Szerkesztő:Kreamar/Munkásbiztosítás

A munkásbiztosítás Magyarországon az állami feladatként vállalt társadalombiztosítás általánossá válása előtt kialakult biztosítás elnevezése volt.

A munkásbiztosítás az a biztosítási szervezet volt, amely a munkásoknak és családjaiknak betegség, baleset, aggkor, rokkantság esetére való biztosításával foglalkozott (gyógykezelés, táppénz, korjáradék, rokkantsági járadék stb. nyújtásával). Eleinte csak betegség esetére való biztosításra terjedt ki, az idők folyamán azonban a biztosítás körét kiterjeszteték.[1]

Története szerkesztés

Kezdetei 1907-ig szerkesztés

Magyarországon a munkásbiztosítás eleinte a munkásszervezetek és magánegyesületek terén volt meg, természetesen mint önkéntes biztosítás és csak a betegsegélyezésre szorítkozott. Különösen az Általános Munkásegylet volt az, amely az egész ország területére szervezettel rendelkezett. Amíg 1891-ben Baross Gábor minisztersége alatt a kötelező betegség elleni biztosítást bevezették, ez az egylet képviselte legszélesebb körben a munkásbiztosítást, több mint 100.000 biztosított taggal. Egy másik társadalmi intézmény volt ebben az időszakban a budapesti kereskedelmi testület által fentartott Ferenc József Kereskedelmi Kórház, amely a kereskedelmi alkalmazottak biztosításával foglalkozott. Minthogy azonban az önkéntes biztosítás nem volt képes a munkások egyharmadánál többet bevonni körébe és azt is csak úgy, hogy a nagyobb gyárak tulajdonosai önként biztosították munkásaikat, részben pedig az ipartörvény azon rendelkezéséből kifolyólag, hogy a gyáros kötelessége munkásai életének és egészségének megóvásáról gondoskodni, így hát a talaj már kellően elő volt készítve ahhoz, hogy bevezessék Magyarországon is az 1891. XIV. t.-c. által a betegség elleni kötelező biztosítást. Ez a törvény ötféle külön pénztárt statuált, beleértve a bányatársládák [2]intézményét, amelyet tovább is fentartott. A betegsegélyezés költségeit részben a munkásoknak, részben a munkaadóknak kellett fedezniük. A munkások 20 hétig tartó betegsegélyezésben részesültek, amely ingyenes orvosi segélyből és gyógyszerekből, valamint megfelelő táppénzből állt. 1907-ig ez a törvény volt hatályban. A sokféle pénztár azonban nem volt életképes, ezért a törvény revízióra szorult. Ezenkívül a képviselőház ismételt határozatokkal utasította a kormányt a baleset elleni biztosítás behozatalára is, tömeges balesetek sürgették ezt és a bírói gyakorlat is, amely a munkaadókra óriási terheket rótt. A kereskedelmi miniszter Szterényi József akkori miniszteri tanácsost bízta meg a vonatkozó törvényjavaslat elkészítésével, amit Szterényi 1903-ban el is készített. [3] Ez a munka volt az alapja a kötelező balesetbiztosítás bevezetésének Magyarországon. A politikai viszonyok azonban nem kedveztek a törvényhozás munkájának, így ez a kérdés is szünetelt a politikai béke helyreálltáig. [4]

1907-től szerkesztés

1906-ban a kereskedelemügyi minisztérium a második Wekerle-kormány idején napirendre tűzte a munkásbiztosítás reformját is. Ismét Szterényi Józsefet [5] bízták meg ennek a nagy jelentőségű kérdésnek a megoldásával. A Szterényi által kidolgozott szövegű törvény, az ipari és kereskedelmi alkalmazottak betegség és baleset esetére való biztosításáról szóló 1907. XIX. t.-c. még szélesebb alapokra fektette a betegsegélyezést, majdnem megkétszerezte a biztosítottak számát és bevezette Magyarországon is a kötelező betegségi és balesetbiztosítást. [6]

1927 után szerkesztés

A magyar munkásbiztosítás intézményeit az 1927 : XXI és 1928 : XL. tc. teljes egészében átszervezte. A Kerületi Munkáspénztárakat és a Ferenc József Kereskedelmi Kórház szervezetét egyesítette és kibővítette, az utóbbinak külön igazgatást biztosítva (MABI). A különböző magánvállalatok munkásbiztosítási intézményeit is az új szervezetbe olvasztották, csupán a legnagyobb vállalatok külön intézményeit hagyták meg változatlanul. Az egész munkásbiztosítási szervezet az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) kötelékében egyesült. Az átszervezéssel egyidejűleg új biztosítási ágakat is szerveztek az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló biztosítás megvalósításával. Az OTI nyilvántartásai szerint a betegbiztosítási ágazatban 1934. júliusában 644.383 tag, viszont az öregségi stb. ágazatban 372.285 biztosított volt. A járulék jövedelem a betegségi ágazatban 375 millió P-re rúgott, míg az öregségi ágazatban 133 millió P-t tett ki; ebből különböző szolgáltatások és annak költségei formájában 25 millió P összbeget fizettek ki a betegségi ágazatban. Az öregségi munkásbiztosítás ágazatában pedig még nem indult meg a szolgáltatások menete. Az összes járulékalapok értéke kereken 73 millió P-t képviselt. [7]

Jegyzetek szerkesztés

  1. https://adt.arcanum.com/hu/view/RevaiLexikon_14/?query=munk%C3%A1sbiztos%C3%ADt%C3%B3&pg=101&layout=s
  2. A bányatársládába főleg a bányászok teljesítettek befizetéseket. Ezeket a bányatulajdonosok gyakran kiegészítették. A bányatársládák a 16. századtól terjedtek el.
  3. (A munkások baleset ellen való biztosítása, I. köt. Hazai és külföldi anyaggyűjtemény, II. köt. Törvényjavaslat és indokolás).
  4. https://adt.arcanum.com/hu/view/RevaiLexikon_14/?query=munk%C3%A1sbiztos%C3%ADt%C3%B3&pg=101&layout=s évai Nagy Lexikona, 14. kötet: Mons-Ottó (1916) 100. old.
  5. akkor már államtitkárt
  6. https://adt.arcanum.com/hu/view/RevaiLexikon_14/?query=munk%C3%A1sbiztos%C3%ADt%C3%B3&pg=101&layout=s évai Nagy Lexikona, 14. kötet: Mons-Ottó (1916) 100. old.
  7. https://adt.arcanum.com/hu/view/RevaiLexikon_21_pot/?query=munk%C3%A1sbiztos%C3%ADt%C3%A1s&pg=619&layout=s Révai Nagy Lexikona, 21. kötet: Kiegészítés A-Z (Budapest, 1935)

Források szerkesztés

  • 1907. évi XIX. törvénycikk Az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetére való biztositásáról

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

További információk szerkesztés

[[Kategória:Társadalombiztosítás]][[Kategória:Magyar jogtörténet]]