Oligocén
Az oligocén földtörténeti kor 33,9 millió évvel ezelőtt (mya) kezdődött az eocén kor után és 23,03 mya zárult a miocén kor előtt.[3] A földtörténeti harmadidőszak paleogén periódusának harmadik, utolsó kora.
| Oligocén (33,9 – 23,03 millió évvel ezelőtt) | |||||
| Környezeti jellemzők (átlagos értékek az időegységen belül) | |||||
| Idővonal | |||||
A kainozoikum idő eseményei -65 — – -60 — – -55 — – -50 — – -45 — – -40 — – -35 — – -30 — – -25 — – -20 — – -15 — – -10 — – -5 — – 0 — ← 6 ← 7 ← 8 ← 9 ← 10 ← 11 5,332 – 3,600 Ma 7,246 – 5,332 Ma 11,608 – 7,246 Ma 13,82 – 11,608 Ma 15,97 – 13,82 Ma 20,43 – 15,97 Ma 23,03 – 20,43 Ma 28,4 ± 0,1 – 23,03 Ma 33,9 ± 0,1 – 28,4 ± 0,1 Ma 37,2 ± 0,1 – 33,9 ± 0,1 Ma 40,4 ± 0,2 – 37,2 ± 0,1 Ma 48,6 ± 0,2 – 40,4 ± 0,2 Ma 55,8 ± 0,2 – 48,6 ± 0,2 Ma 58,7 ± 0,2 – 55,8 ± 0,2 Ma ~61,1 – 58,7 ± 0,2 Ma ~65,5 ± 0,3 – ~61,1 Ma ← 1 ← 2 ← 3 ← 4 ← 5 Kainozoikum Mezozoikum NNegyedidőszak P.Pleisztocén Plio.Pliocén 1K-T esemény 2Paleocén-eocén hőmérsékleti maximum 3Az Antarktisz első állandó jégtakarója[1] 4Messinai sókrízis[2] 5Az észak-amerikai préri kiterjedése 6Piacenzai (3,600 – 2,588 Ma) 7Gelasi (2,588 – 1,806 Ma) 8Calabriai (1,806 – 0,781 Ma) 9Ioni (0,781 – 0,126 Ma) 10Felső (0,126 – 0,0117 Ma) 11Holocén (0,0117 Ma – ) A kainozoikum eseményeinek hozzávetőleges idővonala. A skálán az évmilliók láthatók. | |||||
Átmeneti kornak tartják a trópusi eocén és a mai modern klímára már nagymértékben emlékeztető miocén között. Ebben az időszakban törtek elő a fűfélék és jelentek meg a füves puszták, szavannák, pampák az erdők rovására, és ebben az időszakban szorultak vissza a trópusi erdők az Egyenlítő környékére.
Az oligocén kezdetekor nagymértékű kihalás volt tapasztalható, melynek közvetlen következménye az európai fauna eltűnése és az ázsiai fauna ide történő beáramlása volt (kivéve a rágcsálókat és az erszényeseket). A korszak végét nem lehet konkrét időponthoz kötni, a miocén kezdetét egy általános lehűlés jelzi.
Tagolása
szerkesztésA kort az alábbi két korszakra tagolják (a korábbitól a későbbi felé haladva):
Magyarországi felosztása:
Ősföldrajz
szerkesztésA kontinensek tovább haladtak mai pozícióik felé.[4]
Az Antarktisz fokozatosan elszigetelődött, ahogy eltávolodott tőle Dél-Amerika is. Ausztrália már a jura kor óta leszakadóban volt róla, ám ez egy nagyon lassú folyamat volt. A pontos idejét nem tudjuk, hogy mikor alakult ki mélytengeri áramlás közöttük, de feltehetőleg az oligocén elején. Ugyancsak nem tudjuk pontosan, hogy a Dél-Amerikától elválasztó Drake-átjáró mikor nyílt ki teljesen,[5] csak azt, hogy a korai oligocéntól már beindult a hideg víz körkörös áramlása. A folyamat nem volt végleges, a Drake-átjáró még többször bezárult ebben az időszakban (29-22 millió évvel ezelőtt).[6]
Az óceáni kéreglemezek átrendeződése a Csendes-óceán északkeleti partjainál betetőződött. Ekkor alakult ki a Szent András-törésvonal, valamint ekkor fejeződött be a vulkáni tevékenység az Egyesült Államok nyugati partvidékének déli részein. Az egész észak-amerikai kontinens az óramutató járásával megegyezően kissé elfordult. A Sziklás-hegység ekkor volt a legmagasabb. Új vulkánok kezdték meg működésüket, ezúttal a kontinens belsejében, le egészen Mexikóig.[4]
31 és 26 millió évvel ezelőtt Etiópia és Jemen térségében is vulkáni tevékenység folyt, a Kelet-afrikai lemez mozgása következtében.[4] Az Alpok rohamosan emelkedett fel, ahogy Afrika egyre jobban összeütközött Európával, elzárva a Tethys-tenger maradványát a külvilágtól. A világtengerek szintje alacsonyabb volt, mint az eocénban, így nagy füves síkságok alakultak ki Észak-Amerikában és Európában is. Európa és Ázsia közül is eltűnt a víz, így a két kontinens összefüggő egészet alkotott. Valószínű, legalábbis a fauna hasonlóságából, hogy Eurázsia és Észak-Amerika közt is volt ekkor valamilyen kapcsolat.[7] Az oligocén végére ismét megemelkedett a tengerszint, sok terület víz alá került ismét.[8]
A Himalája felemelkedése is zajlott ekkor, de nem egészen egyértelmű, hogyan. Egyes elméletek szerint egy különálló mikrokontinens ütközése történt az eocénban, India pedig csak a késő oligocénban érte el Ázsiát.[9] Ekkor érte el a Tibeti-fennsík mai magasságát.[10]
Ahogy a szubdukció megjelent Dél-Amerika partjainál, úgy emelkedett ki az Andok is.[11]
Klíma
szerkesztésAz oligocén kort folyamatos lehűlés jellemezte.[12] 33,5 millió évvel ezelőtt egy hirtelen és gyors lehűlés történt, ami alapjaiban hatott ki a bioszférára.[13] Az elemzések alapján a légköri oxigénizotópok aránya ebben a korban 1,3 ezrelékkel csökkent, ebből 0,3-0,4 ezrelékért volt felelős az Antarktisz eljegesedése, a többiért egy körülbelül 5-6 Celsius fokos lehűlés.[12] A körülbelül 300 ezer évig tartó folyamat végén a tengerek szintje világszerte 105 métert csökkent, a jégtakaró kiterjedése pedig az egész Földön negyedével volt nagyobb, mint ma.[14]
A jelenségnek komoly hatásai voltak. Eltűntek a Tibeti-fennsík tavai, Közép-Ázsia belseje pedig elkezdett száraz éghajlatúvá válni.[15] A sarkvidékek környékén az átlaghőmérséklet 5 fokot zuhant.[16] A Feröer-szigetek mellett végzett vizsgálatok alapján az oligocénban indult el a mélytengeri áramlás a Jeges-tenger és az Atlanti-óceán között.[17] Észak-Amerikából származó szárazföldi bizonyítékok alapján az eocénhez képest kevesebb mint a fele mennyiségű csapadék hullott.[12] Grönlandon megjelentek az első gleccserek.[18] Az Antarktiszon a jégtakaró elérte a tengert.[13]
Hogy mi okozta ezt a hirtelen lehűlést, csak sejteni lehet.[19] Nincs bizonyítékunk se olyan meteorit-becsapódásra, vagy vulkáni tevékenységre, aminek az ideje egybevágna ezzel.[12] Két, egymástól független esemény is közrejátszhatott. Lehetséges, hogy az egyik ok az Antarktisz körül kialakuló hideg áramlás volt. A második lehetőség a szén-dioxid szint hirtelen csökkenése.[20]
Ezt az eseményt követően meglehetősen kevés az információnk az oligocén klímájáról.[19] Annyi bizonyos, hogy időszakosan változó volt, és hol előretört, hol visszahúzódott a jégtakaró. Ezzel együtt járt egy újabb, 75 méteres vízszintcsökkenés a világtengerekben, ami a legnagyobb volt a földtörténeti újidőben.[12] Vannak rá adatok, hogy a sarkkörhöz közelebbi területeken is viszonylag meleg volt a klíma az eljegesedés ellenére,[21] de egyre északabbra haladva már jóval hidegebb volt.[22] Ezt pontosan nehéz meghatározni, mert regionálisan is eltérő módon változott a klíma.
Az oligocén végén, 26,5-24 millió évvel ezelőtt újabb, régiónként eltérő melegedés kezdődött, kivéve az immár jegesen maradt Antarktiszt.[19] A dél-ázsiai monszun jelensége ebben az időszakban már megjelent.[23] Az oligocén és a miocén határán egy körülbelül 400 ezer évig tartó hidegebb időszak köszöntött be.[24]
Bioszféra
szerkesztésAz eocén meleg klímájához képest, amikor még a sarkkörön túl is éltek krokodilfélék, az oligocénban már a sarkok közelében állandósult a jégtakaró. A lehűlő klíma és az alacsony vízszint miatt a kontinensek között megnyíló földhidakon át a bioszféra jelentős mértékben átalakult és csökkent a fajgazdagság. Az oligocén végére a szárazföldi és tengeri állatok diverzitása a mélypontját érte el a földtörténeti újidőben, a korábbi erdős-dzsungeles tájat pedig felváltották az erdők és a cserjések. A Tethys-tenger bezáródásával elpusztult az egyedi trópusi közege.[12]
Flóra
szerkesztésA kor folyamán a trópusi és szubtrópusi erdők megritkultak, a helyüket lombhullató erdők vették át. Ugyanekkor a meleg éghajlat hatására megnőtt a füves puszták és sivatagok száma. A fűfélék általános előretörése amúgy is jellemző a korszakra, amelyek elhagyták a vízpartokat és hatalmas üres területeket népesítettek be.[25] Mindazonáltal a kor végéig még nem szaporodtak el annyira, hogy a mai értelemben vett szavannák kialakulhassanak. Észak-Amerika növényvilágára ekkortájt például a kesudió- és licsifélék, rózsafélék, bükkfafélék, fenyőfélék, hüvelyes növények, sásfélék és páfrányfélék jellemzőek.[12] Miután az Antarktisz végérvényesen eljegesedett, a korábbi tundranövényzet már csak a tengerpartok közelében vegetált.[20]
Fauna
szerkesztésA legtöbb ma ismert emlőscsalád már létezett az oligocén végén. Ezek között voltak primitív háromujjú lovak, orrszarvúak, tevék, szarvasfélék, és pekarik. A ragadozók között a kutyafélék, az ál-kardfogú macskák, medvék, menyétfélék, és a mosómedvefélék kezdték átvenni a Creodonta fajok helyét, akik a paleocén óta uralták az Óvilágot. A rágcsálók fajai robbanásszerűen fejlődtek ki, ahogy a legváltozatosabb ökológiai fülkéket foglalták el: elsősorban a talajlakó, magevő fajok terjedtek el a mókusszerű, fákról gyümölcsöt vagy termést gyűjtögető fajok rovására. A főemlősök, amelyek egykor Eurázsiában is jelen voltak, most visszaszorultak Afrikába és Dél-Amerikába.[26] Számos faj, mint a lófélék, az Entelodontidae, az orrszarvúak, a Merycoidodontoidea, és a tevefélék alkalmazkodni kezdtek az egyre nagyobb méreteket öltő füves pusztákhoz, és elsajátították a futás képességét. A Brontotheriidae már a korszak elején kihaltak, a Creodonták pedig az oligocén végére már csak Afrikában és a Közel-Keleten maradtak fenn. Az egykor oly sikeres, a jura kor óta létező Multituberculata csoport az oligocénban kihalt, egyedül a Gondwanatheria nemzetség tagjai maradtak még fenn.[27]
Az eocén és oligocén határán történt egy kihalási esemény, melyet a "Grande Coupure" ("nagy vágás") kifejezéssel is illetnek. A tengerszint-csökkenés miatt az addig Európát és Ázsiát elválasztó Turáni-tenger visszahúzódott, minek következtében orrszarvúfélék és kérődzők özönlöttek be Európába, kipusztítva az itt élő őshonos fajokat.[26] Számos változatos, és nagyra növő fajuk jelent meg, köztük a Paraceratherium, amely 6 méteres magasságával és 20 tonnás tömegével a Földön valaha élt egyik legnagyobb szárazföldi emlős volt. Ez a faj mindenesetre a kivétel volt a továbbra is meglehetősen kisméretű emlősök között. A legelső zsiráfok, szarvasok, disznófélék és szarvasmarhák ekkor jelentek meg.[26] Az első macskaféle, a Proailurus az oligocén végén alakult ki Ázsiában.[28]
Ázsia és Észak-Amerika között csekélyebb volt az átjárás.[26] Észak-Amerika középső részein a lehűlés a csigák, kétéltűek és hüllők fajait viselte meg, az emlősöket kevéssé érintette.[29] A krokodilokat és a vízi teknősöket szárazföldi teknősök váltották. A puhatestűek között gyakoribbá váltak a szárazságtűrő fajok.[30]
A földrajzilag elkülönült Ausztráliában és Dél-Amerikában sajátos élővilág alakult ki. Jellegzetes élőlényei voltak a félig elefántra, félig disznóra emlékeztető Pyrotheria, a bizarr kinézetű Astrapotheria patások, a Notoungulata, és a Litopterna. A Sebeosuchia krokodilfélék, a gyilokmadarak, és a ragadozó erszényes Metatheria képviselték a tápláléklánc csúcsát.[31]
Afrika is viszonylag elszigetelt volt ebben az időben. Állatvilágát masztodonok, szirtiborzok, Arsinoitherium és ősi formák képezték.[26] Az oligocén kori Egyiptomban hatalmas esőerdők nőttek.
A tengerekben a csigafajok, a kagylók, és a tüskésbőrűek megtizedelődtek a kor elején. Új fajok alakultak ki, de változatosságuk így sem volt már a régi. A tengeri emlősökről kevés fosszília áll rendelkezésre. A bálnafélék és a fogascetek éppen csak megjelentek, őseik pedig elkezdtek kihalni. mert a hidegebb és sötétebb vizekben nem tudtak olyan jól tájékozódni, mint a visszhanglokátorral rendelkező új fajok. A kékcápák ekkoriban jelentek meg az óceánokban, ahogy az első Desmostylia fajok (Behemotops). Az első úszólábúak is ekkor jelentek meg.[32]
Az óceánok
szerkesztés
A ma ismert modern óceáni áramlatok ebben a korban kezdtek el kialakulni. Ez összefüggésben volt a lehűléssel, mely az oligocén kezdetén indult.[33] A Drake-átjáró és a Tasman-tenger kinyílása, a Tethys-tenger bezárulása, és a Grönland-Izland-Feröer közötti tenger alatti hátság kiemelkedése mind-mind fontos hatással voltak erre.[26]
A Drake-átjáró Dél-Amerika és az Antarktisz között nyílt ki. Attól a pillanattól fogva, hogy Ausztrália leszakadt az Antarktiszról, ez volt az utolsó akadálya annak, hogy ne alakuljon ki a déli kontinens körül egy körkörös áramlás.[34] Ez egy öngerjesztő folyamat volt, ami nemcsak a vizeket, de a szárazföldi klímát is alaposan lehűtötte. Az átjáró kialakulásának pontos ideje vita tárgya, de abban a legtöbben egyetértenek, hogy az eocén és az oligocén határán már léteznie kellett egy keskeny szakaszának.[35] Jelenleg a kb. 30 millió évvel ezelőtti keletkezést fogadják el a legtöbben.[33] A globális lehűlésben játszott szerepében sincs egyetértés: a rendelkezésre álló adatok alapján a lehűlés kb. 300 ezer év alatt ment végbe az oligocén elején, így más tényezőknek is számításba kellett jönnie.[33] A Tasman-tenger végleges kialakulását 34 millió évvel ezelőttre teszik.
Az oligocénban zárult be a Tethys-tenger is, amelynek szintén jelentős hatása volt a klímára. Ahogy Eurázsia és Afrika összeütköztek, továbbá ahogy India is összeütközött Ázsiával, megszűntek az Egyenlítő közeli körkörös áramlások.[36] Néhány új hegylánc is kialakult, mint a Zagrosz-hegység, ami további szén-dioxidot kötött le a légkörből, tovább segítve a lehűlést.[37]
Grönland, Izland és Feröer egy, a tektonikus folyamatok során kialakult hátság részei lettek, amely befolyásolta a mélytengeri áramlatokat.[38] Ez azért volt lényeges, mert a globális lehűlésben immár az Északi-sark környéki hideg vizek is szerepet játszottak.[38]
Természeti katasztrófák
szerkesztés23 millió évvel ezelőtt (bár a pontos időpontot ma már vitatják) keletkezett Észak-Kanada Nunavut tartományában a Haughton-kráter, melyet egy kb. 2 km átmérőjű meteorit becsapódása okozott.[39] A kráter átmérője körülbelül 24 km.
Körülbelül 28-26 millió évvel ezelőtt keletkezett Coloradóban a La Garita-kaldera, egy hatalmas szupervulkán, mely az ismert földtörténet leghatalmasabb vulkánkitörése volt.[40]
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben az Oligocene című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Zachos, J.C., Kump, L.R. (2005). „Carbon cycle feedbacks and the initiation of Antarctic gaciation in the earliest Oligocene”. Global and Planetary Change 47 (1), 51–66. o. DOI:10.1016/j.gloplacha.2005.01.001.
- ↑ Krijgsman, W., Garcés, M.; Langereis, C.G.; Daams, R.; Van Dam, J.; Van Dr Meulen, A.J.; Agustí, J.; Cabrera, L. (1996). „A new chronology for the middle to late Miocene continental rcord in Spain”. Earth and Planetary Science Letters 142 (3–4), 367–380. o. DOI:10.1016/0012-821X(96)00109-4.
- ↑ International Stratigraphic Chart. International Commission on Stratigraphy, 2020. (Hozzáférés: 2020. július 12.)
- ↑ a b c D. R. Prothero: TERTIARY TO PRESENT | Oligocene. 2005–01–01. 472–478. o. ISBN 978-0-12-369396-9 Hozzáférés: 2021. november 7.
- ↑ Scher, Howie D. (2006. április 21.). „Timing and Climatic Consequences of the Opening of Drake Passage”. Science 312 (5772), 428–430. o. DOI:10.1126/science.1120044.
- ↑ Lagabrielle, Yves, Yannick (2009. március 30.). „The tectonic history of Drake Passage and its possible impacts on global climate” (angol nyelven). Earth and Planetary Science Letters 279 (3), 197–211. o. DOI:10.1016/j.epsl.2008.12.037. ISSN 0012-821X.
- ↑ Thomas Denk – Friðgeir Grímsson – Reinhard Zetter: The Biogeographic History of Iceland – The North Atlantic Land Bridge Revisited. 2011. 647–668. o. = Topics in Geobiology, ISBN 978-94-007-0372-8 Hozzáférés: 2021. november 7.
- ↑ Filek, Thomas, Iris (2021. október 15.). „Environmental conditions during the late Oligocene transgression in the North Alpine Foreland Basin (Eferding Formation, Egerian) – A multidisciplinary approach” (angol nyelven). Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology 580, 110527. o. DOI:10.1016/j.palaeo.2021.110527. ISSN 0031-0182.
- ↑ Hinsbergen, Douwe J. J. van, Guillaume (2012. május 15.). „Greater India Basin hypothesis and a two-stage Cenozoic collision between India and Asia” (angol nyelven). Proceedings of the National Academy of Sciences 109 (20), 7659–7664. o. DOI:10.1073/pnas.1117262109. ISSN 0027-8424. PMID 22547792.
- ↑ DeCelles, Peter G., Paul (2007. január 30.). „High and dry in central Tibet during the Late Oligocene” (angol nyelven). Earth and Planetary Science Letters 253 (3), 389–401. o. DOI:10.1016/j.epsl.2006.11.001. ISSN 0012-821X.
- ↑ Thomas T. Veblen – Kenneth R. Young – A. R. Orme: The physical geography of South America. Library Genesis. 2007. ISBN 978-0-19-531341-3 Hozzáférés: 2021. november 7.
- ↑ a b c d e f g D. R. Prothero: TERTIARY TO PRESENT | Oligocene. 2005–01–01. 472–478. o. ISBN 978-0-12-369396-9 Hozzáférés: 2021. november 8.
- ↑ a b William A. Berggren – Donald R. Prothero: EOCENE-OLIGOCENE CLIMATIC AND BIOTIC EVOLUTION: AN OVERVIEW. 2014–07–14. ISBN 978-1-4008-6292-4 Hozzáférés: 2021. november 8.
- ↑ Katz, Miriam E., James D. (2008. május 1.). „Stepwise transition from the Eocene greenhouse to the Oligocene icehouse” (angol nyelven). Nature Geoscience 1 (5), 329–334. o. DOI:10.1038/ngeo179. ISSN 1752-0908.
- ↑ Dupont-Nivet, Guillaume, Cor G. (2007. február 1.). „Tibetan plateau aridification linked to global cooling at the Eocene–Oligocene transition” (angol nyelven). Nature 445 (7128), 635–638. o. DOI:10.1038/nature05516. ISSN 1476-4687.
- ↑ Eldrett, James S., Ian C. (2009. június 1.). „Increased seasonality through the Eocene to Oligocene transition in northern high latitudes” (angol nyelven). Nature 459 (7249), 969–973. o. DOI:10.1038/nature08069. ISSN 1476-4687.
- ↑ Davies, Richard, Jennifer (2001. április 1.). „Early Oligocene initiation of North Atlantic Deep Water formation” (angol nyelven). Nature 410 (6831), 917–920. o. DOI:10.1038/35073551. ISSN 1476-4687.
- ↑ Eldrett, James S., Paul A. (2007. március 1.). „Continental ice in Greenland during the Eocene and Oligocene” (angol nyelven). Nature 446 (7132), 176–179. o. DOI:10.1038/nature05591. ISSN 1476-4687.
- ↑ a b c O’Brien, Charlotte L., Ellen (2020. október 13.). „The enigma of Oligocene climate and global surface temperature evolution” (angol nyelven). Proceedings of the National Academy of Sciences 117 (41), 25302–25309. o. DOI:10.1073/pnas.2003914117. ISSN 0027-8424. PMID 32989142.
- ↑ a b J. E. Francis – S. Marenssi – R. Levy: Chapter 8 From Greenhouse to Icehouse – The Eocene/Oligocene in Antarctica. 2008–01–01. 309–368. o. = Antarctic Climate Evolution, 8. Hozzáférés: 2021. november 8.
- ↑ Lear, C. H., P. A. (2000. január 14.). „Cenozoic Deep-Sea Temperatures and Global Ice Volumes from Mg/Ca in Benthic Foraminiferal Calcite”. Science 287 (5451), 269–272. o. DOI:10.1126/science.287.5451.269.
- ↑ Liu, Zhonghui, David (2009. február 27.). „Global Cooling During the Eocene-Oligocene Climate Transition”. Science 323 (5918), 1187–1190. o. DOI:10.1126/science.1166368.
- ↑ Wu, Fuli, Qingquan (2019. december 7.). „Late Oligocene Tibetan Plateau Warming and Humidity: Evidence From a Sporopollen Record” (angol nyelven). Geochemistry, Geophysics, Geosystems 20 (1), 434–441. o. DOI:10.1029/2018GC007775. ISSN 1525-2027.
- ↑ G. S. Wilson – S. F. Pekar – T. R. Naish: Chapter 9 The Oligocene–Miocene Boundary – Antarctic Climate Response to Orbital Forcing. 2008–01–01. 369–400. o. = Antarctic Climate Evolution, 8. Hozzáférés: 2021. november 8.
- ↑ Sage, Rowan F. (2016. április 6.). „A portrait of the C4photosynthetic family on the 50th anniversary of its discovery: species number, evolutionary lineages, and Hall of Fame”. Journal of Experimental Botany 67 (14), 4039–4056. o. DOI:10.1093/jxb/erw156. ISSN 0022-0957.
- ↑ a b c d e f D. R. Prothero: TERTIARY TO PRESENT | Oligocene. 2005–01–01. 472–478. o. ISBN 978-0-12-369396-9 Hozzáférés: 2021. november 11.
- ↑ Prothero, Donald R. (1985/ed). „North American mammalian diversity and Eocene–Oligocene extinctions” (angol nyelven). Paleobiology 11 (4), 389–405. o. DOI:10.1017/S0094837300011696. ISSN 0094-8373.
- ↑ http://news.nationalgeographic.com/news/2006/01/0111_060111_cat_evolution.html
- ↑ Zanazzi, Alessandro, Bruce J. (2007. február 1.). „Large temperature drop across the Eocene–Oligocene transition in central North America” (angol nyelven). Nature 445 (7128), 639–642. o. DOI:10.1038/nature05551. ISSN 1476-4687.
- ↑ Juha Saarinen – Dimitra Mantzouka – Jakub Sakala: Aridity, Cooling, Open Vegetation, and the Evolution of Plants and Animals During the Cenozoic. 2020. 83–107. o. = Springer Textbooks in Earth Sciences, Geography and Environment, ISBN 978-3-030-35058-1 Hozzáférés: 2021. november 11.
- ↑ Flynn, John J, Darin A (2003. június 15.). „The Tinguiririca Fauna, Chile: biochronology, paleoecology, biogeography, and a new earliest Oligocene South American Land Mammal ‘Age’” (angol nyelven). Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology 195 (3), 229–259. o. DOI:10.1016/S0031-0182(03)00360-2. ISSN 0031-0182.
- ↑ http://news.nationalgeographic.com/news/2009/04/090422-seal-evolution-missing-link.html
- ↑ a b c Lyle, Mitchell, Timothy J. (2008. december 7.). „Pacific Ocean and Cenozoic evolution of climate” (angol nyelven). Reviews of Geophysics 46 (2). DOI:10.1029/2005RG000190. ISSN 1944-9208.
- ↑ Mackensen, Andreas (2004. december 1.). „Changing Southern Ocean palaeocirculation and effects on global climate” (angol nyelven). Antarctic Science 16 (4), 369–386. o. DOI:10.1017/S0954102004002202. ISSN 1365-2079.
- ↑ Katz, Miriam E., J. R. (2011. május 27.). „Impact of Antarctic Circumpolar Current Development on Late Paleogene Ocean Structure”. Science 332 (6033), 1076–1079. o. DOI:10.1126/science.1202122.
- ↑ von der Heydt, Anna (2008. május 1.). „The effect of gateways on ocean circulation patterns in the Cenozoic” (angol nyelven). Global and Planetary Change 62 (1), 132–146. o. DOI:10.1016/j.gloplacha.2007.11.006. ISSN 0921-8181.
- ↑ Allen, Mark B. (2008. július 31.). „Arabia–Eurasia collision and the forcing of mid-Cenozoic global cooling” (angol nyelven). Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology 265 (1), 52–58. o. DOI:10.1016/j.palaeo.2008.04.021. ISSN 0031-0182.
- ↑ a b Via, Rachael K. (2006. június 1.). „Evolution of Atlantic thermohaline circulation: Early Oligocene onset of deep-water production in the North Atlantic”. Geology 34 (6), 441–444. o. DOI:10.1130/G22545.1. ISSN 0091-7613.
- ↑ Sherlock, Sarah C., John (2005. december 7.). „Re-evaluating the age of the Haughton impact event” (angol nyelven). Meteoritics & Planetary Science 40 (12), 1777–1787. o. DOI:10.1111/j.1945-5100.2005.tb00146.x. ISSN 1945-5100.
- ↑ Melina, Remy: What's the Biggest Volcanic Eruption Ever? (angol nyelven). livescience.com, 2010. november 10. (Hozzáférés: 2021. november 8.)