„Forgách Zsigmond” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
ff kép ki, szétnyomja a szöveget, értelme sincs
79. sor:
 
==Élete==
A [[Hontpázmány nemzetség]]ből származó Ghymesi és gácsi grófi család gácsi ágából származott. Apja Forgách Simon báró, főpohárnok, anyja Pemfflinger Orsolya volt, Testvérei közül ő volt a legidősebb. Zsigmond lett később a gácsi ág fenntartója és ő építtette fel újra [[Gács]] várát is. Házasságával jelentős mértékben gyarapította birtokait. Első felesége [[Losonczy KataAnna]] volt, majd az ő haláláthalála követőenután vette el [[Thurzó György (nádor)|Thurzó György]] lánytestvérét, Zsuzsannát [[1598]]-ban.
 
Míg testvére, [[Forgách Ferenc (esztergomi érsek)|IV. Ferenc]] egyházi pályán emelkedett a legmagasabb fokra, addig Zsigmond polgárivilági pályánúton törekedett ugyanezenmind cél felémagasabbra. [[1583]]-ban apródként kezdte meg pályafutását [[Báthory István erdélyi fejedelem|Báthori István]] udvarában. Urát Lengyelországba is elkísérte, majd annak halálát követően tért haza. [[1599]]-ben már királyi tanácsos, [[1603]]-ig protestáns, ekkor [[Pázmány Péter]] hatására katolizált.
 
[[1604]]-ben főpohárnokmester, [[1606]]-ban országbíró, [[1611]]-ben Felső-Magyarország főkapitánya, [[Sáros vármegye|Sáros]], [[Nógrád vármegye|Nógrád]] és [[Szabolcs vármegye]] főispánja lett.