Praenoricum flóravidék

A Praenoricum a Nyugat-Dunántúl flóravidéke. Felszínének nagy részét az Alpokból lehordott, kavicsos üledékek borítják. Nyugati peremén az e fölé magasodó hegyek már a kelet-alpi flóravidék részei: a Soproni-hegység és Kőszegi-hegység annak zittaui, a Vendvidék pedig stájer flórajárásába tartozik.

Éghajlatának fő sajátossága, hogy a nyár hűvös, csapadékos. A csapadék mennyisége a kelet-alpi területtől távolodva, a tengerszint feletti magassággal csökken. A csapadékkal együtt csökken a dealpin (szubalpin) –montán–boreális fajok aránya, és rovásukra elszaporodnak a pannon–pontusi és (főleg a déli részen) szubmediterrán flóraelemek. Ezt – a kelet-alpi és az alföldi növényzet közötti, átmeneti sávot a jeles botanikus, Gáyer Gyula különítette el önálló flőravidékként. Területe gyakorlatilag megegyezik az ugyancsak Praenoricumnak nevezett faunakörzetével.

Növényzete

A Nyugat-Dunántúli flóravidék növényzete átmeneti jellegű, méghozzá az atlanti flóra irányába. Ezt jelzik az alábbi fajok:

• ciklámen, (Cyclamen spp.),
• királyné gyertyája (Asphodelus albus),
• magyar varfű (Knautia drymeia),
• seprőzanót (Sarothamnus scoparius),
• közönséges csarab (Calluna vulgaris),
• szelídgesztenye (Castanea sativa).

A flóravidék keleti határa aránylag bizonytalan, mert kevés a jellegzetes faj. Jávorka Sándor (1941) nyomán ezt a vonalat két, a gyertyános–kocsánytalan tölgyes erdők aljnövényzetében élő faj elterjedésének keleti határvonala mentén húzzák meg. Ez a két faj:

• törpe kankalin (Primula vulgaris) (Balaton-felvidék–Bakony–Vértes) és
• erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens) (Rezi–Ság hegy – Hódoséri-völgy (Bakony) – Mindszentpuszta (Vértes)).

Flórájából hiányoznak a szubmediterrán elemek és a pannóniai flóra bennszülött elemei, jellemzőek viszont:

• a dealpin (magashegységekből leereszkedett) és a
• boreális (északi)

flóraelemek, mint például:

• struccpáfrány (Matteuccia struthiopteris),
• erdei fenyő (Pinus sylvestris),
• lucfenyő (Picea abies),
• vörösfenyő (Larix decidua),
• jegenyefenyő (Abies alba),
• európai zergeboglár (Trollius europaeus),
• réti palástfű (Alchemilla xanthochlora),
• havasi éger (Alnus viridis),
• árnika (Arnica montana),
• narancsszínű aggófű (Senecio aurantiacus),
• osztrák zergevirág (Doronicum austriacum),
• fehér acsalapu (Petasites albus),
• fehér sáfrány (Crocus albiflorus).

Mivel viszonylag sok a csapadék, gyakoribbak a savanyú talajok növénytársulásai. Vas és Zala dombjain gyertyános- és cseres-tölgyesek, az Alpokalján acidofil kocsánytalan tölgyesek és bükkösök is gyakoriak; az Őrség és Göcsej gyertyános-tölgyeseibe erdei fenyő elegyedik. A Lajta-hegység mészkövén bazofil száraz tölgyeseket, pontuszi-mediterrán fajokban gazdag sztyeppréteket találunk.

A vegetációt két növénytársulás teszi sajátossá:

1. A fenyő-nyír kor emlékeként fennmaradt fenyvesek, amik uralkodó faja az erdei fenyő (Pinus sylvestris). Az erdei fenyő lombos fafajokkal elegyedve Észak-Európa elegyeserdő zónájához hasonló (Nyugat-Magyarországon annak szigeteként előforduló) állományokat (Pino-Quercetalia) alkot, amiket az Alpokalja zonális erdőtársulásaiként is felfoghatunk.
2. A tőzegmohalápok.

Flórajárásai

• 5.1. Göcsej (Petovicum);
• 5.2. Őrség és Vasi-dombság (Castriferreicum);
• 5.3. Lajtai táj (Lajtaicum).

Források

• Kevey Balázs: Növényföldrajz
• Kempelen Farkas digitális tankönyvtár: Magyarország társulástani növényföldrajza Archiválva 2008. május 31-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Rakonczay, 1996: Rakonczay Zoltán, Ambrus András: Szigetköztől az Őrségig: A Nyugat-Dunántúl természeti értékei, Budapest, 1996, ISBN 963-7362-12-6 fűzött