (17551819) a keszthelyi Georgikon alapítója
 
Jáprai Spissich János (17451804) Zala vármegye alispánja, a magyar jakobinus mozgalom tagja, szabadkőműves páholy főmester.
 
Kisfaludi Kisfaludy Sándor (17721844) magyar költő, császári katonatiszt.

A 18. század nagyrészt a török pusztítások helyreállításnak jegyében telt el. A parasztság újjáépítette falvait, a köznemesek visszaköltöztek birtokaikra. A főurak német telepeseket hívtak be birtokaikra, délről horvátok települtek be az üres területekre. A mezőgazdaság újra növekedésnek indult, egyúttal új növények is megjelentek, mint a kukorica, burgonya, dohány, és az akác.[8] A változásokat erősítette, hogy erre az időszakra esett a vármegyében addig befolyással bíró nagybirtokos családok kihalása, azaz az alsólendvai Bánffy valamint a Zrínyi családok, vagy más megyékbe, sok esetben országos méltóságokba emelkedése (Inkey, Sigray, Somssich) is. Mindennek következtében a megyében egy új nagy- és középbirtokos réteg jött létre, melynek élén az új arisztokrata családok álltak, a Batthyány, az Esterházy, a Széchenyi és a Festetics családok, amelyek a megye nagybirtokainak túlnyomó részét a második világháború utánig uralták. Közülük a helyi politikai életbe kizárólag a Batthyány család itt élő tagjai kapcsolódtak be de főleg a 19. század második felétől; a később hercegi rangra emelkedő Festetics családbeliek nem foglalkoztak politikával és vármegyei tisztségeket sem töltöttek be, az Esterházyak és Széchenyiek pedig nem éltek a megyében. A középnemesek közé alacsonyabb sorból több család is felkerült, főleg akik anyai ágon ősrégi birtokok örököltek kihalt köznemesi felmenőitől. Ezt a tehetős és tekintélyes birtokos nemesi szűk réteget, amely több századig kormányozta Zalát, képviselte az iszkászi Árvay-, az ősrégi Hahót-Buzád nemzetségből származó csányi Csány-, a nemes Csertán-, a csáfordi Csillagh-, a zokoli és illyefalvi Csutor-, a kehidai Deák-, a boldogfai Farkas-, a forintosházi Forintos-, a gyömörei és teölvári Gyömörey-, a hertelendi és vindornyalaki Hertelendy-, a pósfai Horváth-, a zalabéri Horváth-, a szentgyörgyi Horváth-, a szalapatakai Nagy-, a mezőszegedi Szegedy-, besenyői és velikei Skublics-, a lovászi és szentmargitai Sümeghy- a bocsári Svastits-, a nyírlaki Tarányi-, és a miskei és monostori Thassy- família. Ezek a családoknak a tagjai az alispáni, főjegyzői, főügyészi, számvevői, főszolgabirói tisztségeket töltötték be, és egyben a vármegye földbirtokai legnagyobb részét birtokolták; a 19. század második felétől a Hertelendy és a Gyömrörey családoknak a tagjai pedig még a főispáni széket is foglalták.[11]

A gyarapodás komolyabb építkezéseket is lehetővé tett. Kolostort alapítottak Kanizsán, Búcsúszentlászlón, Kapornakon, Türjén, Zalaapátiban, kastélyok épültek Kehidán, Reszneken, Szentgróton, Szécsiszigeten, majd Keszthelyen is. A városok közül Kanizsa fejlődött leggyorsabban, főleg a településen átvezető kereskedelmi útvonalak eredményeképpen. Keszthely a folyamatosan gyarapodó Festetics család székhelye lett. A megye székhelye Egerszegen állandósult. 1722-ben az országgyűlés elrendelte, hogy a vármegyék építsenek megyeházat. 1729-ben a sidi Sidy család sarja sidi Sidy Pál, az egerszegi járás alszolgabírája, építőbiztos, vezetése alatt megkezdték Zalaegerszegen a régi vár helyében az új vármegye háza építését.[12] Egerszeg ekkor állandósult mint megyeszékhely, részben központi fekvése miatt, részben pedig azért, mert a köznemesség nem akarta, hogy a székhely főúri birtokon legyen.[13] Részben ehhez a döntéshez hozzájárult gróf Althann Mihály János (17101778) Zalai főispán, aki édesapjától örökölte a csáktornyai hatalmas nagybirtokot, és ezzel egyben a vármegye legtehetősebb főnemese is volt.

A városiasodás együtt járt a kulturális fejlődéssel is. A kanizsai piarista gimnázium 1765-ben, a keszthelyi ferences iskola 1772-ben jött létre. 1797-ben Keszthelyen Festetics György megalapította a Georgikont, Európa első felsőfokú mezőgazdasági tanintézetét, leginkább saját hatalmas uradalma gazdatisztjeinek képzésére, de az intézmény hatása hamarosan kisugárzott az egész országra. Festetics György gazdag könyvtárat is kialakított, Csurgón pedig gimnáziumot alapított.[13] A kor legjobb szakembereit foglalkoztatta, így Nagyváthy Jánost, a magyar agrár-szakirodalom korai nagy alakját, valamint Pethe Ferencet, az első magyar nyelvű gazdasági lap alapítóját. A vármegye templomait Padányi Biró Márton (16931762) veszprémi püspök újította fel; 18 éves kormányzása alatt nyolcvannyolc új templomot építtetett.

Korszerű, fejlett gazdálkodást folytatott az alsólendvai uradalom is. A jobbágyok terhei azonban növekedtek, ami együtt járt a parasztmozgalmak megélénkülésével a 18. század második felében. Mária Terézia ennek hatására is 1767 és 1774 között szabályozta az úrbéri szolgáltatásokat.[14] Ekkor a legtehetősebb köznemesek a vármegyében: zalabéri Horváth József (17401793) 971 úrbéri holddal;[15] pallini Inkey Bodizsár (17261792), 776 úrbéri holddal;[16] a hertelendi és vindornyalaki Hertelendy család vagyonának az örököse, Deák Gábor (17301788), 772 úrbéri holddal;[17] szentgyörgyi Horváth Ferenc 706 úrbéri holddal; boldogfai Farkas Ferenc (17131770) 697 úrbéri holddal;[18] és mezőszegedi Szegedy Ignác (17361796) 596 úrbéri holddal állt.

II. József magyar király 1780. november 29.-étől uralkodott és folyamatosan közigazgatási és igazságügyi reformokat hajtott végre a királyságban. A nemességre mért legnagyobb csapás az 1785. március 18.-án kelt rendelete volt, mely alapvetően megváltoztatta az ország igazgatási rendszerét. A rendelet megszüntette a vármegyét, mint igazgatási egységet, a vármegyei közgyűlést, mint a nemesség legfőbb önigazgatási intézményét, valamint politikai életének színterét. Az országot 10 kerületre osztotta, a kerületek élére királyi biztosokat vagy kerületi főispánokat nevezett ki. Zala vármegyét a Zágrábi kerületbe helyezte el, és 1785. július 18.-án gróf Balassa Ferenc belső titkos tanácsost nevezte ki kerületi főispánná. 1785. július 18.-án mezőszegedi Szegedy Ignác lelépett az első alispáni posztjáról, melyet 1781. szeptember 24.-e óta töltött be és helyébe, a vármegyén kívüli nozdroviczki Nozdroviczky János lépett. A másodalispáni tisztséget Vida József 1782. október 11.-e és 1790. április 7.-e között foglalta szinte az egész Jozefinista korszak alatt. A császár két újabb 1786 november 30. és 1787. július 19.-ei rendeleteivel következett be. Első rendelete 38 új bíróság felállítását mondta ki másik rendelet kinevezte az új bíróságok személyzetét kijelölte székhelyüket és működésük megkezdésének időpontjául 1787. szeptember 1.-ét tűzte ki. Ezzel a "Novus Ordo" kibontakozásának tetőpontját érte el és egyben beteljesedett közigazgatás és a jogszolgáltatás szétválasztása.[19] Zala vármegyében boldogfai Farkas Jánost (17411788), az addigi vármegyei főjegyzőt, a Zala vármegyei Ítélőszék elnökévé nevezték ki ("Inclyti Sedis Iudiciaria Comitatus Szaladiensis Praeses"), és ezzel a vármegye legmagasabb igazságügyi hivatalt ő töltötte be. 1790. február 20.-án az uralkodó elhunyt, és ezután a vármegye régi rendszere és tisztségei helyreálltak. Balassa Ferenc gróf kerületi főispán 1790. február 22.-éig foglalta a posztját; Althann Mihály János (1757–1815) gróf lett az új zalai főispán Ferenc magyar király uralkodása alatt.

A reformkorSzerkesztés

 
Csányi Csány László (17901849) politikus, közlekedési miniszter, táblabíró, az 1848–49-es szabadságharc vértanúja.
 
Kehidai Deák Ferenc (18031876) magyar politikus, államférfi, országgyűlési képviselő és az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere.
 
Bocsári Svastits Benő (18331910) jogász, Zala vármegye főispánja, földbirtokos, zalavölgyi vasút alelnöke, 1848-as honvédhadnagy.

A 18–19. század fordulójától a Zala vármegyei köznemesség megyegyűlései a haladásért folytatott küzdelem fórumai lettek, és országos viszonylatban jelentős szerepet játszottak a kor színvonalán liberális eszmék terjesztésében. Fontos szerepe volt ebben a jáprai Spissich János alispán vezette szabadkőműves páholynak, melynek tagjai között volt Kazinczy Ferenc és a megye választott vezetőinek nagy része, például maga a vármegye főispánja is, gróf Althann Mihály János (17571815), helyettes főmester is. Támogatta őket Festetics György is, de 1797-ben haladó eszméik miatt a király a megyei vezetők nagyobb részét leváltotta és Festeticset is szigorú dorgálásban részesítette.[14] Leváltásuk után a konzervatív, császárhű lovászi és szentmargitai Sümeghy József (17571832), királyi tanácsos, földbirtokos, a vármegye első alispánja lett; Sümeghy József alispán hozzájárult gróf várkonyi Amade Antal (17601835) felemelkedéséhez az főispáni székre. Végül 1815-ben megbuktatták Sümeghyt és helyébe lépett a 29 éves liberális érzelmű mezőszegedi Szegedy Ferenc (17861848).[20]

Ekkor a kulturális fejlődés továbbra is folytatódott, a megye élen járt a magyar nyelvért folytatott küzdelemben, a társadalom egyre jobban fonódott össze. A szentgyörgyi Horváth Fülöp János (17771841) rendezte 1825. július 26-án a füredi Horváth-házban az első Anna-bált lánya, szentgyörgyi Horváth Krisztina tiszteletére. Másrészt, kisfaludi Kisfaludy Sándor közreműködésével 1831-ben elkészült a balatonfüredi színház, Skublics Károly pedig értékes könyvtárát felajánlotta egy nyilvános bibliotéka céljára.[14] A Nován élő Plander Ferenc plébános Göcsejt ismertető cikkeket közölt, Nagylengyelben tubolyszeghi Tuboly László (17561828) klasszikus szerzőket fordított, Petrikeresztúrban Pálóczi Horváth Ádám (17601820) összeállította "Ötödfélszáz énekek" című gyűjteményét.

A 19. század húszas éveiben Zala vármegye gazdasága tovább fejlődött. Megkezdődött a Zala folyó szabályozása, a mocsarak lecsapolása, a Balaton környékén szőlőket telepítettek. A gazdaságok egy részét modernizálták, a megyében is birtokos Széchenyi István eszméit követő zalai középnemesség támogatta a haladó törekvéseket. Ellenzékük zöme, elsősorban az elszegényedett, saját földjén dolgozó, paraszti módon élő, de néhány kiváltságát féltékenyen őrző kurtanemesség tagjai voltak.[21] Az ellenzék fővezére, a konzervatív érzelmű, tekintélyes nemesi családból való forintosházi Forintos György (17921857) szolgabíró, földbirtokos volt. 1843. április 4.-i zalamegyei nemesi közgyűlésén a szintén tekintélyes dunántúli köznemesi család sarja rumi és rábadoroszlói Rumy Károly (18071877) főszolgabíró, az ő alvezérének a segítségével sikerült elérnie, hogy Zala vármegyében a kisnemesség szavazzon az adómentesség letörlése ellen. Ezzel Deák Ferenc pártjára döntő verességet mértek.

A vármegye e korban két kiemelkedő politikust is adott az országnak. Csány László huszártisztként részt vett a Napóleon elleni háborúkban, majd sebesülése után zalai birtokán hamarosan az ellenzéki mozgalom egyik vezére lett. Jelentős szerepet vállalt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc harcaiban, és annak a vértanúja lett. Deák Ferenc, a „haza bölcse” is a megyében született, Söjtörön, majd, 1824–1854 között kehidai birtokán élt. Nem csak Zalában de országos kulcsfontosságú szerepet töltött a közös teherviselés és a jobbágy felszabadítás elérésében. A Zala megyei reformkorban, Deák politikai eszmék nagy támogatói között nyirlaki Tarányi-Oszterhuber József, nemes Kerkapoly István, csuzi és pusztaszentmihályi Csúzy Pál, hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Károly, zalabéri Horváth János, nemes Glavina Lajos, nemes Csertán Sándor, boldogfai Farkas János találhatóak.

Az 1843-as nemadozók győzelme után a vármegye nemesi közgyűlésén, Deák Ferenc továbbra is munkálkodott a közösteherviselés megvalósítása érdekében. 1845. március 2.-án Zala megye haladó nemessége vállalta az adófizetést, és Deák Ferenc élén 244 önkéntes adozó nemes jelentkezett; a közlegismertebbek, akik vállalták a közös teherviselést: csányi Csány László, hertelendi és vindornyalaki Hertelendy György, hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Kálmán, zalabéri Horváth Vilmos, János és Eduárd, kehidai Deák Lajos, Csertán Sándor, főszolgabíró, földbirtokos, várbogyai Bogyay Lajos, táblabíró, tapolcai főszolgabíró,l földbirtokos, és Pál, nyirlaki Oszterhuber József, táblabíró, földbirtokos, zokoli és illyefalvi Csutor Imre, főszolgabíró, földbirtokos, kisfaludi Kisfaludy Móric, Ágoston József, iszkázi Árvay István, nagyalásoni Barcza Sándor, zalai főügyész, pallini Inkey János, Kázmér és Sándor, csáfordi Csillagh Lajos zalai másodalispán és fia László, Glavina Lajos, bocsári Svastics János, nemesvitai Viosz Imre, Kerkapoly István, zalai első alispán, földbirtokos, gróf Batthyány Károly, tubolyszeghi Tuboly Mihály, lovászi és szentmargitai Sümeghy Mihály és öccse, Sümeghy Ferenc, barkóczi Rosty Vince, táblabíró, boldogfai Farkas Imre, táblabíró, zalaegeszegi főszolgabíró , alsó-és felsőbagodi földbirtokos, nemesnépi Marton József, táblabíró, andráshidai földbirtokos, és öccse, Marton Pál, táblabíró, söjtöri földbirtokos. Ekkor a nemes birtokos asszonyok közül 7 dáma szintén jelentkezett önkéntes adozóként: özv. gróf Schmiedegg Józsefné alsó-szátai Pethő Mária, kustányi birtokos, zalabéri Horváth Györgyné szladeoviczi Szladovits Magdolna, zalaboldogfai birtokos, özv. Tolnay Gáborné miskei és monostori Thassy Judit, nagygörbői birtokos, boldogfai Farkas Erzsébet kisasszony, alsóbagodi birtokos, özv. gyulai Gaál Károlyné boldogfai Farkas Franciska, galsai birtokos, özv. Rogáts Jánosné egyházasbüki Dervarics Klementina tárnoki birtokos, valamint óhídi Szigethy Józsefné aranyodi közbirtokos.[22]

Az 1848-as Szabadságharc alatt a vármegye alispánja, a liberális érzelmű, csáfordi Csillagh Lajos (17891860) volt. Az ő fia, csáfordi Csillagh László (18241876), fiatal korában lépett a nemzetőrségbe és a harcok alatt a 47. honvédzászlóalj századosa, majd a kiegyezés környékén a vármegye alispánja lett. A Szabadságharcban nemes Csertán Sándor (18091864) igen jelentős szerepet játszott. Jellasics kitörésekor néhány nappal után Zalaegerszegen szervezte a nemzetőrséget, majd 1848. október 8-án Kossuth Lajos, Zala megye kormánybiztosává nevezte ki. A szabadságharc kitörésekor az önkéntes nemzetőrséghez csatlakozott a megyei liberális ifúság, és a 47. honvédzászlóalj alakult meg; tagjai hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Kálmán, csáfordi Csillagh László, és Püspöky Grácián (1817-1861) honvédek. A Zala megyei lebesbényi Püspöky Grácián honvéd hadnagy, 1849-ben tűzte ki elsőként a visszafoglalt budai várra a győztes honvédek zászlaját.[21]

Csány László a közmunka- és közlekedésügyi miniszterként tevékenykedett a Szemere-kormányban, majd vértanúságot szevedett a Szabadságharc bukása után. Kerkapoly Mór (18211888) jogász, 1848-as szabadságharc őrnagy, országgyűlési képviselő volt; Kerkapolyt ha bár Aradon hadbíróság elé állították és golyó általi halálra, kegyelemből 10 évi várfogságra ítélték.

Tőkés fejlődés 1848 utánSzerkesztés

 
Lovászi és szentmargitai Sümeghy Ferenc (18191869), jogász, földbirtokos, politikus, a Deák-párt országgyűlési képviselője.
 
Gróf tolnai Festetics Mária (18391923) csillagkeresztes hölgy, Erzsébet királyné kedvenc udvarhölgye

1849. október 24.-án amikor megjelent Haynau rendelete az új közigazgatási beosztásról az országot katonai kerületekre osztották; ezeken belül polgári kerületeket hoztak létre - ahová 3-4 megye tartozott élén kerületi főbiztos állt főispáni rangban. Zala vármegye a fehérvári kerület alá került, melynek a kerületi főispán jobaházi Dőry Gábor lett. A megyék élére pedig császári-királyi biztost neveztek ki, Zala élére nagymádi és várbogyai Bogyay Lajos került mint Zala vármegye megyefőnöke. A Muraközt végleg elcsatolták a megyétől, Horvátország része lett.[23] Ezt az 1850 és 1861 közötti időszakot "provizórium"-nak nevezik, és mivel az addigi vármegye igazságügyi és közigazgatási rendszere, valamint tisztségviselői (főispán, első- és másodalispán, főjegyző stb) nem voltak érvényben, úgy tartják, hogy a magyar alkotmányosság sem volt meg. 1861-ben végleg helyreállt az alkotmányosság a királyságban; 1860. november 26.-a és 1861. március 24. gróf Batthyány Imre szolgált főispán, azonban a helyzet csak 1861 végén rendeződött: Zala vármegyében az új főispán nemes Novák Ferenc, akit 1861. december 13.-án nevezte ki az uralkodó. 1861. február 7.-én pedig újra majdnem 12 év után a vármegye közgyűlése választotta meg az első és a másodalispánját: az első alispán Koppány Ferenc lett, aki az 1848-as szabadságharc alatt a vármegye főadószedője volt; a másodalispánja zalabéri Horváth Vilmos lett. Az uralkodó 1861. január 28.-án végül engedélyezte Muraköz visszacsatolását, a szomszédos megyéhez került hat község visszatérése érdekében pedig már korábban megkezdődtek a tárgyalások. Ezzel a vármegyei autonómián akkoriban esett legfontosabb sérelem megszűnt.

A forradalom és szabadságharc bukása ellenére a jobbágyfelszabadítást nem lehetett visszavonni. A birtokos parasztság megszabadult a földesúri terhektől, és ez elősegítette a fejlődést. Megindult a gépek alkalmazása, különösen a cséplőgépé. Nagykanizsa és környéke különösen erőteljesen fejlődött. Ha bár 1854-túl Deák Ferenc már nem lakott Zalában, hanem Pesten, barátai mégmindig támogatták, és politikai eszméit próbálták érvényesiteni. A Deák-párt egyik országgyűlési képviselője, lovászi és szentmargitai Sümeghy Ferenc, Deák jó barátja volt. Glavina Lajos, a későbbi zalai főispán pedig a zalai Deák-párt elnöke volt; Bocsári Svastits Benő, zalai főispán szintén nagy követője és tisztelője volt Deáknak. Már az 1860-as években elérte a várost a Déli Vasútnak az Adria felé vezető vonala, majd ezt itt keresztezte a SopronPécs vasútvonal. Ez az egész megye fejlődésére jótékony hatással volt. A lakosság száma is jelentősen megnövekedett, az 1869. évi 333 000-ről a századfordulóra 465 000-re nőtt.[24]

1861. március 5.-én a "Zalavármegyei Gazdasági Egyesület" jött létre nyírlaki Tarányi-Oszterhuber József elnöklete alatt. 1863-tól Glavina Lajos lett az egyesület elnöke. Iszkászi Árvay István, ügyvéd, 1871-től 1883. évig buzgó elnöke volt. 1883-től csengeri Háczky Kálmán (18281904) földbirtokos lett az elnök, aki idős korában, 1898-ban mondott le. 1898. szeptember 25.-én a elnökét választotta meg az egyesület: hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Ferenc földbirtokos követte Háczkyt. 1919-ben Hertelendy hirtelen el hunyt, és ekkor Malatinszky Ferenc alelnök vette át az elnöki teendőket. Hamarosan sorra került az egyesületi elnök választása: 1919. szeptember 11.-én dr. Tarányi Ferencet válaszották meg (1945-ig, haláláig, töltötte be az elnöki posztot).

Nagykanizsa a gabona- és az állatkereskedelem fő piaca lett nem csak Zala, hanem Somogy megye nagy része számára is, sőt hatóköre a Balkánra is kiterjedt. Bankokat, gyárakat alapítottak. A megye déli részén a kereskedelmi lehetőségek mellett az átlagost messze meghaladó földminőség is kedvező hatást gyakorolt a parasztság életmódjára. Ezzel szemben a megye nyugati felében, különösen Göcsejben kevesebb változás történt. A gyenge talaj, a tagolt felszín, a sok törpebirtok, az utak hiánya, a piacok távolsága következtében alig változott a hagyományos, önellátó gazdálkodás. Egy felmérés szerint a termőföld aranykoronában kifejezett kataszteri tiszta jövedelme az országban átlagosan 9,6, Zala megyében 6,4, a Nagykanizsai járásban 10,6, a Lenti és a Novai járásban 4,5 volt. A szegénység viszont hozzájárult a néprajzi sajátosságok megőrzéséhez.[25]

Zalaegerszeg, a megyeszékhely 1885-re elnyerte a rendezett tanácsú városi címet. A század utolsó évtizedében fejlődése meggyorsult, több, a városképet ma is meghatározó épületet emeltek, de a város alapvetően mégis kisiparos-hivatalnoki város maradt, ipara csak a közvetlen környék szükségleteire dolgozott. 1900-ban az ipar csak a megye minden tizedik lakójának adott megélhetést, és szinte csak Nagykanizsán volt néhány 20 főnél többet foglalkoztató üzem. De a városokban már megindult az építőmunkások, a szabók, a famunkások, sőt a cselédek egyletekbe tömörülése, és hamarosan sor került az első sztrájkokra is.[26]

Az 1867. június 8.-án Budán zajló I. Ferenc József magyar király koronázásakor a Zalavarmegye 6 fős bandériumának a tagjai voltak: várbogyai Bogyay István (1835-1900), csáfordi Csillagh Gyula (18291904), Ghika Járosláv, zalabéri Horváth Mór (1834-1882), pálfiszeghi Pálffy Elek (1840-1895) és rajki Raiky László, akiknek hattyú prémes kalpag, ugyanoly prémezott fehér mente, azúrkék dolmány és nadrág, sárga csizma, arany zsinórzattal.[27]

Az 1896-os millenniumi ünnepségekre bandériumot szerveztek, hogy a vármegyét képviselje az uralkodó előtt: Zala vármegye 1896. március 10.-én tartott rendkívüli közgyűlése után nemes Csertán Károly alispán felhívásban fordult a megye hölgyközönségéhez, hogy készítsék el a megye zászlaját a bandérium számára, és a zászló elkészítéséhez szükséges anyagiakat adományok gyűjtésével teremtsék elő. Május végére elkészült a lobogó, felállt a 15 tagú bandérium, melynek vezetője gróf németújvári Batthyány József (18581922), tagjai baranyavári Baranyay Ödön (18581906), gróf németújvári Batthyány Ernő (18551938), bezerédi Bezerédy Lajos, bezerédi Bezerédy László, várbogyai Bogyay Elemér (18721956), egyházasbüki Dervarics Ákos (18711947), Fábiáncsics Károly, dr. kakasdi Hajós Kálmán (18691864), hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Ferenc (18591919), alsómalatinai Malatinszky Ferenc, Oltay Guidó, Somogyi Gyula, révfalusi Szentmihályi Dezső (18641935) és ifjabb nyirlaki Tarányi Ferenc (18781945) zalai földbirtokosok voltak.[28] A „daliás leventék" saját díszmagyarjukat viselték a hódoló menetben, de lovaik nyeregfelszerelésének és a hat csatlós jelmezének elkészíttetését a vármegye és a nemesi pénztár fizette. A felvonuláson részt vett a szintén zalamegyei származású nemes Vaszary Kolos hercegprímás is, akinek díszkocsija két oldalán apródok vonultak, köztük a keszthelyi gimnázium növendékei is.

A 20. századSzerkesztés

 
Csertán Károly (18451919), 20 évig Zala vármegye alispánja, földbirtokos.
 
Boldogfai Farkas József, négy ízben a Katolikus Néppárt országgyűlési képviselője; Zalában ennek a pártnak lelkes szervezője és támogatója
 
Révfalusi Szentmihályi Dezső (18631935), felsőházi tag, a "Zalavármegyei Gazdasági Egyesület" alelnöke, a zalamegyei Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt alelnöke, nagybirtokos.
 
Dr. udvardi és básthi Udvardy Jenő (18801941), királyi kormányfőtanácsos, ügyvéd, a legitimista zalamegyei "Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségének" az alapító elnöke.
 
Mindszenty József (18921975) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, 25 évig a zalaegerszegi plébános
 
Dr. boldogfai Farkas Tibor (18831940), országgyűlési képviselő, ügyvéd, a legitimizmus egyik kiemelkedőbb képviselője.

Az Országos Iparegyesület mellett szót emelt a hazai iparosérdekekért Hegedűs Sándorné, a kereskedelmi miniszter felesége és Bartha Miklós, az Ugron-frakció tagja. Mindketten a hazafiságra apellálva fordultak a közönséghez, kérve, hogy csak magyar iparcikkeket vásároljanak. E felhívások azonban eredménytelenek maradtak, csak Kolozsváron és Zalaegerszegen volt következményük. Hegedűs Sándorné és Bartha Miklós cikkeinek hatására Borbély György és dr. Kele Antal ügyvéd 1900. január 14.-re szóló „Meghívást" adott közre Zalaegerszegen a Kereskedő Ifjak önképző Köre helyiségében megtartandó gyűlésre, a hazai ipar pártolása érdekében. A közgyűlésen mintegy kétszáz fő jelent meg, többnyire iparosok és kereskedők. A szervezés eredményeként 1900. március 4.-én megalakult a "Zalavármegyei Iparvédő Egyesület". Elnöknek dr. Kele Antalt, jegyzőnek pedig Borbély Györgyöt és dr. Csák Károly ügyvédet és lapszerkesztőt választották meg. [29]

A század fordulón, érdemesre méltó a 20 évig első alispáni tisztséget betöltő nemes Csertán Károly (18451919) jogász, aki sokat tett a vármegye mezőgazdaság fejlesztése és a közlekedés megjavítása érdekében. A század elejétől, a vármegye értelmisége egyre hevesebben támogatta a Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártot, amely az 1848-as szabadságharc elveit képviselte továbbvitte. Zala vármegyében, felsőpataki Bosnyák Géza (18631935), a későbbi főispán, vezette a helyi 1848-as pártot, és igen aktív szerepet töltött be a vármegyei politikában;[30] A Zalavármegyei anyapártja 1896. május 11.-én Zalaegerszegen megalakult.[31] Ekkor a zalai függetlenségi és 48-as párt elnökké Csertán Lászlót, társelnökké dr. Kele Antalt és nagymádi és várbogyai Bogyay Jánost, jegyzőkké dr. Csempesz Kálmánt és Nagy Lászlót választották meg.

Jeles tagjai a "zalamegyei függetlenségi és 48 as párt"-nak: felsőpataki Bosnyák Géza, gróf Batthyány Pál, idősbebb miskei és monostori Thassy Imre, ifjabb miskei és monostori Thassy Imre, dr. miskei és monostori Thassy Gábor főorvos, révfalusi Szentmihályi Dezső (18631935), földbirtokos, Isoó Ferenc, Trípammer Rezső, Nagy László, Dr Hajdu Gyula, Eitner Sándor, Eitner Zsigmond, Filipich Lajos, Háczky Kálmán, Dobrovics Milán, Markos Gyula, országgyűlési képviselők, egyházasbüki Dervarics Ákos, Háry Dezső, földbirtokos, csáfordi Csillagh Gyula, nagyszigethi Szily Dezső, baranyavári Baranyay Ödön, Vizlendvay Sándor, udvardi és básthi Udvardy Imre (18821908), jogász, a zalamegyei párt jegyzője, boldogfai Farkas Ferenc, egyházasbüki Dervarics Imre, Csertán Károly, Mayer István, novai főszolgabíró, persai Persay Gyula novai gyógyszerész, stb. 1908-ra a zalai függetlenségi párt elnöke, Bosnyák Géza, dr. Thassy Gábor az alelnöke és Fangler Béla valamint Czukelter Lajos a jegyzői voltak.[32][33]

A másik meghatározó politikai vonás Zalában a Katolikus Néppárt volt, amelyet országosan 1895. január 28-án hoztak létre Prohászka Ottokár kezdeményezésére gróf Zichy Nándor és gróf Esterházy Miklós Móric. Zala vármegyében több ízben népgyűlést tartottak, és nagy népszerűséget szereztek. Zichy Aladár grófot 1896-ban képviselővé választották meg Nagykanizsán, és onnantól azt a kerületet képviselte a néppárt programjával, amelynek 1903-ban, Zichy János gróf lemondása után, elnökévé választott. Az eleje óta, Zalában a Néppárt lelkesebb támogatója és buzdítója boldogfai Farkas József, jogász, bagodi földbirtokos, aki nem csak szorgalmasan tevékenykedett Zichy Nándor gróf mellett, de négy ízben is választottak meg országgyűlési képviselővé a Zalát képviselve a néppárti programmal. Strauszenberghi Strausz Flórián, pápai prélátus, alsólendvai esperes, valamint Darnay Károly, Darnay Kálmán fivére, szintén a zalamegyei katolikus néppárt nagy támogatói között volt. Zala vármegye a Katolikus Néppárt egyik főhadiszállásának számított a párt számára és gyakran tartottak népgyűlésekeket ott: 1896. május 31.-én, a néppárt a vásártéren népgyűlést tartott Zalaegerszegen;[34] 1900. október 7.-én Pacsán, mindketten Zichy Aladár gróf személyesen levezetve, boldogfai Farkas József képviselő társaságával.[35]

Az első világháború közvetlenül nem érintette a megye területét, de a fokozódó háborús veszteségek itt is megérlelték a társadalmi válságot. Az őszirózsás forradalom nem tudott megfelelni a várakozásoknak. Az ezt követő Magyarországi Tanácsköztársaság vezetői közül többen is a megye szülöttei voltak. Hamburger Jenő földművelésügyi népbiztos Zalaudvarnokon, Landler Jenő belügyi népbiztos, a magyar Vörös Hadsereg főparancsnoka Gelsén, Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos Kanizsán, Szántó Béla hadügyi népbiztos Homokkomáromban, Huszti Ferenc vádbiztos Zalabéren született. A fehérterror idején Zalaegerszeg határában 1924-ig internálótábor működött.[36] 1919-ben a megye nyugati részén a helyi szlovén nemzetiség egy részének részvételével létrejött egy sajátságos államalakulat, a Vendvidéki Köztársaság, amit aztán a magyar Vörös Hadsereg vert le. A Tanácsköztársaság elején, 1919. április 21. és április 22. között, Zalában zajlott az ország első ellenforradalma: az Alsólendvai ellenforradalom, amelyet Fangler Béla (18771952) jogász vezetett.

A trianoni békeszerződés nyomán a megye területének egy része, a Muravidék Jugoszláviához került. Zala vármegye újra határvidék lett, mint a honfoglalás idején, gazdasága lehanyatlott, a meglévő kevés ipari üzem egy része is megszűnt. Konzerválódott Zala viszonylagos elmaradottsága az ország többi részéhez képest. Az iparral alig rendelkező megyében egy lakosra 2,2 kh földterület jutott, míg Somogyban is 2,96. A harmincas években csak minden huszadik községben volt villany. Még az 1949-es népszámlálás is a 6 évnél idősebb lakosság 6%-át (13 434 főt) találta analfabétának. Az 1930-as években az összes halálesetek 13%-át tbc okozta, az e betegségben meghaltak átlagos életkora mindössze 38 esztendő volt, és csak minden tizedik beteg kapott orvosi segítséget. A szegénység, az árverezések miatti tiltakozás váltotta ki az 1932. évi pacsai csendőrsortüzet.[37] Az 1926-ban megalakult legitimista "Magyar Nők Szentkorona Szövetségének" a helyi zalamegyei fiókjának az elnöke dr. óhidi Szigethy Elemérné Forthuber Karolina (18801938) volt az 1930-as évek első felében.[38] Később, felsőpataki Bosnyák Gézáné saárdi Sommsich Jolán, Bődy Zoltán alispánné és Tarányi Ferencné elnökök, Udvardy Jenőné boldogfai Farkas Margit ügyvezető elnök jelentős szerepet játszottak a legitimista mozgalom életében. 1938-ban létrejött a helyi Zalamegyei fiókja "Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségánek"; elnöke, dr. udvardi és básthi Udvardy Jenő (18801941), kormány főtanácsos, lett.

Zalaegerszeg város szépítésének és korszerűsítésének a felelőse Czobor Mátyás (18751957) polgármester volt, aki 18 évig töltötte be ezt a tisztséget 1918 és 1936 között. A két világháború közti korszakban a legitimizmus alakult ki, amelynek a célja a Habsburg-ház visszaállítása a trónon. Zala vármegyében a legfontosabb alakja a legitimizmusnak Pehm József zalaegerszegi plébános volt, aki a zalamegyei keresztény párt vezetője is volt. Jeles támogatói között, akik a legitimizmust védelmezték boldogfai dr. Farkas Tibor (18831940) ügyvéd, huszárezred tartalékos kapitánya, országgyűlési képviselő volt, aki erélyesen képviselte a monarchiát és a Horthy korszak kormányait több ízben kritizálta.

Zala vármegyében, három évtizeden keresztül, 1907 és 1937 között kutatták az Országos Levéltár címertanban járatos munkatársainak bevonásával a Zala megyecímere pontos eredetét, ugyanis a megyében az akkori fellángolt a vita, hogy a vármegye az altisztjeit aranydíszítéses zöld ruhába, vagy ezüstdíszítéses kék ruhába öltöztesse. A kék-ezüst szín élharcosa pálfiszeghi Pálffy László (1872-1946) pacsai főszolgabíró volt, aki beadványok garmadájával árasztotta el a megyét és a Belügyminisztériumot, tiltakozva a belügyminiszter 1933. évi döntése ellen, melyben a zöld-ezüst színeket jelölte meg a megye színeinek. Az Országos Levéltár véleménye a kék-ezüst szín mellett voksolt.[39]

Jeles zalamegyei egyéniségek, akik jelentős társadalmi és politikai szerepet töltöttek be a monarchia végén és a két világháború közti korszakban: alsómalatini Malatinszky Ferenc (*1863–†?), Zala vármegye felsőházi tagja, földbirtokos, gazdasági főtanácsos, országgyűlési képviselő; révfalusi Szentmihályi Dezső (18631935), nagybirtokos, felsőházi tag, a "Zalavármegyei Gazdasági Egyesület" alelnöke; valamint dr. besenyői és velikei Skublics Ödön (18761957), zalai földbirtokos, zalaegerszegi főszolgabíró, Zala vármegye törvényhatóság tagja.

A zalai vitézek első székkapitánya 1921-től vitéz érszentkirályi Szentkirályi Gyula (18801937) nyugalmazott alezredes lett.[40][41] Az Országos Vitézi Szék 1931. november 1.-jén vitéz Békéssy Rudolf (18831972) nyugalmazott alezredest bízta meg Zala vármegye vitézi székkapitányságának vezetésével.[42] 1935 és 1939 között vitéz boldogfai Farkas Sándor nyugalmazott ezredes töltötte be a Zala vármegye vitézi rend székkapitányi tisztséget. 1940 és 1943 között pedig vitéz Székely Jenő nyugalmazott ezredes a Zala vármegye vitézi rend székkapitánya volt.

Az 1937-től feltárt Lispe környéki kőolajmezők viszont – rövid időre – munkalehetőséget, jobb fizetést, új utakat, magasabb életszínvonalat hoztak a környéknek.[43]

A második világháború harci eseményei a megyét alig érintették. A németek 1945 márciusában itt komoly ellenállást már nem tudtak kifejteni. A megyét a 3. ukrán front és a 12. bolgár hadosztály csapatai szabadították fel a németek és a nyilasok uralma alól. A hadi események kapcsán sem a lakosságot, sem az épületeket nem érte súlyosabb veszteség. Az állatállomány, a lovak és szarvasmarhák nagy részét azonban a németek nyugatra hajtották, vagy a szovjet csapatok rekvirálták el. A megye szinte minden hídja elpusztult, megbénult a telefonhálózat, a vasúti közlekedés. Az olajmezők azonban nem szenvedtek kárt, mert termelésükre a németeknek is szükségük volt az utolsó pillanatig. A lakosságot természetesen óriási áruhiány sújtotta.[44]

A háború után, 1946-ban a Balatonfüredi járást Veszprém megyéhez csatolták. Az 1950-es megyerendezés során a megye határai jelentősen megváltoztak. Zalaegerszegtől északra néhány addig Vas megye területéhez tartozó községet idecsatoltak, és Zalához került pár Nagykanizsától délre fekvő Somogy megyei község is. Keleti, a Balatonnal szomszédos területeit (a Tapolcai, Keszthelyi és Sümegi járásokat) Veszprém megye területéhez csatolták. Zala vármegye története így véget ért, illetve Zala megye néven folytatódott.

LakosságSzerkesztés

A vármegye összlakossága 1891-ben 404 699 személy volt, ebből:

KözigazgatásSzerkesztés

 
Zala vármegye közigazgatási térképe 1910-ből

Járási beosztásSzerkesztés

1886-tól írta elő a vármegyéknek törvény, hogy állandó járási székhelyeket jelöljenek ki,[45] addig a főszolgabíró mindenkori lakhelye számított a székhelynek. 1887-től az első világháború végéig a vármegye járási beosztása az alábbiak szerint alakult (zárójelben a járás székhelye):

  1. Alsólendvai járás (Alsólendva)
  2. Csáktornyai járás (Csáktornya)
  3. Keszthelyi járás (Keszthely)
  4. Letenyei járás (Letenye)
  5. Nagykanizsai járás (Nagykanizsa)
  6. Novai járás (Nova)
  7. Pacsai járás (Pacsa)
  8. Perlaki járás (Perlak)
  9. Sümegi járás (Sümeg)
  10. Tapolcai járás (Tapolca)
  11. Zalaegerszegi járás (Zalaegerszeg)
  12. Zalaszentgróti járás (Zalaszentgrót)
  13. Balatonfüredi járás (Balatonfüred, 1908-ban alakult)

Az első világháború után (a trianoni békeszerződés által 1920-ban megerősítve) a túlnyomó részt horvátok lakta Muraközt, vagyis a Csáktornyai és a Perlaki járást Jugoszláviához csatolták, ezek ekkor megszűntek. Ugyancsak elcsatolták a Muravidék szlovén-magyar vegyes lakosságú területét, vagyis az Alsólendvai járás mintegy felét magával Alsólendvával, ezért e járás megmaradt része számára új székhelyet jelöltek ki Zalabaksán. Ez azonban csak átmeneti megoldás volt, 1925-től már Lenti lett az Alsólendvai járás székhelye. 1920 és 1941 között tehát Zala vármegyében 11 járás volt.

1941-ben Magyarország elfoglalta a vármegye addig Jugoszláviához tartozó területeit, ekkor újraszervezték a Csáktornyai és a Perlaki járást. Az 1920 óta csonka Alsólendvai járás nevét székhelye után Lenti járásra változtatták, viszont a Muravidék visszaszerzett területén a trianon előtti székhellyel újra létrehozták az Alsólendvai járást. 1941 és 1945 között tehát a vármegyében 14 járás volt.

A második világháború után visszaállt az 1941 előtt országhatár, és a járási beosztás is azzal az eltéréssel, hogy a Lenti járás nevét nem változtatták vissza Alsólendvaira. Az utolsó változás 1946-ban következett be, amikor a Balatonfüredi járást Veszprém vármegyéhez csatolták, így az 1950-es megyerendezést megelőzően Zala vármegyéhez 10 járás tartozott.

VárosokSzerkesztés

Az 1871. évi községi törvény alapján a megyében csupán Nagykanizsa alakult rendezett tanácsú várossá. A megyeszékhely, Zalaegerszeg polgárai nem kívánták vállalni a ranggal járó többletterheket, így csak több országos politikus többszöri közbenjárására került sor a település várossá alakulására 1885-ben. Ezután a vármegye területén egészen 1954-ig nem kapott városi címet egyetlen más település sem.

JegyzetekSzerkesztés

  1. http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/historia/99-056/ch09.html
  2. a b c d Németh 24. o.
  3. Györffy György. 23 / Új alapítások – az egyház és az állam fejlesztése., István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2 
  4. a b c Németh 25. o.
  5. a b c Németh 26. o.
  6. a b Németh 27. o.
  7. Németh 28. o.
  8. a b Németh 29. o.
  9. Somogy vármegye (Magyarország vármegyéi és városai, 1914)SOMOGY VÁRMEGYE TÖRTÉNETEII. A MOHÁCSI VÉSZTŐL A KIEGYEZÉSIG
  10. Budapesti Hírlap, 1911. április (31. évfolyam, 77-101. szám)1911-04-22 / 95. szám. 4. o.
  11. Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008). Paksy Zoltán: A vármegyei elit politikai orientációja és a konzervativizmus gyökerei Zalában a 19. században
  12. Zalamegye, 1903 (22. évfolyam, 27-52. szám) • 1903-08-30 / 35. szám
  13. a b Németh 30. o.
  14. a b c Németh 31. o.
  15. Fónagy Zoltán. (2013) A nemesi birtokviszonyok az úrbérrendezés korában. Adattár II. 1008. o.
  16. Fónagy Zoltán. A nemesi Birtokviszonyok az Úrbérrendezés Korában, Adattár II. MTA. 2013. 1024. o.
  17. Fónagy Zoltán. (2013). A Nemesi Birtokviszonyok az Úrbérendezés Korában. Adattár II. MTA. Budapest. 871. o.
  18. Fónagy Zoltán. (2013). A Nemesi Birtokviszonyok az Úrbérrendezés Korában. Adattár II. MTA. Budapest. (927–928. o.)
  19. Ganyi István. II. JÓZSEF REFORMJAI. MISKOLCI EGYETEM. ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR. JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK Miskolc. 2014.
  20. Szluha Márton. (2012) Vas vármegye nemes családjai II. kötet. Heraldika kiadó.(598. o.)
  21. a b Németh 32. o.
  22. Molnár András: „A zalai ágyúzás”. Zala megye önkéntes adózói (1845–1848) V/1211
  23. A szabadságharc emlékei Zalában 1848-1849. (Zalaegerszeg, 1999)Vajda Lászlóné: 1848–49 zalai kronológiája
  24. Németh 33. o.
  25. Németh 34. o.
  26. Németh 35. o.
  27. Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 1-26. szám)1892-06-12 / 24. szám
  28. Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek)Béres Katalin: A millennium Zala megyében
  29. Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 21. (Zalaegerszeg, 1985). Béres Katalin: Zalaegerszegi kisiparosok a századfordulón
  30. Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)1909-11-25 / 47. szám
  31. Zalamegye, 1896 (15. évfolyam, 1-26. szám)1896-05-17 / 20. szám
  32. Zalamegye, 1909 (28. évfolyam, 27-52. szám)1909-11-28 / 48. szám
  33. Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)1908-05-07 / 19. szám
  34. Zalamegye, 1896 (15. évfolyam, 1-26. szám)1896-06-07 / 23. szám
  35. Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)1900-10-14 / 41. szám
  36. Németh 36. o.
  37. Németh 37. o.
  38. Széchenyi Nemzeti Könyvták - gyászjelentések - Szigethy Elemérné
  39. Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek)Halász Imre: Megyei jelképek. Címerek. 350. o.
  40. ESZTERGOM XXVI. évfolyam 19211921-07-31 / 88. szám
  41. Új Barázda, 1923. november (5. évfolyam, 247-271. szám)1923-11-24 / 266. szám
  42. Pesti Hírlap, 1931. november (53. évfolyam, 249-272. szám)1931-11-08 / 254. szám
  43. Németh 38. o.
  44. Németh 39. o.
  45. 1886. évi XXI. törvénycikk (a törvényhatóságokról)

ForrásSzerkesztés

  • Németh: Dr. Németh József: A megye földrajza; Történelmi-társadalmi viszonyok. In Molnár Máté (szerk): Zala. Budapest: Kossuth. 1984. ISBN 963 09 2477 3  

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Zala vármegye témájú médiaállományokat.