Tálos Gyula
Tálos Gyula, Tálos Gyula Ferenc (Budapest, 1887. március 8. – Budapest, 1975. február 13.)[5] magyar belsőépítész, építész, grafikus. Édesapja Tálos Pál, műbútor-asztalos, az Ipartestület alelnöke, az Első Bútorcsarnok Szövetkezet alapítója és igazgatója.
Tálos Gyula | |
Született | Tálos Gyula Ferenc 1887. március 8.[1] Budapest[2] |
Elhunyt | 1975. február 13. (87 évesen)[1] Budapest[2] |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Czakó Olga (h. 1912–1921) Dukai Ilona Róza (h. 1923–1975) |
Foglalkozása |
|
Sírhelye | Farkasréti temető (CC-514. fülke)[3][4] |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája
szerkesztés1908-ban fejezte be tanulmányait az Iparművészeti Iskolában, mint belsőépítész; Toroczkai Wigand Ede tanítványa volt. 1908–1911 között tanulmányúton volt Bécsben, Münchenben, Berlinben, Brüsszelben és Párizsban. 1910–1911 között építészeti irodákban dekorátor tervezőként dolgozott. 1911–1913 között Lajta Béla, 1913–1941 között Málnai Béla mellett dolgozott. 1915–1920 között orosz hadifogságban volt. 1918-ban japán újságokban jelentek meg grafikái, rajzai. 1941–1948 között Csánk Rottmann Elemér építész irodájában irodavezetőként tevékenykedett. 1948–1956 között a Középülettervező Vállalat magasépítési szakosztályában dolgozott.
Sírja a Farkasréti temetőben található.[5][6]
Magánélete
szerkesztésElső felesége Czuckermandel Adolf állomásfőnök és Weisz Janka lánya, Czakó Olga volt, akivel 1912 és 1921 között élt házasságban.[7]
Művei
szerkesztés- Dal a tűzpiros virágról (1935)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC15363/15425.htm, Tálos Gyula, 2017. október 9.
- ↑ a b Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ a b c Gyászjelentése. [2018. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 17.)
- ↑ a b Billiongraves.com
- ↑ Házasságkötési bejegyzése Czakó Olgával a Budapest V. kerületi polgári házassági akv. 195/1912. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. október 31.)
Források
szerkesztés- Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X
- Hung-Art.hu
- Építészfórum.hu
További információk
szerkesztés- Lakás-Interieur (Málnai-Tálos-szám, 1913. I. sz.)
- Mezei Ottó: Egy elfelejtett építő-iparművész. Tálos Gyula (Ipari Művészet, 1974. 4. sz.)
- Perényi Imre: Tálos Gyula kiállítása (Magyar Építőművészet, 1975. 1. sz.)
- Barla-Szabó László: Tálos Gyula kiállítása (Műemlékvédelem, 1975. 1. sz.)
- Bútorművészeti lexikon. Szerkesztette: Kiss Éva (Corvina, Budapest, 2005)
- Új magyar életrajzi lexikon VI. (Sz–Zs). Főszerk. Markó László. Budapest: Helikon. 2007. ISBN 963-547-414-8