Szerkesztő:Hungarikusz Firkász/Grandpierre K. Endre művei

Grandpierre K. Endre műveinek és tevékenységének súlypontja kiterjed a történelemkutatásban az emberiség Aranykorától a legújabb korig, matematikai és logikai módszerek bevezetésével; a filozófiában a tudatkutatástól a logika filozófiájáig, a valláskutatásban a magyar ősvallás történelmi alapjainak feltárásáig. Amíg korunkban a magyarság ezeréves történelméről beszélnek, addig Grandpierre K. Endre munkássága kiterjed az emberré válás korától, az Aranykortól a máig és a magyarság jövőjének történelmi-jogi-logikai megalapozásáig. Mélyreható logikájára, alaposságára jellemző, hogy ezen munka során magát a logikát is újraértelmezte, a szokásos formális logika mellett felfedezte az intuíciót is magába foglaló mágikus, természetes logikát. Felismerte az ösztönös átélő képesség teljes körű kifejlesztésének módszerét, a logikai összefüggések érzékelésének a szakirodalomban manapság szinte ismeretlen, teljesebb működési módját, s ezt összekötötte a logikai ellenőrzés szigorú megkövetelésével úgy, hogy az intuíció őserőként megjelenő formája a valóságos életben érvényes logikával és a szigorú ellenőrzésre képes formális logikával egyetlen egységes egészet alkot. Ez az ösztönös megismerést, az érzékelés határait kitágító megismerést és a logikai megismerést egységbe hozó logika az a mágikus logika, amely egész életművének kulcsa, hajtómotorja, munkásságának irányítója, és egyben egyik legnagyobb vívmánya. Lényeglátása és logikai készsége feltárta a logika legyőzhetetlen erejének bizonyítékait, és ezzel visszaadta az emberi értelemnek egykori, teljes jogkörét, egyetemes horderejét. Megmutatta, hogy a logika nem korlátozható a formális logikára, hanem a legmélyebb átélésben, a valósággal való legmélyebb azonosulásban bontakozik ki igazán, mint megismerő, valóság-éltető erő.[1]

Tevékenységének súlypontja a magyarság és az emberiség őstörténelme, ősműveltsége, az aranykori mágikus gondolkodás feltárása. Életművének egyik alap-pillére az a felismerés, hogy az emberiség sorsa tízegynéhány-ezer éve félresiklott, az Aranykort felváltotta a hatalmi kor, az erőszak kora. E felismerés nélkül a történelem nem érthető meg egységes egészként, és az emberiség nem képes feladatait megoldani. Munkássága nyomán feltárultak az emberi történelem alapvető törésvonalai, amelyekből kifejlődött a modern kor a rá jellemző titokba burkolózással. Az egyre áthatóbb homályt, kiszolgáltatottságot, széttöredezettséget azonban Grandpierre K. Endre munkássága fényében felváltja egy új világkorszak, amelynek gondolkodását az egyetemes emberi értelem teljesebb felfogása alapozza meg, amely képes megvilágítani az értelem, a logika, az ember, a történelem, az élet, a világegyetem valósághű feltárásának addig nem sejtett lehetőségeit. Az Aranykor lényegének felismerése tette lehetővé számára az emberiség és a magyar történelem alapkérdéseinek új megvilágításba helyezését és mélyebb értelmezését.[1]

A történelem terén alapvetőnek számító felismerése, hogy a magyarság a világ egyetlen, több ezer éves múlttal és magaskultúrával rendelkező népe, amelyet több mint egy évezrede ellenségei irányítanak továbbá, hogy Géza nagykirály és Szent István király óta tart a magyarság sorsának lefelé zuhanása és történelmének intézményesített meghamisítása. A mai hivatalos szemlélet e hamisítások kezdetétől számítja a magyar történelmet. Kijelentette, hogy az igazságot még akkor is el kell fogadni, ha az a magyarságnak kedvez. Munkássága fontos jelentőségű a magyarság igazi történelmének megismerése számára, módot nyit arra, hogy a magyarság kézbe vegye sorsát, és megállítsa az ezeréves zuhanást. Egyre többen ismerik fel, hogy az utóbbi évszázadok hivatalos magyar történészeinek álláspontjától alapvetően eltér a valós történelem. A logikai oknyomozás módszerével, az összes meglevő, fontos kordokumentum alapos, logikai elemzésével, összevetésével, a történelmi összefüggések, háttértényezők erőterének mélyreható ismeretében értelmezi a magyar történelem eseményeit, olyan metsző logikával, amely a matematikai bizonyítás érvényének bizonyosságát közelíti meg. Munkája nyomán olyan új kép bontakozott ki a magyar történelemről, amelyet e munkák megjelenése óta eltelt évtizedekben kezd a magyarság feldolgozni.[2]

Fontos szerepe volt abban, hogy a magyarság Kárpát-medencei őshonos mivolta ma a köztudat jó részében jelen van, hiszen közvetlenül László Gyula 1978-as „kettős honfoglalás” elmélete után tette közzé aTárih-i-Üngürüsz ismertetését (1979-ben). Érdemei közé tartozik az is, hogy hogy a Tárih-i-Üngürüsz évszázados lappangás után mindenki által olvasható lett, hiszen ő küzdötte ki a Minisztériummal folytatott levelezésével és nagyhatású tanulmányával a Tárih-i-Üngürüsz megjelenését. Bár a Tárih-i-Üngürüszt az 1860-as évekbenVámbéry Ármin és Budenz József is ismertette, ő az első, aki felismerte, hogy ez a magyarok legkorábbi ősgesztája Árpád nagykirály korában íródott, és Csodaszarvas monda eddig nem ismert változatait, a magyarság őshonosságának és tízezer éveken át újra és újra visszaköltözésének bizonyítékait tartalmazza.[3]

Történelemkutatásban elért eredményei mellett részt vett a „Collective Consciousness” (Közösségi tudati erőterek) nemzetközi kutatócsoport munkájában, amelynek két Nobel-díjas tagja is volt, és ennek keretében részletes kutatási tervet dolgozott ki a kozmikus és közösségi erőterek szerepének vizsgálatára az élet, a tudat és az ember kialakulásában és evolúciójában (Kutatási Terv, 1996), amelynek egy része angol nyelvű szakfolyóiratban is napvilágot látott.[4]

Természettudományos munkásságában a tudatkutatás mellett éppúgy szerepet játszott a Nap-kutatás, mint a kozmológia, az evolúció elmélete, az elméleti biológia és az elméleti fizika. Az általa felismert elv, a világegyetem anyagi megvalósulását irányító elv az elemi, kölcsönös érzékelés elve.

Az igazságot még akkor is el kell fogadni, ha az a magyarságnak kedvez.
– Grandpierre K. Endre[5]

Az anyagi világegyetem, a biológiai létezés, az ember és az ember által létrehozott szervezetek mind kölcsönhatások következményei. Kimutatta, hogy a kölcsönhatások elsődlegesek az anyaghoz képest, s hogy a kölcsönhatások kozmikus törvénye érzékelést, együttműködést, elemi és természetes kölcsönösséget jelent, és az egész világegyetem öntevékeny, titáni szerveződés, önkéntes csoportosulás révén fejlődik az érzékelés elemi és mindent átható elve alapján. Mindemellett jelentős nyelvészeti, társadalom-elméleti, filozófiai és egyéb természettudományos kutatásokat is folytatott.[6]

Jogelméleti felismerése, hogy az igazsághoz való jog minden más jognál alapvetőbb.[7] Kapcsolatban állt Oláh Imrével, Orbán Dezsővel, és sok más magyar őstörténésszel, mégis önmagára utalva, önállóan, egymagában dolgozott. Munkássága évtizedei alatt megalkotta a Magyarság Központi Titkai, a Magyar Ősidők Mondái, és a Magyarok Titkos Története sorozatokat, amelyeket igyekezett a magyarság fontos útmutatóinak rangjára emelni a széles köztudatban.[6]

Nemcsak a történelemben alkotott, hanem a természettudományban, a filozófiában, a kultúrtörténelemben, a költészetben, a szépirodalomban és a festészetben is. Költői tevékenységét a kortárs magyar költők, írók közül sokan kiemelkedőnek értékelték (Kiss Dénes; Fodor András; Bella István; Majtényi Zoltán). Egyik versét (Magyar mesehősök) a Misztrál zenekar megzenésítette.[8][9][6]

Életművéről már a nyolcvanas években azt írták, hogy még barátai számára is beláthatatlanul széleskörű.[10]

Költészete öntörvényű, független az érvényesülés rabigájába kényszerített, a kánonok keretei közé szorított modern költészettől. Költészetének jellemzője a kozmikus életközelség élménye, mindennapi vágya és ugyanakkor fájó hiánya a mai társadalomban. Emellett festőként is alkotott, bár festményeit nem kiállításokra, inkább otthonának szánta. Néprajzi tanulmányai jelentek meg, megalkotta a magyar történelmi dráma alábbi darabjai: „A kitörés esélyei” (1999) és a „Vissza az Aranykorba” (2000). Bár felmerültek ígéretek ezek színpadra állítására, mindmáig kéziratban maradtak. Filozófiai tanulmányaiban a több millió évet átfogó Aranykor roppant tudását összefoglaló világkép elvi alapjait mutatta be.
[11]

Tevékenységeiben – amelyet olyan értékrendszerre épített, amelyben a fizika, a biológia és a pszichológia egységes egészet, egy egységes természettudományt alkot, s amely a természet- és társadalomtudományt is eleven egységbe fogja, amelyben a vallás, a tudomány, a filozófia, a jog, a történelem és a művészet szerves egységben virágzik, olyan egységben, amely képes az emberi kultúrát, tudományt, az emberiség, a világegyetem sorskérdéseit teljes súlyában megvilágítani – a történelem kulcsjelentőséget kapott: azt vallotta, a történelem az emberiség tetteinek valósága, és az emberiség jövője csakis akkor építhető tovább, ha megismerjük alapját, az emberiség valódi történelmét. Ebben az eszmében az is benne rejlik, hogy minden embernek csakis a történelmi erőket felmérő, velük szembenéző, rájuk választ adó, történelmi jelentőségű életet érdemes élnie.[12]

A történelem-kutatásban elért alapvető eredményeiért a mai magyar hivatalos élettől nem kapta meg az őt megillető elismerést. A hivatalos történetírás először betiltotta, majd megpróbálta ellehetetleníteni, elhallgatni, a terjesztésből kirekeszteni munkáit. Munkái ennek ellenére napvilágot láttak. [12]

Életét, az emberiség és a világegyetem igazának felragyogtatására fordította.[1]

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b c Grandpierre A. (2010), 7. old.;
  2. Grandpierre A. (2010), 7–8. old.;
  3. Grandpierre A. (2010), 8. old.;
  4. Collective Fields of Consciousness in the Golden Age. World Futures. The Journal of General Evolution, 55. sz. (2000) 357–379. o.
  5. MVSZ Sajtószolgálat / MTF-9 - fulmináns kötet. Magyarok Világszövetsége, 2011. január 20. (Hozzáférés: 2012. március 6.)
  6. a b c Grandpierre A. (2010), 9. old.;
  7. Grandpierre K. (1995), 141–144. old.;
  8. Misztrál együttes. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  9. Grandpierre Attila: Apám szíve dobog bennem / Válogatás a Grandpierre család verseiből. Magyar Menedék könyvesház. (Hozzáférés: 2014. december 1.)
  10. Majtényi Zoltán: Grandpierre K. Endre köszöntése. Élet és Irodalom, (1986. október 10.)
  11. Eltemetett világkorszak: a mágikus kor. Harmadik Szem, XXIV. évf. 6. sz. (1992. március) 23–27. o.
  12. a b Grandpierre A. (2010), 10. old.;