Dráfi Kálmán

magyar zongoraművész, egyetemi docens

Dráfi Kálmán (Budapest, 1955. október 7. –) Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, egyetemi docens (DLA).

Dráfi Kálmán
Életrajzi adatok
Született1955. október 7. (68 éves)
Budapest
Pályafutás
Hangszerzongora
DíjakLiszt Ferenc-díj (2012)
Tevékenységzeneművész, egyetemi oktató
SablonWikidataSegítség

Gyermekkora szerkesztés

1955-ben született Budapesten, id. Dráfi Kálmán és Miklós Valéria gyermekeként.

Tanulmányai szerkesztés

1965-től 1969-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban tanult, majd 1969 és 1974 közötti a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Itt tanárai voltak többek között Bächer Mihály, Kadosa Pál, Rados Ferenc, Kurtág György, Mihály András és Kistétényi Melinda. 2002-ben szerezte meg a DLA fokozatot, disszertációjának címe: Értekezés Liszt Ferenc zongoraműveinek zenei és technikai problémáiról.

Mesterkurzusok szerkesztés

  • 1973: Alfred Brendel mesterkurzusa (Cheltenham, Anglia)
  • 1974-1976: Csajkovszkij Konzervatórium, Moszkva – Bella Davidovics osztályában aspirantúra

Fischer Annie-nál is tanult éveken keresztül.

Pályája szerkesztés

1975-ben diplomázott, majd két évet Moszkvában töltött. Visszatérvén kezdett el tanítani, 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Vendégtanári állásai, mesterkurzusai: 1986-ban a Senlise-i Cziffra György Zongora Akadémia vezető tanára volt, 1998 és 2000 között a japáni Kobe College vendégprofesszora, elindította a doktoriskolát. Folyamatosan tart kurzusokat a Tokyo Gedai Akadémián, a Toho University-n, az Osaka Ondai University-n, valamint a Toho University bécsi kihelyezett tagozatán.

Fontosabb koncertjei szerkesztés

A magyarországi szimfonikus zenekarok közül koncertezett többek közt az Állami Hangversenyzenekarral Ferencsik János, Korodi András, Kobajasi Kenicsiró, Lukács Ervin, Medveczky Ádám és Kovács János vezényletével, a Leningrádi Filharmonikusokkal Mariss Jansons vezényletével fellépett Leningrádban, illetve a Bostoni Filharmonikusokkal Seiji Ozawá-val. Nagy sikert aratott egész Európában. Perényi Miklós, Kovács Dénes, Kiss András és Kapás Géza voltak a kamarapartnerei.

Felvételei szerkesztés

A párizsi Carrere kiadóval 1985-ben kezdte meg együttműködését, az ő gondozásukban készült el egy Liszt zongoraalbuma, egy Chopin albuma, és egy Bartók albuma. Több kamarazenei felvétele látott napvilágot a Naxos Kiadónál, a Hungaroton kiadó „Ismeretlen Liszt” című sorozatának egyik lemezét is ő készítette. A Magyar Állami Operaház zenekara az ő vezényletével vette fel Athénban Brahms magyar táncait. Pege Aladár nagybőgőművésszel közösen is készített duó CD lemezt Bécsben, mely a Tomastic gyár kiadásában jelent meg.

Díjai, kitüntetései szerkesztés

  • 1971: Liszt-Bartók Nemzetközi Zongoraverseny, Budapest - különdíj
  • 1976: Liszt-Bartók Nemzetközi Zongoraverseny, Budapest - legjobb Bartók interpretáció különdíja
  • 2012: Liszt Ferenc-díj

Források szerkesztés