Termelőszövetkezet
| Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve, vagy egyes megfogalmazásai reklámízűek. Indoklás: Az „A vezetők jó szervező készséggel rendelkeztek, példamutató magatartással megáldott emberek voltak, akiket olyan emberek bíztak meg a vezetésre, akik a föld iránt tiszteletet éreztek. Rászolgáltak a bizalomra.” mondatok nem tűnnek semlegesnek, ráadásul kétségeim vannak afelől, hogy ez minden egyes vezetőre ráhúzható lenne. A forrásolásról nem is beszélve: meglepne, ha találnánk olyan objektív forrást, amely igazolja, hogy minden egyes vezető rászolgált a bizalomra. (a vita részleteihez lásd a vitalapot). |
A termelőszövetkezet (röviden TSZ, téesz) (elsősorban mezőgazdasági) kistermelők társulása.
FajtáiSzerkesztés
- Az első termelőszövetkezeti csoportban (TSZCS) a tagok a legfontosabb talaj előkészítési munkákat együttesen, egyéni munkával, közös táblán, vetésforgóval végezték el.
- A második egy fejlettebb, de a legkevésbé népszerű típusú termelőszövetkezetben az egyéni munkával, de közösségben, táblásan megművelt föld terményeit átlag szerint osztották el maguk között.
- A harmadik típus a tulajdonképpeni termelőszövetkezet, olyan szocialista szövetkezeti forma, amelyben a beadott javaktól függetlenül, a közösen végzett munka arányában részesültek jövedelemben a tagok. A rendszerváltozás után a történelmi tények az arányos elosztás igazságos jellegét nem igazolta.
TörténeteSzerkesztés
Szövetkezetesítés a környező országokbanSzerkesztés
Különféle szövetkezetek már a 19. századtól működtek a mai Szlovákia területén. Az első Hangya Szövetkezet 1898. április 12-én alakult meg Brogyánban.
A trianoni békeszerződés előtt a mai Szlovákia területén működő fogyasztási szövetkezetek a budapesti Hangya Szövetkezeti Központhoz tartoztak. Ez a kapcsolat 1919-ben megszakadt, mivel Csehszlovákiában törvény mondta ki, hogy valamennyi szlovákiai szövetkezetnek a pozsonyi Központi Szövetkezethez kell tartoznia. Ez komoly gondot jelentett a dél-szlovákiai fogyasztási szövetkezetek számára, mivel a pozsonyi központ nem biztosította a megfelelő áruellátást. Ezért 1925-ben 35 szövetkezet és 19 magánszemély galántai központtal megalapította a Hanza Szövetkezeti Áruközpontot, amely a két világháború közötti időszak talán legsikeresebb szlovákiai magyar vállalkozásának bizonyult. Ez az összes szlovákiai magyar fogyasztási szövetkezet több mint felét felölelte, 222 főként nyugat-szlovákiai szövetkezettel volt kapcsolatban. A két világháború közötti időszakban a szlovákiai magyarság gazdasági téren csupán a fogyasztási szövetkezetek terén tudott erős pozíciókat kivívni magának, amely a visszacsatolást követően is fenn tudott maradni.
A második világháborút követően a Kassán székelő ideiglenes csehszlovák kormány 1945. április 12.-i rendeletével nemzeti gondnokság alá helyezte a Hanza vagyonát, gondnokául pedig a NUPOD-ot jelölte ki. Csehszlovákiában az Egyesült Földműves Szövetkezetek (EFSz, szlovákul Jednotné roľnícke družstvo) létrehozását a 69/1949-es törvény mondta ki, ami gyakorlatilag a létező szövetkezetek államosítását, és új szövetkezeti hálózat létrehozását jelentette. 1991-ben a szövetkezeti rendszer jogilag szétesett. A nem fenntartható, ill. a privatizált szövetkezetek nagy többsége felbomlott, közös vagyonát eltulajdonították, illetve kisebb mértékben az egykori államosított magánvagyon örököseinek kárpótlására használták fel.
Szövetkezetesítés Magyarországon 1945 utánSzerkesztés
Magyarországon három hullámban zajlott a mezőgazdasági termelés kollektivizálása, azaz az állami irányítású szövetkezetesítés:
- 1949–53,
- 1955–56,
- 1959–61.
A parasztság közben kétszer tudott rövid időre (1954–55-ben, majd 1957–58 között) visszatérni az egyéni gazdálkodáshoz.
Magánszövetkezetek korábban is léteztek, mint például az értékesítési célú Hangya Szövetkezet, de a mezőgazdasági termelés alapvetően nagybirtokokon folyt. Az 1945-ben megkezdődő földosztással sokan jutottak kis földterülethez.
1948-ban a kommunisták szovjet segítséggel átvették a hatalmat, de céljuk nem a hasznos szövetkezeti működési forma népszerűsítése és elterjesztése volt, hanem a magángazdálkodás politikai okokból történő felszámolása, a vidéki agrárnépesség szoros állami ellenőrzése, gazdasági szempontból pedig az iparosodás szolgálata: a tőke elvonása a mezőgazdaságból és átcsoportosítása az iparba, valamint az újonnan kiépülő nehéziparhoz szükséges munkaerő biztosítása a falusi népességfelesleg városokba vonzásával.
A Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártja (MDP) szovjet mintára képzelte el modernizációknak beállított a kolhozrendszer létrehozását. Először erőszakos módszerekkel folyt a kollektivizálás, ami ellenállást váltott ki az emberekből. A TSZ-tagokat megfosztották magántulajdonuk, a parasztok nem voltak motiválva, nem volt munkájuknak tényleges, kiszámítható haszna. A mezőgazdasági kibocsátás visszaesett, de a kommunisták szabotázsra fogták a dolgot, és megkezdődött az ellenállók, a kulákok üldözése. Nagy Imre miniszterelnöksége alatt felhagytak a kényszer-kollektivizálással, de 1955–56-ban folytatták, ami az 1956-os forradalom egyik oka lett.
A levert forradalom után Kádár János által indított harmadik hullám már nem folyamodott erőszakhoz, mégis ez lett a legsikeresebb. Az állam több gépet biztosított a gazdálkodáshoz, a TSZ-tagok pedig kedvezményeket kaptak, például kiterjesztették a társadalombiztosítást a TSZ-ekben dolgozókra.
Az új gazdasági mechanizmus bevezetéséig kellett várni a kis háztáji magángazdaságok engedélyezésére. A termelőszövetkezetek ezután ipari melléküzemágakat is létrehozhattak.
A téeszesítés eredményeként a hagyományos paraszti társadalom és életforma eltűnt. Kulturális sokk érte a társadalmat. A kollektivizáltak sérelmeiről hallgatni kellett, a konfliktusok elfojtása miatt megnőtt az öngyilkosságok száma, egyes vidékeken felütötte a fejét az alkoholizmus.[1] A falusi utcakép meghatározó eleme lett a Kádár-kocka.
A mezőgazdasági termelőszövetkezetek (MGTSZ) mellett léteztek kisipari termelőszövetkezetek (KTSZ), ipari szövetkezetek (ISZ) és nem termelő, hanem forgalmazó ÁFÉSZ-ek is.
A termelőszövetkezet vezetési módszereSzerkesztés
A közgyűlésSzerkesztés
A közgyűlés a tsz legfőbb testületi szerve, mely a tagok összességéből állt. A testületi szabályok szerint a tsz minden tagja érvényesíthette tulajdonosi jogát, és részt vehetett a közös gazdaság irányításában. Ez az elv a gyakorlatban nem érvényesült csak csekély mértékben.
A termelőszövetkezet vezetőségeSzerkesztés
A vezetőség a tsz általános hatáskörű testületi szerve, amelyet a közgyűlés a tagjai közül titkos szavazással 4 évre választott meg, melynek létszáma 10 – 25 fő volt.
A termelőszövetkezeti bizottságokSzerkesztés
A tsz-ek vezetésében fontos szerepet töltöttek be a különböző bizottságok. Feladatuk az akkori szövetkezeti demokrácia kialakítása és a korszakbeli felfogás szerinti demokratikus önkormányzat megvalósítása.
A termelőszövetkezet dolgozóiSzerkesztés
A tsz-ek dolgozói kezdetben a saját földjüket a tsz közös tulajdonába beadó, a tsz-be belépett személyek voltak.
Vagyonegyesítés, tulajdoni bejegyzés, kárpótlásSzerkesztés
Az első szabadon választott parlament 1992-ben megalkotta az úgynevezett szövetkezeti átalakulási törvényt. Ebben a jogszabály azt írta elő, hogy a termelőszövetkezetek nemcsak a nyugdíjas és dolgozó tagjainak köteles juttatni az évtizedek során felhalmozott vagyonból, hanem mindazoknak, akik valamikor legalább öt esztendeig dolgoztak a közös gazdaságban.
Lásd mégSzerkesztés
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ Kovács Csaba: Panaszok a kollektivizálás befejező hullámának időszakából: az egyéni és a szövetkezeti gazdálkodás problémáinak sajátosságai Archiválva 2019. október 23-i dátummal a Wayback Machine-ben – In: Múltunk, 2013/3. sz., 207–251. o.
ForrásokSzerkesztés
- Magyar néprajzi lexikon V. (Szé–Zs). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1982. 266–268. o. ISBN 963-05-2443-0
- Száray Miklós-Kaposi József: Történelem IV. (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2006)