Főmenü megnyitása

A kainozoikum a legutóbbi a fanerozoikum eon három földtörténeti ideje közül: ma is zajlik. A fanerozoikum középidejét, a mezozoikumot követte.

Kainozoikum
(65,5 – 0 millió évvel ezelőtt)
Előző idő
 
Mezozoikum
 
Környezeti jellemzők
(átlagos értékek az időegységen belül)
Idővonal
A kainozoikum idő eseményei
m • v • sz
-65 —
-60 —
-55 —
-50 —
-45 —
-40 —
-35 —
-30 —
-25 —
-20 —
-15 —
-10 —
-5 —
0 —
6
7
8
9
10
11
5,332 –
3,600 Ma
7,246 –
5,332 Ma
11,608 –
7,246 Ma
13,82 –
11,608 Ma
15,97 –
13,82 Ma
20,43 –
15,97 Ma
23,03 –
20,43 Ma
28,4 ± 0,1 –
23,03 Ma
33,9 ± 0,1 –
28,4 ± 0,1 Ma
37,2 ± 0,1 –
33,9 ± 0,1 Ma
40,4 ± 0,2 –
37,2 ± 0,1 Ma
48,6 ± 0,2 –
40,4 ± 0,2 Ma
55,8 ± 0,2 –
48,6 ± 0,2 Ma
58,7 ± 0,2 –
55,8 ± 0,2 Ma
~61,1 –
58,7 ± 0,2 Ma
~65,5 ± 0,3 – ~61,1 Ma
1
2
3
4
5
Kainozoikum
Mezozoikum
NNegyedidőszak
P.Pleisztocén
Plio.Pliocén
1K-T esemény
2Paleocén-eocén
hőmérsékleti maximum

3Az Antarktisz első
állandó jégtakarója[1]
4Messinai sókrízis[2]
5Az észak-amerikai préri
kiterjedése
6Piacenzai (3,600 – 2,588 Ma)
7Gelasi (2,588 – 1,806 Ma)
8Calabriai (1,806 – 0,781 Ma)
9Ioni (0,781 – 0,126 Ma)
10Felső (0,126 – 0,0117 Ma)
11Holocén (0,0117 Ma – )
A kainozoikum eseményeinek
hozzávetőleges idővonala.
A skálán az évmilliók láthatók.
Hiénaszerű ragadozó emlős, mesonyx az eocén korszakban.

Görög eredetű név (görög kainos= új, zoe=élet), fordították már újállatidőnek is. Az elnevezést John Philips használta először, 1840-ben.

Ez az „emlősök kora”, hiszen 65,5 millió évvel (mya) ezelőtt kezdődött, a köznapi kifejezéssel a dinoszauruszok kihalásaként emlegetett nagy kréta–tercier kihalási esemény után.

FelosztásaSzerkesztés

Két további korszakra bontják, a korábbi paleogénre és az ezt követő neogénre, amelyek további korokra bonthatók. A részletes felosztás következő.

Paleogén:

Neogén:

Használnak olyan felosztást is, amelyben a pleisztocén és holocén különválasztva alkotja a negyedidőszakot, ami pedig előtte van a kainozoikumból, az a harmadidőszak. (A legtöbb geológus azonban ezt az utóbbi – időben korábban kialakított – felosztást már nem ismeri el.)

Élet a kainozoikumbanSzerkesztés

A kainozoikumban az emlősök kisszámú egyszerű és specializálatlan fajból a földi, vízi és légi élőlények sokszínű univerzumává fejlődtek, elfoglalva a kihalt fajok által hátrahagyott élettereket.

A kainozoikum ugynakkor nem csak az emlősök kora, hanem a szavannáké és az egymástól függő virágos növényeké és rovaroké is. Ebben a korszakban ugyancsak nagy fejlődésnek indultak a madarak. Az eocénben tűntek el a nyitvatermőkhöz tartozó magaspáfrányok. Az emberszabású majmok fejlődése az oligocénben kezdődött.

Geológiailag ez az a kor, amikor a kontinensek jelenlegi helyükre mozdultak. Ausztrália és Új-Guinea levált a Gondwanáról és északra sodródott, hogy Délkelet-Ázsiában kössön ki, az Antarktisz a Déli-sarkra került, az Atlanti-óceán kiszélesedett és később Dél-Amerika összeköttetésbe került Észak-Amerikával.

ÉghajlataSzerkesztés

A mezozoikumi magas hőmérséklethez képest már az eocénben megkezdődött a lehűlés, a miocén végére pedig az Antraktiszon kialakult a jégtakaró, majd a harmadidőszak végén az északi pólus környezetében is megkezdődött az eljegesedés. A pleisztocénben az összefüggő jégtakaró Európában a mai Krakkóig, Amerikában New Yorkig ért. A jégkorszakok során a jégtakaró periodikusan hol előrenyomult, hol visszavonult.

A kainozoikum MagyarországonSzerkesztés

A kainozoikum jó részében a Kárpát-medencét még elérték a Tethys-óceán nyúlványai. Az eocén végén és az oligocén elején a Magura-óceán nevű ág hullámzott itt. Ennek aljzata más lemezek alá mozdult és az alsó miocén végére felgyűrődött a Külső-Kárpátok. Tethys előrenyomuló és visszahúzódó nyúlványai többször elborították a területet, az itteni tengerrészek egészen az oligocén végéig kapcsolatban álltak a Tethysszel.

Ekkor az Alpok és a Dinári-hegység felgyűrődésével létrejött a Paratethys-medencerendszer, amely a Svájci Alpoktól Közép-Ázsiáig húzódott. Ennek üledékgyűjtői a beömlő folyóktól különböző mértékben kiédesedtek.

A középső miocéntől a Pannon-medence gyorsan süllyedni kezdett. A középső miocén végére összeköttetése megszűnt a Tethys-maradvány Földközi-tengerrel és kialakult a Pannon-tenger, ami fokozatosan töltődött fel, miközben vize kiédesedett. A pleisztocénban megemelkedtek a medencén belüli hegységek és a nagy folyók nagyjából mai helyüket vették fel. A pleisztocén kori eljegesedés során Magyarország periglaciális (azaz a jégtakaróhoz közeli, de jéggel nem borított) terület volt, amit üledékek bizonyítanak.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Zachos, J.C., Kump, L.R. (2005). „Carbon cycle feedbacks and the initiation of Antarctic gaciation in the earliest Oligocene”. Global and Planetary Change 47 (1), 51–66. o. DOI:10.1016/j.gloplacha.2005.01.001.  
  2. Krijgsman, W., Garcés, M.; Langereis, C.G.; Daams, R.; Van Dam, J.; Van Dr Meulen, A.J.; Agustí, J.; Cabrera, L. (1996). „A new chronology for the middle to late Miocene continental rcord in Spain”. Earth and Planetary Science Letters 142 (3–4), 367–380. o. DOI:10.1016/0012-821X(96)00109-4.  

További információkSzerkesztés