Stray Kids

koreai fiúegyüttes

A Stray Kids (hangul: 스트레이 키즈Szuthurei khidzsu?) egy nyolctagú dél-koreai fiúegyüttes, amit a JYP Entertainment alapított. Az együttes jelenleg nyolc tagból áll: Bang Chan, Lee Know, Changbin, Hyunjin, Han, Seungmin és I.N.[1] Az eredetileg kilenc tagú együttesből Woojin 2019-ben lépett ki.

Stray Kids
Információk
EredetDél-Korea
Alapítva2018. március 25.
Műfaj
Kiadó
Tagok
  • Bang Chan
  • Hyunjin
  • Lee Know
  • Changbin
  • Han
  • Felix Lee
  • Seungmin
  • I.N
  • Kim Woo-jin (2017–2019)
A Stray Kids weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Stray Kids témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A csapat 2017-ben mutatkozott be a Stray Kids nevű túlélő show-ban, ami után 2018 januárjában kiadták a Mixtape című kislemezüket. Hivatalosan 2018 március 25-én debütáltak az I Am Not című középlemezzel, amit két további középlemez követett ugyanabban az évben: I Am Who és I Am You. 2019-ben kiadták a Clé trilógiájukat: Clé 1: Miroh, Clé 2: Yellow Wood, and Clé: Levanter. Első albumukat, Go Live, 2020-ban adták ki, ami platinalemez minősítést szerzett a Korea Music Content Association (KMCA) által és ez lett az első albumuk, amiből 1 millió elfogyott. Ugyanebben az évben kiadtak egy válogatásalbumot, az SKZ2020-t.

2021-ben kiadták második albumukat, Noeasy-t. 2022-ben leszerződtek a Republic Records-szal és kiadtak két középlemezt, Oddinary és Maxident, amik felkerültek a US Billboard 200 és a UK Albums Chart élére. A Maxident-et a KMCA háromszorosan milliós nagyságrendben értékesített albumnak minősítette, amit rajtuk kívül csupán egy másik együttes ért el a koreai történelemben. 2022 októberéig Stray Kids több mint 10 millió albumot adott el világszerte.[2]

Nevük szerkesztés

Az együttes neve, „Stray Kids” magyarul „kóbor gyereket” jelent, amellyel eredetileg olyan elveszett gyerekeket akartak szimbolizálni, akik az álmaikat akarják követni. A név később egy másik értelmet is nyert, képviseli a megszokottból való kitörés gondolatát.[3][4]

Történetük szerkesztés

2017-2018: Debütálás és az I Am sorozat szerkesztés

JYP Entertainment 2017 augusztusában jelentette be a legújabb túlélőshow-ját, amelynek célja egy új fiúegyüttes debütálása.[5][6] A műsor előtt, október 17-én feltöltötték Stray Kids első videóklipjét az első dalukhoz, a Hellevator-höz.[7][8] Két tag, Lee Know és Felix kiesett a műsor során, azonban az utolsó epizódban mégis visszakerültek, így mind a kilencen debütálhattak.[9]

A debütálásuk előtt, 2018 január 8-án kiadtak egy középlemezt Mixtape címen.[10] Két dalhoz, "Beware" és "Spread My Wings"-hez videóklip is készült.[11][12][13]

Hivatalosan 2018 március 25-én debütáltak az I Am Not című középlemezükkel és a „District 9” című dalukkal.[14][15] Két további dal is kapott videóklipet, a "Grow Up" és a "Mirror". A kislemez negyedik helyen debütált a koreai Gaon Album Chart-on és több, mint 54,000 fizikai albumot adtak el márciusig.[16][17] 2018 április 14-én léptek fel először külföldön, a japán KCON-on.[18] Második középlemezüket 2018 augusztus 6-án adták ki I Am Who címen, amelyről a „My Pace” című dalt adták ki.[19][20] Harmadik középlemezüket 2018 október 22-én I Am You címen, amelyről az "I Am You" című dalt adták ki.[21]

2019: Clé sorozat szerkesztés

2019 elején turnéztak Unveil Tour "I Am..." címen Ázsiában, majd koncerteket adtak Dél-Koreában Hi Stay Tour címen Busan-ban, Daejeon-ban, Incheon-ban és Szöulban.[22]

Negyedik középlemezüket, Clé 1: Miroh debütálásuk egyéves fordulóján adták ki, 2019 március 25-én.[23] A lemezről a "Miroh" című dal az M Countdown zenei műsorban megszerezte Stray Kids első győzelmét a heti slágerlistán.[24] 2019 június 19-én megjelent Clé 2: Yellow Wood, egy speciális középlemez, amit a "Side Effects" című dallal adtak ki.[25]

2019 október 9-én kiadták a "Double Knot" című dalukat és bejelentették a District 9 Unlock World Tour című turnéjukat, ami 2019 november 23-án vette kezdetét. Az ötödik kislemezük, Clé: Levanter eredetileg november 25-ére volt kihirdetve; október 28-án JYP Entertainment bejelentette, hogy Woo-jin személyes okokból kilépett az együttesből és ezáltal elhalasztják a lemez kiadását.[26] November 13-án megjelent "Astronout" videóklipje, ami az első daluk nyolctagú együttesként.[27] A középlemez végül december 9-én jelent meg. December 19-én megtartották az első japán koncertjüket Tokió-ban, amin 8000 ember vett részt.[28] December 26-án kiadták a “Mixtape: Gone Days" című dalukat, amelyik az első a Mixtape Project keretein belül.[29]

2020-2021: sorozat és Noeasy szerkesztés

Kiadták a "Double Knot" és "Laventer" című dalaik angol verzióit a Step Out of Clé című kislemezen.[30] 2020 március 18-án debütáltak hivatalosan Japánban a SKZ2020 című válogatásalbummal, amit az Epic Records Japan adott ki.[31] Az albumon előzőleg kiadott dalok szerepeltek, illetve a japán nyelvű verziói "My Pace"-nek, "Double Knot"-nak and "Levanter"-nek.

A második Mixtape Project daluk, "Mixtape: On Track" 2020 március 26-án jelent meg.[32] Május 3-án kiadták az első japán nyelvű dalaikat, "Top és "Slump".[33][34] “Top" a Tower of God című anime főcímdala; a koreai nyelvű verzióját május 13-án adták ki és az angol nyelvűt május 20-án.[35][36] A dal a japán Oricon Singles Chart élén debütált; a történelemben ők a negyedik külföldi előadók, akik a slágerlista élén debütáltak az első japán nyelvű dalukkal, Csang Gunszok, Exo és iKON után.[37]

Az első stúdióalbumukat, Go Live, 2020 június 17-én adták ki a "God's Menu" című dallal.[38] Az albumon megtalálható az előzőleg kiadott "Top , "Slump", Mixtape: Gone Days és "Mixtape: On Track"' című dalaik is. Go Live Stray Kids addigi legsikeresebb albuma lett, amelyből 243.462 darabot adtak el a hónap végére, és ezáltal a heti koreai Gaon Album Chart élén debütált, majd a hónap végén a havi Gaon Album Chart-on az ötödik helyen szerepelt. Platinum minősítést kapott a Korea Music Content Association (KMCA) által 2020 augusztusában; az együttesnek ez az első albuma, ami megkapta ezt a minősítést. "God's Menu" az első daluk, ami megjelent a heti Gaon Download Chart, a 144-ik helyen debütált. Három hónappal később, szeptember 14-én újra kiadták az albumot In Life néven.[39] Az albumon szereplő "Back Door" az MBC M csatorna Show Champion műsorában és az Mnet csatorna M Countdown műsorában is egy-egy győzelmet aratott a heti slágerlistán.[40] "Back Door"-t a Time magazin "2020 Tíz Legjobb Dala" listán nyolcadik helyen jelölte meg; a listán Stray Kids volt az egyetlen koreai előadó.[41]

2020 november 4-én kiadták az első japán nyelvű kislemezüket, az All In-t.[42] November 22-én megtartották az első online koncertjüket, ami az "Unlock: Go Live In Life" nevet kapta.[43][44]

2021-ben Stray Kids részt vett a Kingdom: Legendary War című műsorban; a másik öt együttes az Ateez, a The Boyz, a BtoB, az iKON és az SF9 voltak.[45][46] 2021 május 28-án kiadták a "Wolfgang" című dalt, amit a műsor utolsó körében adtak elő; a dal a koreai Gaon Digital Chart-on a 138-ik helyen szerepelt. Stray Kids megnyerte a műsort június 3-án, nyereményük pedig egy saját reality show és egy Kingdom Week című műsor volt.[47]

2021 február 20-án tartották meg az első rajongótalálkozót, Stray Kids 1st #LoveStay 'SKZ-X' VLive-on és az első japán rajongótalálkozót, STAYing Home Meeting, mindkettőt online.[48][49] Március 19-én kiadták a "Going Dumb" című dalukat a svéd producerrel, Alesso-val és a kínai DJ-vel, Corsak-al.[50] A dal megjelent a PlayerUnknown’s Battlegrounds nevű videójátékban, és a Billboard's Hot Dance/Electronic Songs listán 13-ik helyen debütált.[51] Június 26-án adták ki a harmadik Mixtape Project dalukat, a "Mixtape: Oh"-t, ami a Billboard World Digital Song Sales lista élén debütált.[52][53]

Stray Kids 2021 augusztus 23-án adták ki a második stúdióalbumukat.[54] A Gaon Album Chart élén debütált miután több, mint 1,1 millió albumot adtak el belőle; ők az első előadók JYP Entertainment alatt, akik ezt elérték.[55][56][57][58] Az albumon szereplő dal, "Thunderous" a Gaon Digital Chart 33-ik helyén, a Billboard Global 200-on a 80-ik helyen szerepelt, és összesen hat műsorban aratott győzelmet a heti slágerlistán.[59][60] A dal videóklipje 55 nap alatt haladta meg a 100 milliós megtekintést, ami az együttes ötödik és leggyorsabb rekordja.[61]

2021 október 13-án kiadták a második japán nyelvű dalukat, a "Scars"-t, és a második helyen debütált az Oricon Singles Chart-on and Billboard Japan Hot 100-on is, miután több, mint 180.000 CD-t adtak el.[62] A karácsonyi "speciális albumuk", Christmas EveL november 29-én lett kiadva; két videóklipet töltöttek fel, a "Christmes EveL" és a "Winter Falls" című dalokhoz.[63] Elérte a Gaon Album Charts első helyét, miután több, mint 743 ezer darabot adtak el belőle csak 2021, és a KMCA duplaplatinának minősítette. December 23-án kiadták a második válogatásalbumukat, a SKZ2021-et.[64]

2022: Oddinary, Circus és Maxident szerkesztés

2022 február 10-én Stray Kids leszerződött az amerikai kiadóval, a Republic Records-szal, akik az Amerikai Egyesült Államokban promótálja az együttest.[65][66] Február 12-én és 13-án tartották meg a második rajongótalálkozójukat, 2nd #LoveStay 'SKZ's Chocolate Factory'-t Szöulban.[67]

2022 március 18-án kiadták a hatodik középlemezüket, a Oddinary-et.[68] A kislemez a listák élén debütált Dél-Koreában, Finnországban, Lengyelországban és az Amerikai Egyesült Államokban, Magyarországon pedig a második helyen. Ez az első albumuk, ami megjelent a UK Albums Chart-on és a Billboard 200-en; a Billboard 200 ők a harmadik dél-koreai előadók, akik valaha megjelentek, a BTS és a SuperM után.[69][70] A "Maniac" című dal a UK Singles Chart 98-ik helyén, a Bubbling Under Hot 100 19-ik helyén szerepelt.[71][72]

Stray Kids második turnéja, a Maniac World Tour, 2022 április 29-én kezdődött Szöulban, koncertekkel Ázsiában, Ausztráliában és Észak-Amerikában, és 2023 április 2-án fog véget érni Los Angelesben.[73][74] Június 22 adták a második japán nyelvű, Circus című középlemezüket[75][76]; az Oricon Albums Chart második helyén és a Billboard Japan Hot Albums első helyén debütált. Augusztus 1-én kiadták a meglepetés-dalukat, a "Mixtape: Time Out"-ot, az együttes rajongói nevének, Stay, negyedik évfordulóján.[77]

Stray Kids alcsoportja, 3RACHA kiadta a "Heyday" című dalukat, a Street Man Fighter műsorhoz.[78] Az együttes hetedik középlemeze, a Maxident október 7-én lett kiadva, a “Case 143” című dallal.[79] Dél-Koreában, Lengyelországban és az Amerikai Egyesült Államokban első helyen, Magyarországon a második helyen debütált.[80][81] Maxident az első album, amiből több, mint kettő és három millió másolatot adtak el a Stray Kids és JYP Entertainment számára is, és a KMCA háromszoros milliósnak minősítette.[82][83] A harmadik válogatásalbumukat, a SKZ-Replay-t 2022 december 21-én adták ki.[84]

2023: The Sound szerkesztés

Stray Kids első japán nyelvű albuma, The Sound 2023 február 22-én lesz kiadva.[85] Az együttes fel fog lépni a 2023-as párizsi Lollapalooza zenei fesztiválon, amivel ők lesznek az első K-pop előadók, akik főcímművészként fognak fellépni egy francia zenei fesztiválon.[86]

2023: 5-Star szerkesztés

Az 5-Star a dél-koreai Stray Kids fiúbanda harmadik koreai nyelvű stúdióalbuma. 2023. június 2-án adta ki a JYP Entertainment és a Republic Records, a Maxident hetedik EP-jét követően.

Zenei stílus szerkesztés

Stray Kids zenei stílusa elsősorban K-pop, hip-hop és elektronikus, és gyakran "zajos"-ként jellemzik a zenéjüket.[87] A "God's Menu" (2020) megjelenése óta "mala taste" stílusúnak is nevezik a zenéjüket.[88] Az együttes tagjai szinte minden dalnál részt vesznek a dalszövegírásban és komponálásban.[89]

3RACHA szerkesztés

A 3RACHA a Stray Kids debütálás előtt létrejött alcsapata. Tagjai: Bang Chan, Changbin és Han. Ők hárman az együttes producerei is egyben, akik rendszeresen részt vesznek a dalok írásában.[90][90][90]

Tagok szerkesztés

Kim Woo-jin 2019 október 29-én lépett ki az együttesből személyes okokra hivatkozva.[91] 2021-ben februártól júliusig Hyunjin nem vett részt az együttes tevékenységeiben.[92][93]

Művésznév Név Születési dátum Pozíció Nemzetiség
Bang Chan (방찬) Christopher Bang / Bang Chan (방찬) 1997. október 3. leader, fő producer, vezető vokalista, mellék rapper, mellék táncos koreai-ausztrál
Lee Know

(리노)

Lee Minho (이민호) 1998. október 25. fő táncos, mellék vokalista, mellék rapper koreai
Changbin

(창빈)

Seo Changbin (서창빈) 1999. augusztus 11. fő rapper, mellék vokalista, producer koreai
Hyunjin (현진) Hwang Hyunjin

(황현진)

2000. március 20. fő táncos, vezető rapper, visual koreai
Han (한) Han Jisung (한지성) 2000. szeptember 14. fő rapper, vezető vokalista, producer koreai
Felix (필릭스) Lee Felix (이필릭스) / Lee Yongbok (이용복) 2000. szeptember 15. vezető táncos, vezető rapper ausztrál (koreai származású)
Seungmin

(승민)

Kim Seungmin (김승민) 2000. szeptember 22. fő vokalista koreai
I.N (아이엔) Yang Jeongin (양정인) 2001. február 8. mellék vokalista, maknae koreai

Diszkográfia szerkesztés

Stúdió albumok szerkesztés

Cím Album adatok
Go Live
  • Kiadás dátuma: Június 17, 2020
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming
Noeasy
  • Kiadás dátuma: Augusztus 23, 2021
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming
The Sound
  • Kiadás tervezett dátuma: Február 22, 2023
  • Kiadó: Epic Japan
  • Formátumok: CD, CD+Blu Ray, digital download, streaming

Válogatásalbumok szerkesztés

Cím Album adatok
Unveil Stray Kids
  • Kiadás dátuma: Szeptember 19, 2019
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: Digital download, streaming
SKZ2020
  • Kiadás dátuma: Március 18, 2020
  • Kiadó: Epic Japan
  • Formátumok: CD, CD+DVD, kazetta, digital download, streaming
SKZ2021
  • Kiadás dátuma: December 23, 2021
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: Digital download, streaming
SKZ-Replay

Újrakiadott albumok szerkesztés

Cím Album adatok
In Life
  • Kiadás dátuma: Szeptember 14, 2020
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming

Középlemezek (EP) szerkesztés

Cím Album adatok
Mixtape
  • Kiadás dátuma: Január 8, 2018
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming
I Am Not
  • Kiadás dátuma: Március 26, 2018
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming
I Am Who
  • Kiadás dátuma: Augusztus 6, 2018
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming
I Am You
  • Kiadás dátuma: Október 22, 2018
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming
Clé 1: Miroh
  • Kiadás dátuma: Március 25, 2019
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming
Clé 2: Yellow Wood
  • Kiadás dátuma: Június 19, 2019
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming
Clé: Levanter
  • Kiadás dátuma: December 9, 2019
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming
All In
  • Kiadás dátuma: November 4, 2020
  • Kiadó: Epic Japan
  • Formátumok: CD, CD+DVD, digital download, streaming
Oddinary
  • Kiadás dátuma: Március 18, 2022
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming
Circus
  • Kiadás dátuma: Június 22, 2022
  • Kiadó: Epic Japan
  • Formátumok: CD, CD+DVD, digital download, streaming
Maxident
  • Kiadás dátuma: Október 7, 2022
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming

Kislemezek szerkesztés

Cím Album adatok
Step Out of Clé
  • Kiadás dátuma: Január 24, 2020
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: Digital download, streaming
Christmas EveL
  • Kiadás dátuma: November 29, 2021
  • Kiadó: JYP Entertainment
  • Formátumok: CD, digital download, streaming

Dalok szerkesztés

Cím Év Album
"Hellevator" 2017 Mixtape
"District 9" 2018 I Am Not
"My Pace" I Am Who
"I Am You" I Am You
"Miroh" 2019 Clé 1: Miroh
"Side Effects" (부작용) Clé 2: Yellow Wood
"Double Knot" Clé: Levanter
"Neverending Story" (끝나지 않을 이야기) Extraordinary You OST
"Levanter" (바람) Clé: Levanter
"Mixtape: Gone Days" Go Live
"Mixtape: On Track" (바보라도 알아) 2020
"Top" Go Live and All In
"God's Menu" (神메뉴) Go Live
"Hello Stranger" Pop Out Boy! OST Part 1
"Back Door" In Life
"All In" All In
"Going Dumb"
(with Alesso and CORSAK)
2021
"Mixtape: Oh" () Noeasy
"Thunderous" (소리꾼)
"Scars" The Sound
"Christmas EveL" Christmas EveL
"Winter Falls"
"Maniac" 2022 Oddinary
"Your Eyes" Circus
"Circus"
"Mixtape: Time Out"
"Case 143" Maxident
"The Sound" 2023 The Sound
"S-Class" 2023 5-Star
"Topline"
"Get Lit"
"Item"
"Hall of Fame"
"FNF"
"DLC"
"Youtiful"
"Collision"

Turnék szerkesztés

  • District 9 Unlock World Tour (2019-2020)
  • Maniac World Tour (2022-2023)

Jegyzetek szerkesztés

  1. :: Stray Kids ::. web.archive.org, 2020. augusztus 24. [2020. augusztus 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  2. star, Y. T. N.: 스트레이 키즈, 한일 양국 음반 출고량 천만장 돌파 (koreai nyelven). YTN star, 2022. október 19. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  3. [After School Club The rookies equipped with solid experience, Stray Kids(스트레이 키즈)! _ Full Episode]” (hu-HU nyelven).  
  4. ‘최파타’ 스트레이키즈 “팀명 ‘트리거’ 될 뻔” (koreai nyelven). 스타투데이, 2018. augusztus 8. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  5. 박귀임: JYP·Mnet, 보이그룹 서바이벌 ‘스트레이 키즈’ 확정…10月 첫방 [공식] (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  6. JYP’s ‘Stray Kids’ revealed in teaser image. kpopherald.koreaherald.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  7. 선미경: JYP 새 보이그룹, 강렬한 스타트..'스트레이 키즈' MV 첫 공개 (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  8. NAVER VIBE(바이브) (koreai nyelven). vibe.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  9. 기자, 장수민: '스트레이키즈' 박진영 "7명이 로봇강아지라면 9명이 살아있는 강아지"(종합) (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  10. 이지현: JYP 新 보이그룹 '스트레이 키즈' 1월 8일 프리 데뷔 앨범 발매 (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  11. 기자, 전아람: "JYP 新 기대주" 스트레이 키즈, 오늘(8일) 전격 데뷔 (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  12. 고승아: [팝's신곡"JYP 신예의 첫걸음"…스트레이키즈 표 '믹스 테잎'] (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  13. 김영록: 美 빌보드 "스트레이키즈, 2018년 주목할 K팝 아티스트 1위" (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  14. Min-sik, Yoon: JYP’s Stray Kids to officially debut on March 25 (angol nyelven). The Korea Herald, 2018. március 6. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  15. Herman, Tamar: JYP Entertainment’s New Boy Band Stray Kids’ Debuts With ‘District 9’: Watch the Music Video (amerikai angol nyelven). Billboard, 2018. március 27. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  16. 기자, 동아닷컴 곽현수: ‘데뷔 10일차’ 스트레이 키즈, 소년 美-카리스마 매력 인기 쌍끌이 (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  17. 강경주: "방탄소년단 다음은 우리" 스트레이 키즈 '미러' MV 공개, 누리꾼 반응이… (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  18. 'KCON 2018 JAPAN', 세븐틴-스트레이키즈-여자친구 등 둘째 날도 화려한 라인업 :: (koreai nyelven). 스타데일리뉴스, 2018. április 14. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  19. Stray Kids to return with ‘I am Who’ in August. kpopherald.koreaherald.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  20. Herman, Tamar: Stray Kids Release the Energetic ‘My Pace’: Watch the Music Video (amerikai angol nyelven). Billboard, 2018. augusztus 6. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  21. Stray Kids return with new album ‘I Am You’. kpopherald.koreaherald.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  22. 재배포금지>, <ⓒ “텐아시아” 무단전재: 스트레이 키즈, 전국 프로모션 투어 하이 스테이 투어 연다 (koreai nyelven). 한경닷컴, 2019. március 8. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  23. 선미경: 스트레이키즈, 3월25일 컴백 확정.."데뷔 1주년 기념 앨범"[공식입장] (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  24. 선미경: 스트레이키즈, '엠카'서 데뷔 1년 만에 음악방송 첫 1위.."초심 잃지 않을 것" 눈물 (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  25. Benjamin, Jeff: Stray Kids Detail Their ‘Darker,’ Special ‘Yellow Wood’ Album & How They Travel the ‘Road Not Taken’ (amerikai angol nyelven). Billboard, 2019. június 25. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  26. JYP Fan's. fans.jype.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  27. Herman, Tamar: Stray Kids Are Ready to Take to the Skies With Uplifting ‘Astronaut’ Video: Watch (amerikai angol nyelven). Billboard, 2019. november 13. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  28. 스트레이 키즈, 일본 쇼케이스 성료..2020년 3월 일본 정식 데뷔 (koreai nyelven). 서울경제, 2019. december 5. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  29. 기자, 이덕행: 스트레이 키즈, 신곡 'Mixtape : Gone Days'에 담긴 센스만점 메시지 (koreai nyelven). n.news.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  30. 지민경: 스트레이 키즈, 오늘(24일) 첫 영어 앨범 'Step Out of Clé' 발표 (koreai nyelven). n.news.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  31. 기자, 전아람: 스트레이 키즈, 18일 새 앨범 'SKZ2020' 韓·日 동시 발매…'띵곡' 집약체 [공식입장] (koreai nyelven). n.news.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  32. 유병철, 디지털이슈팀: 스트레이 키즈, 첫사랑 떠오르는 '바보라도 알아' 뮤직비디오 비하인드 컷 공개 (koreai nyelven). n.news.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  33. Stray Kids | Info. www.straykidsjapan.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  34. https://twitter.com/Stray_Kids/status/1259498452125274112 (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  35. https://twitter.com/Stray_Kids/status/1259498604332376066 (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  36. 이승훈: 스트레이키즈, 웹툰 '신의 탑' OST 한국어·영어 버전 순차적 공개 [공식] (koreai nyelven). n.news.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  37. 6/15付週間シングルランキング1位はStray Kidsの「TOP -Japanese ver.-」. ORICON NEWS. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  38. 기자, 이덕행: '컴백 D-DAY' 스트레이 키즈, 신곡 '神메뉴' 뮤비 촬영 비하인드 컷 공개 (koreai nyelven). n.news.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  39. 기자, 동아닷컴 정희연: 스트레이 키즈, 9월 14일 컴백…새 앨범 'IN生' 발매 [공식] (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  40. NEWSIS: 스트레이 키즈, '쇼챔피언' 1위…컴백 무대서 정상 (koreai nyelven). newsis, 2020. szeptember 23. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  41. The 10 Best Songs of 2020 (angol nyelven). Time. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  42. 조선일보: [공식 스트레이키즈, 11월 4일 日 미니1집 '올인' 발표…차세대 K팝 대표 굳히기] (koreai nyelven). 조선일보, 2020. szeptember 27. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  43. Ji-won, Choi: Stray Kids ‘unlock’ pandemic-hit stage with virtual concert (angol nyelven). The Korea Herald, 2020. november 23. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  44. 윤상근|기자|: 스트레이키즈, 美타임지 '올해 최고의 노래10' 포함[공식] (koreai nyelven). n.news.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  45. 조선일보: 더보이즈·에이티즈·스트레이키즈, ‘킹덤’을 향한 우려와 기대 (koreai nyelven). 조선일보, 2020. december 9. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  46. 김은애: [단독 비투비·아이콘·SF9, '킹덤' 출연 최종확정..왕좌 쟁탈전 펼친다] (koreai nyelven). n.news.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  47. 스트레이키즈, '킹덤' 우승으로 최종 '킹' 등극…대장정 마무리(종합) (koreai nyelven). 뉴스1, 2021. június 3. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  48. 황혜진: 첫 팬미팅 개최→‘킹덤’ 출격, 스트레이 키즈의 2021년 기대되는 이유 (koreai nyelven). n.news.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  49. Stray Kids | Info. www.straykidsjapan.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  50. 공미나|기자|: 스트레이키즈, 알레소와 첫 글로벌 협업..'Going Dumb' (koreai nyelven). n.news.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  51. McIntyre, Hugh: K-Pop Boy Band Stray Kids Enjoys A Huge Week On Billboard’s Dance/Electronic Charts (angol nyelven). Forbes. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  52. 정가영: 스트레이 키즈, 새 싱글 ‘Mixtape : 애’ 공개→현진 활동 합류 예고 (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  53. McIntyre, Hugh: Stray Kids Score Their First No. 1 Hit On A Billboard Chart This Week (angol nyelven). Forbes. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  54. Ziwei, Puah: Stray Kids unveil powerful music video for comeback single 'Thunderous' (brit angol nyelven). NME, 2021. augusztus 23. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  55. Stray Kids' 'NOEASY' Took First Place on Gaon Album Chart. (Hozzáférés: 2021. szeptember 2.)
  56. 스트레이 키즈, 정규 2집 110만장 팔았다…JYP 최초 밀리언셀러 [공식] (koreai nyelven). 한경닷컴, 2021. augusztus 31. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  57. www.etnews.com: 가온차트, 9월 월간결과 공개…더키드라로이X저스틴비버·NCT127 각 2관왕 (koreai nyelven). 미래를 보는 신문 - 전자신문, 2021. október 7. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  58. POP, 헤럴드: 스트레이키즈, 정규 2집 'NOEASY'로 밀리언셀러 등극..눈부신 성장ing (koreai nyelven). 헤럴드팝, 2021. szeptember 1. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  59. 스타뉴스: 스트레이 키즈 'NOEASY' 가온 앨범차트 1위 (koreai nyelven). 스타뉴스, 2021. szeptember 2. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  60. 스트레이 키즈, JYP 최초 밀리언셀러→데뷔 첫 지상파 1위 '커리어하이 제대로' (koreai nyelven). entertain.naver.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  61. OSEN: 스트레이 키즈, '소리꾼' MV 자체 최단기간 1억 뷰 달성 [공식] (koreai nyelven). mosen.mt.co.kr, 2021. október 19. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  62. Inc, Natasha: Stray Kidsが10月に日本2ndシングルリリース、FC盤購入者限定イベントも開催 (japán nyelven). 音楽ナタリー. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  63. star, Y. T. N.: 김민석 '취중고백', 1월 가온차트 디지털차트 1위 (koreai nyelven). YTN star, 2022. február 10. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  64. Stray Kids, Today(23rd) Digital Album 'SKZ2021' Release '2021 Successful Completion' (koreai nyelven). (Hozzáférés: 2022. február 11.)
  65. Benjamin, Jeff: JYP & Republic Expand Strategic Partnership to Include ITZY & Stray Kids: Exclusive (amerikai angol nyelven). Billboard, 2022. február 10. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  66. 이태수: JYP, 리퍼블릭 레코드와 손잡고 스키즈·있지 미국시장 공략 (koreai nyelven). 연합뉴스, 2022. február 11. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  67. 기자, 안병길: [공식 스트레이 키즈, 두번째 팬미팅 연다] (koreai nyelven). sports.khan.co.kr, 2022. január 7. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  68. OSEN: 스트레이 키즈, 3월 18일 컴백 확정..새 앨범 'ODDINARY' 발매[공식] (koreai nyelven). mosen.mt.co.kr, 2022. február 14. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  69. 스타뉴스: 스트레이키즈 'ODDINARY' 초동 85만장+英오피셜 톱100 차트인 (koreai nyelven). 스타뉴스, 2022. március 28. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  70. Caulfield, Keith: Stray Kids’ ‘Oddinary’ Tops Billboard 200 Albums Chart With Biggest Sales Week of 2022 (amerikai angol nyelven). Billboard, 2022. március 28. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  71. 이태수: 스트레이키즈 '마니악', 영국 싱글 차트 진입 성공 (koreai nyelven). 연합뉴스, 2022. március 26. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  72. Denis, Kyle: Stray Kids Wins Billboard’s Fan Army Face Off 2022: See What Else the Group Has Accomplished (amerikai angol nyelven). Billboard, 2022. július 19. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  73. Gwee, Karen: Stray Kids add Asia, Australia and USA dates to ‘Maniac’ world tour (brit angol nyelven). NME, 2022. szeptember 29. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  74. Yeo, Gladys: Stray Kids announce additional 2023 ‘Maniac’ tour dates in Los Angeles and Asia (brit angol nyelven). NME, 2022. november 7. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  75. Inc, Natasha: Stray Kids、来日する6月に日本2ndミニアルバムをリリース (japán nyelven). 音楽ナタリー. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  76. Stray Kids | Info. www.straykidsjapan.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  77. Benjamin, Jeff: Stray Kids Drop Surprise Song ‘Mixtape : Time Out’ to End Fan Week: Listen (amerikai angol nyelven). Billboard, 2022. július 31. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  78. Chin, Carmen: Stray Kids, NCT's Taeyong and Mark share new songs for 'Street Man Fighter' soundtrack (brit angol nyelven). NME, 2022. szeptember 21. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  79. POP, 헤럴드: 스트레이 키즈, 신곡명은 'CASE 143'..트랙리스트 공개 (koreai nyelven). 헤럴드팝, 2022. szeptember 13. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  80. 박정선: 블랙핑크·지코·김호중, 써클차트서 나란히 2관왕 (koreai nyelven). 데일리안, 2022. október 13. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  81. Caulfield, Keith: Stray Kids Notch Second No. 1 on Billboard 200 With ‘Maxident’ (amerikai angol nyelven). Billboard, 2022. október 16. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  82. 스트레이 키즈, JYP 최초 '트리플 밀리언셀러' (ko-KR nyelven). 한국일보, 2022. november 17. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  83. tenasia.hankyung.com, Digital: 스트레이 키즈, '트리플 밀리언셀러' 등극… 'MAXIDENT' 누적 판매량 300만 장 돌파 | 텐아시아 (koreai nyelven). 텐아시아 연예뉴스, 2022. december 12. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  84. As Expected, Stray Kids!.. All Members 'Self-composed Solo Songs' Digital Album Release (koreai nyelven). (Hozzáférés: 2022. december 6.)
  85. Stray Kids、日本1stアルバム『THE SOUND』新ビジュアル&ジャケ写、オフライン特典会詳細も一挙公開. ORICON NEWS. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  86. Le Lollapalooza Paris annonce sa programmation jour avec en tête d'affiche Kendrick Lamar, Stray Kids, Rosalia, Aya Nakamura, Central CEE, etc. (francia nyelven). www.infoconcert.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  87. Nast, Condé: For Stray Kids, Noise Isn’t an Insult — It’s a Secret Weapon (amerikai angol nyelven). Teen Vogue, 2021. szeptember 1. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  88. Knight, Rinn: Cookin’ up a new sound: Stray Kids and the mala taste genre (angol nyelven). OUTRO WORDS, 2021. július 24. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  89. 10 Self-Produced K-Pop Idol Groups You Really Should Be Stanning (angol nyelven). Soompi, 2019. augusztus 26. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  90. a b c JYP PUBLISHING (koreai nyelven). jyppub.com. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  91. Nast, Condé: Stray Kids Member Woojin Is Leaving the K-Pop Group (amerikai angol nyelven). Teen Vogue, 2019. október 28. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  92. Auto, Hermes: K-pop singer Hyunjin of Stray Kids on indefinite hiatus after bullying scandal | The Straits Times (angol nyelven). www.straitstimes.com, 2021. február 28. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
  93. 오보람: '학폭 논란' 현진, 스트레이키즈 활동 재개…새 싱글 참여 (koreai nyelven). 연합뉴스, 2021. június 26. (Hozzáférés: 2023. február 3.)

Linkek szerkesztés