Főmenü megnyitása

Weiss Manfréd

Nagyiparos, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek alapítója.

Báró csepeli Weiss Manfréd (Pest, 1857. április 11.Budapest, Terézváros, 1922. december 25.[1]) nagyiparos, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek alapítója.

Weiss Manfréd
Strelisky Sándor felvétele
Strelisky Sándor felvétele
Született 1857. április 11.
Pest
Elhunyt 1922. december 25. (65 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása vállalkozó
Sírhely Salgótarjáni úti izraelita temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Weiss Manfréd témájú médiaállományokat.
„Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv gyár” (1880)

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

Nagyapja, Baruch Weiss, a falusi pipakészítő kisiparos izraelita feltehetően Csehországból érkezett hazánkba, de gyermekei a családot hamarosan ismertté tették Magyarországon. Az apa, Weiss B. Adolf 1807-ben született, és hatgyerekes családot nevelt fel, felesége Kanitz Éva volt. Manfréd a család legfiatalabb tagjaként jött világra 1857. április 11-én, Pesten.

A kereskedelmi akadémia elvégzése után Hamburgba került, ahol egy gyarmatáru-nagykereskedésben töltötte négy inasévét. Azután a kereskedőház cégvezetője lett, s csak apja egyre súlyosbodó betegsége miatt tért haza, 1877-ben.

Miután apja még ugyanazon évben meghalt, Manfréd bátyja, Berthold üzleti tevékenységébe kapcsolódott be, aki közben már sikeresen üzletelt, a terménykereskedésben önállósult, szépen gyarapítva a család vagyonát. A budai Királyi Gőzmalom alapító részvényesei közé is feliratkozott. A két fivér most összefogott és engedélyt kért „szelencében eltartható” húskonzervek készítésére. Az 1882. december 28-án kapott engedély alapján alakult meg Weiss Berthold és Manfréd „Első Magyar Conserv Gyára” a Lövölde téren.

A testvérek a konzervüzemet fokozatosan bővítették, majd áthelyezték a Közvágóhíd közelébe, a Máriássy utcába, ahol főleg a hadsereg megrendelésére gyártották a Globus márkanéven húskészítményeket, az idénymunka szabad kapacitását pedig gyalogsági töltények szétszerelésével és újratöltésével hidalták át. Később, a nagyobb konzervigényre való tekintettel, a csomagoláshoz szükséges bádogdobozok gyártását is programba vették, ami által már a vasipari tevékenységre is áttértek.

A két testvér vagyonát házasság útján is növelte. Berthold egyik ausztriai üzletfelének lányát vette feleségül, jelentős vagyonnal, Manfréd pedig, miután feleségül vette 1884-ben a szintén izraelita vallású Albert von Wahl vasúti vezérigazgató Alice von Whal (18651904)[2] nevű lányát, kapcsolatait szélesítette. A vagyonosodás új gyárak alapítását tette lehetővé; Weissék közreműködésével létrejött Vácott, Iglón és Selmecbányán az Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt.[Jegyzet 1][3] Legnagyobb hasznot azonban a hadi rendelések hozták, az erzsébetfalvi telepen a rendszeresített húsáruk készítése mellett túlsúlyba került a töltényhüvelyek és lövedékek gyártása. A Weiss testvérek a hadseregnek egyre többféle árut szállítottak.

CsepelSzerkesztés

Egy váratlan esemény azonban fordulatot hozott a vállalkozás életében. 1890-ben tölténygyártás közben a húsáru üzemben súlyos baleset történt, robbanás volt az üzem területén. Ettől kezdve a hatóság nem engedélyezte tovább a konzervgyárban a töltények tűz- és robbanásveszélyes élesítését. Ez kényszerítette a tulajdonosokat arra, hogy a gyárat egy lakatlan területre helyezzék át, amely azonban a konzervgyártól se legyen távol. Így esett a választás Csepelre. Gyárukat 1892-ben költöztették át a szigetre. Amikor a Weiss testvérek Csepelen megvetették lábukat, már jelentős tőkeerőre támaszkodhattak, és a jövőre való kilátásaik is kitűnőek voltak. Már beépültek több bankba és vállalatba, több kedvezmény formájában is élvezték a kormány támogatását, jó kapcsolatokat építettek ki a külfölddel, különösen pedig a hadsereggel. Üzleti kapcsolataik révén bekerülhettek az ország és a Monarchia legfelsőbb köreibe.

Amikor a két Weiss testvér megalapította, és üzembe helyezte a gyárat, Csepel még álmos falu volt, paraszti jellege csak akkor kezdett rohamosan megváltozni, amikor felépült Weiss Manfréd első üzeme a sziget északi részén. A sziget mezőgazdasági munkásai örömmel vállaltak munkát az előnyös munkafeltételeket biztosító iparban.

Berthold és öccse Manfréd 1892. december 12-én vette bérbe Csepel községtől a homokos, úgynevezett János-legelőt. Mintegy öt hold területen, kis favázas épületekben indult meg a termelés, kb. 30–40 férfi és 100–110 nő foglalkoztatásával. 1893. január 12-én kapták meg a vállalkozók az engedélyt ipartelep létesítésére. Üzemük rohamosan fejlődött, ezért az addig csak bérelt területet 1896-ban megvásárolták. Ekkor már 20 épület állt a területen és kb. 400 munkás foglalkozott a töltényhüvelyek felújításával és szerelésével. Jelentős fordulatnak kell tekinteni, hogy 1896-ban Berthold kivált a cégtől, bejutott a parlamentbe, és a Textilgyárak Országos Egyesületének elnöke lett. A gyárat így az év végétől Weiss Manfréd egyedül vezette.

 
Weiss Manfréd és felesége, Wahl Alice és gyermekeik: Elza, Marianne, Jenő, Alfonz; 1893 körül

1896–1914 között a gyár az ország legnagyobb hadiüzemévé fejlődött. A családi-katonai kapcsolatok, a biztosnak látszó felvevő piac elősegítették a gyár rohamos fejlődését. Ugrásszerűen megnőtt a gyalogsági lőszer termelése, és egyértelmű lett, hogy a Weiss-gyár a közös hadsereg legjelentősebb magánszállítója, egyúttal a legnagyobb egyéni tulajdonban lévő gyártelep.

Egymás után épültek az új csarnokai. 1896-ban a lőszergyártáshoz szükséges rezet már saját rézkohászati üzemében állítja elő, 1898–99-ben létesült a kovácsműhely, az anyagvizsgáló, a víztorony, a kazánház és nagyon sok raktárépület.

1901-től kezdte gyártani a tábori sütőkemencéket, mozgókonyhákat, főzőládákat és a hasonló katonai felszereléseket. 1904-től a csepeli gyár lett az anyavállalat, a kereskedelmi iroda is Csepelre került.

1907 őszére elkészült a fémcső- és fémrúdtelep, majd 1909 nyarán üzembe állt a járműgyár is. Az 1911–12-es évek újabb nagy fejlődést hoztak. A nagy mennyiségű acélfelhasználás saját acélbázis megteremtésére késztette a céget. Két martinkemencével felépült az acélmű, mely naponta biztosította az acélt a tüzérségi lövedékek számára. Hengersorokat is állítottak fel az acél feldolgozására. A vasöntvénykereslet növekedése indokolta a vasöntöde létesítését és ugyancsak még a háború előtt épült ki a fémmű is, fémöntödéjével és fémfeldolgozó részlegével.

1913-ban megvásárolta a Károlyi-kastélyt Derekegyházán.

A világháborúSzerkesztés

1914-ben kitört a világháború. Weiss Manfréd tudta, hogy számára most jött el az igazi nagy lehetőség, s mivel nyárra a gyár méreteivel már túlnőtt az egyéni vállalkozás lehetőségein, azt családi részvénytársasággá alakította át. A katonaság most már nemcsak ellátta rendeléseivel, de nyomást is gyakorolt rá a teljesítmény növelése érdekében. Weiss Manfréd bevezette ekkor a háromműszakos munkarendet és berendezkedett a szerszámgépek gyártására is.

Újabb Martin-kemencével bővítette az acélművet és 1916-ban felállította a nemesacélok gyártásához első elektrokemencéjét. A háború közepén érte el a csepeli gyár első csúcsforgalmát. Weiss Manfréd vagyona óriásira duzzadt, a Generál Biztosító 1917-ben közel 100 millió koronára becsülte a csepeli gyár értékét.

A háborút megelőző és a háborús években épülnek ki Csepel kulturális és szociális létesítményei, anyagvizsgáló laboratórium, tervezőiroda, tanoncműhely és kaszinó létesül. A gyárban segélyhelyet is állítanak fel. A gyárral együtt fejlődött a település, a gyár mellé csecsemőotthon épült. Közben elkészült az Erzsébetfalva-Csepel közötti helyi érdekű villamos, megépült a gyárba vezető iparvágány, Csepel község lakóinak száma pedig 1910-re megközelítette a 10 ezer főt.

1919-ben a Tanácsköztársaság idején államosították a gyárat. Weiss Manfréd öngyilkosságot kísérelt meg, hisz gyára volt az élete. Mérget vett be, s csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően élte túl a mérgezést. A család, gyógyulása érdekében Bécsbe vitte, ahonnan 1920-ban a helyzet stabilizálódása után tért haza.

Weiss Manfréd 1922-ben bekövetkezett halála után vagyona nyolc részre oszlott, de változatlanul közös kezelésben maradt.

Sikerek, elismerésekSzerkesztés

A háború előtti és alatti években Weiss Manfréd is, gyára is számos elismerésben és kitüntetésben részesült. 1905-től igazgatósági tagja a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak, egyik kezdeményezője, majd igazgatósági tagja a Gyáriparosok Országos Szövetségének (a GYOSZ-nak), tagja az ún. „Ipartanácsnak” és beépült az Osztrák-Magyar Államvasút Társaság Igazgatóságába is. Bekebelezte a kecskeméti konzervgyárat és belépett néhány textilüzembe.

1896. augusztus 8-án Weisz Manfréd budapesti gyárosnak I. Ferenc József magyar király nemességet és csepeli nemesi előnevet adományozott.[4] 1901-ben a párizsi világkiállításon elért sikereiért megkapta a „Vaskoronarendet”, a nagymérvű hadfelszerelés érdekében kifejtett tevékenységének elismeréseként a „Ferenc József-rend” középkeresztjét, 1915-ben lett felsőházi tag, és 1918. szeptember 16-án IV. Károly magyar király Weisz Manfrédnek az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadianyag-szállítójaként szerzett érdemeiért pedig bárói címet adományozott.[5]

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A céget 1885-ben alapították Budapesten, de magát a gyárat Vácra telepítették, mert ott a helyi képviselőtestület és a városi tanács Vác fejlesztése érdekében ingyen bocsátott a cég rendelkezésére üres telket és olcsó munkaerő is rendelkezésre állt. A gyár termékei iránt olyan nagy volt a kereslet, hogy 1896-ban Selmecbányán, 1899-ben pedig Iglón és Kőszegen is fióktelepet létesítettek. Weiss Berthold és Weiss Manfréd a fő részvényesek közé tartozott.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Halálesete bejegyezve Budapest VI. kerületi halotti akv. 33/1923. folyószáma alatt.
  2. familysearch.org Weiss Manfrédné Wahl Alice
  3. Vigh Károly. A Váci Kötöttárugyár története 1885-1960. Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest (1960) 
  4. K 19 - Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára - Királyi könyvek - 69. kötet - 875 - 876. oldal
  5. K 19 - Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára - Királyi könyvek - 73. kötet - 421. oldal

ForrásokSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés