Szerkesztő:Doncsecz~enwiki/Fenyő–Gyárfás üzleti háború

Fenyő János médiavállalkozó és Gyárfás Tamás sportvezető valamint üzletember között 1993-tól indultak heves viták,[1] amelyek főleg a Nap TV tulajdoni jogának kérdését, ezzel együtt a Nap-kelte c. műsor gyártási jogát érintették. Perczel Tamás, Fenyő János néhai bizalmasa, aki 2004-ben elhunyt, halála előtt Tóth Péter Pálnek valamint Brády Zoltánnak adott hosszabb interjút életéről és pályafutásáról, amelyet Számvetés címen dokumentumfilm formájában is közöltek. Perczel megemlítette Fenyő Jánost és ügyleteit, az interjúban pedig a közte és Gyárfás közötti magánháborút egy „halálos, vérre menő küzdelem”-ként jellemezte.[2]

A Fenyő és Gyárfás közötti üzleti háborún túl kialakult egy másik konfliktus is Fenyő János és a Postabank elnöke, Princz Gábor között,[3] amely vita utóbbit csak még jobban elmérgesítette. A felek között Horn Gyula akkori miniszterelnök is próbált közvetíteni, kinek nyomására Gyárfás és Fenyő látszólag békét kötöttek 1997 februárjában.[4] Perczel Tamás utolsó interjújában az eseményt inkább tűzszünetként jellemezte. A két üzletember közötti béke 1998-ra omlott össze, amikor a Fenyő érdekeltségébe tartozó Népszava ismét foglalkozni kezdett Gyárfás Tamás ügyeivel az akkor kirobbant újabb úszóbotrány kapcsán. A lap korábban Fenyő utasítására direkt Gyárfás ellen próbált terhelő bizonyítékokat keresni, amelyek adócsalásról és egyéb gazdasági visszaélésekről szóltak.[5]

Fenyő Jánost 1998. február 11-én gyilkolta meg Budapesten Jozef Roháč szlovák bérgyilkos.[6] Az esemény látszólag végett vetett minden üzleti vitának, amelyet Fenyő akár Gyárfással, akár Princz-cel és más személyekkel folytatott, ugyanakkor már a kezdetekor mély titkolózás lengte be. A rendőrségi nyomozás látszólag évekig nem vezetett eredményre, noha sokan, még az ügyet vezető nyomozók is egyértelműen gyanakodtak a bűncselekményt koordináló személyek kilétét illetően.[7]

Perczel Tamás szerint Fenyő János maga is felelőssé tehető saját haláláért, mert gátlástalanságával elvesztette a felsőbb körök patronálását, amelyek egyfajta „érinthetetlenséget” nyújtottak neki másokkal szemben. A politikusok és rendőri vezetők számára is kényelmetlenné váló Fenyőt pedig valamelyik ellenállábasa megölette abban a hiszemben, hogy az ügy teljes felgöngyölítésére nem fog sor kerülni, s a felbújtókig nem jut el a rendőrség.[8]

A gyilkosságot elkövető Jozef Roháčot 2017-ben jogerősen elítélték.[9] A neki megbízást adó Portik Tamás maffiavezért, az 1990-es évek szervezetbűnözésének legmeghatározóbb alakját ezután vették elő, mint aki a megbízást adta Roháčnak. 2019-ben vádemelésre került sor Gyárfás Tamás ellen is, akit azzal gyanúsítottak meg, hogy ő adta a megbízást Portiknak, miszerint szervezze meg Fenyő kivégzését.[10]

A Gyárfás Tamás elleni büntetőper jelenleg is folyamatban van.

Előzmények

szerkesztés