Kádár-kocka

tipikus magyar háztípus az 1960-as, 70-es években
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. augusztus 22. 1 változtatás vár ellenőrzésre.

Az úgynevezett Kádár-kocka négyzetes alaprajzú, általánosságban 100 négyzetméter körüli alapterülettel bíró, zömmel földszintes, sátortetős családiház-típus, amelynek Magyarországon az 1960-as évek elejétől, egészen a hetvenes évek végéig terjedt az építési időszaka.

Története, jellemzői

szerkesztés

A hetvenes évek során épült családi házaknál már különböző – néha utólagos – hozzáépítések (az emeleteken, beépített tetőtereken, garázsokon és nyári konyhákon kívül egyéb gazdasági melléképületek: műhelyek, istállók, ólak, kisebb raktárak) tarkítják ezen épülettípus alapvetően homogén formáját. (Ezt követően, még a rendszerváltást megelőzően, az 1980-as évek elejétől már főleg a nagyobb alapterületű, számos esetben többgenerációs "alpesi-háztípus" lett a szélesebb körben népszerű építési irányzat.[1]) A kisebb települések utcaképét dominánsan meghatározó Kádár-kockák jellemzően a korábbi nyeregtetős parasztházak helyett, azokat kiváltva épültek, legsűrűbben az olyan helyeken, ahol árvízi pusztítás következett be.[2] Ilyen típusú lakóépületből összesen 844 000 darab áll az országban.[3] A koruknál fogva időszerűvé váló felújításból (beleértve többek között a korszerű hőszigetelés és fűtési rendszer kiépítését) kimaradó házaknak háromszor akkora az energiafelhasználása, mint egy átlagos lakótelepen lévő lakásé (405 kWh/m2).[4][5] 2016-os árakon ezeknek a családi házaknak a fűtési költségei meghaladhatják éves szinten a 600 000 forintot is.[6] (Építésük idején az alacsony energiaárak miatt ez sokadlagos szempont volt.)

A kádárkockák átlagos falazóanyaga B30-as, másnéven blokktégla, amelynek a hőszigetelő képessége igen rossz. A hőátbocsátási tényezője 1,57 W/m2K, amely már az 1980-as években sem volt energiahatékony. A kádárkockák átlagos falméretei 120-130 nm, amelyet ha ellátunk egy 10 cm-es eps hőszigetelő lappal, akkor 0,293 W/m2K-ra csökkentünk, illetve 15 cm-es grafitos szigetelés esetén 0,182W/m2K-ra csökkentünk. Ezzel a hőszigetelési értékekkel már igen komoly, a mérnöki kamara mai elvárásainak is megfelelő, jól hőszigetelt kádárkocka[7] ingatlanunk lesz.

Ezeknek az épületeknek a sátortetős kialakítása azért alakult ki így, mert a sátortető a leggazdaságosabb megoldás egy négyzet alaprajzú épületen, ellenben egy téglalap alaprajzú épülettel, mint, amilyenek a régi parasztházak voltak, ahol az észszerűség a nyeregtetős megoldást diktálta. Ugyanakkor részben a telkekre vonatkozó építészeti előírások, részben a könnyű engedélyeztetési eljárás, valamint a korabeli tervezés kezdetlegessége miatt terjedtek el a kockaházak hazánkban.[8]

Az egyszerű tervezhetőség, a Tüzelő- és Építőanyag Kereskedelmi Vállalat (ismertebb nevén: TÜZÉP) telepeken beszerezhető – a hiánygazdaságból eredően szűkös választékú, ugyanakkor olcsó alapanyagok, valamint a szomszédok, kollégák munkakölcsönszerű bevonásával a kalákában történő építés lehetősége mellett a kockaházak könnyű felhúzhatóságához, folyományaként az elterjedéséhez a kedvező állami dotációs környezet is nagyban hozzájárult.

Eredetét tekintve a kockaházak a 19.20. század fordulójáig, a kétszobás kistisztviselői és munkásházakig vezethető vissza. Csaknem azonos kinézete és hasonló belső elrendezése miatt számos kritika, élcelődés tárgyát képezte e háztípus. A második világháború után, a Kádár-korszak elejének tömeges lakásépítési programjában, a nagyobb városok panelházakból felhúzott lakótelepeihez hasonlóan, a kisvárosokban és a falvakban tucatjával épült, sematizált lakóépületeket a köznyelv gyakran pejoratívan "vidéki panelnek" nevezi.

Négyzetes alaprajzú változatától eltérő módon kialakult L-alaprajzú változata is.[9]

  1. Neuberger Eszter, Hajdú D. András - Lassan csak magányos szülők lakják a nyolcvanas évek emeletes házait (abcug.hu, 2018.05.23.)
  2. A posztkommunista „magyar kocka”. meonline.hu. (Hozzáférés: 2016. március 30.)
  3. Ismét jöhetnek a Kádár-kockák, az építészek kiakadtak. nol.hu. (Hozzáférés: 2016. március 30.)
  4. https://www.kormany.hu/download/d/85/40000/Nemzeti%20Épületenergetikai%20Stratégia%20150225.pdf[halott link]
  5. Mihez kezdjünk a 2 millió vidéki Kádár-kockával?. hvg.hu. (Hozzáférés: 2016. március 30.)
  6. Energiahatékonyság: alapvető dolgokkal nem vagyunk tisztában. piacesprofit.hu. (Hozzáférés: 2016. március 30.)
  7. Érdemes B30-as falazatot szigetelni? (magyar nyelven). Homlokzati hőszigetelés, 2023. május 22. (Hozzáférés: 2023. május 22.)
  8. A sátortetős kockaház leleplezése. hg.hu. [2016. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 30.)
  9. Melyik ház a kockaház?. epa.oszk.hu. (Hozzáférés: 2016. április 2.)

További információk

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés