Marik Klára

muzeológus, művészettörténész, olimpikon

Tasnádi Endréné Marik Klára, Marik Klára Ilona Edit (Budapest, Erzsébetváros, 1903. március 18.[2] – Budapest, 2005. január 25.) muzeológus, művészettörténész, sportoló. A berlini olimpiai játékok szellemi versenyének résztvevője (irodalmi pályázattal), azon kevés olimpikonok egyike, akik századik születésnapjukat is megünnepelhették.

Marik Klára
SzületettMarik Klára Ilona Edit
1903. március 18.
Budapest
Elhunyt2005. január 25. (101 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar[1]
Foglalkozása
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (1929–1931)
SablonWikidataSegítség

Pályafutása szerkesztés

Marik Ernő gyári titkár és Hartmann Ilona újpesti születésű evangélikus szülők leányaként született 1903-ban. 1924-1925-ben a Közgazdaságtudományi Egyetem; 1925-1928-ban a Testnevelési Főiskola hallgatója volt, majd 1929-1931-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet szakon tanult. 1928-tól a Vallás- és Közoktatási Minisztérium Testnevelési és Sportosztályán dolgozott. Az 1936-os berlini olimpián részt vett „A lassító lencsén keresztül” című, hét versből álló munkájával irodalom, lírai művek kategóriában. 1944 és 1965 között az Iparművészeti Múzeum munkatársa volt, ahol a veszélyeztetett magángyűjteményekkel foglalkozott. 1961-ben átfogó üvegművészet-történeti kiállítást rendezett a Szent István Király Múzeumban. 1986-88-ban a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanított üveg-szaktörténetet. Régi üvegeket gyűjtött, a gyűjteményét pedig a sárvári Nádasdy Múzeumnak ajándékozta oda. Ő alapította 1988-ban a Pro Arte Vitraria díjat,

Könyv szerkesztés

  • A bécsi porcelán; Corvina, Bp., 1970
  • A bécsi porcelán; 2. átdolg. kiad.; Corvina, Bp., 1975

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Marik Klára adatlapja a MOB honlapján
  • Halálhír
  • Magyar asszonyok lexikona. Összeáll., előszóval és történelmi résszel ellátta Bozzay Margit. Bp., 1931.
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. Főszerk. Fitz Péter. Bp., Enciklopédia Kiadó, 1999-2001.
  • Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965-1968.