A gyár olyan ipari termelő létesítmény, amely ipari üzem néven is számos különböző munkafolyamatot ötvöz, és lényegében gépek, gyári munkások és egy üzemvezető segítségével állít elő termékeket. A gyár tulajdonosát vagy üzemeltetőjét korábban gyártónak, ma többnyire vállalkozónak, vagy a nagyiparban iparosoknak is nevezik. Az épületegyüttes, amelyben a termelés folyik, az a "gyár".

A szó a nyelvújítás során elvonással keletkezett az ótörök eredetű gyárt igéből.[1]

A 15. században Ghánában az Aranyparton lévő erődöket, ahol rabszolgákat helyeztek el, és a portugálok készítettek fel az Amerikába szállításra, gyárakként is ismerték.

Megkülönböztetik a gyárat a manufaktúrától, amelyben a gépészeti berendezések általában minimálisak, és a munkavégzés nagyrészt kézi munkával, folyamatos munkamegosztással történik. Egy gyár ezzel szemben jelentős mértékben gépekből (számviteli értelemben befektetett eszközökből) áll, ami lehetővé teszi a termelékenység növelését. A bürokratizálódás és a munkamegosztás fokozódásával a „gyár” kifejezést a gyártelep vagy az üzem kifejezés váltotta fel.

TörténeteSzerkesztés

A manufaktúrák megalakulásának kezdetén (még a céhrendszer idején) ezeket az állam támogatta, hiszen lehetőséget láttak az értékes termékek exportjának növelésére és a sürgősen szükséges készpénz beszedésére. Bizonyos kivételszerű (a selyemiparban 1600 tájától jelentkező) előzmények után a gyárrendszer - és ezzel együtt a manufaktúrákról a gyárakra való átmenet - a nagy teljesítményű mechanikus eszközök megjelenésével kezdődött a 18. század végén, az iparosodás kezdetén. Ez a fejlődés a közép-angliai Cromfordban kezdődött 1770 körül, amikor Richard Arkwright feltalálta a water-orsót (water frame). 1783-ban Johann Gottfried Brügelmann elberfeldi üzletember megalapította a Cromford textilgyárat Ratingenben, ez volt az első gyár a kontinensen. Az 1801-ben alapított - Wülflingen (ma Winterthur városrésze) melletti Spinnerei Hard - amely fonoda volt, volt az első gyár Svájcban.

A következő évtizedekben a gépekkel végzett munka további gépesítése és különösen a gőzgépek növekvő alkalmazása felgyorsította a modern gyár iparosodását és elterjedését.

Az energiát a 19 század közepéig még zömmel vízikerekek szolgáltatták, azután gőzgépek, a 20 században pedig belső égésű és még inkább villanymotorok.

Ezeknek a gépeknek a beszerelését és használatát csak nagy tőkebefektetéssel lehetett megvalósítani, amit sok kis kézműves kisvállalkozó nem tudott biztosítani. Ez a fejlődés számos ágazatban nagyvállalatok létrejövéséhez vezetett, amelyek akkoriban általánosak voltak. Az otthoni vállalkozások és az önálló kisvállalkozások a számos területről származó gyári termékek árának csökkenése miatt kiszorultak. Az iparosok ebből fakadó kényszerhelyzete a 19. században sokáig elhúzódott és akkoriban még kételyeket ébresztett a gyárak szükségességével kapcsolatban.

Fontos lépés volt az egyes gépi műveletek folyamatos összekapcsolása (futószalag, a géprendszer zárttá tétele), majd - a fejlett országokban 1930-tól, szélesebb körben a második világháború után -a géprendszerek automatikus vezérlése és azzal együtt a komputerizáció, végül az ipari robotok.

A gyárak szociológiájaSzerkesztés

A gyári működés egyrészt kiszorította a termelők egyes csoportjait, másrészt a gyártóüzemi munkásokon kívül egy sor más munkaterületet hozott létre, mint például a kereskedelmi ügynökökét, technikusokét, munkatervezőkét, művezetőkét, gyári mesterekét, gyári ellenőrökét és gyári tisztviselőkét. A kézi és mezőgazdasági termelésről az üzemi termelésre való átállás társadalmi következményekkel járt. Többek között a következő változásokat idézte elő:

  • A lakó- és a munkaterület szétválasztása
  • A munkaterület kizárólag munkavégzésre lett használható
  • A munkafolyamat fejlesztése és automatikussá tétele

A racionalizáció, a globalizáció és az automatizálás révén egyre kevesebben dolgoznak a nyugat-európai gyárakban, és olyan helyzetbe kerültek, hogy a munka intenzitása miatt egyre több terméket kell legyártaniuk egyre rövidebb idő alatt, összefoglalva: a termelékenységet növelni kell.

Gyárak MagyarországonSzerkesztés

Magyarországon fejletlen manufaktúrák voltak az ipari forradalom idején. 1848-ig csak néhány gyárunk volt, majd a neoabszolutizmus idején 5-ről 480-ra nőtt a gőzgépek száma (100 illetve 8100 lóerő összteljesítménnyel), a kiegyezés után az alapítási ún. gründolási láz időszaka. Az 1873-as válságig a fém- és élelmiszeriparban, azután másutt is jellemzővé vált a gyáripar. A gyárak száma több mint ötszörösére, 5500-ra, munkáslétszámuk 563 ezerre nőtt az első világháború kitöréséig és akkorra a magyar ipari termelés közel háromnegyedét gyárak állították elő.

Hiányos és egyoldalú gyáripart jelzett a kisipar nagy munkáslétszáma, a másik végleten pedig pedig a nagyüzemek túlereje (a gyárak 4 %-a a géppark 40 %-át birtokolta).

A Horthy-korszakban a kisipar volt a jelentős, a középüzemek csak valamelyest gyarapodtak a textilipar korabeli fejlesztésével. Megállt viszont a gyáripar technikai és szervezeti korszerűsödése. Egy-két kivételes ágazat, elsősorban a villamosipar előrehaladását egyenlítették ki. Mindehhez járult a második világháború végének pusztításai, melyek főként a nagyipart sújtották és így 1945 után egyrészt végre kellett hajtani a gyárak rekonstrukcióját és folyamatosan modernizálni kellett a munka- és tecnológiai szervezetüket.[2]

JegyzetekSzerkesztés

  1. gyárt. In Tótfalusi István: Magyar etimológiai szótár. Budapest: Arcanum Adatbázis.  
  2. Bán Péter (szerk.): Magyar történeti fogalomtár. I. köt. 165. p. Bp.: Gondolat Kiadó, 1989.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Fabrik című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

ForrásokSzerkesztés

  • Gillian Darley: Factory, London 2003.
  • Stefan Gorißen: Fabrik, in: Enzyklopädie der Neuzeit 3 (2006), Sp. 740–747.
  • Frigga Haug: Fabrik (pdf), in: Historisch-kritisches Wörterbuch des Marxismus, Bd. 4, Argument-Verlag, Hamburg, 1999, Sp. 18–37.
  • Dietrich Hilger: Fabrik, Fabrikant, in: Geschichtliche Grundbegriffe: Historisches Lexikon zur politisch-sozialen Sprache in Deutschland 2 (1975), S. 229–252.
  • Karsten Uhl: Räume der Arbeit: Von der frühneuzeitlichen Werkstatt zur modernen Fabrik, in: Europäische Geschichte Online (EGO), hg. vom Leibniz-Institut für Europäische Geschichte (IEG), Mainz, 3. November 2015 (online)