Igarka
Igarka (oroszul: Игарка) város Oroszország ázsiai részén, a Jenyiszej partján, a Krasznojarszki határterület Turuhanszki járásában.
| Igarka (Игарка) | |||
 | |||
| A Jenyiszej igarkai mellékága | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Oroszország | ||
| Föderációs alany | Krasznojarszki határterület | ||
| Járás | Turuhanszki | ||
| Rang | város | ||
| Alapítás éve | 1929 | ||
| Városi jogokat kapott | 1931 | ||
| Polgármester | Szorokin Viktor Vasziljevics | ||
| Irányítószám | 663200 | ||
| Körzethívószám | 39172 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 4975 fő (2016)[1] | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Tengerszint feletti magasság | 20 m | ||
| Időzóna | UTC+7 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Igarka
Pozíció Oroszország térképén
| |||
 é. sz. 67° 28′, k. h. 86° 34′Koordináták: é. sz. 67° 28′, k. h. 86° 34′ | |||
Igarka
Pozíció a Krasznojarszki határterület térképén
| |||
| Igarka weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Igarka témájú médiaállományokat. | |||
Lakossága: 6183 fő (a 2010. évi népszámláláskor).[2]
Fekvése szerkesztés
A Jenyiszej Igarka nevű mellékágának jobb partján fekszik, 163 km-re az északi sarkkörön túl. Távolsága a folyón (a hajózási útvonalon) Krasznojarszktól kb. 1750 km; az innen délre fekvő Turuhanszktól 300 km, az északra fekvő Dugyinkától 240 km. Kikötője a Jenyiszej-öblön át tengeri hajók számára is elérhető.
Igarka örökké fagyott talajon épült, egyik nevezetessége éppen az Örökfagy Múzeum. December-január jelentős részében sarki éjszaka van; június-július a sarki nappal ideje, amikor a nap szinte soha nem nyugszik le teljesen. A város környéke tipikus északi tajga, sűrű tó- és folyóhálózattal. A Jenyiszej fő medre és mellékága által alkotott szigeten van a repülőtér, melyhez a folyón komp közlekedik.
Történeti áttekintés szerkesztés
Igarka történetét hagyományosan 1929-től számítják, amikor megérkezett az építők első csoportja, hogy fafeldolgozó üzemet és a kész faáruk exportálására a folyó mellékágában teherkikötőt létesítsen. A később faipari kombináttá terebélyesedő üzem és a tengeri hajók fogadására is alkalmas kikötő volt az alapja a település gyors fejlődésének. 1931-ben Igarka városi rangot kapott. A feldolgozásra szánt faanyagot úsztatással juttatták le a Jenyiszej mellékfolyóiról. Raktárak, nagy teljesítményű fűrészüzemek épültek, bővítették a kikötőt. Az 1930-as évek végére azonban a faexport teljesen leállt. Halipari kombinát, hajójavító üzem létesült.
1949-ben Igarkában volt az egyik központja a politikai foglyok tízezrei által 1949–1953 között épített, de be nem fejezett Szalehard–Igarka-vasútvonalnak. Az igarkai irányból folyó munka központját 1950 elején áthelyezték a várostól kb. 100 km-rel délebbre fekvő Jermakovóba.
1962-ben a faipari kombinát készáruraktára leégett, és a tűzvész a zömmel faházakból épült lakónegyedekre is átterjedt. Utána szinte az egész várost újjá kellett építeni.
Az 1960-as évek elején Igarka gyors fejlődésnek indult, újból exportra is dolgozó fafeldolgozó központtá vált. A faipari kombinát és vele a teherkikötő forgalma az 1970-es évek közepén, 1980-as évek elején érte el fejlődésének csúcspontját. A Szovjetunió szétesése után a termelés is, a város is gyorsan hanyatlani kezdett.
21. század szerkesztés
A város lakossága az 1989. évi 18 820 főről 2002-re a felére csökkent. Napjainkra az iparszerű fafeldolgozás a városban lényegében befejeződött.
A helytörténeti múzeum két részlege közül az egyik az Örökfagy Múzeum, melyet a régebben itt működött örökfagy-kutató intézet részeként alakítottak meg. Az 1997-ben nyílt másik részleg a Szalehard–Igarka-vasútvonal építésének részleteit mutatja be és építőinek állít emléket.
A Kurejkán Szvetlogorszk településnél vízerőmű épült, (hivatalosan 2002 végén adták át rendeltetésének), mely Igarkát is villamosenergiával látja el. A várostól északnyugatra mintegy 120–150 km-re országos jelentőségű földgáz- és olajmezőket tártak fel, illetve vettek művelésbe. Közülük a Nagy-Heta folyó mentén, a vankori földgáz- és olajmezőn 2009-ben kezdődött meg az iparszerű kitermelés. A létesítmények munkarő utánpótlását csak légi úton lehet megoldani, ezért korszerűsítik és bővítik Igarka repülőterét. A szénhidrogénipar megjelenése a régióban Igarkának is további esélyt jelenthet a fejlődésre.
Források szerkesztés
- Nagy szovjet enciklopédia, 3. kiadás (orosz nyelven) (1969–1978)
- szerk.: G. M. Lappo: Goroda Rossii (orosz nyelven). Moszkva: Izdatyelsztvo Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopegyija (1994). ISBN 5 85270 026 6
- Honlap a városról (orosz nyelven). (Hozzáférés: 2013. június 30.)
- Jenyiszejszkoje szudohodsztvo (orosz nyelven). Jenyiszejszkoje parohodsztvo. [2016. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 29.)
- Igarka i jejo vremja (orosz nyelven). BG-Znanyije.ru (archív), 2012. január 11. [2012. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 29.)
- Millioni Vankora (orosz nyelven). Rosznyefty. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 30.)
- ↑ http://www.gks.ru/free_doc/doc_2016/bul_dr/mun_obr2016.rar
- ↑ A 2010. évi népszámlálás adatai (pdf). Oroszország Statisztikai Hivatala. [2013. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 5.)