Szojuz–10

háromszemélyes űrhajó

A Szojuz–10 (7K-OKS) (oroszul: Союз 10) szovjet háromszemélyes, személyszállító, szabványos rendszerben épített Szojuz űrhajó.

Szojuz–10
Szaljut-program
Repülésadatok
Űrügynökség Szovjet űrprogram
Hívójel Granyit (Гранит)
Hordozórakéta Szojuz hordozórakéta
A repülés paraméterei
Start 1971. április 23. 23:54:06 UTC[1]
Starthely Bajkonur, LC1
Keringések száma 32
Leszállás
ideje 1971. április 25. 23:40 UTC
helye 50° É, 72° K
Időtartam 1 nap 23 óra 44 perc
Űrhajó tömege 6800 kg
Pálya
Pályamagasság
Föld körül 209 / 246 km
Pályahajlás
Föld körül 51,6°
Periódus
Föld körül 89,1 perc
A Wikimédia Commons tartalmaz Szojuz–10 témájú médiaállományokat.

Küldetés szerkesztés

Feladata volt az űrhajósokat a Szaljut–1 űrállomásra szállítani, hogy az üzembe helyezést és az első műszaki próbát elvégezhessék.

A repülés első napján megközelítették a Szaljut–1 űrállomást, kipróbálták a közelítő rendszert, valamint az új összekapcsoló egységet. Biztonságos kapcsolat esetén az átjáró nyílások kinyitásával lehetett volna az űrállomásra bemenni. Alvás után április 24-én automatikus közelítést végeztek, amivel 180 m-re közelítették meg az űrállomást. Az összekapcsolódást kézi vezérléssel oldották meg. Technikai okok miatt nem sikerült az űrállomás ajtajának kinyitása, ezért földi parancsra 5,5 órás együttrepülés után leválasztották az űrhajót. A repülés utólagos elemzése azt mutatta, hogy az űrhajósok nem rendelkeztek olyan műszerrel, amely a sikeres kézi dokkoláshoz szükséges szög- és távolsági adatokat szolgáltatta volna.

Április 25-én belépett a légkörbe – a leszállás első ízben történt éjszaka az emberes űrrepülés történetében – és hagyományos módon, ejtőernyős leereszkedéssel Karagandi városától 120 kilométerrel északnyugatra értek földet. Az ereszkedés során kisebb probléma lépett fel, a kabint mérges füstgáz kezdte megtölteni, emiatt az egyik űrhajós, Rukavisnyikov elvesztette az eszméletét, de a leszállás végül sikerült.[2]

Jellemzői szerkesztés

Központi tervező iroda CKBEM <= Центральное конструкторское бюро экспериментального машиностроения (ЦКБЕМ)> (OKB-1 <= ОКБ-1>, most OAO RKK Energiya im. SP Korolev <= ОАО РКК Энергия им. С. П. Королёва> – Központi Kísérleti Gépgyártási Tervezőiroda). Az űrhajót kis átalakítással emberes programra, teherszállításra és mentésre (leszállásra) tervezték.

1971. április 23-án a bajkonuri űrrepülőtér indítóállomásról egy Szojuz hordozórakéta (11А511) juttatta Föld körüli, közeli körpályára. Az orbitális egység pályája 89 perces, 51,6 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya-perigeuma 208 kilométer, apogeuma 246 kilométer volt. Az űrhajó hasznos tömege 6800 kilogramm. Az űrállomás megközelítése érdekében apró pályamódosító manővert kellett végrehajtani. Az űrhajó napelemek nélkül, kémiai akkumulátorokkal 2 napos program végrehajtására volt alkalmas. A napelemszárnyakat még meghagyták. Összesen 1 napot, 23 órát, 44 percet töltött a világűrben. Összesen 32 alkalommal kerülte meg a Földet.

A Szojuz–10 szerkezeti felépítését tekintve azonos a Szojuz–4-gyel, azonban néhány nagyobb átalakítást végeztek rajta. Az orbitális egységet úgy alakították ki, hogy az a hermetikus összekapcsolódás után belső átszállást tett lehetővé. Az automatika az átszállónyílás hermetikusságát, illetve az elektronikus kapcsolódást is ellenőrizte. Megszüntették az űrsétához szükséges zsilipelési rendszert. Az űrrandevú rádióberendezését az orbitális kabinba helyezték. Tartalék étel- és víztartályokat helyeztek el, meghatározták a regenerációt biztosító eszközök, valamint a hőszabályzó helyét. A leszállóegységben helyet alakítottak ki a kutatási anyagok, eszközök biztonságos Földet érésére.

Személyzet szerkesztés

Tartalék személyzet szerkesztés

Források szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

További információk szerkesztés

Elődje:
Szojuz–9

Szojuz-program
1967–1981

Utódja:
Szojuz–11