Szlezák László

magyar harangöntő mester

Szlezák László (Ispáca (Pozsony vármegye), 1870. augusztus 9.Budapest, 1953. augusztus 9.) a legkiválóbb 20. századi magyar harangöntők egyike, a leghíresebb magyar harangöntő.

Szlezák László
Született 1870. augusztus 9.[1]
Spáca
Elhunyt 1953. augusztus 9. (83 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása harangöntő
Kitüntetései mester aranykoszorú (koszorús mesterverseny, 1928)
Pro Ecclesia et Pontifice(wd)
Sírhely Új köztemető
A Wikimédia Commons tartalmaz Szlezák László témájú médiaállományokat.
Szlezák László sírja

Az ő nevelt fia volt Gombos Lajos, akitől apáról fiúra szállt tovább a mesterség.

ÉletpályájaSzerkesztés

 
Egy általa 1936-ban öntött harang az árpádföldi református templom udvarán

Szlezák László 12 éves korától fogva dolgozott a szakmában. Első mestere, Thury Ferenc – harangöntő, aki a maga idejében az ország legjobb és leghíresebb harangöntője volt és rokona – alkalmazásában állt 1908-ig. Előbb inaskodott, majd ugyanott lett legény, később művezető öntő mester. Halála után önállósította magát. A budapesti Lehel utca 8. szám alatt működött Thury-műhelyt 1909-ben Egry Ferenc vett át, 1911-ben pedig Szlezák vásárolta meg. Az önálló műhely első jelentős megrendelése még ebben az évben a ceglédi református templom számára öntött harang volt. 1914-ben új műhelyt nyitott Angyalföld külső részén. Az első világháború alatt megélhetését az biztosította, hogy 1916-tól a rekvirált harangok szakszerű leszerelésére kapott megbízást. Az ezt követő konjunktúrában gyorsan fellendült műhelye közel 100 embert foglalkoztatott. 1928-ban készítette el 3600 kilogrammal ennek az időszaknak a legnagyobb tömegű, harangját a pesti ferencesek Alcantarai Szent Péter-temploma részére. Ugyanebben az évben az Országos Iparegyesülettől megkapta az Aranykoszorús mester címet, amelyet ezt követően minden harangján feltüntetett. Ekkor 50 munkáskéznek adott kenyeret. Harangjait a háború után kiállításokon is bemutatta. A két háború között egy ideig a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökhelyettese is volt – ez egyik oka is lett a család második világháború utáni üldöztetésének.

Munkásságának legnagyobb, 7945 kg tömegű harangját 1930-ban készítette el a budapesti Szent István-bazilika részére. Az 1930-as évek közepén a váci és az esztergomi bazilikától is kapott nagyobb méretű harangra megrendelést. Ekkortól változott az által készített harangok díszítése is, amik palástjának alsó részén szőlőleveles díszítést, a középső részén a megrendelő által kért díszítést és feliratot, a felső részén babérkoszorúkból és virágfüzérekből alkotott díszítéssort került. Második feleségének a fiát, Gombos Lajost hatéves korában, 1934-ben adoptálta, fiaként nevelte és a mesterség rejtelmeibe is beavatta.

Gyárát 1944 szeptemberében lebombázták, amit követően fiával saját kezűleg építette fel új műhelyét. A háború utáni első, 700 kilogrammos harangot hulladékbronzból öntötték a Béke téri Szent László-templom számára.

1953-as haláláig – becslések szerint – több, mint 5000 harangot öntött. Az első világháborúban hadi célokra lefoglalt harangok túlnyomó ő öntötte újra, de a második világháború után haláláig is öntött még harangokat. Műhelyét 1951-ben államosították, ekkor már sokat betegeskedett. Halála után, 1955-ben meg is szűnt. 1960-tól mostohafia, Gombos Lajos lett a harangöntő. A családi hagyományt a Gombos-dinasztia következő tagjai, Gombos Miklós és fia, Gombos Ferenc folytatják.[2]

Felesége Vancsó Anna néven született, ezüstmenyegzőjüket 1925-ben a budapesti karmeliták templomában tartották.[3] Unokaöccse Szlezák Rafael is harangöntő volt, és évtizedeken át keze alatt dolgozott.[4]

NyughelyeSzerkesztés

Sírja a budapesti Új köztemető 114/X-1-51 sírhelyén található.

Díjai, elismeréseiSzerkesztés

  • 1900. évi párizsi világkiállítás díszoklevele (1900)
  • aranyérem - vasipari kiállítás (1921, 1923)
  • a kormány díszoklevele - I., II. Kézműipari Tárlat (1925, 1926)[5][6]
  • Magyarország aranykoszorús harangöntő mestere cím - III. Országos Kézművesipari Tárlat, koszorús mesterverseny (1928)
  • »Pro Ecclesia et Pontifice« érdemkereszt a Pápa Őszentségétől lelkes munkásságáért és adományaiért (1929-ben vette át Tomori utcai elemi leányiskola kápolnájában a karmelita rend tartományfőnökétől[7])
  • 1930. évi nemzetközi vásár emléklapja (1930)
  • ezüst díszérem az ipari jelességért - Országos Iparegyesület (1932)[8]

Számos vidéki kiállításon is szerzett aranyérmeket harangjaival.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Szlezák, http://lexikon.katolikus.hu/S/Szlezák.html
  2. richpoi.com: Harangöntés magyar mestereknél Talita.hu - 2012. augusztus 1.
  3. Ezüstmenyegző, Budapesti Hírlap 45. évfolyam 214. szám - 1925. szeptember 24. (online: adtplus.arcanum.hu)
  4. Horváth Csaba: Szlezák Ráfael, a harangöntő (eredeti megjelenés: Helyem Házam Palotám 2018. évi 4. szám), rakospalotaanno.hu - 2018. november 30.
  5. Magyar Ipar 46. évfolyam 12. szám - 1925. szeptember 15. (online: adtplus.arcanum.hu)
  6. Vasárnap ér véget a kézművesipari tárlat, Nemzeti Ujság 8. évfolyam 212. szám - 1926. szeptember 19. (online: adtplus.arcanum.hu)
  7. A Szent Mihály egyházközség ünnepei, Magyarság 10. évfolyam 289. szám - 1929. december 19. (online: adtplus.arcanum.hu)
  8. Magyar Ipar 53. évfolyam 17-18. szám - 1932. december 2. (online: adtplus.arcanum.hu)

ForrásokSzerkesztés

  • Szlezák, Magyar Katolikus Lexikon
  • Dalnoki Kováts Jenő: Koszorús mesterek - Szlezák László, A magyar ipar almanachja I. rész, library.hungaricana.hu - 1929.
  • O'sváth Andor (Szalay Béla és Vadas Lajos) szerk.: Esztergom ipartelepei és üzemei (A Szlezák László harangöntő cégről 441-442. old.), Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék múltja és jelene, Magyar Vármegyék és Városok Múltja és Jelene, - 1938.
  • Millisits Máté és L. Kiss Katalin: Harangöntöde centenárium, Örökség 14. évf. 9-10. szám, epa.hu - 2010. szept. 10.

További információkSzerkesztés

  • Ormánsági História (Szoták Attila): Vajszlói harangok, ormansagihistoria.blog.hu - 2018. február 1.