A Szaljut–2 (oroszul: Салют 2) Almaz katonai űrállomás, a második kísérleti célból indított szovjet űrállomás volt. Az űrállomás tesztrepülése sikertelen volt.

Szaljut–2
Salyut program insignia.jpg
Ország  Szovjetunió
Típus űrállomás
Indítás dátuma 1973. április 3.
Indítás helye Baikonur Cosmodrome Site 81/23
Hordozórakéta Proton-K
COSPAR azonosító1973-017A
SCN06398

JellemzőiSzerkesztés

A Hrunyicsev Gépgyárban készült.

Megnevezései: Szaljut–2; OPSZ–1; COSPAR: 1973-017A. Kódszáma: 06398.

1973. április 4-én a Szaljut-program keretében Bajkonuri űrrepülőtérről az LC–81/23 (LC–Launch Complex) jelű indítóállványról egy Proton–K hordozórakétával állították alacsony Föld körüli pályára (LEO = Low-Earth Orbit). Az orbitális pályája 89,8 perces, 51,6 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 257 kilométer, az apogeuma 278 kilométer volt.

AlapadatokSzerkesztés

  • lehetséges űrhajósok száma: 3 fő
  • villamos teljesítmény: 3500 W
  • bruttó tömege: 18,5 tonna
  • hossza: 14,55 méter
  • belső hossza: 13,6 méter
  • hasznos tér: 9,80 méter
  • átmérő: 4,15 méter
  • hermetikus terek légköbmétere: 82,5 m³
  • folyamatosan használható szabad terek: 47 m³
  • fordulatok száma: 866
  • megtett távolság: 35 163 530 kilométer, 21 849 600 mérföld

A fő teleszkóp átmérője 1 méter, fókusztávolsága 6,4 m, a képeket 50x50 cm-es filmkockákra készítette. A felbontása a felszínen hozzávetőleg 50 cm volt. A képeket egyaránt vissza lehetett küldeni a visszatérő egységgel, vagy a fedélzeten előhívni, és a "beszkennelve" rádiókapcsolaton keresztül visszaküldeni a földre. Egy kép átviteli ideje hozzávetőleg fél óra volt.

Az automatikus és a Földről irányított beüzemelést követően Pavel Romanovics Popovics parancsnok és Jurij Petrovics Artyuhin fedélzeti mérnök indult volna az űrállomásra, de április 17-én az űrállomáson robbanás történt (ami lehetett: akkumulátor, oxigén tartályt, navigációs motor, mindhárom egység egy rekeszben volt építve(!)) (rakétafokozat robbanása nem lehetett, mert az űrállomás az elért pályán már önállóan repült [forrás?]), a napelemek megsérültek, az energia nélkül maradt állomással megszakadt az összeköttetés. Személyzet nem tudta meglátogatni.[1]

A civil (Zarja) és a katonai (Almaz) űrállomások kívülről nagyon hasonlítottak egymásra, a különbség elsősorban belül volt. Az Almaz űrállomásokon több fényképészeti, infravörös és rádiótechnikai felderítő eszközt helyeztek el.[2]

Az űreszköz hat részből tevődött össze

  1. az első a passzív Igla dokkolórendszer a zsilipkamrával (hossza 2, átmérője 1–3 méter). Egyetlen zsilipkamra és dokkolószerkezet volt, ezért csak egy űrhajót fogadhatott.
  2. a második, a nyomás alatt lévő fő rész (átmérője 4 méter; 7 munkahellyel), rajta 20 ablakot kiépítve,
  3. a harmadik nyomás alatt lévő rész tartalmazta: a vezérlő, a kommunikációs, az áramellátó, a létfenntartó rendszereket, valamint egyéb kiegészítő berendezéseket,
  4. negyedik részben (átmérője 2 méter, nyomásszabályozás nélkül) helyezték el a hajtóanyag tartályt, a pályaelemek biztosítását szolgáló motorokat (két darab 4 kN), az éjszakai (földárnyék) energia ellátását biztosító kémiai akkumulátorokat, az oxigén tartályt, a víztartályt és a regenerációs rendszereket.
  5. az ötödik terület: az űrállomás testére (balra és jobbra) szerelték a 4 darab napelem paneleket (52 négyzetméter, 3,5 kW), kint kapott helyet a hőszabályzó rendszer, a helyzetmeghatározó egység, egyéb berendezések.
  6. az űrállomás fel volt szerelve egy 350 kg tömegű visszatérő kapszulával, amely a fő teleszkóp által készített képeket juttatta vissza a földre. A kibocsátás után a kapszula lassítását, illetve a forgás megszüntetését rakétahajtóművel végezték, a földet érést ejtőernyővel, és légzsákkal mérsékelték.

1973. május 28-án 54 nap (0,15 év) után belépett a légkörbe és megsemmisült.[3]

ForrásokSzerkesztés

  1. Grahn, Sven: Almaz space stations. (Hozzáférés: 2010. március 30.)
  2. Cifka, Miklós: A jövő harctere: a világűr I., 2005. június 27. [2012. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 11.)
  3. Bényei, Dániel: Szovjet űrkutatástörténet I-Emberes programok, 2009. március 6. (Hozzáférés: 2010. március 11.)[halott link]
  • Szaljut–2. nasa.gov. (Hozzáférés: 2014. március 30.)
  • Szaljut–2. nasa.gov. [2009. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 30.)
  • Szaljut–2. wikipedia.org. (Hozzáférés: 2014. március 30.)
  • Szaljut–2. russianspaceweb.com. (Hozzáférés: 2014. március 30.)
  • Szaljut–2. russianspaceweb.com. (Hozzáférés: 2014. március 30.)
  • Szaljut–2. svengrahn.pp.se. (Hozzáférés: 2014. március 30.)

A Szaljut-2-t említő cikkekSzerkesztés

Elődje:
Szaljut–1

Szaljut-program
1971

Utódja:
Szaljut–3