Takáts János

(1813-1881) pedagógus

Takáts János, Takács (Kolos, 1813. – Kézdivásárhely, 1881. július 6.) református főiskolai tanár és az országos távíró főigazgatója.

Takáts János
Született1813.
Kolos
Elhunyt1881. július 6.
Kézdivásárhely
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásapedagógus,
távíró főigazgató
SablonWikidataSegítség

Életútja

szerkesztés

Koloson kezdte tanulmányait és Nagyenyeden a Bethlen-kollegiumban folytatta. A természettudományokat előbb a bécsi politechnikán, majd a berlini egyetemen hallgatta; azután tanulmányozás céljából beutazta Európa nyugati államait. Mint kiváló fizikus 1845-ben a kolozsvári református főgimnáziumban kezdte meg nyilvános működését mint rendes tanár. 1849-ben a közmunka- és közlekedésügyi miniszteriumban működött mint titkár. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után bebörtönözték és csak nyolc évi fogság után bocsátották szabadon. Ekkor Pesten vállalt tanári állást a Szőnyi-féle magánintézetben s mint a természettudományi társulat titkára működött. 1856-ban Erdélybe ment, ahol ismét a kolozsvári református főgimnázium tanára és egyszersmind igazgatója lett. Az alkotmány helyreállításával Gorove István miniszter őt szemelte ki a táviróintézet vezetésére. 1867. július 15-én foglalta el távíró-főigazgatói állását. A táviróhálózatot oly irányban fejlesztette, hogy központja az ország fővárosa legyen. Főgondja volt a távirószolgálat megmagyarosítása. Érettségi vizsgát tett ifjakat édesgetett a távirószolgálatra és három hónapos távíró tanfolyamon képeztette ki őket. Képviselte Magyarországot a bécsi nemzetközi táviró értekezleteken. Hivatalos teendői mellett a közügyekben is tevékeny részt vett; a Földrajzi Társaságnál kiváló munkásságot fejtett ki; a Természettudományi Társulatnak tevékeny tagja és másodelnöke volt.

Cikkei a Budapesti Szemlében (IX. 1860. A villanytelegraphról, XVI. 1862. A nap világának vegytani hatása).

  • Tértan (Planimetria). Irta Meyer Károly. Kolozsvár, 1846. 124 ábrával. Ford. névtelenül. (Mértan I. része).

Szerkesztette a Természetbarát I. évfolyamát 1846-ban Berde Áronnal Kolozsvárt.

További információk

szerkesztés
  • A magyar posta története és érdemes munkásai. Szerk. dr. Hencz Lajos. Bp., 1937. Merkantil-Ny.
  • A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótk. Szerk. Bokor József). Bp., Pallas-Révai, 1893-1904.