Szulfanilsav
| Szulfanilsav | |||
 A szulfanilsav szerkezeti képlete | |||
 A szulfanilsav pálcika-modellje | |||
| |||
| IUPAC-név | p-aminobenzolszulfonsav | ||
| Más nevek | szulfanilsav | ||
| Kémiai azonosítók | |||
|---|---|---|---|
| CAS-szám | 121-57-3 | ||
| PubChem | 8479 | ||
| |||
| |||
| Kémiai és fizikai tulajdonságok | |||
| Kémiai képlet | C6H7NO3S | ||
| Moláris tömeg | 173,19 | ||
| Sűrűség | 1,485 | ||
| Olvadáspont | 288 °C | ||
| Oldhatóság (vízben) | >20 g/l | ||
| Rokon vegyületek | |||
| Rokon szulfonsavak | Benzolszulfonsav p-toluolszulfonsav | ||
| Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. | |||
A szulfanilsav (4-aminobenzolszulfonsav) törtfehér kristályos anyag, melyet a nitrát- és nitrition mennyiségi meghatározásához használnak fel. Szilárd halmazállapotban ikerionos formában van jelen, olvadáspontja szokatlanul magas.[1]
Előállítása szerkesztés
Szulfanilsavat anilin szulfonálásával lehet előállítani:[2]
Felhasználása szerkesztés
Mivel könnyen képez diazovegyületeket, festékek és szulfonamid tartalmú gyógyszerek gyártásához használják fel.[1] Ugyanezen tulajdonságát használják fel a nitrát- és nitritionok mennyiségi meghatározása során, amikor is N-(1-naftil)etiléndiaminnal azokapcsolási reakcióba viszik, melynek eredményeként azoszínezék keletkezik. A nitrát vagy nitrit koncentrációját a kapott piros oldat színintenzitásának kolorimetriás méréséből állapítják meg.[3]
ethylenediamine.png)
Szerves vegyületek elemanalízisében referenciaanyagként is alkalmazzák.
Fordítás szerkesztés
Ez a szócikk részben vagy egészben a Sulfanilic acid című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Hivatkozások szerkesztés
- ↑ a b "Sulphanilic acid". A Dictionary of Chemistry. Oxford University Press, 2000. Oxford Reference Online. Oxford University Press.
- ↑ Siegfried Hauptmann: Organische Chemie, 2nd Edition, VEB Deutscher Verlag für Grundstoffindustrie, Leipzig, 1985, p. 511, ISBN 3-342-00280-8.
- ↑ Colorimetry and Spectrophotometry, Vogel's Textbook of Quantitative Chemical Analysis, 5th Edition. Longman, 702. o. (1989). ISBN 0-582-44693-7