Főmenü megnyitása

Szocialista Párt (Portugália)

portugáliai szociáldemokrata politikai párt (1973–)


A Szocialista Párt egy portugáliai balközép, szociáldemokrata[5][6] párt, amelyet 1973-ban hoztak létre az NSZK-ban található Bad Münstereifelben portugál emigránsok csoportja. A párt Portugália egyik legnagyobb politikai pártja, legfőbb riválisa a jobbközép Szociáldemokrata Párt.

Szocialista Párt
Partido Socialista
Adatok
Elnök Carlos César

Alapítva 1973. április 19.
Elődpárt Portugál Szocialista Cselekvés
Székház Largo do Rato 2
1269–143 Lisszabon, Portugália
Ifjúsági tagozat Juventude Socialista (Szocialista Ifjúság)
Tagok száma 83,524 (2012)

Ideológia szociáldemokrácia[1][2]

európapártiság[3]

munkásmozgalom[4]
Politikai elhelyezkedés Balközép
Parlamenti jelenlét Portugál Parlament:
85 / 230
Helyi önkormányzatok:
963 / 2 074
Európai parlamenti jelenlét
8 / 21
Nemzetközi szövetségek Progresszív Szövetség
Szocialista Internacionálé
Európai párt Európai Szocialisták Pártja
EP-frakció Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége
Weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szocialista Párt
Partido Socialista
témájú médiaállományokat.

TörténeteSzerkesztés

A pártot 1973-ban alapítottak portugál emigránsok csoportja. A 27 alapító a Portugál Szocialista Cselekvés aktivistái voltak. Az aktivisták azért alapítottak pártot, hogy a szocializmus és a politikai szabadság képviselve legyen. Hitet tettek az osztályharc mellett, de a marxizmust elutasították. A párt akkori főtitkárának Mario Sóarest választották meg.

1974. április 25-én kirobbant Szegfűs forradalom ledöntötte az 1933 óta fennálló Estado Novo autoriter rezsimet. Ezzel egy időben visszaállították a demokráciát. A párt főtitkára Mário Soares franciaországi száműzetéséből tért vissza ezt követően Portugáliába. Ahol ő lett a külügyminiszter, António de Almeida Santos a párt másik tagja pedig a bíróságok közti koordinációért felelős miniszter lett az első Estado Novo utáni kormányban.

A forradalom után 1975-ben tartották 1925 után, 50 év után az első szabad választásokat, amelyek alkotmányozó választásnak is neveztek. A választást a szocialisták nyerték meg. Az 1976-os és 1979-es választásokat a szocialisták elvesztik.

1980-ban koalíciót kötött a párt a Republikánus és Szocialista Fronttal illetve a Baloldali Unió a Szociáldemokráciáért pártokkal, ám itt sem sikerült győzniük. 1983-as választáson győztek a szocialisták, de koalíciót kellett kötniük a jobbközép Szociáldemokrata Párttal,amivel létrehozták a Centrum Unióját. Ez a kormány megkezdte a tárgyalásokat Portugália csatlakozásáról az Európai Gazdasági Közösségbe.

A koalíció 1985-ben felbomlott és az az évi választáson az Aníbal Cavaco Silva vezette jobbközép Szociáldemokrata Párt győzött, a szocialisták vereséget szenvedtek, amit most Almeida Santos vezetett. A párt innentől kezdve 10 évig ellenzékben volt.

1995-ben a párt elnöke António Guterres volt, akivel a szocialisták megnyerték a választásokat.

Guterres-kormánySzerkesztés

A Gutteres-kormány alatt növelték a jóléti kiadásokat, valamint állami vállalatok privatizálását kezdték el. Így került magánkézbe a Portugal Telecom, az ország állami telekommunikációs vállalata, valamint az ország áramszolgáltatóját az Electricidade de Portugalt. 1998-ban Lisszabon adott otthont a világkiállításnak Expo'98 néven.

ForrásokSzerkesztés

  1. Nordsieck, Wolfram: Portugal. Parties and Elections in Europe , 2015. (Hozzáférés: 2018. augusztus 15.)
  2. The Portuguese Socialists and the Third Way, Social Democratic Party Policies in Contemporary Europe, 1st, London: Routledge, 83–101. o. (2004. szeptember 8.). ISBN 0415304253 
  3. For or Against? How European Parliamentarians Are Shaping the Future of the EU - VoteWatch. VoteWatch . (Hozzáférés: 2017. május 24.)
  4. (2018. december 4.) „O Maio de 68 na Europa – Estado e Revolução” (Portuguese nyelven) (PDF). Direito e Práxis 9 (2), 969–991. o. DOI:10.1590/2179-8966/2018/33600. ISSN 2179-8966.  
  5. Dimitri Almeida. The Impact of European Integration on Political Parties: Beyond the Permissive Consensus. CRC Press, 71. o. (2012). ISBN 978-1-136-34039-0. Hozzáférés ideje: 2013. július 14. 
  6. Andrew Wilson. Ukraine's Orange Revolution of 2004: the Paradoxes of Negotiation, Civil Resistance and Power Politics: The Experience of Non-violent Action from Gandhi to the Present. Oxford University Press, 367. o. (2009). ISBN 978-0-19-161917-5