Főmenü megnyitása

Szerkesztő:Raziel/Tervezetek/Carl Barks-tervezet

Ez az oldal a Carl Barks-tervezet vázlatát tartalmazza. Célja Carl Barks nevezetes képregényeinek megnevezése, és azok önálló szócikkeihez felhasználható másodlagos források összegyűjtése. A tervezet egyben szerény tisztelgés is Carl Barks munkássága előtt.

A listák nem feltétlenül teljesek, és a bennük szereplő elemek nem feltétlenül rendelkeznek megfelelő mennyiségű háttéranyaggal egy önálló szócikkhez.

Tartalomjegyzék

Carl BarksSzerkesztés

Carl Barks (1901. március 27. – 2000. augusztus 25.) az amerikai Disney-képregények legismertebb és legkiemelkedőbb alkotója. Az 1940-es évektől kezdődően írta és rajzolta Donlad kacsa és családjának képregénykalandjait, de korának sok más alkotójához hasonlóan, ő is hosszú évekig a névtelenség homályában dolgozott. Jellegzetes többsíkú, humoros, ironikus és szatirikus történetei gyermekeket és felnőtteket egyaránt megragadtak, akik csak a „The Good Duck Artist” néven kezdték emlegetni az ismeretlen alkotót. Nem csak a kezdetben felszínes rajzfilmfigurának, Donald kacsának adott valódi személyiséget és jellemet, hanem több szereplővel is gyarapította annak történeteit, köztük Donald zsugori multimilliárdos rokonával, Dagobert bácsival. Bár Barks nem volt nagy utazó, szereplői gyakran éltek át kalandokat egzotikus helyeken, melyek valósághű ábrázolásához általában újságok és magazinok cikkei és fényképei szolgáltak forrásként.

Annak ellenére, hogy több mint negyed évszázadon át dolgozott a kacsa család kalandjain, Barks neve csak az 1960-as évek végén vált ismertté az olvasók számára világszerte. Teljesítményét még életében számos díjjal elismerték, munkássága és művei, melyekről több könyv, cikk és tanulmány is született, az őt követő képregényalkotók generációira voltak és vannak hatással.

1. fázis: Nevezetes történetekSzerkesztés

Cél: A felsorolt szócikkek „teljes” minőségi besorolásúvá fejlesztése.
Az 1. fázis állapota:
Dátum Cím INDUCKS Források Állapot
1942. Donald Duck Finds Pirate Gold W OS 9-02
  • Barrier, 37., 106. o.
  • Andrae, 6., 66., 109–111. o.
Besorolatlan
1943. 09. The Mummy’s Ring W OS 29-01
  • Barrier, 30–31., 37., 106. o.
  • Andrae, 111–114. o.
  • Ault, 47–48., 64., 125. o.
  • Eijmeren, [1]
Teljes
1945. 01. Mystery of the Swamp W OS 62-03
  • Barrier, 64–65., 106. o.
  • Andrae, 161–163. o.
  • Ault, 95. o.
  • Eijmeren, [2], [3], [4]
  • Blum, [5]
Besorolatlan
1946. The Firebug W OS 108-02
  • Barrier, 106–107. o.
  • Andrae, 114–117. o.
  • Eijmeren, [6], [7]
Teljes
1946. The Terror of the River W OS 108-01
  • Barrier, 37–39., 106. o.
  • Andrae, 114., 117–119., 137. o.
Teljes
1947. 05. Volcano Valley W OS 147-02
  • Barrier, 64., 107. o.
  • Andrae, 119–122. o.
  • Eijmeren, [8]
Teljes
1947. 08. The Ghost of the Grotto W OS 159-01
  • Barrier, 36., 107. o.
  • Andrae, 134–137. o.
Teljes
1948. 06. The Old Castle’s Secret W OS 189-02
  • Barrier, 47., 81., 107. o.
  • Andrae, 85., 134–137., 205 o.
  • Ault, 13., 104. o.
  • Eijmeren, [9]
Teljes
1948. 10. Sheriff of Bullet Valley W OS 199-02
  • Barrier, 40., 44., 71., 107–108. o.
  • Andrae, 81–84. o.
Teljes
1949. 04. Lost in the Andes W OS 223-02
  • Barrier, 59–61., 65–67., 108. o.
  • Andrae, 163–169. o.
  • Barks, 652–657. o.
  • Ault, 12. o.
  • Eijmeren, [10]
  • Stajano, [11]
Teljes
1949. 08. Voodoo Hoodoo W OS 238-02
  • Barrier, 40., 108–109. o.
  • Andrae, 137–147. o.
  • Eijmeren, [12]
Teljes
1950. 05. In Ancient Persia W OS 275-02
  • Barrier, 109. o.
  • Andrae, (123–124.) 125–127., 217 o.
  • Eijmeren, [13]
Teljes
1950. 07. A Donald család nyaral (Vacation Time) W VP 1-01
  • Barrier, 160. o.
  • ImageTexT, [14]
  • Eijmeren, [15]
Besorolatlan
1950. 09. The Magic Hourglass W OS 291-02
  • Barrier, 50., 52., 68., 109–110. o.
  • Andrae, 144–149., 198 o.
Teljes
1950. 11. Big-Top Bedlam W OS 300-02
  • Barrier, 110. o.
  • Andrae, 252–255. o.
  • Magnussen, Christiansen, 134–139. o.
  • ImageTexT, [16]
Besorolatlan
1951. 01. Billions to Sneeze At W WDC 124-02
  • Barrier, 173. o.
  • Andrae, 85–87. o.
Teljes
1951. 01. Dangerous Disguise W OS 308-02
  • Barrier, 67–68., 110. o.
  • Andrae, 128–132., 211., 215. o.
  • Ault, 23., 100., 119. o.
  • Eijmeren, [17]
Teljes
1951. 03. A Financial Fable W WDC 126-02
  • Barrier, 173. o.
  • Andrae, 93–95. o.
  • Eijmeren, [18]
Teljes
1951. 05. In Old California W OS 328-02
  • Barrier, 67–68., 110–111. o.
  • Andrae, (154–155. o.) 177–183. o.
  • Ault, 10., 12–13., 35–36., 72., 104., 180. o.
  • Jensen, 70–71. o.
  • Eijmeren, [19]
Teljes
1952. 03. Only a Poor Old Man W OS 386-02
  • Barrier, 49–50., 52., 80., 132. o.
  • Andrae, 189–198. o.
  • Ault, 98. o.
  • Eijmeren, [20]
  • Blum, [21]
Besorolatlan
1952. 03. Statuesque Spendthrifts W WDC 138-02
  • Barrier, 174. o.
  • Andrae, 193–195. o.
  • Ault, 98. o.
  • Eijmeren, [22]
Teljes
1952. 07. The Golden Helmet W OS 408-02
  • Barrier, 59., 112. o.
  • Andrae, 149–154., (166.,) 204. o.
Besorolatlan
1952. 11. Trick or Treat W DD 26-02
  • Barrier, 112. o.
  • Andrae, 154–156. o.
  • ImageTexT, [23]
Besorolatlan
1953. 03. Back to the Klondike W OS 456-02
  • Barrier, 132–133. o.
  • Andrae, 200–204, 240–242. o.
  • Ault, 49., 76., 103. o.
  • Eijmeren, [24]
Kitüntetett  
1953. 08. Some Heir Over the Rainbow W WDC 155-01
  • Barrier, 176. o.
  • Andrae, 95–96. o.
Teljes
1954. 03. The Sunken City/The Secret of Atlantis W US 5-02
  • Barrier, 134. o.
  • Andrae, 172–174. o.
  • Eijmeren, [25]
Besorolatlan
1954. 06. Tralla La W US 6-02
  • Barrier, 136. o.
  • Andrae, 174–177. o.
  • Ault, 125. o.
  • Eijmeren, [26]
  • Blum, [27]
Teljes
1954. 09. The Seven Cities of Cibola W US 7-02
  • Barrier, 136. o.
  • Andrae, 206–210. o.
  • Eijmeren, [28]
Teljes
1956. 03. Land Beneath the Ground W US 13-02
  • Barrier, 138–140. o.
  • Andrae, 21., 159., 169–172. o.
  • Eijmeren, [29]
  • Blum, [30]
Teljes
1957. 03. A Cold Bargain W US 17-02
  • Barrier, 141. o.
  • Andrae, 215–217. o.
  • Eijmeren, [31]
Besorolatlan
1957. 06. Land of the Pygmy Indians W US 18-02
  • Barrier, 141. o.
  • Andrae, 183–186. o.
  • Eijmeren, [32]
Besorolatlan
1960. 03. Island in the Sky W US 29-01
  • Barrier, 144. o.
  • Andrae, 219–221. o.
  • Eijmeren, [33]
Besorolatlan
1966. 05. House of Haunts W US 63-02
  • Barrier, 153. o.
  • Andrae, 213–215. o.
  • Eijmeren, [34]
Besorolatlan
1966. 07. Treasure of Marco Polo W US 64-02
  • Barrier, 153. o.
  • Andrae, 263–267. o.
  • Eijmeren, [35]
Besorolatlan
1966. 09. Micro-Ducks from Outer Space W US 65-01
  • Barrier, 153. o.
  • Andrae, 223–224. o.
  • Eijmeren, [36]
Besorolatlan
1967. 05. The Cattle King W US 69-02
  • Barrier, 153. o.
  • Andrae, 238–240. o.
  • Eijmeren, [37]
Besorolatlan

ForrásokSzerkesztés

  • Barrier, Michael. Carl Barks and the Art of the Comic Book (angol nyelven). New York: M. Lilien (1981). ISBN 0-9607-6520-4 
  • Andrae, Thomas. Carl Barks and the Disney Comic Book (angol nyelven). Jackson: University Press of Mississippi (2006). ISBN 1-5780-6858-4 
  • szerk.: Donald Ault: Carl Barks: Conversations (angol nyelven). Jackson: University Press of Mississippi (2003). ISBN 1-5780-6501-1 
  • Carl Barks (w, p, i). The Carl Barks Library of Walt Disney’s Donald Duck. (1984) Scottsdale: Another Rainbow. (angol nyelven)
  • Daniël van Eijmeren: A Guidebook to the Carl Barks Universe (angol nyelven). magánkiadás
  • Geoffrey Blum: Geoffrey Blum honlapja (angol nyelven). magánkiadás
  • Frank Stajano: Frank’s Walt Disney Comics page (angol nyelven). magánkiadás
  • szerk.: Anne Magnussen, Hans-Christian Christiansen: Comics and Culture: Analytical and Theoretical Approaches to Comics (angol nyelven). Copenhagen: Museum Tusculanum Press (2000). ISBN 8-7728-9580-2 
  • szerk.: Julio Jensen: The Object of Study in the Humanities (angol nyelven). Copenhagen: Museum Tusculanum Press (2000). ISBN 8-7728-9831-3 

Egyéb forrásokSzerkesztés