Táncházmozgalom Erdélyben

Táncházmozgalom

Története

Előzmények

Előzményei az 1940-es évekre vezethetők vissza, amikor a népi kultúra értékei iránti érdeklődés jeleként több erdélyi középiskolában (Székelyudvarhelyen Haáz Sándor, Sepsiszentgyörgyön Dancs Árpád és Péter Albert tanárok vezetésével) népi tánccsoportok alakultak, s nem csak saját városukban, de más városok-falvak közönsége előtt is sikerrel szerepeltek hiteles népi táncműsoraikkal. Ezt az érdeklődést kívánta akkor kielégíteni Elekes Dénes és Faragó József könyve (Táncoljunk, daloljunk! Bukarest, 1949). Ezekből a kezdeményezésekből azonban, amelyeket az iskolák államosításával beindult „kommunista nevelés” körülményei között „narodnyik” jelzővel bélyegeztek meg, nem alakulhatott ki országos táncházmozgalom, mint ahogy politikai megbélyegzés és kulcsszemélyiségeinek meghurcolása törte derékba a népi kultúra értékei iránt főképp az egyetemi ifjúság körében 1955–56-ban megélénkült érdeklődést is. (Az OGYI népi tánccsoportjának vezetőjét, Kóródy Ferencet „magyar nacionalizmus” vádjával hét év börtönre ítélték.)

Az 1970-es évek közepén indult táncházmozgalom nyilván nem hivatkozhatott ezekre az előzményekre. Kibontakozása, az erdélyi népzenekultúra hagyományaira építve, inkább az 1972-ben kezdődő magyarországi táncházmozgalom mintájára történt. Céljául a hiteles népi táncok elterjesztését, a magas kultúrába való beemelését, népszerűsítését tűzte ki. Közvetlen elindításában és kibontakozásában nagy szerepe volt Kallós Zoltánnak, aki főképp a mezőségi és a gyimesi csángó hangszeres zene gyűjtésével és népszerűsítésével teremtett hiteles alapot a táncházmozgalom számára; valamint Könczei Ádámnak, aki több cikkben és előadásban nem csak népszerűsítésén, hanem szakmai alapokra helyezésén is fáradozott. A táncházmozgalom ugyanis elválaszthatatlanul összefonódott a hiteles népzene felkarolásával: táncházzenekarok alakultak, így Csíkszeredában a Barozda, Székelyudvarhelyen a Venyige, Marosvásárhelyen a Regösök, Kolozsváron a Bodzafa, az Ördögszekér, majd a Bogáncs gyermektáncház.

A táncházmozgalom országos elterjedésével párhuzamosan a téma körül gazdag irodalom bontakozott ki. Főképp a Művelődésben és az Ifjúmunkásban (ez utóbbi Táncház címmel rovatot rendszeresített), számos írásban vetődtek fel a táncművészet szakmai, elméleti kérdései, amelyeknek nyílt megvitatására is sor került az éveken át megrendezett táncháztalálkozók keretében szervezett tudományos konferenciákon. A Kovászna Megyei Népi Alkotások Irányító Központja külön kiadványt jelentetett meg a táncházszervezők munkájának segítségére (Antal Miklós: A táncoktató kézikönyve. Sepsiszentgyörgy, 1973).

A táncházmozgalom kibontakozásában nem jelentéktelen szerepe volt a Román TV magyar adásában 1977-től indult Kaláka műsornak, valamint az évente megszervezett országos táncháztalálkozóknak. Az első találkozóra 1978. szeptember 23–24-én Székelyudvarhelyen került sor, itt a táncház-zenekarok mellett mérai, széki, visai, magyarszováti és más, az erdélyi magyar néptánc szempontjából jelentős falvak táncosai is részt vettek. Hasonló találkozók voltak 1979-ben, 1980-ban, 1981-ben és 1982-ben, ugyancsak Székelyudvarhelyen. Az érdeklődést kihasználva, az Electrecord Hanglemezgyár több táncházlemezt jelentetett meg.

A táncházmozgalom népszerűségét jelezte, hogy nem csak „felnőtt”, de gyermektáncházak is alakultak, pl. Kolozsváron az „aprók táncháza” 1981-ben, s a táncházmozgalom keretében sor került Marosvásárhelyen az „öreg táncosok találkozója” megszervezésére is. Főképp a szórványvidéken az is segítette a ~ elterjedését, hogy egyes csoportjainak önkéntes vezetői a felsőbb kezdeményezésre szervezett Megéneklünk, Románia mozgalomhoz kapcsolták rendezvényeit, s ez átmenetileg védettséget biztosított a helyi kultúraktivistákkal szemben.

Azonban épp népszerűsége tette gyanússá a táncházmozgalomat a hatalom szemében: az 1980-as évek elejétől már egyre több gánccsal kellett szembenézniük a rendezvények szervezőinek. Végül 1983-ban be is tiltották az országos találkozó szervezését, s utána nem sokkal a román televízió magyar adásait is megszüntették.

A rendszerváltás után

1989 után újraéledt a táncházmozgalom. Most már akadálytalanul látogathattak Erdélybe a hiteles néptánc iránt lelkesedő magyarországi fiatalok is, mégpedig azokra a helyekre, ahol a néptánc még a hétköznapok élő eleme és nem tanfolyamokon tanult és újraélesztett kulturális érték. Válaszút a Kallós Alapítvány létesítette intézmény jóvoltából néptánc- és népzenetáborok színhelye lett, ugyanakkor Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában hivatásos táncegyüttesek alakultak, amelyeknek műsorai tulajdonképpen a mozgalom által megőrzött hiteles erdélyi néptánc színpadra alkalmazott változatai. Az EMKE 1993-tól évenként kiosztásra kerülő Kacsó András-díjával ismerte el a táncházmozgalomban többek között Antal Miklós, Balla Antal, Berei Kálmán, Both Aranka, Fodor Csaba, Füzesi Albert, Gábos Endre, Mátéfi Csaba és Zita, Németh Ildikó, a Szarkaláb Néptáncegyüttes, a Háromszék Zenekar érdemeit. A táncházmozgalomnak támogatói akadtak más civil szervezetek körében is: 1998-tól például a Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Civitas Alapítvány szervezésében négy alkalommal is megrendezésre került a kolozsvári Diákművelődési Házban egy „multikulturális táncház”, magyar és román együttesek részvételével.

2001-ben országos rendezvényeken ünnepelték a 25 éves csíkszeredai Barozda zenekar alapítását, 2002-ben a kolozsvári táncházat (ez utóbbi alkalomra a Művelődés tematikus számot is jelentetett meg).

Források

Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés V. (S–Zs). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2010.

További információk

Könczei Ádám: A mi táncházunk. Korunk, 1973/7. Újraközölve: Korunk Évkönyv, 1981 és Könczei Ádám – Könczei Csongor: Táncház. Írások az erdélyi táncház vonzásköréből. Kolozsvár, 2004. Kriza Könyvek
Könczei Ádám: Tárt kapujú táncházakért. Művelődés, 1977/11. Újraközölve: Könczei Ádám – Könczei Csongor: i. m. 15–20
Könczei Ádám: Igazi táncháztalálkozókat. Kézirat 1979-ből. Megjelent: Könczei Ádám – Könczei Csongor: i. m. 35–39. – Katona Ádám: Néptáncaink jó divatja. Ifjúmunkás, 1978/13.
Molnos Lajos: Kérdésekkel, tervekkel megrakottan. Igazság, 1978. szeptember 27.
Kostyák Alpár: Közös zene, közös éneklés, közös tánc. Művelődés, 1978/8
Kostyák Alpár: A széki táncház. Ifjúmunkás, 1980/50.
Pávai István: Ismét a táncházakról. Művelődés, 1978/10
Pávai István: Gondolatok a táncházról, Hargita, 1981. április 9.
Pávai István: Néptáncaink történeti rétegei. I–II. (Táncház rovat). Ifjúmunkás, 1981/8, 9.
Pávai István: Csíki táncház a '30-as években, Hargita, 1981. március 19.
Pávai István: Barozda 1976–2001. Alutus Kiadó, Csíkszereda, 2001.
Pávai István: Táncház a néphagyományban, Folkmagazin, XIX. évfolyam, 2012/2. 14–17.
Pávai István: A táncház forrásvidéke. In: Az erdélyi magyar táncművészet az ezredfordulón II. Szerkesztette Könczei Csongor. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2014. 141–150.
Pávai István: De unde provine fenomenul táncház? In: Könczei Csongor (szerk.): Coregrafia şi etnocoreologia maghiară în mileniul trei II. Institutul Pentru Studierea Problemelor Minoritatilor Nationale, Cluj-Napoca, 2015. 149–159.
Márkos Albert: A táncházmozgalomról. Művelődés, 1980/12.
Pataki László: Táncház-műsort láttunk. Ifjúmunkás, 1981/16.
Kovács Nemere: Önmagukat kereső fiatalok, avagy a táncházról szólva. Művelődés 1982/8.
Mátyás Árpád: Ápolni a kezdeti lelkesedést. Előre, 1982. október 21.
Faragó József: Tánckutatásunk a táncházmozgalomban. Művelődés, 1983/6.
Kelemen Ferenc: A színpadtól a táncházig. In: Az Igaz Szó Évkönyve. Marosvásárhely, 1983
Könczei Csilla: A tűznek nem szabad kialudni. Igazság, 1983. július 6.
Kántor András: A táncházról. Helikon 1990/7.
Könczei Ádám–Könczei Csongor: Táncház. Írások az erdélyi táncház vonzásköréből; szerk. Könczei Csongor; Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2004 (Kriza könyvek)
Stefano Bottoni: Sztálin a székelyeknél. Csíkszereda, 2008. 387–388.

Kapcsolódó szócikkek

Erdély-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap