Főmenü megnyitása

Surányi Lajos (Csongrád, 1885. július 23.Budapest, 1969) szerkesztő, publicista, politikus.

Surányi Lajos
Született 1885. július 23.
Csongrád
Elhunyt 1969 (83-84 évesen)
Budapest
Foglalkozása író

ÉleteSzerkesztés

1904-1929 között Kassán élt, ahol tördelőként és szerkesztőként dolgozott. 1905-ben a kassai székhelyű felsőmagyarországi szociáldemokrata párt alapítója és vezető tisztségviselője, illetve a Kassai Munkás főszerkesztője lett.

A monarchia szétesésekor a kassai katonatanács, majd a munkástanács egyik vezéralakja. 1920-ban a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt színeiben nemzetgyűlési képviselővé választották. 1921 elején részt vett a szlovákiai kommunista párt létrehozásában, amely képviselői klubjának tagja lett.

1922-ben rendezetlen állampolgársága miatt megfosztották képviselői mandátumától és kiutasították, de Csehszlovákiát csak 1929-ben hagyta el végleg. Ezt követően Miskolcon, majd Budapestén élt.

Történeti jellegű tanulmányokat írt.

MűveiSzerkesztés

  • A dunai népek tragédiája és Csehszlovákia (1929)
  • Masaryk vétke a dunai népek ellen (1931)

ForrásSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • A munkásmozgalom Csongrád megyei harcosainak életrajzi lexikona. Főszerk. Antalffy György. Szeged, MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága, 1987.