Kollektivizálás Magyarországon

kistermelők társulása
(Termelőszövetkezet szócikkből átirányítva)

Magyarországon a kollektvizálás a második világháború után - szovjet mintára - több hullámban folyt le; a nagybirtokrendszer felszámolását és a mezőgazdasági termelésnek mezőgazdasági termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok, (a közbeszédben TSz-ek illetve TSZCS-k), illetve államit tulajdnú gazdálkodó szervezetek, állami gazdaságok keretében való újjászervezését célozta.

FogalmaSzerkesztés

A kollektivizálás eredeti értelmében a közösségi tulajdonba vételre vonatkozik, azonban Magyarországon a mezőgazdaság szocialista átszervezését, a paraszti magángazdaságok erőszakos felszámolását és területükből mezőgazdasági nagyüzemek (termelőszövetkezet) kialakítását jelenti. A kollektivizálás az egész országra kiterjedően 1948 után indult meg. Adminisztratív, kényszerítő eszközökkel ( adminisztratív módszerek) vették rá a parasztokat arra, hogy adják be a földjüket a szövetkezetbe. A kollektivizálás 1948 - 1961 között a két nagyobb szakaszban zajlott le, amelynek során az ország területének 93%-a került állami vagy szövetkezeti tulajdonba. Jogilag a föld korábbi tulajdonosáé maradt 1967-ig; ekkor az 1967. évi IV. törvény értelmében szövetkezeti tulajdonba került. A kollektivizálás és az irreálisan magas közterhek nyomása miatt a parasztság tömegesen menekült el a mezőgazdaságból: kb. 300 ezren hagyták el hagyományos életkereteiket, és más területen kerestek megélhetést. Ennek következtében csak 1953-ban mintegy 1 millió hold termőföld maradt parlagon.[1]

A mezőgazdasági termelőszövetkezetekSzerkesztés

A termelőszövetkezet (röviden tsz, téesz) (elsősorban mezőgazdasági) kistermelők „önkéntes társulása”.

FajtáiSzerkesztés

  • Az első termelőszövetkezeti csoportban (tszcs) a tagok a legfontosabb talaj előkészítési munkákat együttesen, egyéni munkával, közös táblán, vetésforgóval végezték el.
  • A második fajta fejlettebb, de a legkevésbé népszerű típusú termelőszövetkezetben az egyéni munkával, de közösségben, táblásan megművelt föld terményeit átlag szerint osztották el maguk között.
  • A harmadik típus a tulajdonképpeni termelőszövetkezet, olyan szocialista szövetkezeti forma, amelyben a beadott javaktól függetlenül, a közösen végzett munka arányában (munkaegység) részesültek jövedelemben a tagok.

TörténeteSzerkesztés

Szövetkezetesítés Magyarországon 1945 utánSzerkesztés

Magyarországon három hullámban zajlott a mezőgazdasági termelés kollektivizálása, azaz az állami irányítású szövetkezetesítés:

  • 1949–53
  • 1955–56
  • 1959–61

A parasztság közben kétszer tudott rövid időre (1954–55-ben, majd 1957–58-ban) visszatérni az egyéni gazdálkodáshoz.

Magánszövetkezetek korábban is léteztek, mint például az értékesítési célú Hangya Szövetkezet, de a mezőgazdasági termelés alapvetően nagybirtokokon folyt. Az 1945-ben megkezdődő földosztással sokan jutottak kis földterülethez.

1948-ban a kommunisták szovjet segítséggel átvették a hatalmat, de céljuk nem a hasznos szövetkezeti működési forma népszerűsítése és elterjesztése volt, hanem a magángazdálkodás politikai okokból történő felszámolása, a vidéki agrárnépesség szoros állami ellenőrzése, gazdasági szempontból pedig az iparosodás szolgálata: a tőke elvonása a mezőgazdaságból és átcsoportosítása az iparba, valamint az újonnan kiépülő nehéziparhoz szükséges munkaerő biztosítása a falusi népességfelesleg városokba vonzásával.

A Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártja (MDP) szovjet mintára képzelte el a modernizációként beállított kolhozrendszer létrehozását. Először erőszakos módszerekkel folyt a kollektivizálás, ami ellenállást váltott ki az emberekből. A téesztagokat megfosztották magántulajdonuktól, a parasztok nem voltak motiválva, nem volt munkájuknak tényleges, kiszámítható haszna. A mezőgazdasági kibocsátás visszaesett, de a kommunisták szabotázsra fogták a dolgot, és megkezdődött az ellenállók, az ún. kulákok üldözése. Nagy Imre miniszterelnöksége alatt felhagytak a kényszerkollektivizálással, de 1955–56-ban folytatták, ami az 1956-os forradalom egyik oka lett.

A levert 1956-os forradalom után Kádár János által indított harmadik hullám már nem folyamodott erőszakhoz, mégis ez lett a legsikeresebb. Az állam több gépet biztosított a gazdálkodáshoz, a téesztagok pedig kedvezményeket kaptak, például kiterjesztették a társadalombiztosítást a téeszekben dolgozókra.

Az új gazdasági mechanizmus (1968) bevezetéséig kellett várni a kis háztáji magángazdaságok engedélyezésére. A termelőszövetkezetek ezután ipari melléküzemágakat is létrehozhattak.

A téeszesítés eredményeként a hagyományos paraszti társadalom és életforma eltűnt. Kulturális sokk érte a társadalmat. A kollektivizáltak sérelmeiről hallgatni kellett, a konfliktusok elfojtása miatt megnőtt az öngyilkosságok száma, egyes vidékeken felütötte a fejét az alkoholizmus.[2] A falusi utcakép meghatározó eleme lett a Kádár-kocka.

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek (mgtsz) mellett léteztek kisipari termelőszövetkezetek (ktsz), ipari szövetkezetek (isz) és nem termelő, hanem kereskedelmi, fogyasztási áfész-ek is.

A termelőszövetkezet vezetési módszereSzerkesztés

A közgyűlésSzerkesztés

A közgyűlés a tsz legfőbb testületi szerve, mely a tagok összességéből állt. A testületi szabályok szerint a tsz minden tagja érvényesíthette tulajdonosi jogát, és részt vehetett a közös gazdaság irányításában. Ez az elv a gyakorlatban csak csekély mértékben érvényesült.

A termelőszövetkezet vezetőségeSzerkesztés

A vezetőség a tsz általános hatáskörű testületi szerve, amelyet a közgyűlés a tagjai közül titkos szavazással négy évre választott meg, melynek létszáma 10–25 fő volt.

A termelőszövetkezeti bizottságokSzerkesztés

A téeszek vezetésében fontos szerepet töltöttek be a különböző bizottságok. Feladatuk az akkori szövetkezeti demokrácia kialakítása és a korszakbeli felfogás szerinti demokratikus önkormányzat megvalósítása.

A termelőszövetkezet dolgozóiSzerkesztés

A tsz-ek dolgozói kezdetben a saját földjüket a tsz közös tulajdonába beadó, a tsz-be belépett személyek voltak.

Vagyonegyesítés, tulajdoni bejegyzés, kárpótlásSzerkesztés

Az első szabadon választott parlament 1992-ben megalkotta az úgynevezett szövetkezeti átalakulási törvényt. Ebben a jogszabály azt írta elő, hogy a termelőszövetkezetek nem csak a nyugdíjas és dolgozó tagjainak köteles juttatni az évtizedek során felhalmozott vagyonból, hanem mindazoknak, akik valamikor legalább öt esztendeig dolgoztak a közös gazdaságban.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés