Tessényi-Jakob János

(1884-1980) metodista lelkész, szuperintendens

Tessényi-Jakob János, született Johann Jacob (Szenttamás, 1884. április 6.Los Angeles, Kalifornia, 1980. május 16.)[1] metodista lelkész, szuperintendens a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban (1919–1929), majd Magyarországon (1931–1948).

Tessényi-Jakob János
Született1884. április 6.
Szenttamás
Elhunyt1980. május 16. (96 évesen)
Los Angeles, Kalifornia
Állampolgársága
Foglalkozásalelkész,
szuperintendens
SablonWikidataSegítség

Családi háttér

szerkesztés

Édesapja Philipp Jakob (1843–1910) életének első felét Újverbászon töltötte, majd haláláig, három évtizeden keresztül a közeli Szenttamáson élt. A helyi evangélikus egyház presbitere volt, négy fiú és két leány apja. Szenttamáson az evangélikus gyülekezet az ő hathatós segítsége révén tett szert egy saját iskolára. Környezetében építőmesterként, fakereskedőként megbecsült személyiség

Apjának, aki 1901-ben elsőként lett metodista egyház Szenttamási Gyülekezetének tagja nagy szerepe volt a magyarországi metodista misszió megindításában. Apja az 1890-es évek második felében kékkereszt egyletet szervezett saját otthonában. Az antialkoholista „mértékletességi egyletben” a németországi metodista énekeskönyvet (Frohe Botschaft) és az amerikai kiadású német nyelvű metodista hetilapot (Der Christliche Apologete) forgatták. 1898-ban többek között ő volt az, aki meghívta a bécsi metodista lelkészt, Robert Möllert igehirdetői vendég szolgálatra. Ez az időpont a magyarországi metodista misszió kezdő dátuma. A meghívás nyomán Robert Möller Szenttamáson a Jakob házban, Újverbászon a református templomban, valamint Feketehegyen prédikált.

Kezdetek a metodista egyházban

szerkesztés

Az 1884-es születésű Jakob János a századforduló elején rövid ideig patikusként dolgozott. 1903 telén már próbatagja volt az egyháznak, rendes tagnak 1904. június 5-én vették fel. Ebben az esztendőben ő volt az, aki Szenttamáson magyar ifjúsági csoportot alapított, s ezzel megkezdte a metodista misszió magyar nyelvű munkáját. Az 1903. október 10-én tartott szenttamási negyedévi konferencián már a „Magyarország Körzetben állomásoztatott prédikátorként” tekintettek személyére – nyilván lelkészjelölti minőségben. A fiatalember, 1904-ben kezdte teológiai tanulmányait Frankfurtban, a metodista egyház lelkészképző Szemináriumában, 1907-től ő lett az első magyar metodista lelkész.

A hároméves teológiai tanulmányok után az első szolgálati helye Budapest (1907–1911). A fővárosban magyar nyelven tartott igehirdetéseket, missziót kezdeményezett Palotaújfalun és lefordította a Püspöki Methodista Egyház Általános Szabályait. 1911-től Szenttamáson szolgált, majd 1912-től a Verbászi Körzet vezetésére kapott megbízatást. A háború alatti lelkészhiányos helyzetben 1915-ben ő lett felelős az Újvidéki Körzetért is. 1917 májusában ő is bevonulásra kényszerült: a fővárosba került, ahol a 16-os helyőrségi kórház gyógyszertárába lett beosztva. 1913-1917 és 1918-1919 ő szerkesztette az egyház lapját a Békeharangot.[2]

Szuperintendensi szolgálata a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban

szerkesztés

Az 1920-ban elszakadt bácskai területek metodista missziójának vezetésére Jakob János kapott megbízatást. Az előállt új helyzetben egy évtizeden keresztül titkár, segéd és pénztáros nélkül vezette a jugoszláv munkát. Egyházvezetői feladatai mellett Jakob pásztorolta a jugoszláv egyház központi gyülekezetét Újvidéken. Munkakörei „három ember számára is elég tennivalót adnának” – hangzott a tudósítás. A háború utáni években a jugoszláv munka nagyot fejlődött: 1922. május 25-én Újverbászon felszentelték a Kárpát-medence első tornyos metodista templomát, Belgrádban pedig metodista gyermekkórházat nyitottak. A jugoszláv egyház szuperintendense Sándor királytól a valláserkölcsi nevelés terén szerzett érdemeinek elismeréseként ugyanebben az évben megkapta a Szent Száva rendjelet.

1926-ban a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban 1440 tagja volt az egyháznak. Az első világháború alatt (1916-ban) alapított szenttamási metodista árvaház folyamatosan működött, de árvákat Újvidéken is befogadtak, ahol az 1927-ben nyitott jó hírű leányintézetnek 50-nél több tanulója volt. Az újvidéki egyházközpontban az 1920-as évek közepén nyitották meg – kezdetben csak néhány fő részére – az egyház öregotthonát. 1926-ban a jugoszláv konferenciában vetődött fel a gondolat, hogy összefogva a szomszédos konferenciákkal egy közös diakonissza képző intézetet hozzanak létre. A terv 1928 nyarán vált valóra, amikor Simon Lujza diakonissza főnővér vezetése alatt öt diakonissza költözött be az Újvidéken létrehozott otthonba. A diakonissza ügy fő mozgatója Jakob szuperintendens volt. Jakob János szuperintendensi (és leányintézet igazgatói) munkáját három kerületi (vagy „egyházmegyei”) szuperintendens segítette 1928-ban: Bácskában Ferdinand Mayr, Bánátban Sebele György, Macedoniában P. Temkovic lelkészek.[3]

Lelkészi és szuperintendensi szolgálata Magyarországon

szerkesztés

Az 1929-es magyar Évi Konferencia jegyzőkönyve szerint Jakobot a püspök helyezte át Magyarországra. Az átköltözés pontos oka nem ismert, úgy tűnik, „saját kívánságára helyeztette magát a magyarországi konferenciába”. Jakobot a Budapest II. Körzetből leválasztott Kispesti Körzet pásztorolásával bízták meg, ahol 1931-ig szolgált.

1931-ben Funk Márton (1920–1931) korábbi magyar szuperintendens a németországi Sátormisszió (Zeltmisszion) vezetésére kapott megbízatást, utódja Jakob János lett, mint a „Központi-kerület” szuperintendense, a diakonissza munka vezetője (Tábor intézmény igazgatója), egyúttal az egyház pénztárosa. 1931-ben az egyház kerületi rendszere tehát továbbra is működött, Jakob mellett Wallrabenstein Jakab vezette az Északi kerületet, Szalós pedig a Délit. 1935-től két éven keresztül az egyházvezetés mellett ismét a Kispesti Körzet lelkésze.

Az 1935 végén a bevonuló Hecker Ádámtól Tessényinek részben a fővárosi német gyülekezet ügyeit is magára kellett vállalnia. A túlfeszített munkatempón azonban rövidesen változtatásra kényszerült. 1937-ben a Kispesti Körzet vezetése mellett Tessényi megvált a Békeharang szerkesztésétől is (1935–1937), mert mint írta, „be kellett látnom, hogy a sokoldalú munkám mellett nem maradhattam még tovább szerkesztő is”. E funkcióban Liebstöckl Jenő követte egészen 1939 végéig, amikor a sajtótörvény módosításai miatt, a szerkesztést ismét a szuperintendens végezte, a lap megszűntéig, 1944-ig.

 
Tessényi János szuperintendens (balra), Paul Neff Garber püspök, Szalós Artúr lelkész 1947 novemberében Budapesten az Évi Konferencián.

17 éves egyházvezetői munkásságát értékelve elmondhatjuk: az elődje által kitaposott úton haladva a világválság és a világháború évei közepette is a korábbi alapokon tudta tartani az egyházat. A politikai légkör radikalizálódása mellett is képes volt folyamatosan fenntartani az egyház pozitív, kivételezett megítélését. Bár az elismerés esélye ebben az időszakban minimálisra csökkent, a beszüntetést sikerült elkerülnie. Az elismerés ügye végül a háború után váratlan módon gyorsan sikerrel járt. Paul Neff Garber püspök jelenlétében a világháború utáni első évi konferencián 1947. október 31-én a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium (a 120000/1947. II. számú rendelet alapján) hivatalosan elismerte a metodista egyházat. A szuperintendens a két világháború között bizonyos anyagi biztonságot teremtett azzal, hogy 1932-ben a budakeszi Tábor intézményt jövedelmezővé tudta tenni: a Tábor szanatórium az egyház kiadásainak olykor több mint az egyharmadát fedezte. Ráadásul úgy, hogy az intézet nem vált külső bérleménnyé, megőrizhette egyházi jellegét, s ezzel a diakonissza munka jelentős felfejlődését is elősegítette. A háború után a németek kitelepítése és a szlovákok kitelepülése nagy érvágást okozott, ám biztató jel volt az új munkatársak megjelenése (Wladár Antónia, Sinka Magdolna, Varga Cecília, Iványi Tibor, Szabó Andor) és újabb missziós kezdeményezések (Hidas – 1946, Szolnok – 1947).[3]

Emigrációban

szerkesztés

A 64 éves Tessényi szuperintendenst 1948-ban tartóztatta le fürdőbe menet az ÁVO, hogy bevigyék az Andrássy út 60-ba kihallgatásra. Az események folytatása a pártállami éra kezdetének egyik közismert epizódját vezette be: a „Tessényi-ügy” Ordass Lajos evangélikus püspök letartóztatásának egyik láncszemét jelentette. A bekísért Tessényit azzal próbálták megbízni, hogy a márciusi svájci útja alkalmával figyelje meg az evangélikus püspököt és tegyen pontos jelentést róla. „Választási alternatívaként” börtönbüntetéssel fenyegették meg, amiért a háború idején segítséget nyújtott Jugoszláviából kiutasított német metodistáknak. A megbízás végül azonban nem került teljesítésre. 1948. március 2-án a svájci légtérbe érve a szuperintendens odalépett az evangélikus püspökhöz, és azt kérte tőle, hogy Zürich-be érve szakítson vele időt egy bizalmas beszélgetésre. Tessényi Svájcba érve feltárta a Budapesten kapott megbízatását, egyúttal átadta azt a fél ív papírost, amelyen a püspök neve állt, s mellette sorban azok a kérdések, amelyekre választ kellett volna adnia. Ordass ettől kezdve tisztában volt azzal mi vár rá. (Szeptember 8-án le is tartóztatták Magyarországon.) A szuperintendens, akit feleségével együtt engedtek ki Svájcba, nem tért haza, a beszélgetésüket azzal zárta: ő a feleségével együtt disszidál.

Tessényi Svájcból – feltehetően az 1950-es években – az Egyesült Államokba költözött. Az USA-ban előbb Indiana államban, majd a Kaliforniában, Pasadena-ban telepedtek le. Lelkészi nyugdíjat az Egyesült Államokbeli Iowa Évi Konferenciától kapott. Tessényi a tengerentúlon is az egyház szolgálatában állt, úgy tűnik, hogy az 1950-es évek közepén vonult nyugdíjba. 96 évesen 1980-ban Los Angeles-ben hunyt el.[3]

  1. http://vitals.rootsweb.ancestry.com/ca/death/search.cgi?surname=Tessenyi&given=John[halott link]
  2. Khaled A. László: A magyarországi metodizmus története 1901 és 1911 között., Khaled A. László: A magyarországi metodizmus története 1912 és 1919 között. In: Lakatos Judit (Szerk.): Keskeny utak. Tanulmányok a Magyarországi Metodista Egyház történetéről. Budapest, 2005.
  3. a b c Khaled A. László: A magyarországi metodizmus története 1920 és 1948 között - Egy vallási alternatíva esélyei Trianontól a fordulat évéig. Disszertáció. Pécs, 2011.