Szegedi Honvéd SE

magyarországi labdarúgóklub
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2022. november 13.

A Szegedi Honvéd SE egy megszűnt szegedi labdarúgócsapat.

Szegedi Honvéd
Csapatadatok
Teljes csapatnévSzegedi Honvéd SE
SzékhelySzeged, Magyarország
Alapítva1948
Megszűnt1953
Klubszínekpiros-fehér
Csapatmezek

Története

szerkesztés

Az 1948-ban alapított labdarúgóklub a behívásoknak köszönhetően három év alatt az első osztályig jutott. Az 1951-es idényben egyszerre két szegedi csapat is szerepelt az NB I-ben. A Szegedi Honvéd mellett a Szegedi Petőfi, amely a szezon végén búcsúzott az első osztálytól, míg a Honvéd a 10. helyen végzett és Szeged első számú csapata lett. Erre az idényre készült el a Szegedi Honvéd számára az új stadion a Felsővárosban (a mai Felső-Tisza parti stadion), amelynek nyitómérkőzése a Bp. Kinizsi elleni bajnoki volt, ahol 2-1-es hazai győzelem született.

A Szegedi Honvéd sem volt túl hosszú életű, hiszen az 1953-as idény után a Honvédelmi Minisztérium megszüntette a csapatot, a helyére pedig az alacsonyabb osztályban szereplő, az egyetem által támogatott Szegedi Haladást nevezték az NB I-ba. Az újonc szegedi csapat a játékosok többségét is átvette.

Eredmények

szerkesztés

Élvonalbeli bajnoki szereplések

szerkesztés

A csapat 3 alkalommal szerepelt az élvonalban 1951 és 1953-as megszűnése között.

Idény Helyezés Idény Helyezés Idény Helyezés
1951 10. hely 1952 11. hely 1953 8. hely

Ismertebb játékosok

szerkesztés

* a félkövérrel írt játékosok rendelkeznek felnőtt válogatottsággal.

  • Vitos György: 85 éves a SZEOL AK, Szeged, 1984;
  • Vitos György: Fejezetek a 75 éves Csongrád m. Labdarúgó Szövetség történetéből. 1912–87., uo., 1987;
  • Vitos György: Szegedi Futballkrónika 1899–1987., uo., 1987;
  • Vitos György: 100 éves a szegedi futball! A SZAK-tól a SZEAC-ig, Szeged, 1999;
  • Vitos György: 110 éves Szegedi Futballhistória (1899-2009), Szeged, 2009;